Az első szöveges adásunk. Valami elkezdődik.
Még megvolt a covid-üveg a stúdióban. Elmeséljük eddigi műsoraink történetét, és azt, hogy mostantól beszélgetni fogunk a zenékről, amiket szeretünk. Lesz midig egy fő téma, és mellé lemezajánló,
Elmeséljük, hogy honnan is indultak a közös Gyökereink, még mielőtt megismertük egymást.
Zenei stílusok kapcsolódásait kutatjuk majd, felfedezéseket teszünk, sztorikat olvasunk. Próbálunk majd kontextusba helyezni zenéket, dalszövegeket. Erre példa Bessie Smith 1923-as felvétele, amiben az erőszakos férjéről énekel, és száz éve ez még átment, ma már egyáltalán nem PC.
Irma Thomas felvétele pedig teaser arra, hogy New Orleansról lesz szó.
Hogyan találkozott majdnem Elliot Tarantinoval?
Évfordulók kapcsán is nézelődünk: A Beatles utolsó koncertjébe hallgatunk bele, Get Back!
Séf mesél a zenekar utolsó időszakáról szóló filmről.
Rögtön felmerül Billy Preston neve, aki azóta is kabalája lett a műsornak.
hogy került ő oda, a tetőre? És miért a tetőn volt ez a koncert?
Ki az az Alan Parsons, és miért tett Marks and Spencer zoknikat a mikrofonokra?
Aztán irány New Orleans!
Leo Nocatelli új lemezének ajánlója, aminek komoly sztorija van!
Vajon ki tudjuk majd ejteni a zenészek neveit?
Wampy Soul? Ez meg micsoda?
Mamy Blue-ból hogy lesz Fekete Beat?
Kontextusba tudjuk helyezni ezt a dalszöveget?
A lényeg, hogy “the universe is talking to you”
A végén még az is kiderül, hogy táncokat is fogunk gyűjteni.
Elliot ígéretet tesz arra, hogy egyszer majd vak zenészeket gyűjt össze.
