Listen

Description

PODCAST sorozatunk eheti részében, az oroszlányi Kále Lulugyi zenekar volt műsorvezetőink vendége.  Beszélgettünk a zenekar indulásáról, amikor még 10-15 koncertjük volt. Napjainkban pedig már inkább 10-15 szabadnapról számolhatnak be, hiszen, civil munkájuk mellett, szinte minden hétvégente akár 5-6 koncertet is adnak az ország minden táján.  Arról, hogy városunkban mostanában miért nem láthatóak, az kiderül az interjúból.  A zenekar tagjai készülnek egy stúdió album felvételére is.  Meséltek az útról, ami a prágai Khamaro fesztiválra vezette őket, ahol ők képviselhették Magyarországot. Elmondásuk szerint, már olyannyira összeszokott a csapat, hogy próbára szinte nincs is szükség. Volt, hogy az autóban kitalálták milyen új dallal bővüljön a repertoár, és a következő koncerten, a színpadon volt a főpróba.  A zenekart az egyik alapító Molnár Csaba, és a zenekar egyik énekese Faragó András képviselte.