Look for any podcast host, guest or anyone

Listen

Description

Válságkezelő alapjövedelmet vezetett be a budavári önkormányzat áprilisban, ennek első tapasztalatairól beszél az Új Egyenlőség e heti piros podcastjában Váradiné Naszályi Márta, a kerület polgármestere. A párbeszédes politikus, miként pártja is, az alapjövedelem bevezetésének híve, aminek kísérleti fázisa lehet a krízis idejére létrehozott ellátás, amely technikailag valójában garantált minimum: az önkormányzat 100 ezer forintra egészíti ki az igénylők jövedelmét. Ez a problémamentes megélhetéshez nyilvánvalóan még mindig nem elegendő, azonban messze magasabb összeg, mint amit a segélyezési rendszeren keresztül, az ott érvényes küszöbérték szerint lehetne biztosítani a válság miatt munkanélkülivé váló embereknek és családjaiknak.
Az első hetek tapasztalata alapján lemérhető, milyen erővel sújtotta a járvány nyomán kibontakozó gazdasági válság a középosztályi egzisztenciákat, mivel az önkormányzat ellátáshoz kapcsolódó kutatása azt mutatja, döntően nem a legszegényebbek igénylik a támogatást. Ez egyúttal felveti azt a problémát, hogy a rászorultsági elven járó ellátásokból gyakran a leginkább rászorulók maradnak ki. V. Naszályi Márta éppen ezért lépne később tovább a feltétel nélküli ellátás irányába, egyelőre legalábbis kerületi szinten. Az is világos ugyanakkor, hogy egy viszonylag kis lakosságszámú és relatíve jobb helyzetben lévő önkormányzat mozgástere nagyobb egy ilyen ellátás kísérleti bevezetésénél, az itt felhalmozódó tapasztalatok azonban később másutt is hasznosulhatnak, ha az erre irányuló politikai szándékkal találkoznak.