81 éves korában, április 9-én elhunyt richard teitelbaum amerikai zeneszerző, billentyűs, improvizátor, az agyhullám vezérelt zene egyik úttörője . teitelbaum 1939 május 19-én született new yorkban.
teitelbaum 1960-ban végzett a haverford főiskolán, utána a mannes zeneiskolában folytatta billentyűshangszer tanulmányait, majd a yalen szerzett mesterdiplomát. 1964-ben fulbright ösztöndíjasként rómába utazott, ahol goffredo petrassinél, majd 1965-ben luigi nononál tanult.
római tartózkodása alatt alvin curran és frederic rzewskivel megalapítja a musica elettronica viva zenei csoportot. a 60-as évek közepén kezdte el kutatni, hogyan lehet agyhullámok segítségével a zenei eseményeket irányítani. ennek eredményeként 1967-ben ő hozta be európába az első moog szintetizátort.
1970-ben tért vissza az egyesült államokba, hogy a wesleyan egyetemen etnomuzikológiát tanuljon. ebben az időben hozta létre a programban résztvevő tanárokkal a world bandet, az egyik első inter-kulturális improvizációs együttest.
1976-ben egy másik fulbright ösztöndíjjal japánba utazott, ahol gagakun és shakuhachin tanult játszani. olyan zenészekkel játszott, mint anthony braxton, joëlle léandre, george lewis, carlos zingaro. hans burgener, günter müller, otomo yoshihide, steve lacy, leroy jenkins, fred frith, david moss, shelley hirsch, tom cora, andrew cyrill, marilyn crispell, mark dresser, gerry hemingway és mások.
teitelbaum new york államban élt. 1988-ban kezdett a bard collegeban tanítani, ahol egyben az elektronikus zene stúdió igazgatója is volt.
2016 októberében brnoban lépett fel a mev, azaz alvin curran, frederic rzewski, és richard teitelbaum. jozef cseres barátomnak köszönhető, hogy így találkozhattam a nagy hármassal.
béke veled richard!!!
0:00:00 - no wave hírek
0:03:01 - szöveg
Various – Computer Music Currents 8 (1992, CD, WERGO / Digital Music Digital – , Computer Music Currents – 8, WER 2028-2)
0:05:28 - 11. Run Some By You (1983)
0:17:33 - szöveg
0:36:41 – szöveg
Richard Teitelbaum – Golem (1995, CD, Tzadik / Radical Jewish Culture – 5, TZ 7105)
0:37:07 - 1. Prologue: The Threat
0:39:44 - 2. In The Beginning
0:53:02 - 3. Invoking Ancient Spirits
0:55:56 - 4. Cantorial Choirs
0:59:34 - 5. Instrumental Interlude
1:02:44 - 6."Create Me Not!"
1:05:48 - 7. Construction Of The Golem
1:13:30 - 8. First Breaths
1:15:58 - 9. Command And Obey (The Game)
1:27:16 - 10. Golem Wild
1:28:40 - 11. Chaos And Destruction
1:31:54 - 12. Coda
1:35:02 – szöveg
Richard Teitelbaum – Cyberband (1994, CD, Moers Music – Moers 03000 CD)
1:35:24 - 2. Emperor Walks (The Marionette)
1:42:55 - 7. Coming Abstractions
1:58:37 – szöveg
1:59:17 – vége