Listen

Description

A szakember elmesélte: már kisgyermekként a fagylaltok és az édességek világában élt, hiszen a szülei több mint 35 éve foglalkoznak vendéglátással, ő pedig a nyarakat már akkor is a Balatonon, a család által működtetett fagyizókban töltötte, a gimnazista óta pedig „aktív tagja a csapatnak”, amelyhez az első diplomája megszerzése után csatlakozott hivatalosan.

A közgazdász pedig olyannyira megkedvelte a szakmát – hogy a hivatásának választotta. Nemsokára beiratkozott a cukrásziskolába, már csak azért is, mert kézműves, főzött fagylaltot csak megfelelő végzettséggel rendelkező szakember készíthet. Később járt számos olasz és francia akadémiára, kurzusra is, majd a Szent István Egyetem csoki-, kávé- és teakészítő mesterképzését végezte el.

Közben – a napi munka kreatív rutinja mellett – jöttek a hazai s nemzetközi versenyek, amelyeken Somogyi Renáta számos kiváló eredményt ért el, az utat arany-, ezüst- és bronzérmek sokasága jelzi, sőt: 2017-ben övé lett Európa legjobb csokifagyija, ami a vb-n is előkelő pozíciót ért el.