Look for any podcast host, guest or anyone
Showing episodes and shows of

Alom Hataridovel

Shows

Álom HatáridővelÁlom HatáridővelBALOGH PETYA: Ha könyv készülne az életemről, az lenne a címe: CSAKAZÉRTISBalogh Petya befektető, üzleti mentor, ismert "cápa". 8 évesen írta az első programját, mellyel öccsének segített összeadni és kivonni. A sikerek mellett bukásokat is át kellett élnie, azonban ami minden helyzetben előre vitte: a hite, hogy csakazértis meg fogja valósítani, amit gyerekkorában megálmodott. Saját bevallása szerint 35 éves korára elért mindent, ami a bakancslistáján szerepelt, mégis, megszállottan szeretne hatással lenni, hozzátenni ahhoz, hogy jobb legyen a világ.  Vajon milyen szemlélet segítette a sikerhez és mégis, mi jön azután, ha minden vágyad beteljesü...2021-10-2938 minÁlom HatáridővelÁlom HatáridővelRÁNKY KATALIN: Néha muszáj nemet mondani"Kell, hogy az emberben legyen annyi erő, hogy azt mondja: nem."   📍 Ránky Katalin karrierje során többször utasított vissza előrelépési lehetőséget, mert hitt abban, hogy máshogy, másmilyen felállásban sikeresebben meg lehet valósítani az adott feladatot. Határozottságának, tehetségének és stratégiai gondolkodásának köszönhetően végül mindig engedtek elképzeléseinek, és már rövid távon beigazolódott, hogy ez volt a jó döntés: szinte mindent, amit elkezdett, sikerre vitt.   📍 Karrierjét a Richter Gedeon Gyógyszergyá...2021-10-2946 minÁlom HatáridővelÁlom HatáridővelKHK KENDE-HOFFHER KRISZTA: A vállalkozói lét a szerelemhez hasonló állapot - 2. részVendégünk Kende-Hofherr Kriszta, a TMC alapítója, motivációs előadó. Míg beszélgetésünk első részében KHK saját karriertörténetét osztotta meg, a mostani második epizódban arról beszélgetünk, hogyan lehet sikeresen menedzselni egy karrierváltást.   ➡Ha szűknek érezzük a kereteket, motoszkál bennünk egy ötlet, hogyan tovább? ➡Mivel érdemes kezdeni a váltást, hogyan vegyünk komolyan egy hobbit? ➡Hogyan tudod teszteni, hogy biztosan neked való a vállalkozói lét? Sorsfordító könyv Kriszta ajánlásával: ...2021-10-2920 minÁlom HatáridővelÁlom HatáridővelKHK - KENDE-HOFFHER KRISZTA: Találd meg a miérted! - 1. részAmi tegnap elég volt, az ma elégtelen, holnap pedig mintha már nem is lenne." - foglalja össze a folyamatos tanulás lényegét Kende-Hofherr Kriszta, a TMC Group alapítója, motivációs előadó, a Forbes listák állandó szereplője. Krisztát pályáján a kíváncsiság mellett tudásvágya vitte előre, hiszen vallja: ahol versenyzünk, ott szükséges ismernünk a szabályokat. Ez nem csak saját fejlődésünket segíti, de a sikeres szervezeti együttműködés alapját is jelenti.   ➡ Melyek azo...2021-10-2920 minÁlom HatáridővelÁlom HatáridővelMásfél percben rólunkRöviden bemutatkozunk, hogy megismerjetek minket és azt, miért hívtuk létre az Álom Határidővel csatornát és milyen témákkal készülünk számotokra! Instagram: @alom_hataridovel2021-10-2801 minÁlom HatáridővelÁlom HatáridővelÁlom? Határidővel!A folyamatos tanulás a jó teljesítmény egyik alapvetése, az pedig már tudományosan bizonyított, hogy a teljesítmény vonzza a sikert. Megfelelő önismerettel kiegészülve mindez versenyelőnyt jelent a munkaerőpiacon és hozzásegít minket karrierünk építéséhez. De hogyan tehetjük hatékonnyá mindennapi működésünket és milyen módon vehetjük ki karrierálmainkat a fiókból? Hogyan érdemes jól elkezdeni az építkezést és milyen praktikákkal érvényesülhetünk szakmánkban? Az Álom határidővel csatornát azért hívtuk életre, hogy út...2021-10-2802 min