Description

Budapesti fellépésük alkalmával beszélgettünk James Johnstonnal és Terry Edwardsszal

A következő előadók felvételeit hallahattátok a mai műsorban:

Iggy Pop, Garage Monsters, Tom Waits, Gallon Drunk, Terry Edwards, The Stooges,  Ian Dury & the Blockheads, Duke Spirit, Lydia Lunch, Siouxsie Sioux, The Flaming Stars...

és íme az elhangzott riportok anyaga:

BangBang:

Magyarországon van egy szűk, de lelkes rajongótábora a Gallon Drunk-nak, de ők sem igazán ismerik a kezdeteket. Honnan indultatok?

James Johnston:

Londonból jöttünk, az egész banda londoni, 1990-ben egy baráti társaságként kezdtünk játszani, ekkor kezdtünk el kislemezeket kiadni, az első album 1991 ben jött ki.

BB

: Mik voltak azok a hatások, amik a kezdetben érték a zenekart?

JJ:

Minden tag más és más zenét hallgatott, én sok Suicide-ot, Bo Diddley, Stooges, jazz, Archie Shepp egy csomó különböző dolgot. A banda minden tagjának különböző az ízlése. A közös bennünk, hogy szeretjük a zenét, egyszerűen a ZENÉT.

BB

: Beszélhetünk a Bad Seeds-szel való kapcsolatodról?

JJ:

Sok idő telt el azóta, hogy 1994-ben először találkoztunk

 BB: Van köztetek valamilyen zenei kölcsönhatás?

JJ:

Nem tudom, talán kicsit máshogy játszom az orgonán... a két zenekar felvételei messze állnak egymástól... segít emlékezni arra, hogy miért kezdtünk el zenélni, nem tökölni a díszítgetéssel, hanem játszani egy az egyben, ennyi.

BB

: Láttunk Titeket Londonban egy kis klubban fellépni, később Budapesten több ezer ember előtt játszottatok, ugyanazzal az energiával…számít a tömeg és a tömeg lelkesedése?

JJ:

Persze, mindenképpen, nem túl izgalmas, ha nincsenek népek, az utóbbi néhány fellépés nagyon jól sikerült, spontánul, nem játszunk túl konfrontatív zenét.

BB

: Ugyanazzal a hozzáállással álltok ki 20 000 ember elé, mint 20 elé?

JJ:

Bárcsak húszezer ember előtt játszhatnánk, de… igen….de a visszajelzés nagyon fontos..

BB

: Ez a hozzáállás a többi bandádra is érvényes?

JJ:

A Bender egy másik történet, ott is megvan a hozzáállásunk a dolgokhoz, az előadásmódhoz.... minőség az elhivatottságunk

BB

: Hosszú idő telt el, mire a Rotten Mile megjelent, ami egy erőteljesebb anyagnak tűnik a Fire Music című albumhoz képest…

JJ:

Az egy szar volt..

BB

: Szar?

JJ:

Szar… Három évig nem játszottunk Terryvel, aztán volt egy négyállomásos turné, ami faszán sikerült, az alatt találkoztunk arcokkal, akik rávettek, hogy jelentessük meg a lemezt és úgy tűnt, hogy ez a megfelelő idő erre...

BB

: Tudnál mondani valamit arról, hogy mi történt az utóbbi 5 évben? Mikor és hogyan született az új album?

JJ:

Az uccsó öt évben otthon szarakodtam, cirógattam a macskát, próbáltam pénzt keresni és a végén összejött ez a fasza lemez...

BB

: A zenén kívül foglalkozol valami mással is?

JJ:

Nem, a zene az életem, ezt kell tennem…

BB

: Nem festesz, vagy bármi egyéb?

JJ:

Nem, nem vagyok én Ronny Wood.

BB

: Keveset tudunk a Black Milk albumról, csak annyit, hogy Görögországban készült…filmzene és elektronikus hangzású…

JJ:

Megkértek minket, hogy vegyük fel, de még csak ki sem fizettek minket, ez csak egy soundtrack, nem egy sorlemez... vannak rajta jó témák, de nem Gallon Drunk lemez. Ez egy hülye film.

BB

: És miről szól?

JJ:

Nem igazán emlékszem, egy giccs, egy szemét - benne voltunk, ezért jó.

BB

: Tervezel szólóalbumot?

JJ:

Nem, soha.

BB

: Ezek szerint a Gallon Drunkkal teljesen ki tudod fejezni a saját világodat?

JJ:

Igen, a kettő ugyanaz.

BB

: Te és Terry háttárzenét játszottatok egy előadáshoz, ahol Derek Raymond az I was Dora Suarez c. könyvéből olvasott fel… Hogy találkoztatok az íróval?

JJ:

A lemezkiadón keresztül találkoztunk, ismerték őt és egy spoken word lemezt akartak megjelentetni így kerestek meg minket, az újra kiadott lemez idén jelenik meg a Sartorial kiadó gondozásában.

BB

: Hatottak-e az ő írásai a Gallon Drunk zenéjére és/vagy szövegvilágára?

JJ:

Nem inspirációt adott a zenénkhez, de megpróbáltuk megjeleníteni zeneileg, amit ő leírt. Nem befolyásolta a bandát.

Terry Edwards

BB

: Úgy tudjuk, hogy több, mint 200 lemezen játszottál, mint szenész, vagy producer…Lydia Lunch-el, Tom Waits-szel, a Tindersticks-szel és másokkal. Mondanál valamit ezekről a kapcsolatokról?

Terry Edwards:

A nyolcvanas évek elején kezdtem játszani egy bandában, amit John Peel nagyon bírt, de nagyon sokan játszottak szaxin, trombitán, billentyűn én viszont ki akartam tűnni, megvalósítani magamat. Nem volt megírva a forgatókönyv, az emberek felhívtak, mint ahogy azóta is, felteszem...

Tom Waits-szel csak a Black Rider színpadi előadása ügyén dolgoztunk együtt, három dalon.

Nem volt közös felvételünk, de együtt próbáltunk, nem lett belőle semmi.... franc!!!

A többi arc, akikkel, dolgoztam, nos… náluk, remélem jó a megítélésem..., most már azzal dolgozom, akivel akarok...

A Gallon Drunk-kal azért kezdtem el együttműködni, mert hallották a dolgaimat, és Max-szel, aki abban az időben a dobosuk volt, egy egyetemre jártam, tetszett, amit csináltak.

Érdekes dolog, hogy játszottam egy albumon Glen Mattlock-kal a Sex pistolsból, de előtte soha nem találkoztunk, feljátszott dolgokat, aztán egy temetésen futottunk össze, ahol bemutatkoztam, "...helló, mi egy lemezen játszottunk" Épp befejezte a szólóalbumát és szüksége volt valakire a turnézenekarhoz ... így történnek a dolgok.

Az utóbbi évben is egy csomó érdekes dologban vettem részt. Siouxsie Sioux új albumán és a Duke Spirits lemezén, velük élőben is játszom, nagyon jó, hogy nem csak a régi arcok kérnek fel, hogy együtt zenéljünk. Ez egy nagyszerű életmód.

BB

: Hogy találod meg az embereket, hogyan jönnek létre az együttműködések?

TE:

A kiadókon keresztül találjuk meg egymást, nekem nincs pénzem arra, hogy ilyen nagy fába vágjam a fejszémet. A Madness basszgitárosát ellenben én találtam meg néhány éve, hogy együttműködjünk. Élvezzük egymás társaságát, az együtt zenélést, kihozunk egymásból sok mindent …egyébként éppen egy könyvet írok az első Madness albumról, hogyan mentek akkor a dolgok, ilyesmi...

Aztán jöttek a Jesus And The Mary Chain feldolgozások, amiket még senki nem csinált előtte gitár nélkül, de mi nagyon bírtuk, két tucattal küldtünk a haveroknak. Trombitán is nyomtam, élőben is felléptünk vele párszor.

BB

: Mit jelent a tetoválás a nyakadon?

TE:

Ez teljesen egyéni. Egy autógyártó városban születtem, ahol két esélyed van: autókat gyártasz, mint mindenki, vagy, ha sokat tanulsz, dolgozhatsz egy bankban is. De nem akartam bankban dolgozni, ezért kitetováltattam a nyakamat, hogy esélyem se legyen...

 BB: Téged, mint zenészt milyen hatások értek?

TE:

Azért kezdtem szaxofononozni, mert hallottam Ian Dury & The Blockheads-et meg Al Bosteck-et játszani.A születésem idejében és azóta is csodálatos dolgokat művel. Szaxofonnál ők hatottak, a gitár és hammond ügyében Jimmy Smith a mérvadó és John Zorn is lenyűgöző, főleg a Naked City formáció. Az első albumuk az egyik legjobb, amit valaha írtak. És természetesen Iggy és a Stooges... a Fun House nagyon ütős. Iggy a legnagyobb. A punk éra előtt kezdtem zenélni és az a hatás sok mindent megváltoztatott, ezért mindkét korszakhoz kötődöm. A punk előtt Jimmy Hendrixet és Ledzept hallgattam, mint mindenki más, de a Pink Floyd és Yes irányt rühelltük, pedig ugyanabban a skatulyában voltak… csak mostanában jöttem rá, hogy az első Pink Floyd lemez Syd Barrett-el kurva jó, de hát olyanok hivatkoztak rá folyton, mint az Emerson, Lake & Palmer, akik baromira nem számítanak.