Listen

Description

Vendégünk Kolozsvári Arnold Csaba, akinek inspiráló története igazi példa arra, hogy elszántsággal és kitartással bárki képes elérni a céljait.

 

Csaba debreceni születésű, de 1999-től 24 éves korától kint él az Amerikai Egyesült Államokban. Egy magazinban lelte meg a példaképét, aki nem más mint Arnold Schwarzenegger, és innentől az lett a célja, hogy embereken segítsen az egészségmegőrzés területén, ezt az álmát az USA-ban tervezte megvalósítani.

 

Rengeteg nehézség kísérte az útját, kezdetben takarítói és mosogatói állásai voltak. Az angol nyelvtudása kevés volt, de kitartó volt, és kutatott az újságokban a lehetséges állások után. Nehéz volt, de hitt magában és tudta, ha kitartó annak meglesz az eredménye. Hatalmas bizonyítási vágy égett benne, mely az édesapájának köszönhető, aki nem hitt a sikerében.

 

Ma már büszke arra, hogy egy sikeres fitneszteremnek a tulajdonosa, melynek fő profilja a személyi edzés, és már többször választották a legjobb helyi fitneszközpontnak. A céljai között szerepel további 2 terem nyitása, melyekre már jövőre sor kerül, illetve vágyai között szerepel ingatlanok vásárlása is.

Nézd meg ennek a podcast-epizódnak a videó változatát:

⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.magyarbusiness.org/magyar-business-podcast⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠

---

Iratkozz fel a - sallang mentes - havi hírlevelünkre:

⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.magyarbusiness.org/Hirlevel⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠

---

Hallgasd meg es iratkozz fel:

⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.magyarbusiness.org/MBP⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠

---

Magyar Business Podcastről:

⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠https://www.magyarbusiness.org/MBP⁠⁠