Listen

Description

ma megint a német edition wandelweiser records lemezeiből játszok. mint előző február elejei adásból, illetve korábbi no wave hírekből tudhatjátok, 2019 decemberében antoine beuger kiadója 12 cédét jelentetett meg. ezekből fogok ma is játszani.
elsőnek sivan silver-swartz egyórás kompozícióját az "untitled 6"-t hallhatjátok.
sivan silver-swartz 1993-ban született, kísérleti zenéket készít, a komponált zenéktől az installációkon át, az előadott dalokig. zenekészítéskor csak az intonáció, az esztétika, az időtartam, a ciklikusság, az ellenpontozás érdekli.
sivan az ohaio beli colombus városában nőtt fel, 2015-ben kapott diplomát a oberlini zenekonzervatóriumban.2019-ben a kaliforniai művészeti intézetben, -ahol michael pisaronál és wolfgang von schweinitznél tanult -, szerzett mester diplomát. jelenleg los angelesben él.
ezen a lemezen egy öt tagú csoport, niegel deane (hegedű), patrick behnke és tanner pfeiffer (viola), valamint tal katz és julius tedaldi cselló, zenél egy órán át. két táblázat irányítja a játékukat. az egyik azokat a dolgokat ábrázolja, amelyek megváltoznak és nem térnek vissza, míg a másik azokat, amelyek megváltoznak, de visszatérnek. az előbbinek csak egy útja van, míg az utóbbi végtelen. míg a táblázatokat a zeneszerző készítette, az útvonalakat a zenészek.

0:00:00 - no wave hírek
0:03:08 - szöveg

sivan silver-swartz - untitled 6 (2019, CD, edition wandelweiser records, EWR 1920)
0:04:56 - 1. untitled 6

__1:04:56_ - szöveg
a következő lemez az 1985-ös születésű, berlinben élő zeneszerző, zenész, író rishin singh „out from the blinding white” cimű lemeze, amely 2 zongora kompozíciót tartalmaz. az első címe "thirty oars (for dante)", míg a másodiké "for eva-maria houben". a lemezen mindkettőt dante boon adja elő zongorán.
rishing singh 2008-ban a sydney zenekonzervatóriumban, míg 2009-ben a sydney egyetem művészeti karán szerzett diplomát.

rishin singh - out from the blinding white (2019, CD, edition wandelweiser records, EWR 1914)
1:05:32 - 1. thirty oars (for dante)
1:29:08 - 2. for eva-maria houben

1:50:24 - szöveg
a maradék időben tomás cabado, 1993-ban buenos airesben született, zeneszerző, gitáros, improvizátor, kísérleti zenész "historia de la luz: cuaderno de guitarra" című lemezéről hallhattok 2 felvételt. a kompozíciókat a szerző és catriel nievas adja elő gitáron.

tomás cabado - historia de la luz: cuaderno de guitarra (2019, CD, edition wandelweiser records, EWR 1919)
1:50:46 - 3. pieza 13
1:54:11 - 6. pieza 3

1:58:44 - szöveg
1:59:40 - vége