A kormány október óta tárgyal a pedagógusok szakszervezeteinek képviselőivel. Az érdekvédelmi szervezetek fő követelése a bérrendezés, valamint azt is akarják, hogy a kormány vonja vissza a koronavírus elleni kötelező oltásra vonatkozó rendeletét. Totyik Tamással a követeléseik okairól, a tárgyalások jelenlegi állásáról és az esetleges pedagógussztrájk lehetőségeiről is beszélgettünk.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke elmondta, a járvány kezdete óta Magyarországon nagyobb arányban haltak meg pedagógusok, mint egészségügyi dolgozók.
Leszögezte, a PSZ oltáspárti, de szakszervezetként nem tehetik meg, hogy a munkavállalók egy részét megélhetési válságba lökjék. Az alelnök kifejtette, a pedagógushiány ma már olyan mértékű, hogy az intézményvezetői nyilatkozatok alapján minden ötödik általános iskolában vannak mindössze érettségivel rendelkező pedagógusok.
Totyik Tamással Budai Péter és Polgár Tóth Tamás, a Debreciner újságírói beszélgettek.
A podcastunk folytatásához olvasóink és hallgatóink támogatására van szükségünk. Amennyiben szeretnének még több ilyen adást hallgatni, kérjük, fizessenek elő online újságunkra! https://elofizetes.debreciner.hu/