Moderátor: Ott Anna.
Válás – és ami körülötte van.
„Tudomásul kellene vennünk, hogy a gyerek számára a világ akkor ép, egészséges és teljes, ha van anyja és apja is, és valamilyen formában jelen vannak az életében. Erre egészséges
testi és lelki fejlődéséhez szüksége van – szüksége volna.
Nem maga a válás viseli meg legjobban − tartós károsodást okozva − a gyerekeket, hanem a két szülő közötti feszült és rendezetlen viszony. Akár a presztízs vagy anyagi okokból
fenntartott házasságban, akár a válásban. Az úgynevezett „jó” válások – ilyen persze nincs, legfeljebb a gyerekek szempontjából jobb, mint a fenntartott házassági pokol vagy a „rossz” válás −, tehát ezek az „jó” válások, melyekben mindkét szülő nyugodt és oldott kapcsolata megmarad a gyerekekkel, viszonylag kis kárt okoznak, s egy idő után a gyerekek megbillent egyensúlya megnyugtató módon helyreáll.”
Vekerdy Tamásnak a szülők kérdéseire adott válaszaiban szinte minden – a válással kapcsolatos - problémára talál megoldást az olvasó. A válás utáni gyerekelhelyezésről, a mozaikcsaládok problémáiról, a gyermekek egyedül nevelésének terheiről is olvashatunk a válogatásban.
A beszélgetés a 2019-as nyári Margó Fesztiválon hangzott el.