Orbán Viktor 2020. december 3-án, csütörtökön bejelentette, hogy december 7-én, hétfőn döntések várhatók azzal kapcsolatosan, hogy miként élhetjük majd az életünket a koronavírus-világjárvány miatt a következő időszakban, amibe az év végi ünnepi időszak is beletartozik. Ennek apropóján indokoltnak éreztük, hogy megkérdezzünk két elismert szakembert a járvány jelenlegi állásáról.
Duda Ernő virológus és immunológus professzorral, valamint Falus Ferenc korábbi tiszti főorvossal beszélgettünk arról, hogy mi olvasható ki a jelenlegi számokból, egyáltalán mennyit érnek a naponta nyilvánosságra hozott adatok, mi okozhatta, hogy az elmúlt időszakban nagyon sokat romlott a magyarországi járványhelyzet, hibázott-e a kormány, és ha igen, miben, jelent-e komoly kockázatot, hogy nem zárták be az óvodákat és az általános iskolákat, és hogy milyen viselkedési normákat javasolnak a szakemberek az ünnepi időszakra, amikor a családok találkozni szeretnének majd egymással. Érdemes lenne-e az ünnepekre enyhíteni a korlátozásokon, mekkora bajt okozhat később egy átbulizott szilveszter este? Ezek a kérdések mind szóba kerültek.Mindezek mellett pedig a fejlesztés és engedélyezés alatt álló vakcinákról is hosszan beszélgettünk, amiktől sokan a megváltást várják. De vajon tényleg remélhetjük-e ezektől, hogy a hatásukra újra visszaállhat az élet a régi kerékvágásba, egyáltalán mennyire bízhatunk meg a különböző, kínai, orosz, amerikai és egyéb fejlesztésű oltóanyagokban?
A téma sokrétűsége és összetettsége miatt a Szeged Podcast eddigi egyik leghosszabb, több mint másfél órás adását rögzítettük, amiben Duda Ernő és Falus Ferenc igyekezett segíteni abban, hogy tisztábban lássuk a közelmúltat, a jelenünket és a közeljövőnket a világjárvány szempontjából.
Műsorvezetők: Gedzo és Kovács M. Norbert.
* * *
Cikkünk itt: https://szeged.hu/hirek/38900/ez-a-vilagjarvany-egylecke-az-emberisegnek-hogy-keszuljon-fel-ennel-sokkal-rosszabbra-is-duda-erno-es-falus-ferenc-a-szeged-podcast-tizennyolcadik-adasaban
* * *
Szeged Podcast a Soundcloudon: https://soundcloud.com/user-1119717
Szeged Podcast a YouTube-on: https://www.youtube.com/playlist?list=PLM1kSJAPXIMd-hLWu-mWf8vA6BMZ0dtdK
* * *
Szeged.hu a Faceookon: https://www.facebook.com/szegedponthu
Gedzo ugyanott: https://www.facebook.com/gedzoofisol