Look for any podcast host, guest or anyone
Showing episodes and shows of

Erintettek Egyesulet

Shows

Csillagpont Rádió Miskolc - Egészség- és sportrádióCsillagpont Rádió Miskolc - Egészség- és sportrádióBeszÉLJ Egyesület a társadalmi elfogadottságért | Életmód és egészség | 2025.05.07.A szervezet elnökségi tagja Lakatos Bercel elmondta: a dadogó és hadaró érintettek támogató egyesületét azzal a céllal hozták létre, hogy ráirányítsák a figyelmet erre a beszédmódra, amelyre adottságként tekintenek. Türelmet, szolidaritást kérnek a társadalom tagjaitól, előítélet helyett nyitottságot. Az egyesület tagjai a közelmúltban a Miskolci Egyetemen jártak, ahol bemutatták az egyesület munkáját is. Hallgassák végig Lakatos Bercel üzenetét…2025-05-0716 minSpiritusz - Képmás podcastSpiritusz - Képmás podcastÉrintettnek lenni – Daganatos gyermek a családban„Hálás vagyok, hogy ezen az egészen átmentünk. Sokkal többet adott nekünk, mint amennyit elvett tőlünk” – mondja a nehéz időszakról adásunkban egy érintett édesanya. Az Érintettek Egyesület azért dolgozik, hogy a daganatos betegséggel küzdő gyermekek és családtagjaik könnyebben vészeljék át a megterhelő hónapokat, éveket. Azonos című könyvükben (Érintettek könyve) személyes történetekkel és hiteles információkkal segítik a mindennapokat. Hogyan lehet ezt végigcsinálni? Mit éreznek a szülők, látva gyermekük fájdalmát, szenvedését? Hogyan reagál...2024-10-3159 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Mants Sándorné ErzsébetAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amelyben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 21. részben Erhardt Ágoston beszélget Mants Erzsikével, aki 38 éve dolgozik a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet onko-hematológiai osztályán. A beszélgetés során megtudhatjuk, hogy mi vezette őt az ápolói pályára, és hogyan találta meg a hivatását a gyermekekkel való munkában. Erzsébet...2024-09-0132 minHello AnyukámHello AnyukámS1E34 - Segítség rákos a gyermekem! - speckó különkiadásHogy derül ki egy 3 hetes babáról, hogy daganatos beteg?A legújabb Speckó különkiadásunk vendége Borszékiné dr. Cserháti Erika, három gyermekes édesanya, az Érinettek Egyesület alapítója volt. Erikáék életében 2010-ben új időszámítás kezdődött, mikor Gyurcinál három hetes korában igen előrehaladott stádiumú neuroblastomát állapítottak meg, amiben a csontvelő is érintett volt. A kisfiú életének első másfél évét jórészt a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán és a Szent László Kórház...2024-08-1742 minHaon.huHaon.huA pazarlás legfelsőbb foka: minden élelmiszervásárlásra szánt 100 forintból 10 a szemétben végziA debreceni Hír FM adásában egy fontos témát érintettek, mégpedig az élelmiszerpazarlást. Szántó László, a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszermentő Egyesület vezetője és kollégája, Szombathy Zsuzsa az adásban aláhúztak: minden élelmiszervásárlásra szánt 100 forintból 10 a szemétben végzi. De, hogy hogyan történhet ez meg, és miképp lehet kiküszöbölni a problémát, arról a beszélgetés során részletesebben is kitértek. 2024-06-0522 minCsak ha érdekel podcastCsak ha érdekel podcast#120 Beszélgetés a falászavarról a Fogyjunk Együtt Egymásért Egyesület táborábanMeghívott éves táborába a Fogyjunk Együtt Egymásért Egyesület, akikkel kiváló kapcsolatot ápolok és a tavalyi táborukban is részt vettem egy kerekasztalon. Ezúttal egy bő kétórás beszélgetést tartottunk a falászavarokról, érintettek kérdéseivel és az én őszinte válaszaimmal. Beszélgettünk tünetekről, motivációról, de szóba került az ellátórendszer és annak hiányosságai is. Felmerültek félelmek, bizalmatlanság a pszichológus szakmával szemben, egy nagyon építő és izgalmas beszélgetés volt. Ezt hallgathatjátok és néz...2024-05-131h 41Gyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólÉrintettek Egyesület: Nehéz kérdések – Zsuzsannáék történeteVannak nehéz kérdések, amikkel a daganatos betegséggel érintettek nap mint nap találkoznak. Ismerd meg Zsuzsannáék történetét! Az Érintettek Egyesületnél azért dolgozunk, hogy segítsünk a családoknak választ találni ezekre. Kérjük, hogy támogass minket adód 1%-val! Adószámunk: 18744107-1-412024-04-2703 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólÉrintettek Egyesület: Nehéz kérdések - Anitáék történeteVannak nehéz kérdések, amikkel a daganatos betegséggel érintettek nap mint nap találkoznak. Ismerd meg Anitáék történetét! Az Érintettek Egyesületnél azért dolgozunk, hogy segítsünk a családoknak választ találni ezekre. Kérjük, hogy támogass minket adód 1%-val! Adószámunk: 18744107-1-412024-04-2706 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólÉrintettek Egyesület: Nehéz kérdések – Somáék történeteVannak nehéz kérdések, amikkel a daganatos betegséggel érintettek nap mint nap találkoznak. Ismerd meg Somáék történetét! Az Érintettek Egyesületnél azért dolgozunk, hogy segítsünk a családoknak választ találni ezekre. Kérjük, hogy támogass minket adód 1%-val! Adószámunk: 18744107-1-412024-04-2705 minSláger FMSláger FM„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Down-szindróma nem betegség, hanem állapot” | Kisari Károly és S. Miller András a Sláger KULT-ban„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a Down-szindróma nem betegség, hanem állapot” – állítja Kisari Károly, aki a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke, s 23 éve maga is érintett szülőként segíti és inspirálja a közösséget. S. Miller Andrással közös beszélgetésük apropója a közelgő a Down Világnap volt. Szót ejtettek e nap jelentőségéről és a társadalmi inklúzióra helyezték a hangsúlyt, amelyet a „A különbség kisebb, mint gondolnád!” üzenetével közvetít az egyesület. „A...2024-04-2231 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - dr. Benyó GáborAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 20. részben Erhardt Ágoston beszélget dr. Benyó Gáborral, aki a Tábitha Gyermekhospice Ház orvosigazgatója, gyermekonkológus, gyermekhematológus, palliatív és transzplantációs orvos is egyben. Az interjúban Benyó doktor elmeséli, hogyan lett orvos, és mi vezette őt a gyermekonkológia területére. Megtudha...2024-04-1653 minSzoljon.huSzoljon.huSzoljon.hu podcast / Balogné Szabó Anita és V. Szabó TamásÁprilis másodika az autizmus világnapja. Sokféle tévhit és téves információ övezi ezt a jelenséget, amely nem betegség és nem is fogyatékosság. Az érintettek között nincs két egyforma személy, mindenkinél máshogyan és másban nyilvánul meg ez a spektrumzavar. Pontosan mit jelent az autizmus, mit tehet az a család, amelyben valamelyik tag érintett, hogyan kerülhet közelebb a társadalom a megértéshez, elfogadáshoz? Minderről Balogné Szabó Anita, az Autistákért Szolnokon Egyesület elnöke, valamint V.Szabó Tamás, Klinikai és mentálhigiéniai...2024-04-0240 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Szokolics Sári Az Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amelyben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 19. részben Süveges Gergő beszélget Szokolics Sári leukémiából gyógyult fiatallal. Az interjúból megtudhatjuk, hogyan fogadta az akkor 10 éves Sári és családja a betegség hírét. Sári mesél a gyógyulás folyamatáról: a kezelésekről, az iskolába...2024-02-2443 minPlanéta - az élet dolgaiPlanéta - az élet dolgaiPlanéta - az élet dolgai (2024. január 19., péntek 14:00)A 2023. október 6-ai adás ismétlése: Minden év október 15-én, a perinatális gyász világnapján az átsuhanó babákra emlékezik a Babagenetika Egyesület, lehetőséget teremtve az érintettek érzéseinek megosztására és a méltóságos emlékezésre. Az Átsuhanó babák kiállítás azoknak a babáknak az emlékére készül, akik meg sem születtek vagy csupán egy évig éltek. Az anyák veszteségéről talán többet hallunk, de az apák gyásza is ugyanolyan fontos, noha gyakran kevésbé hangsúlyos. A...2024-01-1949 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Sedlák Gabriella Az Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amelyben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 18. részben Süveges Gergő beszélget Sedlák Gabriella diplomás ápolóval, a Démétér Alapítvány programigazgatójával. A beszélgetés során nagyon fontos információk hangzanak el őssejt-transzplantáció előtt álló családok számára, érthetően, praktikusan, sok-sok hasznos r...2023-12-2036 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Pektor Gabriella Az Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amelyben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 17. részben Gécsek-Tóth Enikő beszélget Pektor Gabriella tanítóval, gyógytestnevelővel, sportrekreáció edzővel, a Pektorna mozgásfejlesztő program létrehozójával. Az interjúból megtudhatjuk, hogyan fejlesztette ki Gabriella két kollégája támogatásával a saját, egyénre szabott mozgásterápiá...2023-12-1232 minVeol.huVeol.huMindent megtesz az érintettek érdekében a veszprémi AutiSpektrum Egyesület - VEOL Podcast2013 januárjában hozták létre autizmus spektrumzavarral élő gyermeket nevelő szülők a veszprémi AutiSpektrum Egyesületet – cél volt, hogy képzési, fejlesztési lehetőségeket teremtsenek a gyermekek számára, legyen egy olyan komplex információs és fejlesztési központ, ahol a terapeuták egymással együttműködve végezhessék az érintett gyermekek testre szabott, egyéni és kiscsoportos fejlesztését… a műsor vendége Brokés Judit alapító elnök és Kelemen-Kálazy Éva szociálpedagógus, az egyesület autista kamaszcsoportjának egyik vezetője. A mikrofo2023-12-0927 minAradi Hírek – audio csatornaAradi Hírek – audio csatornaÚj forrásokat keresnek a Pécskai Magyar Közösségi Ház felújításáraÖt évvel ezelőtt vásárolt meg közadakozásból egy régi portát Magyar Közösségi Ház céljára a Pécskai Kisebbségi Hagyományőrző Egyesület. Az ingatlanban különböző kulturális rendezvényeket, hagyományőrző tevékenységeket, szórakoztató programokat kíván majd tartani a civil szervezet – ehhez azonban fel kell újítani, lakhatóvá kell tenni a több mint százéves épületet. Az Arad megyei Pécskán a legutóbbi népszámlálás szerint valamivel több mint 2300-an vallották magyarnak magukat, ez az is...2023-11-2008 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Kovács EmeseAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 16. részben Erhardt Ágoston beszélget Kovács Emesével, aki Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán dolgozik diplomás ápolóként. Az interjúban Emese nővér elmeséli, hogyan lett a gyermekápolás a hivatása, és hogy jutott el a diploma megszerzéséig...2023-11-0428 minUtcarádió [Tilos Rádió podcast]Utcarádió [Tilos Rádió podcast]Blaha "Életvitelszerű" + Lakásmenet; Újranyit a Tranzit ?!A hétvégén háromszor a Blaha aluljáróban 1-1 órára a hajléktalanság a témája annak a művészi akciónak, amit Kelemen Kristóf és Török Tímea: Életvitelszerű címen, a | Flaszter I. Budapesti Köztéri Kortárs Művészeti Biennálé keretében mutat be, és az 1989-es hajléktalanok és szövetségeseik tüntetésére is emlékezik. az esemény: Idén az Utcáról Lakásba! Egyesület és A Város Mindenkié csoport közösen szervezi meg a 11. Lakásmenetet...2023-10-131h 27Planéta - az élet dolgaiPlanéta - az élet dolgaiPlanéta - az élet dolgai (2023. október 06., péntek 14:00)Minden év október 15-én, a perinatális gyász világnapján az átsuhanó babákra emlékezik a Babagenetika Egyesület, lehetőséget teremtve az érintettek érzéseinek megosztására és a méltóságos emlékezésre. Az Átsuhanó babák kiállítás azoknak a babáknak az emlékére készül, akik meg sem születtek vagy csupán egy évig éltek. Az anyák veszteségéről talán többet hallunk, de az apák gyásza is ugyanolyan fontos, noha gyakran kevésbé hangsúlyos. A Babagenetika Egyesület ebben az évben kiemel...2023-10-0648 minPregHello PodcastPregHello PodcastMi történik, ha korábban érkezik a baba?🤰 Kérdéseid vannak a várandóssággal kapcsolatban? 👉 https://www.preghello.com/  A koraszülés az a szó, amely sok-sok kismamát megrémít. A félelem, a bizonytalanság teljesen normális reakció, de koraszülőként jó, ha tudjuk, hogy a koraszülött ellátás folyamatosan fejlődik, és ma már a legkisebbeknek is egyre nagyobb esélyei vannak a teljes életre. Ma Magyarországon évente mintegy 8 ezer baba érkezik a világra a várandósság 37. hetét megelőzően: ez nagyságrendileg az újszülöttek körülbelül 10%-a, ami...2023-10-0336 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Dr. Csóka MónikaAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 15. részben Süveges Gergő beszélget dr. Csóka Mónikával, aki a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegén egyetemi docens, valamint osztályvezető főorvos az onkológiai osztályon. Az interjúban Csóka doktornő mesél a családjáról, köztük édesanyjáról, aki nagysze...2023-09-2837 minpontjókor! - Fehér Mariannalpontjókor! - Fehér Mariannalpontjókor! - a nap embere - Sevcsik M. Anna és Szabó György (2023-09-28)Sevcsik M. Anna, a Babagenetika Egyesület alapítója a mai nap embere, akivel egy sokakat érintő nehéz témáról beszélgetünk. Minden év október 15-én, a perinatális gyász világnapján az átsuhanó babákra emlékezik az egyesület, lehetőséget teremtve az érintettek érzéseinek megosztására és a méltóságos emlékezésre. Az Átsuhanó Babák kiállítás azoknak a babáknak az emlékére készül, akik meg sem születtek, vagy csupán egy évig éltek. A Babagenetika Egyesület ebben az évben kieme...2023-09-2832 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Némethné Tóth Szilvia lelkigondozó 2. részAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 14. részben Gécsek-Tóth Enikő beszélget Némethné Tóth Szilvia mentálhigiénés szakemberrel és evangélikus lelkésszel, aki a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán, valamint a hozzá tartozó Démétér Házban végez lelkigondozói tevékenységet. A mostan...2023-09-1329 minApaidőApaidőAz autizmus a modern szülők szemével / Zádori Heni és Pintér Ada - Apaidő Podcast 20. adás Az Apaidő Podcast 20. adásának vendégeivel olyan kérdéseket jártunk körbe, mint hogy hogyan mondjuk el a gyermekeinknek, hogy az autisták kicsit másképpen látják a világot, hogy honnan ismerhetjük fel, ha a gyermekünk érintett lehet az autizmus spektrumzavarral, hogy miképpen segít a magyar intézményrendszer a szülőknek megküzdeni a nehéz helyzetekkel, és persze Rúzsa Magdi és Szakács Gergő új videóklipjét is bemutatjuk az adásban, amelynek Attila a főszereplője, aki érintettként régóta segíti az alapítvány munkáját. A K...2023-08-281h 03ApaidőApaidőAz autizmus a modern szülők szemével / Zádori Heni és Pintér Ada - Apaidő Podcast 20. adás Az Apaidő Podcast 20. adásának vendégeivel olyan kérdéseket jártunk körbe, mint hogy hogyan mondjuk el a gyermekeinknek, hogy az autisták kicsit másképpen látják a világot, hogy honnan ismerhetjük fel, ha a gyermekünk érintett lehet az autizmus spektrumzavarral, hogy miképpen segít a magyar intézményrendszer a szülőknek megküzdeni a nehéz helyzetekkel, és persze Rúzsa Magdi és Szakács Gergő új videóklipjét is bemutatjuk az adásban, amelynek Attila a főszereplője, aki érintettként régóta segíti az alapítvány munkáját. A K...2023-08-261h 03Nem azért, de...Nem azért, de..."Nemváltó óvodások" vs a valóság: transzneműségről a Transvanilla EgyesülettelRégóta hiányoljuk a transzneműségről szóló diskurzusokból, vitákból a tényleges érintettek nézőpontját. Ezért a Nem azért, de… podcast mai epizódjába meghívtuk a Transvanilla Transznemű Egyesület képviselőjét, Ármint egy podcast epizódba, amiben transzpozitív álláspontból beszélgettünk többek között a transznemű emberek helyzetéről a világban és Magyarországon, a transzneműek mosdóhasználatát övező félelemkeltésről, a nemi megerősítő beavatkozásokról, elfogadó nyelvhasználatról, sőt még a “nemváltó óvodásokról...2023-08-0738 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Némethné Tóth Szilvia lelkigondozó Az Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 13. részben Gécsek-Tóth Enikő beszélget Némethné Tóth Szilvia mentálhigiénés szakemberrel és evangélikus lelkésszel, aki a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályán, valamint a hozzá tartozó Démétér Házban végez lelkigondozói tevékenységet. Az...2023-08-0433 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Szabó AngelikaAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 12. részben Gécsek-Tóth Enikő beszélget Szabó Angelikával, aki osztályvezető ápoló a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének hematológiai osztályán. Az interjúban Angelika nővér mesél közel 32 éve folyó munkájáról a hematológiai osztályon, és megtudhatjuk, hogyan le...2023-04-1840 minZsebenciklopédiaZsebenciklopédiaZsebenciklopédia (2023. február 23., csütörtök 13:00)Az adás hívószava: Dadogás Vendégek: Kovács Benedek logopédus, a Démoszthenész Egyesület képviseletében Bordács Gábor +1 fő (érintettek)2023-02-2346 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Dr. Kállay KrisztiánAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történetei. A 11. részben Dr. Kállay Krisztiánnal, a Dél-pesti Centrumkórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető helyettes főorvosával beszélget Süveges Gergő. Az interjúból megtudhatjuk, milyen utat járt be Kállay doktor ahhoz, hogy transzplantációs orvos legyen, ahol nemcsak a kihív...2023-02-1942 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Dr. Hauser PéterAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történetei. A 10. részben Dr. Hauser Péterrel, a miskolci Gyermekegészségügyi Központ vezető főorvosával beszélget Süveges Gergő. Hauser doktortól megtudhatjuk, hogy egy kórház vezetése mellett milyen fontos a szakmában megmaradni, melynek alapvető része a jó kapcsolat fenntartása a gyermekekkel és szülőkkel, a köte...2023-01-2937 minCsillagpont Rádió Miskolc - Egészség- és sportrádióCsillagpont Rádió Miskolc - Egészség- és sportrádióAz Érintettek Díj büszke birtokosa Bátori Andrea onkológiai szakápoló | Életmód és egészség | 2023.01.12.A Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermek Onkohaematológiai és Csontvelő-Transzplantációs Osztály főnővér-helyettese, részlegvezetője és gyógyszerfelelős nővére kapta tavaly decemberben a megtisztelő díjat, amelyet az Érintettek Szülői Egyesület díjátadó gálaműsorán vehetett át. A civil szerveződést olyan szülők alapították, akik gyermekük révén maguk is érintettek a súlyos betegségben. A díjat pedig évről évre azok kapják, akik elhivatottan, hosszú évek óta segítik a b...2023-01-1217 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Sipos Péter gyógyult fiatalAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történetei. A 9. részben Sipos Péter gyógyult fiatallal, kosárlabda edzővel beszélget Süveges Gergő. Péter felidézi, hogyan tudták meg, hogy daganatos beteg lett, és ez lelkileg hogyan hatott rá kamaszként. Elmeséli azt is, hogy hogyan fogadta a családja a diagnózist, milyen kapaszkodókat kerestek...2023-01-0639 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Horváth-Csitári BoglárkaAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történetei. A 8. részben Horváth-Csitári Boglárka mentálhigiénés szakemberrel és egyben érintett édesanyával beszélget Erhardt Ágoston. Horváth-Csitári Boglárka elmeséli, hogyan tudták meg, hogy probléma van a kisfiúkkal, hogyan reagáltak, melyek voltak a kezdeti lépések. Megtudhatjuk azt is, hogy lelkileg mit...2022-12-2233 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Dr. Békési Andrea és Horváth-Csitári BoglárkaAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történetei. A 7. részben Dr. Békési Andrea gyermek hematológus szakorvossal és Horváth-Csitári Boglárka mentálhigiénés szakemberrel és egyben érintett édesanyával beszélget Erhardt Ágoston. Az interjúban közérthető nyelven kapunk sok hasznos információt arról, hogy mi is az az ITP betegség. Kiderül, hogy a vérle...2022-12-0936 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Dr. Békési Andrea gyermek hematológus szakorvosAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történetei. A 6. részben Dr. Békési Andreával, gyermek hematológus szakorvossal beszélget Erhardt Ágoston. Az interjúból megtudhatjuk, hogy dr. Békési Andrea hol végezte tanulmányait, és hogyan is került erre a nem annyira könnyű pályára. A doktornő mesél a gyerekekkel és szülőkkel tö...2022-11-2529 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Fekete András gyógyult fiatalAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történetei. Az 5. részben Fekete András gyógyult fiatallal beszélget Süveges Gergő. Andrisról 11 éves korában derült ki, hogy daganatos beteg. Elmeséli, hogy élte meg, amikor megtudta, hogyan reagált a családja, szülei, testvérei. Beszél a mindennapok küzdelmeiről, a halálfélelméről, a kezdeti nehézségekről. El...2022-10-2132 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Dr. Erdélyi DánielAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A negyedik részben Dr. Erdélyi Dániellel, a SOTE II. számú Gyermekklinikáján dolgozó gyermekhematológussal beszélget Gécsek-Tóth Enikő. Az interjúban dr. Erdélyi Dániel beszél arról, mi a gyermekhematológus feladata, hogyan lehet a gyermekekkel, kicsiktől a nagyokig megtalálni a hangot, miért fontos az...2022-10-0145 minRetropajzs Egyesület\'s PodcastRetropajzs Egyesület's PodcastEmber a pajzs mögött: GézaA stúdióba belépve rögtön őszintén és nyitottan beszél magáról, és fordulatokkal teli életútjáról, azonban privát okok miatt arra kért, ne szólítsam a nevén. Azért vállalta ezt a beszélgetést, hogy megértsük, nem kell hagyni, hogy a diagnózis megbélyegezze az érintettek életét. Ez csak egy állapot, amivel együtt szinte teljes életet lehet élni, és a példáját látva azt gondolom, ezt a lehetőséget ki is kell használni.Köszönjük a stúdiót és a vágást a Kinopolis 2022-09-1325 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Juhászné Elek KarolinaAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 3. részben Juhászné Elek Karolinával, a SOTE II. számú Gyermekklinikáján dolgozó gyermekápolóval beszélget Gécsek-Tóth Enikő. A podcastból megtudhatjuk, hogy Juhászné Elek Karolina, vagy ahogy mindenki ismeri, Karola nővér hogyan került a Gyermekklinika hematológiai osztályára, majd az ambulanciára, ahol a vér...2022-09-0827 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Dr. Kovács GáborAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történeteit. A 2. részben Dr. Kovács Gáborral, a SOTE II. számú Gyermekklinikájának igazgatójával beszélget Süveges Gergő. A podcastból megtudhatjuk, hogyan találta meg dr. Kovács Gábor hivatását a gyermekgyógyászatban, ezen belül is az onkológiában, mit is jelent ezen a területen dol...2022-08-3036 minGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések - a gyermekgyógyításbólGyógyító beszélgetések a gyermekgyógyításból - Dr. Kriván GergelyAz Érintettek Egyesület segítő szándékkal indította útjára a Gyógyító beszélgetések sorozatot, amiben bemutatja a 8 gyermekonkológiai centrumban dolgozó gyermekgyógyítókat, közelebb hozza a gyógyult fiatalok és az érintett szülők történetei. Az 1. részben Dr. Kriván Gergellyel, a Szent László kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosával beszélget Süveges Gergő. Az interjúban dr. Kriván Gergely elmeséli, hogyan és miért kapcsolódott be a Magyarországon folyó őssejt transzplantációs munkáb...2022-08-1947 minPrognózisPrognózisJakab Peti dalánál csak az ellenzéki kampánydal lett rosszabbEbben az adásban teritékre került a választás előtti ellenzék. Érintették és megízlelték, a 'Hatalom a népé!' legújabb kampány dalt vélemény és kommentár tekintetében, illetve Jakab Péter 'A dalommal a Fidesznek is vége' dalja is felzendül. Olyan kérdésekre válaszoltak a Srácok, hogy Melyik jobb zenei szempontból? Melyik grincsebb? Vajon melyiknek mi volt az üzenete/célja? Megtippelik, hogy min dől vagy áll az elközelgő választás eredménye. Értelmezni próbálják Márki-Zay Péter legutóbbi húzását, misze...2022-03-2449 minApaidőApaidőAz ukrán háború gyermekei - Bognár Katalin, migrációs szakértő / Apaidő Podcast 5. adásUkrajna szenved a háború súlya alatt. Az orosz tankok családokat, gyermekeket kergettek el otthonaikból, emberi sorsokat változtattak meg, előre nyomták rá bélyegüket unokák és dédunokák életére. Az APAIDŐ Podcast eddigi vidám adásai után egy kellemes, de komoly beszélgetés következik a migráció egyik legkiválóbb szakértőjével, Bognár Katalinnal. A célom az volt, hogy ebben a beszélgetésben teljeskörűen rá tudjunk nézni arra, hogy mi történik a szomszédunkban, milyen sors vár a menekül...2022-03-191h 03Válaszd az egyensúlytVálaszd az egyensúlyt35. Epizód - A bántalmazó kapcsolatok pszichológiájaReméljük mindenkinek jól telt a nyári szabadság és sikerült feltöltődni az év hátralévő részére. :)Ahogy ígértük szeptembertől mi is visszatérünk, és rendkívül érdekes témákkal készülünk Nektek.Az elkövetkezendő két adásunkban a mérgező kapcsolatok lesznek fókuszban.Azt látjuk, hogy a párkapcsolati erőszak igen elterjedt probléma, de nyíltan beszélni róla még mindig nem jellemző, inkább társadalmi tabunak számít.Sajnos nagyon sok család m...2021-09-071h 09Demokrácia MOST! - civilradio.netDemokrácia MOST! - civilradio.netA NAGY TAVAK KOALÍCIÓJA - Összefogással erősödik a közösségi érdekvédelemA Demokrácia MOST! műsorában a Nagy Tavak Koalíció alakulását, működését mutatjuk be. Történt, hogy 2020-ban egymásra találtak a Fertő Tó Barátai Egyesület, a Velencei tó körüli érdekvédelmet szervező Alba Natura Civil Alapítvány, a Tatai tó megvédésére alakult Stop Avalon Mozgalom együttműködésben a helyi Városvédő Egyesülettel, valamint az Összefogás a Balatonért Egyesület. Kiderült, hogy valamennyien a környezetet, a természetet és a helyi társadalmat is sértő beruházások, a durva...2021-04-2245 minZöld EgyenlőségZöld EgyenlőségA Valóban Felelős Vállalat öt alapelveHerman Daly, az ökológiai közgazdaságtan egyik szellemi atyja azt mondja, hogy „A növekedés azt jelenti, hogy nagyobbak leszünk, a fejlődés pedig azt, hogy jobbak.” Mi történik, ha egy cégtulajdonos úgy dönt, hogy neki már van elég, és sokkal inkább egy felelős vállalatot szeretne, mint egy növekedőt? Lesokkolja a kollégáit. És utána? Tóth Gergellyel, a Kaposvári Egyetem tanárával, a Valóban Felelős Vállalat könyv szerzőjével beszélget Köves Alexandra. Amikor valaki egy bonyol...2020-08-1439 minKoraszülőként is értèkes💜Koramesék💜💜PODCAST💜Koraszülőként is értèkes💜Koramesék💜💜PODCAST💜56.Rész:💜 A Mikrobiom Világnapja💜Koraszülőként is értékes💜Koramesék💜 💜Az anyatej a legfontosabb gyógyszere az 1500 gramm alatti koraszülött babáknak az első órákban ,az első napokban ,az első hetekben és hónapban💜 💜 A videóból megtudhatjuk miért is fontos az anyatej a koraszülött babának ,akár 1 cseppenként. 💜 Miért kell támogatni lelkileg az édesanyákat,hogy kitartsanak a PIC osztályon? 💜 Milyen betegségek ellen védi az anyatej a korababákat? 💜 Mi a mikrobiom és ,hogy hat a korababára? 🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱 Forrás :Melletted a Helyem Egyesület oldal 💜Az anyatej több, mint táplálék, a koraszülött babák egyik legfontosabb gyógyszere❣️ 🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱🤱 A mikrobiom vil...2020-06-3033 minAz élet meg mindenAz élet meg minden#023 Sudár Balázs – A sztyeppén utazó know-how és honfoglaló eleink, akik nagyon tudtak valamitMi van, ha a magyar vándorlás, honfoglalás és államalapítás története egy nagy birodalom összeomlásával kezdődött? Esetleg azzal, hogy az uralkodó fia pár emberrel ellovagolt a naplementébe?Ebben az epizódban honfoglaló eleinkről lesz szó, méghozzá úgy, ahogy azt a tankönyvekben eddig nem olvashattad: Sudár Balázs őstörténet-kutatóval beszélgetek a magyarok vándorlásáról és bejöveteléről, kóborló királyfikról, a sztyeppén utazó államalapítási know-howról, nyelvünk finnugor eredetéről, a hun-magyar rokonság mítoszár...2019-12-062h 20Speakers CornerSpeakers CornerA hajléktalan emberek helyzeteBár nyakunkon a klímakatasztrófa, és eddig egész szép piknikezős időnk volt, úgy néz ki, most lassan megérkezik az ősz, ennek minden hozadékával. Elég csak az utóbbi pár nap esőzéseire gondolni, vagy arra, hogy estére milyen hűvös lesz az idő. Az egyre nagyobb hideg pedig azokat az embereket érinti a legjobban, akik lakhatási szegénységben élnek. A legsúlyosabban érintettek ebből következően a hajléktalan emberek, akik számára alig adottak a lehetőségek arra, hogy behúzódjanak valahov...2019-11-1258 minMária Rádió MagyarországMária Rádió MagyarországÉrintettek Egyesület - Egy egyesület a daganatos, leukémiás és gyógyult gyerekekért és családjaikért - interjú egy érintett családdal - 5. részVan ma hazánkban egy olyan egyesület, ami a daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekeknek és családjaiknak szeretne minél több kapaszkodót nyújtani a nehézségek embert próbáló idejében. Ez az egyesület pedig nem más, mint az Érintettek Egyesület (www.erintettek.hu)  Szeretnénk, hogy a soron következő 5 részes interjúsorozatban még több ember megismerje az egyesületet, annak működését és munkáját és mindazt a sok csodát, amit ők nap, mint nap megtesznek a nehéz helyzetben lévő családo...2019-08-2727 minMária Rádió MagyarországMária Rádió MagyarországÉrintettek Egyesület - Egy egyesület a daganatos, leukémiás és gyógyult gyerekekért és családjaikért - interjú egy érintett családdal - 4. részVan ma hazánkban egy olyan egyesület, ami a daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekeknek és családjaiknak szeretne minél több kapaszkodót nyújtani a nehézségek embert próbáló idejében. Ez az egyesület pedig nem más, mint az Érintettek Egyesület (www.erintettek.hu)  Szeretnénk, hogy a soron következő 5 részes interjúsorozatban még több ember megismerje az egyesületet, annak működését és munkáját és mindazt a sok csodát, amit ők nap, mint nap megtesznek a nehéz helyzetben lévő családo...2019-08-2726 minMária Rádió MagyarországMária Rádió MagyarországÉrintettek Egyesület - Egy egyesület a daganatos, leukémiás és gyógyult gyerekekért és családjaikért - 3. részVan ma hazánkban egy olyan egyesület, ami a daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekeknek és családjaiknak szeretne minél több kapaszkodót nyújtani a nehézségek embert próbáló idejében. Ez az egyesület pedig nem más, mint az Érintettek Egyesület (www.erintettek.hu)  Szeretnénk, hogy a soron következő 5 részes interjúsorozatban még több ember megismerje az egyesületet, annak működését és munkáját és mindazt a sok csodát, amit ők nap, mint nap megtesznek a nehéz helyzetben lévő családo...2019-08-2726 minMária Rádió MagyarországMária Rádió MagyarországÉrintettek Egyesület - Egy egyesület a daganatos, leukémiás és gyógyult gyerekekért és családjaikért - 2. részVan ma hazánkban egy olyan egyesület, ami a daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekeknek és családjaiknak szeretne minél több kapaszkodót nyújtani a nehézségek embert próbáló idejében. Ez az egyesület pedig nem más, mint az Érintettek Egyesület (www.erintettek.hu)  Szeretnénk, hogy a soron következő 5 részes interjúsorozatban még több ember megismerje az egyesületet, annak működését és munkáját és mindazt a sok csodát, amit ők nap, mint nap megtesznek a nehéz helyzetben lévő családo...2019-08-2735 minMária Rádió MagyarországMária Rádió MagyarországÉrintettek Egyesület - Egy egyesület a daganatos, leukémiás és gyógyult gyerekekért és családjaikért - 1. részVan ma hazánkban egy olyan egyesület, ami a daganatos, leukémiás és gyógyult gyermekeknek és családjaiknak szeretne minél több kapaszkodót nyújtani a nehézségek embert próbáló idejében. Ez az egyesület pedig nem más, mint az Érintettek Egyesület (www.erintettek.hu)  Szeretnénk, hogy a soron következő 5 részes interjúsorozatban még több ember megismerje az egyesületet, annak működését és munkáját és mindazt a sok csodát, amit ők nap, mint nap megtesznek a nehéz helyzetben lévő családo...2019-08-2730 minMária Rádió MagyarországMária Rádió MagyarországÉrintettek Egyesület_2019.04.23-Életre hangoló2019. április 23-én kedden az Érintettek Egyesület elnöke, Borszékiné dr Cserháti Erika és az egyesület alelnöke, Dr. Hauser Péter gyermekonkológus volt az Életre hangoló (www.facebook.com/eletrehangolo) vendége. Az Egyesület a daganatos és leukémiás gyermekek családjainak szeretne kapaszkodót nyújtani a nehézségek idejében. Az Egyesület (www.erintettek.hu)elnöke, Erika maga is érintett édesanya és a következőképpen fogalmaz: "2010-ben lettem érintett, amikor a 3 hetes gyermekemnél áttétes daganatos betegséget diagnosztizáltak...Kisfiam hála Istennek ma már jól van, iskolás nagyfiú. A kezelé...2019-05-1041 min