A szerzővel Valuska László beszélget.
Közreműködik Szikszai Rémusz.
A Füveskert vakmerő generációs regény. A regényszereplők: a rendező, az író, a filozófus, a hekker és Gabi, a nő. Jelenükből és múltjukból, képzelt és józan ábrándjaikból sodródnak egységessé a regény narratív szálai. Kvázi-főhős lévén a rendező személyében és nappalijában futnak össze a történetek, tapasztalatok és flash-élmények, amelyeket egy-egy párbeszéd vagy pszichedelikus trip-maradvány idéz elő.
Andrei Dósa (1985) költő, műfordító. Brassóban született, közgazdasági és bölcsész diplomát szerzett. Versesköteteivel 2014-ben elnyerte „Az év fiatal költője” címet. Részt vett számos nemzetközi workshopon és fesztiválon, a New European Voices 10 írójának egyike volt. Műfordítóként Kosztolányit, Petrit, Kemény Istvánt és sok más kortárs magyar költőt ültetett át román nyelvre.
Idén a Margó a Helikon Kiadóval partnerségben, a Kreatív Európa program támogatásával olvasásnépszerűsítő-érzékenyítő projektet indít útjára, Olvasni kell. címmel. A projekt három éve alatt 18 fiatal európai szerzőt jelentetünk meg a Margó Könyvek sorozatban. A választott szerzőket, akiknek közös ambíciója a különleges problémaérzékenység, személyesen is bemutatjuk a hazai közönségnek. A sorozat Andrei Dósa Füveskönyv című könyvének bemutatójával debütál.
A Margó Könyvek programja.
A beszélgetés a 2023-as tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon hangzott el.