Filmes podcast-sorozatunkban a járvány kapcsán sokat sirattunk már bezárt mozikat, köztük is a kedvencünket, a szegedi Belvárosi Mozit, ezért most úgy éreztük, itt az idő, hogy Szeged Podcastben pedig a város kulturális életének egyik legmeghatározóbb intézményével, a Szegedi Nemzeti Színházzal is részletesen foglalkozzunk. Az ősszel már egy teljes adást szenteltünk az 1984 című új darabjuknak, a koronavírus-járvány hatásai már akkor is szóba kerültek, most azonban jóval alaposabban jártuk körbe a témát a színház főigazgatójával.
- Mekkora intézményről beszélünk egyáltalán, hány embernek kell hónapról hónapra fizetést adni akkor is, amikor zárva a színház?
- Hogyan élték meg a mindenkit váratlanul érő első hullámot és mennyire kellett újragondolni a terveiket a másodikra?
- Mi zajlik most a zárt ajtók mögött?
- Hogyan viselik a művészek hosszú távon, hogy nem állhatnak közönség elé, milyen érzés a „befőttes üvegnek” dolgozni, és meddig csinálható ez egyáltalán?
- Gondolkodnak-e abban, hogy az interneten közvetítsék a darabjaikat?
- Egyáltalán lehet-e tervezni ebben a helyzetben, és ha igen, mennyire előre?
- Egy színész-rendezőből lett főigazgató hogyan tudja a lelket tartani a társulatban egy ilyen bizonytalan helyzetben, és hogyan tud menedzserként is működni közben?
- Ha feloldják a korlátozásokat, mennyi idő kell, hogy újra játszani tudjanak?
- Milyen darabok készültek el a színfalak mögött és mik azok, amiket újra elővesznek majd, ha ismét játszhatnak?
- Mennyire érintette őket közvetlenül a járvány, sok beteg volt-e a társulatban az elmúlt hónapokban?
- Ezekre, és még sok más kérdésre kaptunk választ a Barnák László főigazgatóval folytatott beszélgetésünk során, de például azt is megtudtuk, hogy az ősszel olyan előadásuk is volt, aminek a végén a színészek is megtapsolták a nézőket.
* * *
Cikkünk itt: https://szeged.hu/hirek/39725/mindenki-aki-a-tarsulatban-dolgozik-arra-vagyik-hogy-eloadasokat-tudjunk-csinalni-barnak-laszlo-a-szegedi-nemzeti-szinhaz-foigazgatoja-a-szeged-podcast-huszonnegyedik-adasaban
* * *
Szeged Podcast a Soundcloudon: https://soundcloud.com/user-1119717
Szeged Podcast a YouTube-on: https://www.youtube.com/playlist?list=PLM1kSJAPXIMd-hLWu-mWf8vA6BMZ0dtdK
* * *
Szeged.hu a Faceookon: https://www.facebook.com/szegedponthu
Gedzo ugyanott: https://www.facebook.com/gedzoofisol