Zeneszerző, karnagy és karmester. A 180-as csoport kortárszenei együttes zeneszerzője, előadója és karmestere volt. A pályáján meghatározóak voltak a Dobszay László vezette Schola Hungaricában töltött évek és a Budapesti Vonósokkal való együttműködés. Éveken keresztül vezetője volt a Zeneakadémia Egyházzenei tanszékének és a Budapesti Énekes Iskolának. 69 éves.
"Soós András komoly elhivatottsága „az Ügy” iránt azonnal megragadja a vele beszélgetőt. Elképesztően széles előadói repertoárja a korai többszólamúságtól az amerikai minimál zenéig, minden mondatát többszörösen aláhúzza és érvényessé teszi. Épp ezért volt izgalmas vele végigbeszélni az opera gyerekkórusától a Dobszay által fémjelzett iskolán át a 180-as csoport felfedezésein keresztül a saját alkotói útja megtalálását. A hihetetlenül gazdag életutat átjárja egyfajta nyugodt szemlélődés, ami miatt mindig jól eső és elgondolkodtató érzés vele beszélgetni."
A Hangok közt podcastról
Dinyés Dániel zeneszerző, karmester hiánypótló és grandiózus podcast sorozata a Zene Háza podcast csatornáján. A Hangok Közt című interjúsorozatban magyar kortárs zeneszerzők a vendégei 25-től 100 éves korig, akiket életművükről, zenéről, munkáról kérdezve, beszélgetve mutat be a podcast hallgatóinak, korszakos keresztmetszetet prezentálva a hazai zeneszerző-szcénáról. A podcast állandó társszerkesztője Dargay Marcell zeneszerző.
====================
Kövessetek minket közösségi felületeinken is!
Facebook | https://www.facebook.com/magyarzenehaza
Instagram | https://www.instagram.com/magyarzenehaza
TikTok | https://www.tiktok.com/@magyarzenehaza
Spotify | https://open.spotify.com/user/fflp4a5zprr3ki7fcsvpfz9gp