Csütörtökön bejelentette az Orbán-kormány, hogy február elseje után is minden marad úgy, ahogy eddig: március elsejéig biztosan érvényben lesznek a járványhelyzet miatti korlátozások. A magyarázat nagyjából úgy hangzik, hogy vakcina hiányában minden lazítás további korlátozásokhoz vezetne.
A helyzet nyilván mindenkit megvisel, vannak azonban, akiknek különösen nehéz, és egyre fogytán a türelmük, erejük, lehetőségeik, egyre nehezebben tudnak talpon maradni. Ilyen a vendéglátósok jelentős része, akiknek a nehézségeiről sokat hallunk, beszélünk, vitatkozunk nap mint nap, de nem csak ők azok, akik egyre kilátástalanabb helyzetben vannak.
A Szeged Podcast legfrissebb adásában éppen ezért két éttermi vezető mellett egy fitneszterem-tulajdonossal, valamint az egyik jól ismert, több évtizedes múltú szegedi taxitársaság sofőrjével beszélgettünk arról, őket hogyan érintik a korlátozások, mit szóltak a csütörtöki bejelentéshez, miben bíznak, kapnak-e bármilyen állami segítséget, és önerőből meddig tudnának kitartani.
Az adás során újra és újra szóba került a kormányzati kommunikáció kiszámíthatatlansága, ellentmondásai, a járványkezelés visszásságai is.
Vendégeink voltak:
– Ferkov Lajos, a Famous – Steak, Burger & More tulajdonosa,
– Horváth Norbert, a Garden Bistro üzletvezetője,
– Oláh Miklósné, a Forma 1 Fitnesz tulajdonosa, valamint
– Fazekas Tamás, a Tempó Taxi taxisofőrje.
A velük való beszélgetés után szinte egy második adás kezdődött: a Szeged.hu főszerkesztőjével, Garai Szakács Lászlóval beszélgettünk a Szegedi Tudományegyetem pénteken délután lezajlott szenátusi üléséről, ahol eléggé furcsa körülmények között szavazták meg az egyetem modellváltását, aminek eredményeként alapítványi fenntartásba kerül az eddig állami intézményként működő SZTE.
* * *
Cikkünk itt: https://szeged.hu/hirek/40047/szegeden-is-egyre-kilatastalanabb-a-vendeglatosok-taxisok-fitnesztermesek-helyzete-nagyon-furcsan-dolt-el-a-szegedi-egyetem-jovoje-itt-a-szeged-podcast-huszonhatodik-adasa
* * *
Szeged Podcast a Soundcloudon: https://soundcloud.com/user-1119717
Szeged Podcast a YouTube-on: https://www.youtube.com/playlist?list=PLM1kSJAPXIMd-hLWu-mWf8vA6BMZ0dtdK
* * *
Szeged.hu a Faceookon: https://www.facebook.com/szegedponthu
Gedzo ugyanott: https://www.facebook.com/gedzoofisol