podcast
details
.com
Print
Share
Look for any podcast host, guest or anyone
Search
Showing episodes and shows of
Attila Fodor
Shows
Kisles
#KétvonalasLes Hudák Gábor
#KétvonalasLes Hudák GáborA Kétvonalasles mai vendége Hudák Gábor, az FTC Telekom szakmai igazgatója, 126x válogatott játékos, azt FTC-vel nyolcszoros magyar bajnok, a magyar jégkorong hírességek csarnokának tagja. Igyekeztünk szokásunkhoz híven Gáborról is mindent megtudni, így a beszélgetést 9 éves korától kezdtük, amikor elkezdett jégkorongozni. Folytattuk a felnőtté válás útján, a válogatottságon át a gólkirályi címen keresztül egészen addig, amikor befejezte (nem önként) a játékospályafutás...
2025-03-27
51 min
Kisles
#KétvonalasLes Kovács Attila 20241114
#KétvonalasLes Kovács Attila 20241114 (2024.11.14-i felvétel) Ezúttal a #kétvonalasles vendége Kovács Attila, a Magyar Jégkorong Szövetség újdonsült szakmai igazgatója.Attilával, aki korábban az Újpesti Akadémia igazgatója volt, természetesen beszélgettünk egy kört az akadémia helyzetéről, arról, hogy honnan, hova jutottak és persze arra is kitértünk, hogy mit lehet tudni a folytatásról.Ezután rátértünk a jelenre és a jövőre, a tervekre. Igyekeztünk minden részletre rákérdezni, időt szánni. Szerintünk informatív...
2024-11-28
1h 37
Kisles
#Kisles S06E10 Elfújta a szél
0:34 Bevezető. Az egész felvétel során akadozó internettel küzdöttünk, ami vicces szituációkat hozott. 6:55 Continental Cup. A Brassó rutinos sora elintézte a továbbjutást. A Fradi által hevesen vitatott góllal dőlt el tulajdonképpen a továbbjutás. 18:17 Erste Liga. Megtudhattuk(?) hogy hány csapat van Erdélyben! Továbbra is kiszámíthatatlan a DVTK, máris felnőtt a feladathoz a FEHA és számolni kell most már a Dunaújvárossal is? Bodó – szokásához híven – vezeti a pontlistát. 40:31 A VOLÁN. Beszélgetünk a C...
2024-10-21
1h 24
Világjárók Klubja Bécs
Fodor Orsolya - Vers mindenkinek I Juhász Gyula: Első szerelem
A magyar költészet napját április 11-én ünnepeljük, József Attila születésnapján. A költészet napjára tervezek egy nagyobb adást, annak lesz egyik részlete ez a videó. Fodor Orsolya Juhász Gyula Első szerelem című versét énekelte. Orsival készült korábbi adások: https://youtu.be/yOopb9BjV-8 https://youtu.be/5pv5psLav5k https://youtube.com/live/5O2QHxWXdlI #költő #művészet #művészet Juhász Gyula: Első szerelem Egész szerelmem annyi volt csak: Hogy láttalak, szemedbe néztem, Egy mosolygásod volt csak minden...
2024-03-16
01 min
Világjárók Klubja Bécs
Fodor Orsolya - Vers mindenkinek I Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal
A magyar költészet napját április 11-én ünnepeljük, József Attila születésnapján. A költészet napjára tervezek egy nagyobb adást, annak lesz egyik részlete ez a videó. Fodor Orsolya Dsida Jenő Arany és kék szavakkal című versét mondta el. Orsival készült korábbi adások: https://youtu.be/yOopb9BjV-8 https://youtu.be/5pv5psLav5k https://youtube.com/live/5O2QHxWXdlI #költő #művészet #művészet Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal Miképen boltíves, pókhálós vén terem zugában álmodó középkori b...
2024-03-16
01 min
Világjárók Klubja Bécs
Fodor Orsolya - Vers mindenkinek I Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója
A magyar költészet napját április 11-én ünnepeljük, József Attila születésnapján. A költészet napjára tervezek egy nagyobb adást, annak lesz egyik részlete ez a videó. Fodor Orsolya Dsida Magyari Lajos Csoma Sándor naplója versét adta elő. Orsival készült korábbi adások: https://youtu.be/yOopb9BjV-8 https://youtu.be/5pv5psLav5k https://youtube.com/live/5O2QHxWXdlI #költő #művészet #művészet https://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/magyari.htm ------------------------- 🙏 Ha tetszett az adás osszátok meg ismerőseitekkel! - Kös...
2024-03-16
06 min
Kisles
#kétvonalasles Pavuk Attila JÉSZ 2
#kétvonalasles Pavuk Attila JÉSZ 2 Ezúttal az újraformálódó JÉSZről beszélgettünk dr Kardos Angelika Csilla overatív vezetővel és Pavuk Attila elnökkel. De mondanunk sem kell, hogy a pontrendszer, az MJSZ és a játékosok fizetése is szóba kerül. Érdekes beszélgetés. Jó szórakozást!
2024-03-08
1h 06
Kisles
#Kisles S05E08 Miért nem kapja meg a lehetőséget?
#Kisles S05E08 Miért nem kapja meg a lehetőséget? 0:34 Bekezdés 2:12 IceHL. Olyan volt, mint a múlt héten, de valahogy mégis más… Ezúttal 1-1 vereség és győzelem, de valahogy a mutatott játék és az érzés picit jobb. Megnézzük, hogy a tabellán elfoglalt 2. hely mellett az előnyös és hátrányos játék mit mutat, valamint picit megpróbáljuk kívülről nézni az idei szezonban rejlő lehetőségeket. 15:19 Jégpróba az Alba Arénában. Képek Soós Attila...
2023-11-06
1h 15
Kisles
#KétvonalasLes Kovács Attila
#KétvonalasLes Kovács Attila Ebben a beszélgetésben Kovács Attilával, az Újpesti Jégkorong Akadémia Sportigazgatójával beszélgetünk. Megtudhatjuk Attilától, hogy miért alakult úgy játékos karrierje, hogy fiatalon abbahagyta és hogyan lett belőle egy újonnan alakult szervezet felelős vezetője. Betekintést nyerünk egy akadémia felépítésébe és működésébe, szinte a legapróbb részletekig. Megtudhatjuk, hogy miben más miért tűnik hasznosnak ez a rendszer, de feszegetjük azt is, hogy m...
2023-06-18
1h 30
Kisles
#KétvonalasLes Nagy Attila
#KétvonalasLes Nagy Attila Aktuális beszélgetőtársunk a jelenlegi pozícióját tekintve a Kárpáti Farkasok általános igazgatója és ICEHL játékvezető, de volt a Magyar válogatottak GM-je, is többek közt. Azon túl, hogy kicsit jobban megismerhetjük Attilát, a játékvezetés kulisszáiba is betekintést nyerhetünk, de legfőbb témakörként a válogatottakat járjuk körül a háttérmunka szemszögéből. Feladatok, körülmények, érdekes történetek illetve kicsit betekintést kapunk abba...
2022-12-02
2h 01
Világjárók Klubja Bécs
Podcast Fodor Orsolyával: Thaiföldi kalandok családdal 2022.08.19.
Fodor Orsolya és férje Alex már háromszor töltöttek hosszabb időt Thaiföldön Alex kutatás végett. Először még csak hárman voltak majd a család bővült és utoljára már négyen mentek. Ázsiába is el lehet utazni családdal, sok hasznos tapasztalat elhangzott az adásban. #Thaiföld #utazás #Ázsia Orsi Instagram oldala: https://www.instagram.com/tamatea16.art/ Korábbi adások Orsival: https://www.youtube.com/playlist?list=PLPFF3VgwxycFtf5EJnezprEW...
2022-08-19
1h 46
Kisles
#KétvonalasLes Fodor Tamás
Mostani beszélgetésünkben Fodor Tamással ismerkedhetünk meg. A Vierumaki egyetem elvégzését követően, jelenleg a Vaasan Sport U20 együttesének edzője, fiatal kora ellenére igazán markáns és átfogó képet adott számunkra a finn utánpótlásról, az ottani lehetőségekről és azok kihasználásáról. Persze nem kerülhettük meg az eddig nem látott mennyiségű finn játékos, Erste ligába igazolásának okait és a hazai jövőképet feszegető kérdéseket sem. DE ami a legfontosabb, megfejtettük...
2022-08-09
1h 25
Világjárók Klubja Bécs
Podcast Fodor Ben Gyulával - kortárs fotóművész 2022.06.23.
Fodor Ben Gyula Dorogon született. A kommunista Magyarországról 1981-ben elszökött. Főként Bécsben él és alkot. 2000 óta van jelen a művészvilágban. Többféle módon és kombinációban használja a fényképezést, installációkat, rajzokat. Szólóban és 2015 óta Dorothee Frankkel a Time Gates (Időkapuk) művész duóban is alkot. Művészete a múlt és jelen utópiáinak és disztópiáinak művészi kutatásától, a jövőbeli „utópisztikus” terek feltárásáig terjed. #Bécs #művész...
2022-06-23
1h 00
Kisles
#KétvonalasLes Tóth Attila M4 sport
Sokat hiányoljuk a TV-ből a hokimeccseket, utána jártunk miért nem látunk meccseket (eleget). Az M4 sport jégkorongért felelős kiemelt szerkesztőjével beszélgettünk. Kicsit megismerkedünk Attilával, a munkájával. Az Sport Klubtól, az M4-ig, Az EBEL-től az Erste Ligáig. A technikai háttér és a csapat aki lehetővé teszi, hogy láthassuk a meccseket. De beszélünk arról, is, hogy ki közvetítené a meccseket, ha az M4 nem,? A Magyar Kupa kapcsán felmerült ké...
2022-01-15
1h 46
Kisles
#Kisles S03E12 PowerRanking
A mai beszélgetés tartalmából: - Kontinentális Kupa Budapesten. Jól, de nem elég jól játszott a Fradi - ErsteLiga. Mi van Miskolcon, illetve Debrecenben? Kifejtjük véleményünket mi lehet a baj, mi lehet a megoldás? (Cseréljenek edzőt?) Győrben meg pont az ellenkezője zajlik szerintünk - Duane Sutter interjút olvastunk. Kiragadtunk szerintünk fontos mondatokat - Hallgatói levelet kaptunk a népszerűsítéssel kapcsolatban. Ahogy szoktuk, az ötleteket, gondolatokat tovább fejtegettük - #Kisles...
2021-10-25
1h 26
Kisles
#Kisles S03E11 Halloween
Fradi erdélyi túra, (és az Újpest teljesítménye). Kicsit belenéztünk a meccsek statisztikáiba. Büntetéspercek, kapura lövések… Magyar kupa Halloween jelmezverseny MAC kabalafigura és egyéb érdekességek Székesfehérváron Terbi a házi gólkirály, és Hári a pontkirály… egyelőre. ErsteLiga néhány statisztika fényében, illetve a pontlista és a légiósok viszonya Jó szórakozást!
2021-10-18
1h 03
Kisles
#KétvonalasLes Kangyal "Bill" Balázs
Ezúttal a válogatott rekorderével, Kangyal Balázzsal beszélgettünk. Vicces sztorik, mélyen szántó gondolatok, és fájó tények mind, mind előkerültek, akár a játékos, akár edzői pályafutásáról, akár a magyar hokiról kérdeztük. Természetesen, a közel két óra hosszú és mégsem volt elég mindenre, de Bill stílusa garancia arra, hogy nem fogtok unatkozni. Jó szórakozást!
2021-10-14
1h 55
Kisles
#Kisles S03E10 Matiné és Puzzle
Erste Liga Matiné. Elgondolkodtunk, és ötleteltünk, Edző és pedagógus. Az utánpótlásban melyikre van inkább szükség és mi valósul meg, Edzőt váltott a Sportklub. Korai vagy sem? Lila köd, avagy mit tud az Újpest? Kicsit megnéztük, mit mutatnak a számok. Értelemszerűen nem szakmai értékelése a lilák eddigi teljesítményének, Erste liga mérkőzések futtában. Pár szóban néhány meccsről, az elmúlt hétből, Már nem 100%-os a Volán hazai pál...
2021-10-11
1h 18
Kisles
#Kisles S03E09 Pozitív teszt
A mai beszélgetés témáiból: Erste liga mérkőzések az elmúlt hétről. Mi tetszett, mi nem. Nézőszámok a népszerűsítés tükrében. FTC-Telekom – Sportklub Csíkszereda a hét csúcsrangadója. A LigaTv egy pozitív, avagy sikeres teszt után fizetőssé vált, és mostantól ott (nem) lehet nézni a meccseket. Tovább rágjuk ezt lerágott csontot. Kérdezünk, véleményezünk és javaslunk. Volán ICEHL rekordja is megért pár mondatot...
2021-10-04
55 min
Kisles
#Kisles S03E08 Már megint mondjuk a magunkét (18+)
A mai beszélgetés témáiból: Dr Kolbenheyer Zsuzsannát újabb öt évre megerősítették tisztségében az IIHF tisztújító közgyűlésén. A Fehérvár AV 19 4/4-nél tart az ICEHL-ben! A pénteki ErsteLiga meccsek, és a Gyergó-Szereda meccsen történt sajnálatos esemény. A vasárnapi Liga mérkőzések, illetve a Fradi-Újpest végén hallható rigmusok. Sajnos az események és a vérmérsékletünk több káromkodásra sarkalltak, és ezekért elnézés...
2021-09-27
49 min
Kisles
#Kisles S03E07 Elkezdődött :-)
Székesfehérvári élménybeszámoló Két győzelemmel kezdett a Volán az ICE ligában LigaTV… kicsit még kukacoskodunk FTC-ETO meccs Visszavonultatták Láda Balázs 17-es mezét Miskolcon Mi történt Brassóban? (speciális videóval elemezzük az UTE elleni bukás okát) Az ErsteLiga fejér megyei csapatai kemény túrával kezdtek, és nem okoztak pozitív meglepetést A legjobb magyar hokijátékos (puzzle) reklámozása 😊Még szavazhattok a https://forms.gle/hgYe7w...
2021-09-20
57 min
Kisles
#KislesS03E06 Mit várunk a szezontól?
Mit várunk a szezontól. Rövid véleményformálás az igazolások tükrében. Ingyen mehetünk ki az első forduló meccseire. Pontosabban négyre. De mi van a LigaTV-vel? ...és persze ezzel kapcsolatban a promótálásról is beszélgettünk ismét. Kicsit beharangozzuk a készülő #KislesPowerranking infókat, illetve részeredményeket említünk a "legjobb HOKIjátékos" című játékunkról. Jó szórakozást!
2021-09-17
32 min
Kisles
#Kisles S03E05 Brassózunk meg hangolódunk
00:00:35 - A Liga visszavette a Brassót, pontosabban elfogadta a második méltányossági kérelmet. Így hát jól meg is beszéljük, hogy miért nem lepődtünk meg... 00:13:53 - Szergej Kosztyicin a Sportklubban, és a várható erőviszonyokról is beszélgettünk néhány mondatot. 00:18:33 - Az erőviszonyok kapcsán az eredményességről szóló dolgozatot is szóba hoztuk. 00:28:08 - Visszavonult Ladislav Sikorcin és Azari Zsolt... 00:37:08- és végül, de nem utolsósorban elmeséljük élményeink egy részét az ifj. Oc...
2021-09-13
52 min
Kisles
#KétvonalasLes Léderer Ákos
Ezúttal a közkedvelt kommentátor, Léderer Ákos volt a beszélgetőtársunk. ifjú kori szárnypróbálgatásásoktól, a Volánon át, a válogatottakig sok-sok sztori és érdekesség... Jó szórakozást!
2021-09-02
1h 07
Kisles
#Kisles S03E04 Hullámvasút
Beszélgettünk arról, hogy mit gondolunk erről a meccsek és főleg harmadok közti hullámvasutazásról, illetve arról, hogy tényleg elmegy a magyar szurkoló bárhová... Jó szórakozást.
2021-08-29
48 min
Kisles
#Kisles S03E03 Válogatottak
Gratulálunk a Nők első ELIT VBs győzelméhez, és beszélgetünk a Férfi Olimpiai selejtezős 5-3as vereségről. Jó szórakozást!
2021-08-26
28 min
Kisles
#Kisles Gasparics Fannival Calgaryból
A Magyar válogatott kapitányával beszélgettünk a VB szünnapján... - Esküvőről, tervekről... - Első gólokról... - Kapitányi feladatokról... - Érzésekről... - Körülményekről... - Calgaryról, Calgaryból... ...röviden. Jó szórakozást!
2021-08-23
16 min
Kisles
#Kisles S03E02 Az első gólok
Megbeszéltük a csehek elleni meccs eseményeit. Jó szórakozást!
2021-08-23
25 min
Kisles
#Kisles S03E01 Csajok az A csoportban
Beszélgettünk a Csajok, németek elleni meccséről, a Férfi felnőtt válogatott, Osztrákok elleni felkészülési meccséről. Jó szórakozást!
2021-08-22
34 min
Kisles
#Kisles Offseason 03
#Kisles Offseason 03 Az utolsó, szezon előtti beszélgetés témái: - Brassó szappanopera (2.rész), - Huszák nélkül a Női válogatott, - A Tipos liga és a Válogatott. Statisztika és vélemények pro és kontra, - Felkészülési meccsek előtt és után... Jó szórakozást!
2021-08-13
46 min
Kisles
#KétvonalasLes Benk András
Benk András, a magyar válogatott 9-ese, az újpest 13-asa volt a vendégünk. Beszélgettünk kezdetekről, önfeláldozásról, jótékonyságról, törött kulcscsontról, bajnoki címekrő... Érintettük az Újpestet, Fehérvárt, a válogatottat, de megtudtuk azt is, hogy miért kezdett jégkorongozni... sokunk legnagyobb örömére. Jó szórakozást!
2021-08-04
45 min
Kisles
#Kisles Offseason 02
Az uborkaszezon eseményeiről a teljesség igénye nélkül: - Brassóval, vagy nélkülük? - DVTK hazatérés. - Vasas ETO HC. - Mi lesz a kifutása az akadémiáknak? - Válogatottak. Női VB, draft, és férfi kerethírdetés... Ezeket a témákat beszéltük ki a magunk módján, és persze nem mehettünk el az olimpia mellett sem szó nélkül. Jó szórakozást!
2021-07-31
1h 02
Kisles
#KétvonalasLes Szilassy Zoltán
A Gyergyói Hoki Klub vezetőedzője, és a Magyar Válogatott másodedzője volt a vendégünk. Beszélgettünk... ...Gyergyószentmiklósról, a városról, a klubról. ...Arról, hogy mennyire érzi jól magát Szilas ebben a közegben. ...Nyíltan és őszintén elmondja a másodedző, és vezetőedző kapcsolat kívánalmait, illetve azt, milyen állapotban kellett átvenni a csapat irányítását. ...Mi volt az oka a tavalyi (le)szereplésnek. ...Milyen poszton keresnek még játékost, illetve mit vár a következő id...
2021-07-14
1h 31
Kisles
#Kisles Offseason 01
A strandszezonban is zajlik az élet a magyar hokiban... - Megbeszéltük a Női válogatott Franciák elleni felkészülési meccseit, - Örömködünk, hogy Kontinentális kupa lesz a Tüskében, - Kicsit véleményezzük az igazolások eddigi alakulását, - Akadémiázunk is egy kicsit, - és a BB your hockey skills táborban jártunk... Kellemes pihenést, jó szórakozást!
2021-07-05
1h 07
Kisles
#KétvonalasLes JÉSZ
Ezúttal egy komolyabb témával érkeztünk. A Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete azaz a JÉSZ elnöke Pavuk Attila és alelnöke Radnai Károly volt a vendégünk. Szerződésekről, biztosításról, célokról, stratégiáról, OB2ről, válogatottról beszélgettünk egy másik szempontból. Jó szórakozást!
2021-06-25
1h 17
Kisles
#KétvonalasLes Ocskay Gábor
Ocskay Gáborral beszélgettünk. Jó szórakozást!
2021-06-11
1h 27
Kisles
#Kisles S02E30 Szezonzáró
Kicsit átbeszéltük az idei történéseket. Erste Liga, IceHL, Tipos, Kupa, Válogatottak... de valahogy mindig ugyanoda lukadunk ki. Jó szórakozást!
2021-05-24
50 min
Kisles
#KétvonalasLes Tokaji Viktor
Beszélgettünk kezdetről és végről, múltról és jelenről, tervekről, a jövőről, hobbiról és számokról, Utánpótlásról és edzőképzésről, Dunaújvárosról, Svédországról, Miskolcról... Szóval igyekeztünk mindent érinteni. Igazán érdekes, és tanulságos beszélgetés Tokaji Viktorral. Jó szórakozást.
2021-05-16
1h 22
Kisles
#KétvonalasLes Galló Vilmos
Galló Vilmossal, a Lulea csapatával két éves szerződést aláíró válogatott játékossal beszélgettünk. A honnan indult, hova jutott mellett kicsit jobban megismerhetjük Vilmost. Megtudjuk, hogy alakul a nyár, mik a tervek a jövőre nézve a klubnál, és egyénileg. Beszélgettünk arról, hogy közel másfél éve nem tudott a válogatottban jégre lépni, de megkérdeztük azt is, hogy játékosként milyen különbséget lát a Svéd és a Finn hoki közt.
2021-05-11
1h 13
Kisles
#KétvonalasLes Majoross Gergely 2021.05.04.
Gratuláltunk Mogyinak a szerződéshez! Persze beletúrtunk az előző szezon érzéseibe, tapasztalataiba, majd néhány szakmai kérdésen keresztül belenéztünk a Mogyi varázsgömbjébe. Hogy mit látunk a jövőből? Kiderül a beszélgetésből. Jó szórakozást!
2021-05-05
1h 22
Kisles
#Kisles S02E29 Az év játékosa
A Tartalomból: - Szlovén torna. Miért nem vagyunk ott? - Igazolások, szerződések. Mennyire rendeződik át a liga? - Titánok, Győr? - #KislesStat az év játékosa Jó szórakozást!
2021-04-30
58 min
Kisles
#Kisles S02E28 A szezon eseménye
Beszélgetünk a DVTK Jegesmedvék szezonértékelőjéről, Bemutatjuk szóban és képben is a Szezon eseményen szavazás eredményét, Eszmét cserélünk az elmaradó Női VB kapcsán, ...és még pár apróság. Jó szórakozást!
2021-04-24
53 min
Kisles
#KétvonalasLes Terbócs István
A Hydro Fehérvár AV19 újdonsült játékosával beszélgettünk. Terbi elmesélte, hogyan jutott a Pólus jégpályáról egészen Fehérvárig, megtudhatjuk hogy ki, kinek adott borítékot, illetve hogy mennyi (volt) a nutellás zsömle fejadag. Megtudjuk ki Simon, és ki Dénes, vagy hogy hányszor és milyen körülmények közt menne pecázni. Persze a MAC évek, a Válogatott, élmények, elvárások, hiányérzetek is szóba kerültek, mint ahogy az is, hogy miért maradt a szlovák évek u...
2021-04-21
1h 35
Kisles
#Kisles S02E27 Válogatott és jövőkép
- Megbeszéljük az Ausztria és Fehéroroszország elleni meccseket, - Kicsit utánpótlás "szakmázunk", - Elemezzük a Volán online tájékoztatón elhangzottakat, - persze hangolódunk a Női VB-re. Jó szórakozást!
2021-04-19
51 min
Kisles
#Kisles S02E26 A bajnokavatás
- Gratulálunk a Sportklub Csíkszereda Bajnokcsapatának! - MJSZ stratégia, és a nyílt levél, avagy mi kell a népnek? - Utánpótlás, a tömegverekedés és a véleményünk, - Karhula menesztése. Elmondjuk, hogy mit érzünk ezzel kapcsolatban, - Beszélünk a "szezon eseménye szavazás" állásáról, - Megtippeljük mit játszik a felnőtt válogatott a Sógorokkal, és a Fehéroroszokkal. Végül, de nem utolsósorban megköszönjük MINDEN...
2021-04-12
1h 06
Kisles
#KétvonalasLes Kecskeméti Áron
Kecskeméti Áronnal, a DEAC másodedzőjével beszélgettünk. - Gratulálunk a DEAC kupagyőzelméhez, - Elemezzük a szezont, és a PO-t, - Beszélgetünk háttérről, tervekről, jövőképről, és - Kicsit megismerkedünk Áronnal is közelebbről. Jó szórakozást!
2021-04-08
1h 12
Kisles
#Kisles S02E25 Mert a hoki igazságos
Kellemes ünnepeket :-) Döntőzünk, kupázunk, véleményezünk. Jó szórakozást!
2021-04-05
44 min
Kisles
#Kisles S02E24 U21 döntő és még sorolhatnánk
Hamarosan lassítunk a tempón, de mostanában gyors egymásutánban történnek az események, így hát: - Megbeszéljük az elődöntőket, - Elemezzük a döntőt, kicsit a számok tükrében, - Beszélgetünk az U21-es döntőről, - Örömködünk Mogyi sikerén, - és egy picit MJSZ stratégiázunk a játékvezetés szempontjából, - Nem maradhat el tipprovatunk sem :-) Jó szórakozást
2021-03-29
51 min
Kisles
#KétvonalasLes Szélig Viktor - a második beszélgetés
- Szezont értékelünk, - jövőbe nézünk, - utánpótlásozunk, - marketingezünk, - és persze Magyar Kupázunk... ...a magunk módján. Jó szórakozást!
2021-03-28
1h 37
Kisles
#Kisles S02E23 Már megint "bírózunk"
Természetesen van véleményünk a két ERSTE Liga elődöntőről, és a "bírózásról" is. TIPOS ligázunk is egy kicsit (Majoross vs Vay; Egri interjú) A magyar kupa sem maradhat ki :-) ...és még egy pár érdekesség! Jó szórakozást!
2021-03-25
1h 12
Kisles
#Kisles S02E22 PO van meg Power ranking
- Megbeszéljük, mit érzünk 3-3 ErsteLiga elődöntőt követően, - Értékeljük kicsit a Volán szezonját, - és alátámasztjuk az eredményeket az ICEHL #Kisles PowerRanking adatokkal, valamint megbeszéljük, hogy hány meccs tapasztalatot igazoltak a csapatok... - Felhívjuk a figyelmet, hogy beleszólhatunk az MJSZ stratégiájába! Jó szórakozást!
2021-03-21
49 min
Kisles
#Kisles S02E21 Mondjuk a magunkét avagy kibicnek semmi sem drága
Egy kicsit még dicsérjük a Vasast... ...aztán elmondjuk a véleményünket a TV közvetítésekről (vagy annak hiányáról), Geo Block, mobilos közvetítés stb... /szigorúan felnőtt tartalom!/ Azért beszélünk a hokiról is, illetve egy nemes kezdeményezésről! Jó szórakozást
2021-03-17
1h 01
Kisles
#Kisles S02E20 A NEGYEDDÖNTŐk
Megnéztük a Vasas-Brassó meccset... elmondjuk a véleményünket az egészről. Beszélünk a DEAC bosszúállós videóról, valamint a többi, már lezárult párharcról is. Kicsit Női döntőzünk, és persze a remek mix-tippek sem maradhatnak el a végén :-) Jó szórakozást!
2021-03-12
42 min
Kisles
#Kisles S02E19 PO közben! PO előtt. PO nélkül?
- Még egy kis véleménynyilvánítás az "élő választás"-ról, - Beszélünk a LigaTV és a párharcok színvonaláról, a várakozásainkról, - A Volán és a középszakasz, avagy mit várunk a Bécs ellen? - DVTK eléri a PO-t? - EWHL és a magyar bajnoki döntő... Jó szórakozást!
2021-03-09
1h 02
Kisles
#KétvonalasLes Ladányi Balázs
Godóval beszélgettünk: - Vasasról, edzői karrierről, utánpótlásról, - Bírókról, TAOról, Válogatottságról, Szövetségről, - Gyerekkorról, Kercsóról, fejlődésről, pályafutásról... Jó szórakozást!
2021-03-05
2h 01
Kisles
#Kisles S02E18 A választás
Ezúttal az aktualitások mellett, mi más lehetne a téma, mint PO... de lesz #Kisles Power ranking, és egyéb apróságok. Jó szórakozást!
2021-02-27
1h 15
Kisles
#Kisles S02E17 PO ra készülve
A mostani rész tartalmából: - A magabiztos Volán; - Csányi fair play megmozdulása; - A Sárközy emléktornák kapcsán egy kicsit nosztalgiáztunk; - Elemezgetjük a Fehéroroszok elleni utánpótlás meccsek, és a Női válogatott dániai kiruccanásának eredményeit; - #Kisles Power ranking és a Titánok-Vasas mini PO ...és végül tippelünk is. Jó szórakozást!
2021-02-19
57 min
Kisles
#KétvonalasLes Hári János
Hári János volt a KétvonalasLes vendége. Volánról, gyerekkorról, karrierről, hozzáállásról, és még sok sok érdekes dologról beszélgettünk. Jó szórakozást!
2021-02-15
1h 20
Kisles
#KétvonalasLes Bartalis Balázs
Hazánk legmagasabb szinten foglalkoztatott edzőjével, Bartalis Balázzsal beszélgettünk. A svéd elitliga aktuális listavezetőjénél dolgozó edzőhöz természetesen rengeteg kérdésünk volt :-) Kíváncsiak voltunk a Vierumäkiban töltött évekre, a sulira, a kiválasztásra. Megtudtuk, mit is csinál, mire figyel egy skill edző. Az utánpótlás ottani, és hazai helyzetére is kitértünk, de szóba került az is, hogy miért nem hallunk itthon többet róla? Ezen kívül készült Balázs egy meglepetéssel is... körbe...
2021-02-09
1h 50
Kisles
#KétvonalasLes Gasparics Fanni
Ezúttal a magyar női jégkorong-válogatott legeredményesebb játékosával, Gasparics Fannival beszélgettünk. Hogyan vezetett az út a BS pincéjétől, Oroszországon át, az Elit VB-ig? Mi volt az oka a hazatérésnek és utána a kurta-furcsa klubváltásnak? Ki viseli otthon a nadrágot, vagy hogy mik a rövid vagy épp távoli célok? Ezeket és sok más érdekességet is megtudtunk Fanniról. Jó szórakozást!
2021-02-04
1h 39
Kisles
#Kisles S02E16 Vegyigyümi
Elég sűrű napokat élünk, de amíg van téma, van véleményünk, és van időnk, addig jövünk. Ezúttal egy kis vegyes: Örülünk a Volánnak, méltatjuk az első (Tipos) magyar-magyar edző párharcot. Megvitatjuk s(S)zabad-e így ütközni, azaz erről is elmondjuk a véleményünket, és a végén egy kicsit szósölmédiázunk. Jó szórakozást!
2021-01-30
46 min
Kisles
#KétvonalasLes Kolbenheyer Zsuzsa
Illusztris vendéget köszönthettünk, első Hölgy vendégként a KétvonalasLes beszélgetések sorában. Dr Kolbenheyer Zsuzsával többek közt, a magyar női jégkorongról, a hőskorról, a magyar hoki nemzetközi megítéléséről beszélgettünk, de természetesen az IIHF világbajnokságokkal kapcsolatos döntések hátteréről, a gazdasági kérdésekről is megkérdeztük. Jó szórakozást!
2021-01-29
1h 14
Kisles
#Kisles S02E15 Playoff esélyek
Kicsit végignézzük a PO előtt, hol mi a helyzet? - Beszélgetünk a Volánról, akik már biztosították a rájátszást, - A Miskolc és az Érsekújvár esélyeit számokkal is alátámasztjuk, - Csak egy maradhat. egy hónap éles versenyfutás várható az Erste liga 8.helyének megszerzéséért. Megnézzük, milyen meccsek várnak az érintett csapatokra. - Beszélgetünk a fiatalok szerepvállalásáról, és az utánpótlásról hazánkban. Jó szórak
2021-01-26
1h 08
Kisles
#KétvonalasLes TheuTus, (avagy egy levél utóélete)
egy levél utóélete... Beszélgetés az Acélbikákról.
2021-01-23
53 min
Kisles
#KétvonalasLes Majoross Gergely Mogyi
Ezúttal Majoross Gergely, Mogyi a vendégünk. Az Érsekújvár újonnan kinevezett vezetőedzőjével a csapatáról, az általa edzett 1/1 várományosról és kommunikációs nehézségekről is beszélgettünk. Megtudtuk, hogy Mogyi mennyit tud szlovákul, vagy hogy mi a helyzet a költségvetések tekintetében, valamint nem kerülhettük ki a válogatottat sem. Tanulságos mondatok, gondolatok. Jó szórakozást!
2021-01-21
1h 59
Kisles
#Kisles S02E14 Picit jobban csinálni
Ebben az epizódban beszélgetünk - az Erste liga mérkőzésekről úgy általában, - a Volán CSAPATáról, - valamint Mogyi szenzációs lehetőségéről. Valamint megnézzük Európa legjobb bajnokságainak gólátlagait, és kicsit elemezgetünk. Jó szórakozást!
2021-01-17
42 min
Kisles
#Kisles S02E13 Jogi esetek
A sajnálatos Fradi óvás átírta a mai forgatókönyvet, de maradt idő a "családi okok" miatt felmondott(?) szerződésekről is vitatkozni. ...és egy kis statisztikázás. - A harmadok végén szerzett, kapott gólok elemzése, - A ligák gólátlaga. Jó szórakozást!
2021-01-10
1h 05
Kisles
#KétvonalasLes Zsiráf
A székely jégkorong első, hivatalos mérkőzésének 90. évfordulója alkalmából ezúttal Zsiráffal beszélgettünk. Általában az erdélyi hokiról, légiósokról. Mesél érdekes történeteket, és kicsit jobban megismerhetjük Őt magát és a jégkoronghoz fűződő viszonyát. Jó szórakozást!
2021-01-06
1h 12
Kisles
#Kisles S02E12 2020
Kicsit átnézzük milyen volt 2020 Boldogabb új évet kívánunk!!!
2020-12-31
1h 09
Kisles
#Kisles S02E11 Edzőkérdés
Mi a helyzet a Jegesmedvéknél? Beérik a szisztematikus munka a Jégcentrumban? Hol tart a DAB az átépítésben? Továbbra is hullámvasúton a Volán...csak most fent (vagy felfelé?) ...és a Válogatottak. Jó szórakozást, és Boldog Karácsonyt kívánunk!
2020-12-17
49 min
Kisles
#KétvonalasLes Ollári Zsombor
Ezúttal tovább fűzzük az utánpótlás jövőjét firtató fonalat, de (ismét) egy teljesen más szemszögből! Zsombor a MAC utánpótlásából került a skandináv hokiélet körforgásába, az utánpótlás válogatott kapus. Elmeséli, hogy milyen belülről, fiatalként kint élni, tanulni, hokizni... Jó szórakozást!
2020-12-11
1h 18
Kisles
#KétvonalasLes Spiller István 02
Ezúttal Spiller István mesél nekünk, két felvonásban: MÁSODIK RÉSZ! Kanadáról, Németországról, utánpótlásról, lehetőségekről, követelményekről... Ajánljuk fiataloknak, és szülőknek!
2020-12-06
1h 15
Kisles
#KétvonalasLes Spiller István 01
Ezúttal Spiller István mesél nekünk, két felvonásban: Kanadáról, Németországról, utánpótlásról, lehetőségekről, követelményekről... Ajánljuk fiataloknak, és szülőknek! első rész.
2020-12-06
58 min
Kisles
#Kisles S02E10_Power ranking
Ezúttal némi kommunikáció, és Volánozás. Mi a helyzet Újvárosban? Elkészült a Kisles power ranking. Vértes Natan és még sokan mások. Jó szórakozást!
2020-12-01
55 min
Kisles
#Kisles S02E09 Eltörölték a VB-t
ezúttal elmondjuk a véleményünket. A 9. rész témáiból: - A debreceni Cseh vonal, és a Vasas légiósok. - A Volán eredményessége, helyzete és a kurtán furcsán távozó játékosok. - Eltörölték a VB-t, de szerintünk (is) korai. - A megkerülhetetlen LigaTV. ...és még pár érdekes téma. Jó szórakozást!
2020-11-24
1h 00
Kisles
#KétvonalasLes_Fodor Ádám
Ismét egy másik szemszögből vizsgáltunk meg egy sokakat érintő kérdést. Ahogy ígértük, Ádám bepillantást enged a LigaTv kulisszái mögé (is). Jó szórakozást.
2020-11-18
1h 12
Kisles
#Kisles S02E08 Ilyen is van
A meccsekről röviden, tömören...
2020-11-17
02 min
Kisles
#Kisles S02E07 Végre Válogatott
Február óta újra jégen a MAGYAR VÁLOGATOTT, valamint az A csoportos Női válogatott is játszott, igaz az eredeti tervekhez képest nem az osztrákokkal. Valamint sajnos ismét téma a Covid...
2020-11-09
33 min
Kisles
#Kisles S02E06_Csináld rendesen!
Kercsó Árpád örökbecsű mondatával indítunk... A Tartalomból: - Fizetős lett a ligaTV: Találtunk néhány kivetni valót, elmondjuk hát mi is a bajunk. - DVTK 0-5: A vendégeknek nem szabad halasztani? - Válogatott keret: Miért kell szivárogtatni? Azt hiszem az átlagnál élesebb hangvételű beszélgetés!!!
2020-11-02
57 min
Kisles
#Vakoldal 02
A tartalomból: - Hogy állnak a zebrák a vírussal? - Halasztások, és maszkhasználat, - Fiatalok, és a keleti vonal(?) - Néhány érdekes vagy éppen sajnálatos eset elemzése - ...és egy, a játékvezetés fejlődésében jelentős szakmai bejelentés... Sok más érdekes téma és vicces reakció. Jó szórakozást!
2020-10-30
1h 24
Kisles
#KétvonalasLes_ Marton Tibor
Őszinte, olykor vicces, néhol szakmai, néhol történelmi, de nagyon aktuális beszélgetés a MAC utánpótlásért (is) felelős másodedzőjével. Ismerjük meg Marton Tibort!
2020-10-22
1h 22
Kisles
#Kisles S02E05_Nem 40 győztes meccsre veszel bérletet...
Ezúttal a fő téma a szurkolók, a megnyilvánulások, a kommunikáció hiánya, a frusztráció, és a kiszámíthatatlanság. Persze érintjük az Erste Liga illetve a külhonban játszó csapatok mérkőzéseit, valamint megtudhatjátok, hogy is áll a #Vakoldal, vagy a videoklip. Jó szórakozást.
2020-10-16
45 min
Kisles
#Kisles S02E04
Ebben a beszélgetésben kalapot emelünk a Vasas és nemkülönben a Volán teljesítménye előtt! DEAC-Sportklubról is van véleményünk, mint ahogy a meglehetősen furcsa MAC kommunikációt és az elmúlt hét többi meccsét is kibeszéljük. A felvétel 10.09-én készült. Jó szórakozást. Jó szórakozást.
2020-10-12
43 min
Kisles
#Kisles S02E03
Elindult a LigaTV... Voltak meccsek és voltak amik elmaradtak, valamint megválasztották a hónap játékosát is. Ezekről is van véleményünk, így hát elmondtuk.
2020-10-04
49 min
Kisles
#Kisles S02E02
Mai témáink: - Visszatekintünk remekbe szabott tippjeinkre; Nagy Márk, az UTE elleni felkészülési meccsen bemutatott cselére; a Miskolc - Kassa, Deac - Fradi, Graz - Volán mérkőzésre. - Gebei Peti vendégei voltunk a Fradi - MAC meccsen, ahonnan Tom élménybeszámolóját hallhatjuk. - Tippeltünk újra, az előttünk álló hét meccseire (nem minden tipp került adásba!) ...és beszélgetünk Sofi celeb szerepvállalásáról, illetve Terbi eddigi teljesítményéről is.
2020-09-28
51 min
Kisles
#Vakoldal 01
Az eredetileg 5-10 perc helyett hosszú szabályértelmezésekbe bonyolódtunk és más szemszögből, más megvilágításból vizsgálhatunk bizonyos szituációkat... Ezúttal a MAC-DEAC néhány kényesebb, érdekesebb történése mellett, a Volán-DVTK "öngóljáról", illetve a jégkorong emberi oldaláról beszélgettünk Gebei Péterrel.
2020-09-26
46 min
Kisles
#Kisles S02E01 A szezonkezdet
Sziasztok! A MAC-DEAC mérkőzés eseményei mellett, egy kis "szövetségikapitányozás", illetve előretekintés a következő mérkőzésekre. Jó szórakozást.
2020-09-24
54 min
Kisles
#Kisles S02E00_Vakoldal extra
Az idei szezonban Vakoldal címmel új rovatot indítunk: Egy-egy zebra szempontból érdekes esetet elemzünk 5-10 percben Gebei Peti közreműködésével. Gondoltuk, hogy a második évad első részében kibeszéljük a szezon első meccsét, Illetve megkérdezzük Gebei Pétert a Vakoldal rovatunkon belül egy 5-10 percben, hogy elemezze ki a kapueltolós gól előtti szitut. Hogy mi lett belőle? Semmi jó... Úgy döntöttünk, hogy ezt a beszélgetést vágatlanul, nulladik részként közzétesszük. ...mi kérünk e
2020-09-16
1h 27
Kisles
#KETVONALASLES Gebei Péter
Ezúttal hazánk legsikeresebb játékvezetőjével beszélgetünk. Szabályismertetés, érdekes történetek, a szakmai fejlődés, illetve a személyes karrier részletei mellett azt is megtudtuk Péternek milyen fontos feladata van még a szövetségben. Kicsit hosszú, de érdekes, tartalmas beszélgetés. Jó szórakozást!
2020-09-11
1h 53
Kisles
S01E10 Legyünk pozitívak
Néhány hónappal ezelőtt kitaláltuk, hogy ne csak írásban chat-en beszélgessünk, hanem hangban (és képben) is, aztán gondoltunk egy nagyot, és kitaláltuk, hogy legyen ez egy podcast. 3 dolgot vettünk alapul: 1. Szurkolói szemmel alkotunk véleményt a magyar jégkorongról. 2. Nem vagyunk média szakemberek, így bátran neveztük amatőr műsornak, 3. Nem szakmázunk, mert ahhoz sem értünk. Úgy gondolom, hogy a kezdeti botladozások után, már már egész vállalható, hallgatható "műsorokat" rakunk össze. A szezonzáró részben mégsem magunkkal, hanem az ebben az...
2020-08-14
29 min
Kisles
#BREAKING Episode_Drágaszááág!!!
FRISS: A mai napon megjelent Hydro Fehérvár bérletárakról is van véleményünk... gyorsan el is mondjuk.
2020-08-12
29 min
Kisles
#KETVONALASLES Vas Márton
Ezúttal egy teljesen más habitus, egy más karakter vállalta a beszélgetést. Ismét kötetlen, könnyedebb hangvételű vagy éppen keményebb kérdésekkel vegyített beszélgetés, mely során Marcival is érintettük a pályafutást, edzőket, az élményeket, és persze a szövetségi kapitányokat, valamint a tervekről is beszélgettünk. HMH; JLE Továbbra is szurkolói szemmel a magyar jégkorongról!
2020-08-11
1h 07
Kisles
S01E09_LigaTV
Sziasztok! Ezúttal a szépreményű ligatv-ről beszélgettünk, valamint arról az örömteli(?) bejelentésről, hogy a Fradi jégkorongcsapata a következő szezont a Tüskében tölti. Ennek kapcsán körülnéztünk kicsit hazánk csarnokaiban is. Miért lenne jó, hogyan lehetne jó egy új ligaTV, vajon ki mit áldozna rá? Kérünk írd meg kommentben, hogy Neked mi a véleményed.
2020-07-23
26 min
Kisles
Kisles (Trailer)
2020-07-22
00 min
Kisles
#KÉTVONALAS LES_ Szélig Viktorral, az AlbaVolán Fehérvár General Managerével beszélgetünk.
A beszélgetést 2020.07.03-án rögzítettük és VÁGATLANUL hallgathatjátok meg. Ne egy szokványos riportot várj... ugyan elhangzanak kérdések és válaszok, de alapvetően beszélgettünk... Szóba került a szövetség, a GM feladatok, a védők, valamint a légiósok kérdése. Hári János, és a többi magyar válogatott játékos, a fiatalok előtt álló lehetőségek. A Zene, a sör, és sok más érdekesség.
2020-07-07
1h 27
Kisles
S01E08_TAO
A TAO támogatás hatásairól, hibáiról, a benne rejlő lehetőségekről, előnyeiről, azaz a magyar jégkorongra gyakorolt hatásáról beszélgetünk (szurkolói szemmel). A Gól vagy Nem Gól rovatban ezúttal egy magyar edző lépéséről alkotunk röviden véleményt. /*** a téma szereplői kitalált alakok! A valósággal történő bármilyen egyezés a véletlen műve! ***/
2020-07-03
32 min
Kisles
S01E07_ Fizetések
Ebben a részben az elmúlt hetekben, a hazai jégkorongos fizetésekkel kapcsolatosan megjelent cikkekben olvasottakat beszélgetjük ki... Továbbra is szurkolói szemmel... Jó szórakozást!
2020-06-19
23 min
Kisles
Kisles S01E06 Mi lenne, ha mi lennénk a szövetség vezetői?
Ezúttal arról folyik a beszélgetés, hogy mik azok a fő területek, amikben koncentráltabb munka szükségét, vagy a komolyabb fejlődés lehetőségét látjuk. Hozzá kell tenni (sokadszor), hogy ez egy beszélgetés a jégkorongról! Hokit szerető szurkolóktól, hokit szerető szurkolóknak. A valósággal való bárminemű egyezés a véletlen műve :-)
2020-06-05
24 min
Kisles
Kisles S01E05 Az Elnökválasztás
Sziasztok! Némi technikai szünet után ismét jelentkezünk egy témával. Ezúttal az elnökválasztást járjuk körül a saját, mindössze lelkes szurkolói szemszögünkből. Jó szórakozást! Kisles /!!!FIGYELEM, SZÓKIMONDÓ SZÖVEGEK!!!/
2020-05-29
16 min
Kisles
Kisles S01E04 Miskolc, Jegesmedvék, Lokálpatrióták
Ebben a részben a Jegesmedvék elmúlt szezonját beszél(get)jük ki. Rodman, a kapuskérdés, a hullámvasút, és a lokálpatriotizmus is szóba kerül.
2020-04-11
32 min