Tavaly hunyt el utolsó nagyszülőm, anyai nagymamám. Ilyenkor az ember önkéntelenül is úgy érzi, hogy az őt a saját gyermekkorához fűző fontos szál is elszakad egyben. Amikor felmerült, hogy a gyermekkorunkat dolgozzuk fel versben a Költőtoll rovatban, egyértelmű volt számomra, hogy valamilyen formában róla és nagypapámról is megemlékezek majd. Egészen pici koromban még ott laktunk náluk. Ott totyogtam kacsák és tyúkok között a baromfiudvaron – nem mintha az egész udvar ne lett volna a szárnyasok birodalma. Ott sündörögtem a rotyogó lábasok körül a konyhában, és az ebédre várva nagyapámnak lovas hírújságot szerkesztettem. Az ezekhez hasonló intenzív emlékképek hatják át a verset is. Olvassátok szeretettel, remélem, tetszeni fog, és a hatására nosztalgiáztok ti is egy picit.
