Look for any podcast host, guest or anyone

Listen

Description

A Nyílt Sisak legújabb adásában elsőként a valaha volt legnagyobb Budapest Pride felvonulásról beszélgettünk, amit idén is megrendeztek annak ellenére, hogy a kormány februárban nyíltan azt üzente a szervezőknek, hogy ne is kezdjenek bele az előkészületekbe. Megvitattuk, vajon létezett-e valóban egy „mesterterv” – ahogy a kormánymédia hivatkozik rá –, amivel a baloldali politikusokat pride-ozták össze. Szóba került az is, hogy míg a törvényesen bejelentett ellentüntetésekkel szemben a rendőrség határozottan fellépett, addig a Pride résztvevőivel szemben semmilyen eljárás nem indult.

Második témánkban körüljártuk azt, hogy milyen hatást gyakorolt Magyar Péter megítélésére az a Facebook-bejegyzése, amelyben bagatellizálta a hétfői pusztító vihar súlyosságát. Jóllehet később bocsánatot kért, és törölte a posztot, sokan mégis úgy vélik, ez az eset is kétségbe vonja alkalmasságát az ország vezetésére. Emellett kitértünk a Ruszin-Szendi Romulusz által elpazarolt közpénzre is, amit a luxusvillájára és annak igencsak borsos árú berendezési tárgyaira költött.

Vendégeink:
Pankotai Lili – aktivista
Schiffer András – ügyvéd
Antal Adrián – politológus
Lipták Tamás – a Magyar Jelen újságírója

Szerkesztő-műsorvezető: Remenyiczki Éva