“Nincs többé magány” - ezzel a felütéssel kezdődik a legkedvencebb íróm, Kurt Vonnegut zseniális műve, a Börleszk, amiben én talán először találkoztam a magány fogalmával ilyen egészen közelről. Mr. Vonnegut jövőbe látóan már ebben az 1976-os utópisztikus regényben is nagyon komoly problémának látta a modern társadalmak elmagányosodását. Valami ilyesmiben élünk most is, mintegy 50 évvel később - a mi kézzel fogható, 2025-ös valóságunkban is nemcsak hogy testet ölt az elmagányosodás, de gyakorlatilag népbetegségként, járványszerűen fenyegeti technológiával átszőtt, buborékos életünket.
Nagyon remélem, hogy nem unjátok még a bolyongásainkat a közösségek világában, mert ebben az epizódban a magánnyal párba állítva tovább vizsgáljuk őket - ezúttal a környezetpszichológia szemüvegén keresztül, Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus, az ELTE PPK-n belül működő Ember, Környezet, Tranzakció Intézet alapítója, tudományos támogatásával.
Andival azt vizsgáljuk, hogy:
John T. Cacioppo, amerikai szociálpszichológus evolúciós elmélete alapján az emberek fajként nem azért éltek túl, mert
mondjuk magasak, erősek vagy gyorsak voltak, hanem azon képességük miatt, hogy szociális csoportokban kapcsolódtak egymáshoz. Ötleteket cseréltek egymással. Összehangolták a céljaikat, információkat és érzelmeket osztottak meg egymással.
Mi is ebben a szellemiségben beszélgettünk egymással, abbahagyni is nehéz volt. Lesz még folytatás, de addig is, boldog hétköznapokat.
Folytassuk a beszélgetést személyesen a Fabrikban vagy valamelyik social csatornánkon.
Instagram
Facebook
Csatlakozz az #olvasslipót könyvklubunkhoz és olvassunk együtt!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Nézz szét a honlapunkon!
