Ebben az epizódban elmesélem nektek azt a kapcsolatot, amelyben már az elején ott voltak a figyelmeztető jelek, én mégis úgy döntöttem, hogy nem veszek róluk tudomást, majd néhány héttel később egy másik kontinensre költöztem a fiúval.
Innen indulunk el, de beszélünk arról, hogy miért maradunk benne helyzetekben, amelyekről valahol már tudjuk, hogy nem működnek, hogyan adjuk fel önmagunkat azért, hogy megtartsunk egy kapcsolatot, és hogyan tanítjuk meg a választásainkkal az embereket arra, hogy mit tehetnek meg velünk.
Beszélgetünk a megfelelési kényszerről, a megengedés és az önmagunk tiszteletben tartása közötti különbségről, valamint arról, miért nem feltétlenül azok a kapcsolatok a legtáplálóbbak, amelyek a legerősebb érzelmeket hozzák fel bennünk.
Szó lesz a győztes–vesztes dinamika csapdájáról, a jelentőségtelivé tételről, és megosztok egy olyan nézőpontot is, amely teljesen más megvilágításba helyezheti azt, amit a szerelemről és a párkapcsolatokról eddig gondoltál.
Érdekel még hasonló tartalom? 😉
Hamarosan érkezik az új 6 részes programunk, címe: Kell egy pasi?!
💌 Iratkozz fel a várólistára itt: https://nikolett.com/hu/kell-egy-pasi/varolista/
Köszönjük, hogy itt vagy velünk! 😎 Pár dolog, ami még érdekes lehet neked:
📚 Könyvek: https://nikolett.com/hu/konyvek/
🎁 Ingyenes tartalmak:https://nikolett.com/hu/start/
📲 NIKOLETT APP: https://nikolett.com/hu/app/
💎 Briliáns tagság: https://nikolett.com/hu/brilians-tagsag/
✨ Élő események: https://nikolett.com/hu/naptar/
Kövess bennünket Facebookon és Instagramon is! 🙌
ℹ️ Jogi információk:
„A Nikolett.com Podcast keretében elérhetővé tett minden tartalom a Lettin’Go Academy Kft. szellemi tulajdona, így azok szerzői jogi védelem alatt állnak. A közzétett podcastok bármely elemének engedély nélküli felhasználása, így különösen, de nem kizárólagosan másolása, módosítása vagy újbóli közzététele – a Lettin’Go Academy Kft. kifejezetten erre irányuló írásbeli felhasználási engedélye nélkül – polgári jogi és büntetőjogi felelősséget von maga után.
A szerzői jogi védelem megsértése esetén, ideértve a közzétett podcastok rés...