Listen

Description

Sokan – miközben sikert sikerre halmoznak – rettegnek attól, hogy kiderül róluk, szélhámosok, és nem érdemlik meg az elismeréseket. Az imposztorszindróma kifejezés új keletű, de az állapot régi és gyakori. Végzettségre való tekintet nélkül támadhat, és ha valakin elhatalmasodik, annak megkeserítheti a mindennapjait, a hivatását és a magánéletét. Az okáról, a megéléséről és a szindrómától való megszabadulásról is szól a következő Spiritusz, amelynek vendége Szél Felícia érintett, villanyszerelő, író, az Akik a sikertől szoronganak című könyv szerzője.

Vendégünk: Szél Felícia – kommunikációs szakemberből villanyszerelő, az imposztorszindróma magyar hangja

Szél Felícia sokoldalú pályafutása során kommunikációs szakemberként dolgozott évekig, ám épp ebben a szakmában erősödött fel benne az imposztorszindróma érzése: hiába a szakmai sikerek, belül folyamatosan kételkedett önmagában. A fordulat akkor jött el, amikor saját kezébe vette egy lakásfelújítás irányítását – és később villanyszerelő lett. Ma már ebben a szakmában dolgozik, és itt érzi először azt, hogy amit tud, az valóban az övé, és joggal bízik benne más is. Tapasztalataira építve megírta az első magyar nyelvű könyvet az imposztorszindrómáról, és társalapítóként részt vesz a Nők az Építőiparban Egyesület munkájában is, ahol másokat is bátorít a pályaváltásra, önazonosságra és szakmai hitelességre.