A művészet mindenkié? Hozzáférést mindenkinek? Mi van, ha nem a már meglévő struktúráinkat és a kész műalkotásokat próbáljuk utólag „akadálymentesíteni”, hanem megfordítjuk a sorrendet? Ha eleve inkluzív alapállásból indítunk, akkor a vizualitás a múzeumokban helyből elveszíti trónját, de a verbalitás (és ezzel a művészet megszokott értelmezési módja) is egész más szerepet kap, hiszen nem rendelkezik vele mindenki. Mi van, ha megpróbáljuk lezúzni azokat a legtöbbünket inkább kellemetlenül korlátozó, mintsem segítséget nyújtó kereteket, amelyeket meglehet, megingathatatlan alapoknak hittünk? Mi van, ha például nem műalkotásokban gondolkodunk, hanem művészi terekben és interakcióban?
Ilyenekről dumálunk most szombaton, apropónk a pár hónappal korábban zajlott, „Neurodiversity and Museums Today” című nemzetközi konferencia, ahol olyan kedvenceink is előadtak, mint Kate Adams és Abbas Zahedi.
Hallgassatok minket, mert baromira meglepődnénk, ha magyar nyelven mástól is hallanátok ezekről a döbbenetesen jó arcokról – de ha mégis, akkor lécci, szóljatok, mert meg szeretnénk ismerkedni az illetővel!
Képleírás (látássérülteknek):
A kellemes összhatású, pasztellszíneket használó plakát két oldalán egy-egy rajzolt emberalak látható, akik épp kezet fognak egymással. A bal oldali alak rozsdavörös, a jobb oldali türkizzöld, mellbimbójukat fekete pötty jelképezi. A fejük nem látható, mivel takarja egy széles, szabálytalan körvonalú, sötétkék sáv, amely vízszintesen kettészeli a halványvörös hátterű képet. A kék sávban fehér pöttyök vannak, amitől éjszakai égboltra emlékeztet. A kép feliratai, a plakáttal harmonizáló színekben:
Special:Defekt, Neurodiverzitás és múzeum, szombat 17h30, Tilos Rádió, #ParartKollektíva
Könnyen érthető leírás:
„A művészet mindenkié”.
Ezt sokan szokták mondani.
De a művészet igazából nem mindenkié.
Azért nem, mert sokan, sok részéből ki vannak zárva.
Ez nem jó senkinek.
Ezért jó lenne, ha ez változna.
Meg lehet próbálni ezen a helyzeten változtatni.
Általában kulturális akadálymentesítéssel szoktak ezen a helyzeten változtatni.
A kulturális akadálymentesítés azt jelenti, hogy mindenki hozzáférhessen ahhoz, ami érdekli.
Akkor is, ha például nem lát vagy nem tud beszélni.
A kulturális akadálymentesítés azt jelenti, hogy a már meglévő dolgokat tesszük másként is elérhetővé.
Ez a szöveg, amit most olvasol, példa a kulturális akadálymentesítésre.
Ezt a szöveget azért írtuk, hogy ha te értelmileg akadályozott vagy, akkor is értsd, miről van szó.
Azon, hogy sokan ki vannak zárva a művészet sok részéből, máshogy is lehetne változtatni.
Egy másik mód az, hogy ikluzívan gondolkodunk.
Az inklúzió azt jelenti, hogy nem mondjuk meg, hogy ki ép vagy fogyatékos.
Mindenkit csak valamilyennek tekintünk.
Nem azon gondolkodunk, hogy a másféle emberek hogyan érezzék jobban magukat az átlagos emberek között.
Azon gondolkodunk, hogy érezzék jobban magukat a különféle emberek együtt.
Ha így gondolkodunk, akkor újfajta múzeumokat is elképzelhetünk.
Olyan múzeumokat, ahol nem képek meg szobrok vannak.
Olyan múzeumokat, ahol képek és szobrok helyett furcsa helyek vannak, furcsa dolgokkal.
Ilyenekről beszélgetünk hármasban. Azért beszélgetünk éppen erről, mert két hónapja volt egy konferencia erről.
A konferencia azt jelenti, hogy van egy téma, amiről olyan emberek beszélgetnek, akik sokat tudnak arról a témáról.
Ez a konferencia nemzetközi volt.
A nemzetközi azt jelenti, hogy sokféle országból jöttek résztvevők.
Szerintünk fontos emberek mondtak ott fontos dolgokat. Például Kate Adams és Abbas Zahedi.
Róluk is beszélgetünk, szombaton, 17 óra 30 perctől.