A Kossuth-díjas színművész a hatévtizedes színészi pályája mellett harminc évig tanított a debreceni Ady Endre Gimnáziumban. Mint mondta, fáj neki, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történt, úgy látja, kettészakadt a szakma.
A Debreciner postcastjának 16. adásában Csikos Sándorral, a Csokonai Színház Kossuth-díjas színművészével beszélgetett a Debreciner két újságírója, Nyikos Mónika és Polgár Tóth Tamás a március 14-én átvett állami elismerésről, hatévtizedes pályájának sikereiről és nehézségeiről, a politika és a színház kapcsolatáról, továbbá a teátrum, valamint a benne, körülötte előadó és alkotó művészek társadalmi szerepéről.
Csikos Sándor úgy látja, a színház célja pedig nem a politizálás, hanem a moralizálás. Egyik legjobban kedvelt szerepe a Szabó Magda által írt Kiálts, város! című történelmi drámában feltűnő Gál Nagy István főbíró, aki a város tisztségviselőjeként mindent megtett Debrecenért a Bocskai-felkelés idején.
Úgy látja, a színház az utóbbi időkben a közszolgálatiság felől a szórakoztatás felé mozdult el, ezt pedig problémának tartja. „Az embereknek szüksége lenne néhány jótanácsra, iránytűre, hogy merre mozduljanak” – fogalmazott.
A podcastunk folytatásához olvasóink és hallgatóink támogatására van szükségünk. Amennyiben szeretnétek még több ilyen adást hallgatni, kérjük, fizessetek elő online újságunkra: https://elofizetes.debreciner.hu/
A Debreciner Podcast korábbi műsorait itt találod: https://www.debreciner.hu/cimke/Debreciner%20Podcast Ajánljuk!