Listen

Description

Ha valaki még emlékszik a 80-as évek reklámjaira, biztos vagyok benne, hogy nem felejtette el a szépemlékű Corvin Áruház szlogenjét, mely így hangzott: „Minden szinten szinte minden.” Ez ugrott be, amikor raktam össze ezt a mostani epizódot, egész egyszerűen azért, mert lesz benne pop, rock, funky, eurodisco, italo disco, sőt még pop-metal is. Persze nem hiányozhatnak az előadókkal kapcsolatos történetek sem, így például kiderül, ki az, aki a 90-es években még zenéléssel foglalkozott, pár évvel ezelőtt pedig képernyőre vitte a nagysikerű Csernobil című sorozatot. Azt sem rejtem véka alá (de régen használtam már ezt a kifejezést ????), hogy eddig nagyjából mennyi lemezt adott el a Bon Jovi (azért csak nagyjából, mert lehet, hogy valaki most is vesz éppen egyet valahol a világban), illetve megmutatom, hogy hangzik a Roxette The Look című slágerének demó változata; ami engem valamiért az Edda Művek A kör című dalára emlékeztet. Bízom benne, hogy tetszeni fog a mostani válogatás is, jó szórakozást hozzá!

Tracklist:
1. Roxette: The Look
2. Black Machine: How Gee
3. Stakka Bo: Here We Go
4. London Boys: Requiem
5. Silent Circle: Stop The Rain In The Night
6. Donna Summer: This Time I Know It’s For Real
7. Londonbeat: I’ve Been Thinking About You
8. Beats International: Dub Be Good To Me
9. U2: Mysterious Ways
10. Ace Of Base: Beautiful Life
11. Haddaway: Life
12. Bon Jovi: Livin’ On A Prayer
13. Nightcrawlers: Push The Feeling On
14. Kool & The Gang: Fresh
15. Bonnie Tyler: Have You Ever Seen The Rain
16. Francesco Napoli: Balla, Balla