4 lemez
A mai adásban négy fontos zenekar friss anyagával foglalkoztunk: tracklist helyett most az új megjelenésekre vonatkozó linkeket közöljük:
(meghallgatás: http://uj.tilos.hu/archivum/listen.php?file=2007/11/04/1500.m3u
http://uj.tilos.hu/archivum/listen.php?file=2007/11/04/1530.m3u
http://uj.tilos.hu/archivum/listen.php?file=2007/11/04/1600.m3u)
Gallon Drunk - http://www.myspace.com/gallondrunk
Einstürzende Neubauten - http://www.neubauten.org/
Radio Birdman - http://www.myspace.com/theofficialradiobirdman
The Shadowbirds - http://www.shadowbirds.fw.hu/
...valamint elolvashatjátok a műsorban elhangzott Radio Birdman ismertetőt és koncertbeszámolót:
A legenda szerint a 70-es évek eleje-közepén, amikor megszűnt a Stooges, MC5, New York Dolls, akkor Deniz Tek úgy érezte, hogy nincs miért Detroitban, Amerikában maradni, így Sidneybe költözött, ahol 1974-ben Rob Youngerrel megalapította a Radio Birdmant. Az ausztrál zenei élet akkor még szűz terepén az előbb említett vonalat a saját energiájukkal tovább tudták fejleszteni.
Bár mindenki máshová helyezi el a gyökereket, azt lehet mondani, hogy ekkor még nem léteztek olyan konkrét kategóriák, mint a punk, vagy heavy metal, ők elébe mentek ezeknek. Annyira, hogy ők maguk lassan kultikussá váltak mindenhol, ahol létezett erőteljesebb gitárzene, vagy ennek igénye. Mindezt abban az időben érték el, amikor gyakorlatilag a bakelit volt az egyetlen létező hanghordozó, és az információk is szűk csatornánkon terjedtek. A BangBanghez például a 90-es évek elején a „Lévay Isten Malacán” keresztül szűrődött be az amúgy akkor már jó ideje nem aktív Radio Birdman, s ezidőtájt kezdett elterjedni a kicsit szűk magyar köztudatban. Akkori ismertségük mellett lemezeik olyan kis példányszámban jöttek ki az újrakiadás előtt, hogy egy frissen megjelenő, jó eladású lemez sokszorosáért lehetett megkapni, ha egyáltalán rábukkant valahol az ember. A technika fejlődésével megjelentek a bootleg cd-k, bakelitek, és a sorlemezeiket is újra kiadták. Többek között – az egyébként már megszűnt – párizsi Revenge Records kiadta a Stoogesből ismert Ron Ashtone-nel és az MC5-ból Denis Thompsonnal kiegészült New Race felállás által létrehozott anyagot.
Ezt követően egészen majd mostanáig szünet volt a lemezkiadásban, a tagok is külön utakat jártak, néhány koncertet leszámítva, amire a Birdman még 96-ban összeállt. A 2006-ban megjelent Zeno Beach című album kapcsán Radio Birdman világturné indult, ennek keretében hozzánk legközelebb Bécsben a Chelsea-ben léptek fel 2007. október 14-én.
A Radio Birdman és az előzenekar Skeptik Elektrik bécsi koncertjét nem egy közönségbarát napon, vasárnap láthattuk. Ennek megfelelően 9-kor még semmi jele nem volt annak, hogy bármilyen esemény elébe nézünk. Az előzenekar ˝ 10-kor meglehetősen szűk, de annál vegyesebb összetételű közönség előtt kezdett. Róluk annyit érdemes elmondani, hogy németek, fiatalok, lendületesek, az énekes hangja helyett inkább teátrális mozgás- és gesztusrendszerével hívta fel magára a figyelmet. Viszont odafigyeltek arra, amit meg lehet tanulni, fellépésük a R’n R pózok látványos egyvelege volt, közepesen megalapozott zenével. Levonulásuk után 3 technikus építette újjá a színpadot, beleértve a dobok, erősítők, a teljes felszerelés cseréjét.
Aztán 1-2 generációs ugrással csapott be a Radio Birdman, de a lendületes kezdés és folytatás rácáfolt arra, hogy nagyszüleik lehetnének az előzenekarnak. Ekkorra azért a közönség létszáma felduzzadt annyira, hogy ne eltévedve érezze magát az ember. Az eddigi életművet felölelő program az új lemez anyagával volt áttűzdelve, végig dinamikus, erős produkciót kaptunk. A korai klasszikus felállás – basszus – 2 gitár – dob – ének – megmaradt, hozva az alapoktól megszokott arcletépős gitár és énekcentrikus Radio Birdman sound-ot.
Fellépésükben az egyik legmarkánsabb elem a két gitár ellentétes játékának összecsengése volt. Az igazán meglepő élményt az egy témán belüli kiszámíthatatlan ritmusváltások adják, a basszus külön dallamvilágának és a dob energiájának emeltségével folyamatosan fenntartott feszültségben. Az ének – talán a nem tökéletes technikai háttér, vagy a megkopott hangszín miatt, ezt hadd ne mi döntsük el – nem került teljesen a helyére.
A hangszerekre kitérve meg kell említeni Warwick Gilbert százezeréves Fender jazz bass gitárját: neki ez már nyilvánvalóan testrésze….minden hangot elkapott és szétoperálta…meg össze is! Deniz Tek viszont rágyúrt a szólógitárra, Rickenbacker-en kezdte szétdarálni a hangokat, csuklószorítóban motollaként játszott, minden szám után hangolnia kellett. A fordulatot az hozta, amikor SG formájú, átlátszó, színtelen plexi gitárra váltott – Egér barátunk inkább G. G. Allen-nek ajánlotta volna ezt a hangszert. Az énekes Rob Younger a saját, jól kialakított stílusában Iggy-re emlékeztető mozgással spékelte a produkciót, mondhatni fáradhatatlanul. Egy óra múltán mégis levonultak a színpadról, úgy tűnt, ezzel vége is…
Laza ováció után, miközben a technikusok bíztatóan újrahangolták a gitárokat, az 5 számos második blokk még erőteljesebb Radio Birdman képet adott. Még a Search and Destroy-t is lenyomták a Stooges-től. Ekkor az első sorban magasba lendültek az öklök, másodsorban élveztük ezt a jelenséget is. Volt egy „igaz” Radio Birdman rajongó is, ő egy idézőjelbe tett líraibb számnál kezdett el erősen lelkesedni, ritmikus „höjj!” kiáltásokat hallatott, mire Rob Younger „Ez nem focimeccs!” kiszólással jegelte rajongóját.
A koncertnek méltó befejezése volt: berogyasztott térddel, gerjesztett gitárral a dobos felé fordulva szúrták le az utolsó – jó hosszú – hangot, majd közvetlen „Csá!” köszönéssel távoztak a hátsó kijáraton.
