Listen

Description

Már egy ideje Magyarországon is zajlik az egészségügyi dolgozók oltása, a napokban pedig elkezdték beadni a Pfizer–BioNTech-vakcinát az idősotthonokban élőknek és dolgozóknak is. Közben egyre több helyről hallani viszont, hogy az is lehet fertőző, aki már megkapta az oltást, és hogy a többi között emiatt a korlátozó intézkedések fenntartása még jó ideig indokolt lesz.

Ennek apropóján beszélgettünk podcast-sorozatunk legújabb adásában Boldogkői Zsolt molekuláris biológussal, az MTA doktorával, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanárával, valamint Ócsai Lajos járványtani szakorvossal, aki tíz éven át volt az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának vezetője.

Tényleg megfertőzhet másokat, akit már beoltottak? És ha igen, meddig kell még együtt élnünk a járvánnyal? Hány embert kell beoltani, hogy visszatérhessen a normális életünk? Mik a Pfizer–BioNTech-vakcinával való oltás megszervezésének nehézségei? Miért nagyon fontos egy jól kidolgozott oltási terv? Lehet egyáltalán jól kidolgozott oltási terve a kormánynak az eddigiek alapján? Kialakulhat olyan mutációja a vírusnak, ami ellen nem védenek az oltások? Mennyi ennek az esélye? Miért igazán veszélyesek az oltásellenesek és a vírustagadók, és hogyan lehet hatékonyan vitatkozni velük? Mi kell ahhoz, hogy minél gyorsabban elérjük a nyájimmunitást? Jól kommunikál a kormány a járványban?

* * *

Cikkünk  itt:  https://szeged.hu/hirek/39605/fertozhet-aki-mar-megkapta-a-vakcinat-mi-lesz-ha-egy-beoltott-es-egy-nem-beoltott-csokolozik-mivel-lehet-kuzdeni-az-oltasellenesek-ellen-boldogkoi-zsolt-es-ocsai-lajos-a-szeged-podcastben

* * *

Szeged Podcast a Soundcloudon: https://soundcloud.com/user-1119717

Szeged Podcast a YouTube-on: https://www.youtube.com/playlist?list=PLM1kSJAPXIMd-hLWu-mWf8vA6BMZ0dtdK

* * *

Szeged.hu a Faceookon: https://www.facebook.com/szegedponthu

Gedzo ugyanott: https://www.facebook.com/gedzoofisol