Listen

Description

Újraindul a Cinema Niche vetítéssorozat, méghozzá egy igazi filmcsemegével, Alekszej German 2013-as életmű lezáró opuszával, a Nehéz Istennek Lenni című alkotásával. 
Karácsonyra készülve a Sztrugackij tesók regénye alapján készült filmről beszélgettünk. Donáth Pétert, a filmet bemutató Magyarhangya egyik alapítóját arról kérdeztük, hogy kinek ajánlja a filmet (és nem, nem mindenkinek) és mihez tudná hasonlítani: Bosch és Bruegel képi világa, Tarkovszkij és Tarr Béla  filmjei és hasonló durvaságok kerültek elő. Bél, sár, bélsár. A regény születésének társadalmi kontextusát boncolgatva ráéreztünk, hogy miért gondolta German aktuálisnak a témát - az értelmiségellenesség a fő motívum. És a végén Taki bácsi is befordul a kamerába (orosz hangja Leonyid Jarmolnyik, róla külön is ódákat zengtünk) és azt mondja: a szürkék után mindig jönnek a feketék, ezt jól jegyezzétek meg! (Saját megfejtésem: A hivatalnokok hatalmát a katonák váltják. De minden nézőnek lehet saját megfejtése.)
Hogy a filmhez passzolóan blaszfémikusak legyünk: Jézus-Stirlitz középkori kalandozásaival kívánunk szép ünnepeket minden hallgatónknak.
 
trailer:
https://www.youtube.com/watch?v=11sMDQIgggA
 
vetítések:
2025. január 10-én  Budapesten a Puskin moziban
január 17-én a pécsi Apollóban
január 26-án az Urániában lehet megnézni a filmet.
 
szabad asszociáció:
https://coub.com/view/x0lts
 
zenék: 
 
atlantida project  (feat. noize mc) - Ничего нового
https://www.youtube.com/watch?v=9Y35Esi9lss
 
Ground Beat - Чёрная вода
https://www.youtube.com/watch?v=fhijcWVp1HE
 
LATEXFAUNA - SWEET
https://www.youtube.com/watch?v=h47QY2OTRg4
 
Би-2 feat. Oxxxymiron - Пора возвращаться домой
https://www.youtube.com/watch?v=kmxPFKIe4Zs

nehezistenn.jpeg