podcast
details
.com
Print
Share
Look for any podcast host, guest or anyone
Search
Showing episodes and shows of
Charles Negy
Shows
Egyenes Beszéd
Orbán Viktor: Amerika ki fog szállni a háborúból
“Az amerikaiak ki fognak szállni ebből a háborúból”, azt Európa nem fogja tudni egyedül finanszírozni - mondta Orbán Viktor a reggeli rádióinterjújában a háború, és Trump győzelme kapcsán emlékeztetve: ő a békemissziója eredményeképpen már négy hónapja mindent pontosan leírt Charles Michelnek, “hogy mi fog történni, azaz minden pontosan előre látható volt”. Az Egyenes Beszéd vendégei Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, politológus és Horn Gábor kuratóriumi elnök, Republikon Alapí...
2024-11-09
12 min
SPARK by Re-Business
A vezető, aki nem adta fel: Charles Michel és az EU költségvetésének harca
2020 Július végén Charles Michel, az Európai Tanács elnöke négy napon és négy éjszakán át nem engedte felállni az asztaltól a tanács vezetőit, még akkor sem, amikor azok dühösen kritizálták egymást. Charles Michel célja és feladata az volt, hogy a tagállamokkal elfogadtassa a következő hét évet meghatározó költségvetést és a helyreállítási alapot. A tét 1,8 ezer milliárd volt. Tudta, hogy a feladat, ami előtte állt nagyon nehéz, mert számos érdeket kellett kielégítenie, e...
2024-10-28
05 min
BETONE ORIGINAL
A vezető, aki nem adta fel: Charles Michel és az EU költségvetésének harca
2020 Július végén Charles Michel, az Európai Tanács elnöke négy napon és négy éjszakán át nem engedte felállni az asztaltól a tanács vezetőit, még akkor sem, amikor azok dühösen kritizálták egymást. Charles Michel célja és feladata az volt, hogy a tagállamokkal elfogadtassa a következő hét évet meghatározó költségvetést és a helyreállítási alapot. A tét 1,8 ezer milliárd volt. Tudta, hogy a feladat, ami előtte állt nagyon nehéz, mert számos érdeket kellett kielégítenie, e...
2024-10-25
05 min
Katalizátor
Hogyan kezeljük a változásokat és kríziseket?
25 éve foglalkozik vezetéssel. A Barnabás Csoport igazgatójaként gyülekezeteknek, keresztény közösségeknek segít szervezetfejlesztésben, kríziskezelésben. Heizer Tamással arról beszélgetünk, hogy hogyan álljunk a változásokhoz, és hogyan tekintsünk rájuk lehetőségként. Együtt a vezetés útján! A Katalizátor Podcast célja, hogy inspiráljon és a vezetés gyakorlati oldaláról nyújtson praktikus információkat. Heizer Tamás könyvajánlója:Keresztyén források:• Oswald Sanders: Lelki vezetés (KIA)• Tomka János & Bögel György...
2024-05-08
45 min
Vezess Csapatrádió - Vezess.hu
4 dolog, amit a Las Vegas-i futamból tanulhat az F1
A 2023-as Forma-1-es szezonnal párhuzamosan szól a Vezess Csapatrádió is: szakértőink idén is mikrofon mögé ülnek és kibeszélik a sportág legfontosabb történéseit, véleményezik a történteket és érdekes, kevésbé ismert információkat osztanak meg a közönséggel, azaz veletek.22. adásunkban a Las Vegas-i Nagydíj volt terítéken. Nem volt ez egy szokványos hétvége, bár ha az eredménylistát nézzük Max Verstappen, Charles Leclerc és Sergio Perez dobogójával, akkor talán ezt is gondolhatnánk. Az...
2023-11-21
1h 12
Gépész ( hangoskönyv )
Charles Lorre - A légió kisértete
Rejtő Jenő megteremtette a vidám légiós regényt. Ennek a műfajnak volt kiváló képviselője kortársa, Nagy Károly is. Regényeinek állandó főszereplői Charles Lorre és Kockás Pierre, akik egyben a saját kalandjaiknak a krónikásai. 1939 és 1942 között ötvenkilenc 10 filléres, és négy 1 pengős regényt írt csak ebben a sorozatban, de más történeteiben is felbukkan egy-egy mellékszereplő is. A kisregények 75 év elteltével jelennek meg először. Most itt az első öt történet, ahogyan
2023-10-26
1h 25
Zártosztály Podcast
ZO178 - Pereskedés a Facebookkal
🔥💻🐾 Egy új robotkutya versenyzik kutyákkal és a robotokat egyaránt! Az egész világ le van nyűgözve a Barkour névre hallgató kihívásra jelentkező robotkutyáktól, akik már most bizonyítják, hogy a négy lábon járó gépek is állati ügyességgel mozoghatnak.💪🤖🐶 Azonban nem csak a robotkutyákról van szó, hanem az új fejlesztések is izgalmasak, mint például az AI-alapú antibiotikum, amely képes legyőzni a makacs baktériumokat.🦠🧫💊 Ugyanakkor, a közösségi média platformokkal is bajok vannak, hiszen már az amerikai iskolarendszer is beperelte a Meta, a Google és a Ti...
2023-06-05
26 min
No Wave [Tilos Rádió podcast]
Phill Niblock 90 (1)
idén lesz 90 éves a jelenleg new yorkban élő phill niblock.a 90-es évek második felében találkoztam vele először. egy időben rendszeresen járt magyarországon, többször adott budapesten koncertet.( nagy fül fesztivál, ultrahang fesztivál (merlin és trafó), labor, műcsarnok, feszty ház).phill niblock 1933. október 2-án andersonban született, jelenleg new yorkban él. generációjának egyik legfontosabb multimédiás művésze, amerikai minimalista zeneszerző, rendező, fotó- és videóművész. a new york-i avantgárd zenével foglakozó experimental intermedia...
2023-04-03
1h 59
Conversations with Peter Boghossian
Peter Boghossian Interviews Canceled UCF Professor Charles Negy
Associate Professor of Psychology Charles Negy was canceled by an online mob for “offensive” speech on Twitter in June 2020. Within weeks, the University of Central Florida (UCF) launched an investigation, firing him six months later. In 2022, an arbitrator ruled that UCF did not have just cause for the termination and Negy was reinstated. In this interview with Peter Boghossian, Negy details his experience with university officials throughout the 2-year ordeal and considers how universities can be saved from illiberal ideology. Peter also introduces Negy to Hanna, a UCF student who was part of the mob that canceled him...
2023-03-29
1h 25
The Megyn Kelly Show
America's Mental Health Crisis, and Speaking the Truth, with Carrie Prejean Boller, Britt Mayer, and Charles Negy | Ep. 517
Megyn Kelly is joined by Carrie Prejean Boller and Britt Mayer, founders of "The Battle Cry" platform to protect children, to talk about the awful Nashville Christian school shooting, remembering the victims in this tragic shooting, the hero police officers who quickly killed the shooter, our cultural and media coverage of guns and police, the mental health crisis in America, the trans conversation that has to happen, the focus on oppressors and oppressed, whether this was a hate crime against religious people, President Biden's focus on ice cream before discussing the Nashville shooting, nonstop celebration of Dylan Mulvaney, CNN's...
2023-03-28
1h 35
The Atlas Society Presents - The Atlas Society Asks
The Atlas Society Asks Charles Negy
Join CEO Jennifer Grossman for the 118th episode of The Atlas Society Asks where she interviews Professor Charles Negy about his work in psychology and the study of race in his book "White Shaming: Bullying Based on Prejudice, Virtue-Signaling, and Ignorance." Professor Negy is a tenured associate professor from the University of Central Florida whose book and social media commentary during the Black Lives Matter protests and riots of the same year triggered “woke” graduate students at his university who led a campaign to get him fired. Unlike so many academics who have been similarly targeted, Professor Negy...
2022-08-26
59 min
"Whither the Looniversity?" - A Podcast on the Miserable State of the American University
Episode 1 - Dr. Charles Negy, Associate Prof. of Psychology at University of Central Florida
Prof. Negy has never shied away from controversy, and in the summer of 2020 he made some posts on his personal social media account that were critical of the BLM riots. Soon thereafter, the University of Central Florida set in motion a coordinated attack on his career that would culminate in their firing of a tenured professor. Negy tells us about how he fought this unfair termination, fresh off of being reinstated to his position after his victory in arbitration. Further we discuss the dysfunction of the American university, and how it might be fixed.
2022-07-07
56 min
Policy@McCombs
Charles Negy—Woke-ademia survivor
In this episode we hear from Professor Charles Negy, who was fired from the University of Central Florida for speaking against orthodoxy, and who has just recently won his fight in arbitration to be restored as a tenured faculty member.
2022-05-24
00 min
Policy@McCombs
Charles Negy—Woke-ademia survivor
In this episode we hear from Professor Charles Negy, who was fired from the University of Central Florida for speaking against orthodoxy, and who has just recently won his fight in arbitration to be restored as a tenured faculty member.
2022-05-24
00 min
Woke-ademia
Charles Negy—Woke-ademia survivor
In this episode we hear from Professor Charles Negy, who was fired from the University of Central Florida for speaking against orthodoxy, and who has just recently won his fight in arbitration to be restored as a tenured faculty member.
2022-05-24
00 min
Syllojism
Syllojism Episode 6: Ted K - destroying /rebuilding society
Syllojism is a bi-monthly science, culture, and philosophy challenge podcast on the edge of chaos.Challenge: Watch the American Crime drama Ted K Show Notes:Brett and Natasha discuss the film Ted K. 10:36 Natasha’s Godmother would be horrified to hear her incorrectly cite Suffragettes. Sorry, Auntie Karen! Alice “Stone” Blackwell was even more conservative than Susan B Anthony, but Alice Paul was a wild woman. 11:10 Little known fact: Natasha almost recited Susan B Anthony’s famous speech for a talent portion of a little bitches beauty contest at age 9. Whew...
2022-03-16
1h 02
Vakfolt podcast
Mikey and Nicky (1976, Elaine May) - vendégünk Varga Ferenc
Varga Ferenc, a Filmklub podcast műsorvezetője tér vissza hozzánk, hogy egy hiányosságát pótolja: ez a Mikey and Nicky 1976-ból, Elaine May harmadik filmje, John Cassavetes és Peter Falk főszereplésével. A beszélgetést Elaine Mayjel kezdjük, és visszamegyünk egészen a Broadway-komikusi kezdetekig. Mitől volt különleges a párosuk Mike Nicholsszal? Miért vált el az útjuk? És megvizsgáljuk a csupán négyfilmes munkásság kurta véget érését is. Vajon miért hagyta abba a filmezést a rendezőnő négy fil...
2021-04-07
2h 15
Dangerous Speech
Ep 93: Charles Negy
I spoke with Charles Negy about his dismissal from UCF, attitudes in academia, siloing of departments. Follow me: @obaidomer Follow Charles: @CharlesNegy You can buy his book here: https://www.amazon.com/White-Shaming-Prejudice-Virtue-signaling-Ignorance/dp/1792407858
2021-03-10
1h 05
Nationalism and the Culture Wars podcast
UBC Free Speech Club Symposium on Race Relations
An Honest Symposium on Race Relations featuring Professors Eric Kaufmann, Charles Negy, and Rima Wilkes will discuss the current academic climate and the limitations it puts on discussions of race. This event will include lectures by all three professors followed by an audience question period. https://www.youtube.com/watch?v=kquhCLTRq0g&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0xCyaWOPo3t9UNfatLLJRgbx1PABek1kCqJoe3yyzzW7zsyWNRZ8En4z0&ab_channel=UBCStudentsForFreedomofExpression
2020-10-03
2h 03
Zártosztály Podcast
ZO022 - Bérkutyák és KertBnB
Itt a tavasz, szép az idő – ki kéne menni. Csakhogy országos szobafogság van. Akinek nincs kertje, annak marad az álmodozás és a kifogások, hogy kicsit kijusson a négy fal közül. És pár további Zártosztályos gondolatkísérlet, hogy elviselhetőbb legyen a bezártság. (00:00) Intro (00:14) 22-es csapdája 2020 (00:34) Húsvéti feltámadás (01:50) Távolról kéregetés (02:20) Szakmák füvön innen és túl (03:07) És mit csinálnak ilyenkor az illegális munkások (04:55) Drogmémek (06:08) e-sportfogadás (08:18) Jóslatok nyárra (11:03) Funkciótranszformációk (12:01) Pál...
2020-04-06
26 min
Az élet meg minden
#005 Dóka Béla – Kuba „speciális” időszaka, a süketnéma utcalány és egy stúdió a pálmafák között
Ő csak szeretett volna megtanulni fotózni. Messze Magyarországtól. Ezért akart Kubába menni. De ott utolérte a történelem. Hiszen akkoriban mindenki inkább el akart jönni onnan: a magára hagyott Kuba úgynevezett „speciális időszaka” ez, amikor tízezrek próbálták meg tutajokon és traktorgumikon elhagyni a szigetországot. Nem mindenkinek sikerült.Dóka Béla pár hónapos kubai utat tervezett, aztán négy évig maradt a szigetországban. Közben Haitin szerencsét próbált haditudósítóként, de hamar rájött: az ő világa kevésbé a hír...
2018-08-23
1h 42
A hét mesterlövésze
A hét mesterlövésze #159.
Négy szoba (Four Rooms | 1995) Rendezők: Allison Anders, Alexandre Rockwell, Robert Rodriguez,Quentin Tarantino Oscar (# | 1991) Rendező: John Landis Brüno (# | 2009) Rendező: Larry Charles Shop-show (Mallrats | 1995) Rendező: Kevin Smith Műsorvezető: Puzsér Róbert Vendég: Dinnyés Gergely AHM #159.
2018-05-04
00 min
A Hét Mesterlövésze
A hét mesterlövésze #159 - Alpári vígjátékok
Négy szoba (Four Rooms | 1995) Rendezők: Allison Anders, Alexandre Rockwell, Robert Rodriguez,Quentin Tarantino Oscar (# | 1991) Rendező: John Landis Brüno (# | 2009) Rendező: Larry Charles Shop-show (Mallrats | 1995) Rendező: Kevin Smith | Puzsér Róbert, Dinnyés Gergely
2016-02-02
57 min
Tótumfaktum [Tilos Rádió podcast]
Kétségek könyve (Fernando Pessoa) vendég: dr. Pál Ferenc
Minden a Kétségek könyvének portugál szerzőjéről. A műsorban dr. Pál Ferenc a költő magyar fordítója lesz a vendégünk. A portugál „modernismo” legkiemelkedőbb egyénisége legalább nyolcvanhat álnéven és stílusban írt, valamint saját neve alatt is publikált különböző nyelveken, vélhetőleg az énkeresés sajátos formáját jelentette nála a személyiség megtöbbszörözése. Minden alteregóhoz külön életrajzot, horoszkópot és aláírást is kitalált. Ismertebb heteronímjei: Alexander Sea...
2013-02-19
1h 30
Freethought Radio
Guest: Professor Chris Negy
Hear about FFRF's billboard caveat at the RNC in Tampa: "God Fixation Won't Fix This Nation." This week we talk with University of Central Florida professor Charles Negy, whose Cross-Cultural Psychology course warns about bigotry, yet he was unable to avoid religious bigotry in his own class, prompting him to send an eloquent letter to his students which has gone viral on the internet.
2012-08-27
42 min
Freethought Radio
Guest: Professor Chris Negy
Hear about FFRF's billboard caveat at the RNC in Tampa: "God Fixation Won't Fix This Nation." This week we talk with University of Central Florida professor Charles Negy, whose Cross-Cultural Psychology course warns about bigotry, yet he was unable to avoid religious bigotry in his own class, prompting him to send an eloquent letter to his students which has gone viral on the internet.
2012-08-27
42 min
Szik+Víz [Tilos Rádió podcast]
Vegyes négyes
Mai nap négy rövidebb, harminc perces rész. Teljesen vegyesen. EgyLos Chicharrons - When The Sun Goes Down2003 Voodoo Recordings1. Natalias Sweet Beggining (2:54)2. Walkin' Talkin' (5:21)3. Lay My Love On U (4:05)4. In The Beggining (5:00)5. Santeria (5.34)6. The Sound Of The Conga Drum (0:47)7. Me Voy 'Con La Conga (6:34)http://www.discogs.com/artist/Los+ChicharronsKettöMiles Davis - Panthalassa: The Remixes1999 Columbia Jazz1. Shhh (Sea4 Miles Remix) 10:25 King Britt & Philip Charles for Sylkscreen Productions1. In A Silent Way...
2007-12-12
2h 00