A klasszikus zenészdinasztiákat leszámítva a könnyűzenében szinte egyedülálló, hogy Hank Williams és Hank Williams Junior után Hank 3-nál tartunk és nem érezhető semmiféle izzadtságszag, legalábbis napjainkat illetően.

Hank Williams a 40-es - 50-es évek fiatalon elhunyt lázadó country sztárja két végén égette a gyertyát, napjainkig ható, sokakat megigéző és sokszor feldolgozásra kerülő műveket hagyva maga után.

Hank Williams Junior mondjuk úgy, a köztes állapot. Az ő munkásságát most nem méltatjuk, de ő is gyorsan pörgette a neki osztott lapokat és mérte az alkoholt, de azért hátrahagyta Hank Williams 3-at, aki mai műsorunk főszereplője.

A BangBang-ben furcsának tűnhet az amerikai legújabbkori népzenének, a country világának fölemlítése, de nem véletlen. A stílus sajátosságai okán számunkra általában érdektelen műfajban is születtek kiemelkedő és önmagukon túlmutató zenék, Hank Williams ennek egyik ritka képviselője.

Közben az 50-es években megjelenő elektromos hangszerek, az R'N'R megjelenése majd 40 évre, a 90-es évek második feléig, a dark country kialakulásáig háttérbe szorult. Itt kell megemlíteni Johnny Casht, aki élete utolsó időszakában MINDEN addigi munkásságát felülmúlva átpasszolta a countryt a XXI. századnak és a jövőnek.

Hank3 : Festival eldorado music club

2009. szeptember 6. Párizs, La Maroqinerie

Az összes előzőleg leírtakat és egy csomó látszólag azoktól elütő - kb. Makó - Mexico távolságú dolgot - hoz össze Hank3 és bandája, akik első Amerikán kívüli, konkrétan európai turnén vettek részt. Az egyik állomáson a BangBang stábja is elcsípte az őrületet...mert ez bizony az volt. A közel három órás, teltházas koncert előtt a viszonylag soktagú banda egyszerre vonult a színpadra: hátul a mackós-barkós, széttetovált - ez általában jellemző - hardcore-os kinézetű dobos, az első sorban a nagybőgős (később basszus) kamionos sapka, kockás flanel ing, lerohadt farmeres - ez is általában jellemző, -  faszi mellette a fehér westernkalapos bendzsós: CASH felirattal a karján, szétszaggatott farmerja alatt Jack Danielses mackóalsó összeállításban. Még mellette Hank3 duett-énekese - később főszereplő, igazi G.G.Allin fan, már ránézésre is. Utána a hegedűs, a bagázshoz képest meglepően konszolidált arc mellett állt Hank3. Biztosítótűvel westernessé varázsolt, nálunk leginkább parasztkalapnak nevezhető fejfedő alatt precízen frizurává művelt, hátközépig érő haja kétoldalt kiborotválva, de a maradék hajszerkezet kb. 2 cm-ként gondosan összegumizva alkotott szolíd copfot. A felvarrókkal telerakott, eredetileg farmerdzsekiből tépett mellény, a 80-as évek metal fílingjét idézte. A biztosítótűk fontosak lehetnek: az oldalzsebes katonai gatya azokkal volt alakra szűkítve, ehhez még kígyóbőr csizma tartozott.

Elészaladva a dolgoknak: szerelése ellenére megjelenése, de főleg arcszerkezete alapján nagyapja totális reinkarnációjának látszik.

Végül mellette westerninges lapsteel-gitáros rasztahajú indián (!) zárta a sort.

Tökölés nélkül, erőteljesen, azonnal egymásra hangolódva kezdték el az idézőjeles country blokkot, ami ritmikailag, de részben hangzásra is közelebb áll az ős-rockabillyhez, - saját meghatározásuk szerint hellbilly; - és a pörgés meg is hozta a hatását.

A nagyon vegyes, 16-60 év közötti korú, és hardcore, skinhead, rockabilly, punk, psycho, western, metal és stílusidegen kinézetű férfiak és lányok egyszerre és együtt gerjedtek a hangokra és a ritmusra, együtt ordították a szöveget, pedig ez nem szórakoztató táncos mulatságnak tűnt.

Ez volt az első megdöbbenés: mintha 150 éve egy vadnyugati poros saloonban a karzatról néznéd, hogy hogyan tombolnak a rabszolgatartók a gyapotszedők zenéjére...vagy fordítva...vagy összekeveredve. Szóval a dolog az elején érthetetlen volt.

Nem egészen fél óra után, - ahogy fokozódott a lendület - az első sorokban beindult a matek-pogó, a később még sokat váró kemény arcok már a country-westerntől extázisba kerültek. Az első blokkot pár visszafogottabb szám zárta, majd gyors helycserékkel jött a következő meló, ami a 80-as évek amerikai punk világát szedte elő. Hank akusztikus gitárját egy Misfits matricás elektromosra cserélte, kibontotta haját, lelocsolta magát, és valamiért baseball sapkát vett föl. Néhány hang után eltűnt a közönség fölösleges része, és erős félórás punk blokk következett, tovább hergelve és felfokozva a népet. Nem monoton darálással, hanem sok tördeléssel, ellenpontozással vágták arcba a mulatozókat.

Az utolsó blokk meg az őrület maximális kifejlődése volt. A dobos posztot egy délamerikai indián gépágyú vette át, kifogyhatatlan munícióval, az éneket meg az említett G.G.-s csávó... Ehhez híven a szinte artikulálatlan hörgés-üvöltés közben a mikrofonnal verte a fejét, hogy legyen egy kis vér is. Közben sört hintett az őrjöngő közönségre, ordibálva, pörögve-tántorogva rugdalta le a színpadra felmászókat...de azért ő is felfeküdt a rajongók fejére, vitték is.

Itt már nem lehetett tudni, hogy egy Biohazard, vagy Jesus Lizard buli, vagy mi a fene zajlik, kb. elszabadult a pokol. Az összes zenész vette-vitte az agymosást, fáradhatatlanul. Miközben láthatólag senki nem volt részeg, mindenki, de a közönség is belső droggal élte át a country-rockabilly-punk-hc pszichedeliát.

Hank3 60 év amerikai zenei világát 37 évesen 3 órában alakította esszenciává - Hank Williamstől G.G. Allin-ig és még azon is túl. Némi feldolgozandó tudathasadással távoztunk a helyszínről.