Listen

Description

Az aktuális Honvéd Sportcast epizódunkban friss ifjúsági világbajnok vízilabda kapusunk, Csite Loránd volt a középpontban. Fiatal tehetségünk nem egyedül érkezett a stúdióba, hanem edzője Derekas Szilárd, illetve a BHSE felnőtt csapatának vezetőedzője, a világbajnok Szivós Márton is vele tartott.

Lóri felelevenítette azt a bizonyos világbajnoki döntőt, ahol a végletekig kiélezett mérkőzésen döntetlen után ötméteresekre került sor Szerbia legjobbjaival szemben, amit az ő védésével tudott végül megnyerni a magyar nemzeti válogatott.

Emellett a csapat körüli történésekről is lesz szó utánpótlás és felnőtt szinten egyaránt, kiemelt fókuszban a régóta vágyott európai kupaszerepléssel!