Die Haut
Ismét egy olyan zenekarról lesz szó, ami a nyolcvanas évek elején a Berlin nevű varázskalapból ugrott elő.A kezdetektől fogva instrumentális dolgokat nyomtak, mindamellett olyan énekesekkel / előadókkal kooperáltak mint Nick Cave, Kid Congo Powers, Anita Lane, Debbie Harry, Paul Outlaw, Mick Harvey, Jeffrey Lee Pierce, Blixa Bargeld, Lydia Lunch, Alexander Hacke, Arto Lindsay, Kim Gordon, Cristina Martinez, Laurie Tomin, Alan Vega, Louisa Bradshaw, Danielle de Picciotto, Gordon W....
Die Haut
Végre eljutottunk oda, hogy ezt a hozzánk kezdetektől közelálló bandát egy teljes műsorban dolgozzuk föl.
Időben vissza kell menni a ’70-es évek első feléig-közepéig, amikor Nyugat-Berlin egy szigetként gyűjtötte össze a művészeti ágakat: zenészek, írók, költők, filmesek, képzőművészek, szélhámosok és egyéb életművészek keresték ott kibontakozásuk útját, amivel Berlint akkortájt az underground kulturális fővárosává varázsolták
Ekkor költöztek oda a későbbi Haut tagok is, ami után pl. Lou Reed elkészítette Berlin című lemezét, vagy Iggy Pop és David Bowie hozták föl magukat…de ezek csak a nagy nevek. Pezsgett az élet, eljött a punk-robbanás ideje. Kb. ’80-ra érett be a helyi zenei színtér, melyből robbanásszerűen alakultak ki olyan bandák, mint a Neubauten, Mania D, Legendary Golden Vampires, Notorische Reflex, stb.
A Die Haut előzményeként Thomas Wydler és Christhoph Dreher megalapították a Die Mieter (bérlők/albérlők) nevű formációt, majd innen továbblépve Remo Parkkal és Martin Peterrel kiegészülve jött létre a Die Haut. Nagyjából rendhagyó módon ők az instrumentális irányba indultak el, szemben a szokásos megmondó, kinyilatkoztató énekes felfogással...ötvözték a punkot a kísérleti klasszikus zenei avantgard világgal, és egyedülálló hangzást alakítottak ki. Jó zenei tájékozottságuk és ráérzésük okán nem az egyszerű önkifejezés útját járták, amúgy komoly tanulmányokat folytattak az egyéb művészetekben is.
Hangzásuk a többszöri tagcserék és gyakori vendégzenészek közreműködése ellenére is stabil maradt, ami főleg az állandó és beton ritmusszekciónak köszönhető.
Megjelenésüket tekintve következetesen az eleganciát képviselték: Christhoph Dreher mondása és a zenekar hitvallása szerint a stílus lényege: Öltönyben járni és segélyen élni; ehhez mindvégig tartották is magukat.
Visszatérve a zenéléshez: 1982-ben barátságot kötöttek az Ausztráliából éppen áttelepülő Birthday Party-val, és a New Yorkból jövő, no wawe korszakból érkező Lydia Lunch-csel. Említettük a stílust, hát először nem is értették az ausztrál cowboy megjelenést, meg Lydia zenei arroganciáját és dominanciáját sem, de ezen túltéve magukat, sőt, ráérezve a lényegre összehozták a Der Karabische Western című lemezt.
Ebből az ismeretségből és ráérzésből hosszabb együttműködés alakult ki: közös londoni fellépések és egy amerikai turné következett…ennek magyar vonatkozása is van: a koncerteket Hámos Gusztáv rögzítette, így maradt fenn a korai Haut képi anyaga.
Ezután a Birthday Party feloszlott, és Berlinbe visszatérve Nick Cave Christoph Dreherhez költözött a Dresdner Strasséra…ez akkortájt érdekes környék volt a legendás Kreuzbergben, a fal közvetlen szomszédságában: tök véletlenül ott lakott Blixa, Hugo Race, Barry Adamson, Mick Harvey is. A lényeg, hogy a Haut Nick Cave-vel akkor vette föl a Burnin’ The Ice című albumot. Ennek is külön története van: ez a lemez azért válhatott különösen kultikussá, mert a kiadóval kötött szar szerződés miatt a kezdeti minimális példányszám után úgy 20 évet kellett várni az újranyomásra. Közben Henry Rollins is küzdött azon, hogy az album újra megjelenhessen, ez végül 2002-ben történt meg.
A Burnin’ The Ice után a Haut folytatta saját útját az eredeti felállásban, de a akik későn jöttek, korán mentek: Martin Peter 1985-ben, Remo Park ’87-ben távozott a formációból. Helyükbe a zenekar megszűnéséig Jochen Arbeit és Rainer Lingh érkezett, akik tovább erősítették a megszokott Haut hangzást.
A ’80-as évek végére a Haut eljutott odáig, hogy a berlini underground gyűjtőintézményévé vált. Az általuk hozott, állandó stabil zenei elkötelezettséget fennállásukig, 2000-ig sok zenész-alkotó igazolta, akik vendégként szerepeltek az albumaikon. Szeretettel hívták meg az általuk tisztelt neveket, akik Haut alápakolással élvezettel vettek rész a közös munkában. Ezekből a közös dolgokból mindig állatjó anyagok születtek. Csak néhány nevet emelünk ki: Arto Lindsay, Debbie Harry, Alan Vega, Kid Congo Powers, Jeffrey Lee Pierce, Kim Gordon, Alex Hacke, stb, meg akiket már mondtunk.
Attól függetlenül, hogy a Haut a XXI. században már nem létezik, mégsem nosztalgia őket emlegetni, mert amit létrehoztak időtálló, és mindig aktuális marad.
Szerencsére Berlinben ugyanúgy zajlik az élet, történnek a dolgok, még ha mi itt és most nem is tudunk róla….csak egy kicsit.
2010. 12. 12.
Duma