Look for any podcast host, guest or anyone

Listen

Description

Az Új Egyenlőség indulása óta stratégiai partnerének tekinti a Mérce portált. Ezért – egy kicsit a szokásos tematikától eltérően – az új podcastünkben nem egy közpolitikai témával foglalkoztunk, hanem a Mérce új főszerkesztőjével beszélgettünk.
Jámbor András alapító főszerkesztő távozását követően Diószegi Nóra vette át a szerkesztőség irányítását. Ezzel új korszak kezdődött a Mérce életében. Nóra szavai szerint ez az időszak első időkben nem különbözik jelentősen a szokásos irányoktól, és most az olvasói igényeket mérik fel.
A Mérce egyedisége a vállaltan baloldaliságában rejlik azzal, hogy többnek tekintik magukat, mint egy internetes hírportál. Platformként működnek, amelynek szervezői ereje van a baloldali közösségek körében. Ezt a missziót továbbra is megtartják.
Beszélgetés során érintettük a baloldaliságot, a szakszervezeti mozgalom iránti elkötelezettséget, és azt is, hogyan lehet jól „tudósítani” egy tüntetésről. Ennek kapcsán izgalmas kérdés volt a tavalyi rabszolgatörvény elfogadását követő tüntetés-sorozat, amelyről elsőként a Mérce kezdett tudósítani.
Október 13-a után sem akar a Mérce szakítani azzal az elvvel, hogy a függetlenség alapja, ha mikroadományokkal kerül finanszírozásra a lap. Ez pedig akkor működhet, ha vannak olvasók, akik önzetlenül, pontosabban egy lap fenntartásáért cserébe, támogatják az újságot. A beszélgetéskor éppen egy támogatói kampány zajlott, hogy a Mércén övező figyelem forintokra is átváltódjon, és legyen Mérce a baloldal számára is.