Look for any podcast host, guest or anyone
Showing episodes and shows of

Magyar Triatlon Szovetseg

Shows

Lépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!„Danikám, Őket is anya szülte!”Triatlonista. Edző. Egyesületvezető. A Magyar Triatlon Szövetség elnökségi tagja.Ebben az epizódban egy olyan sportember történetét ismerheted meg, aki szó szerint végigjárta a triatlon minden szintjét:👉 gyermekként kezdte,👉 válogatott versenyzővé vált,👉 majd megalapította és sikeresen vezeti a Tuttobici Triatlon Egyesületet,👉 ma pedig a Magyar Triatlon Szövetség elnökségi tagja, és az amatőr bizottság vezetője.📌 Dani elmeséli, hogyan indult a sport iránti szenvedélye, miként érte el nemzetközi sikereit, és hogyan lett belőle vezető, aki ma a triatlon közösség jövőjét for...2025-06-0552 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!A triatlon, ami összekötEbben a rendhagyó epizódban két különleges vendéggel beszélget a műsorvezető, Péter Attila: a paralimpikon Mocsári Bencével és edzőjével Tóth Szilárddal. A beszélgetés nemcsak sportteljesítményekről szól, hanem arról is, hogyan formálja át a triatlon a személyiséget – fizikailag, mentálisan és érzelmileg is.Mocsári Bence őszintén mesél arról, hogyan lett úszóból triatlonos, mit jelentett számára az első országos bajnokság egy mountain bike-kal, és hogyan állt fel a paralimpiai bukás után. „14 másodperc volt...2025-05-1949 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!„Volt erőm, megcsináltam” – Dévay Márk és Kropkó Márton az áttörés pillanatairólDévay Márk világkupa-ezüstérmes, valamint Kropkó Márton junior Európa-bajnoki bronzérmes triatlonisták voltak a Lépd át a lehetetlent! podcast vendégei. Az adásban részletesen beszéltek arról, hogyan szerettek bele a triatlon világába, milyen élmények kötötték le őket az első versenyeken, és mit jelent számukra a három sportág kombinációja. Kiemelték, hogy a triatlon nemcsak fizikai, hanem mentális kihívás is, amely fejben is komoly koncentrációt igényel – különösen a depózás során, ahol másodperceken múlhatnak...2025-04-3051 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Három generáció, egy szenvedélyA legújabb Lépd át a lehetetlent! epizódban három kivételes triatlonistával ismerkedhetnek meg a hallgatók. Három különböző generáció, három eltérő életút - de van egy közös nevező: a triatlon iránti elköteleződés és a határok feszegetése.Szalai Fanni, Kropkó Márti, és Bicsák Bence - olimpikonok, világbajnoki érmesek, akik nemcsak a fizikai, hanem a mentális kihívásokkal is megküzdenek nap mint nap. Hogyan lett a sport életformájuk? Mi tette őket a világ legjobbjai közé? Mi az, ami a legkr...2025-04-0355 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Hogyan lesz egy sportágból életforma?A Lépd át a lehetetlent! podcast legújabb adásában Kuttor-Bragmayer Zsanett és Horváth Karol, két kiváló magyar triatlonversenyző mesél karrierjükről, a triatlon világáról és a 2028-as Los Angeles-i olimpiai céljaikról. A beszélgetés során szó esik arról, hogyan kezdték pályafutásukat, milyen kihívásokkal kell szembenézniük a mindennapokban  profi sportolóként, és hogyan készülnek a következő nagy versenyekre. Zsanett az anyaság és a profi sport összehangolásáról mesél, míg Karol a fiatalabb generációt képviselve osztja...2025-03-1348 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Tiszaújvárosból a dobogóra: Olimpiai kvalifikáció lebeg a két magyar triatlonista szeme előttEbben az adásban a triatlon sport két hazai kiemelkedő alakja, Lehmann Csongor és Kiss Gergely mesélnek a sportágukról, eredményeikről, és arról, mit jelent számukra „átlépni a lehetetlent.” Megismerhetjük, hogyan indultak el a triatlon világában, milyen hatással volt rájuk családjuk, és mi motiválta őket a folyamatos fejlődésre. Szó esik Tiszaújváros különleges szerepéről, amely a triatlonsport magyar központjává vált, és betekintést nyerünk egy profi triatlonista mindennapjaiba is.Emellett motiváló üzeneteket is kapunk: a triatlon mindenkié, legyen szó ke...2025-02-1247 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent – Faldum GáborA Lépd át a lehetetlent podcast legújabb epizódjában Faldum Gábor, olimpikon triatlonista és friss édesapa osztja meg életének pillanatait. Az adásból megtudhatjuk, hogyan szeretne egyensúlyozni a családi élet és a sportkarrier között, valamint betekintést nyerhetünk triatlonos pályafutásának emlékezetes pillanataira. Gábor mesél arról, milyen élmény friss apaként karácsony előtt hazavárni családját, miközben az ünnepi hagyományokról és a családi összetartozás fontosságáról is szól. Szóba kerül, hogyan indult sportkarrierje a birkózó...2024-12-1926 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!A lehetetlen is megvalósítható – Dévay Márk és Dévay LászlóA Lépd át a lehetetlent! legújabb podcast adásában Dévay Márk, a világ egyik legjobb triatlonos úszója és édesapja, edzője, Dévay László voltak Péter Attila vendégei. Az adás középpontjában a Dévay család idei évének sikerei, kihívásai és jövőbeli céljai álltak. Márk és édesapja őszintén mesélt arról, milyen érzésekkel élte meg, hogy a párizsi olimpia kvalifikációs időszakának végén nem sikerült megszereznie a részvételi jogot. Az egész éves erőfeszítései ell...2024-12-0730 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Szeretnék visszaadni ennek a sportágnak, amitől ennyit kaptamA Lépd át a lehetetlent! podcast hatodik adásának vendége ismét egy inspiráló személy, aki fiatal kora ellenére a triatlon világ legmagasabb szintjére is eljutott, hiszen részt vett az olimpiai döntőben is. Tóth Tamás számos teendője mellett jelenleg a Nemzetközi Triatlon Szövetség Sportolói Bizottságának az elnöke. A sportot tizenkét éves kora óta űzi, már első versenyén beleszeretett a triatlonba és ebből a lázból máig nem sikerült kigyógyulnia. Ahogy ő fogalmaz: „Tényleg szeretnék vis...2024-09-0446 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Lépd át a Lehetetlent! - Badar Gergővel beszélgettünkAz eXtremeMan Nagyatád 2024 győztese idén rövid-, közép- és hosszútávon is Országos Bajnok tudott lenni, amely kivételes teljesítmény. Gergő a nagyatádi verseny előtt nyugodt volt, jó formában érezte magát, ami az úszáson és a kerékpáron különösen megmutatkozott. Idén egy versenyt fel kellett adnia, így volt benne bizonyítási kényszer, ez most sikerült. A szezont tervei szerint Barcelonában zárja. (Az adást még a Nagyatádi győzelme előtt rögzítettük.) 2024-08-2318 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Triatlon az olimpián - Lipták Tamás összefoglalója a Párizsi olimpiárólNem túlzás azt állítani, hogy a triatlon nagy ünnepe volt Párizsban. A helyszínen százezrek, a tévéképernyők előtt tízmilliók láthatták, hogy ez az egyik leglátványosabb, legizgalmasabb, legkeményebb olimpiai sportág, a jövő sportja. Az adásban egy összefoglalót hallhatnak Lipták Tamástól a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatójától. A műsor vendége: Lipták Tamás a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója. 2024-08-1627 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!A triatlon egy dinamikusan fejlődő sport!Ahogy azt már az első adásban is említettük a Lépd át a lehetetlent! podcast fontos célja, hogy betekintést adjon a sportág kulisszái mögé. Nem csak a versenyzőket, de a triatlon összes területén dolgozó szakembereket is érdemes megismerni, hiszen inspiráló történetük talán másoknak is motivációt adhat. A hetedik adás vendége Nagy Alpár, nemzetközi versenybíró. A triatlonnal majd harminc évvel ezelőtt találkozott, és ahogy már sokakkal megtörtént egyből megfertőződött a lázzal, am...2024-08-1246 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Mozgás-korlátlanulA mozgássérültek életében is fontos az egészség és a mozgás. A Lépd át a lehetetlent! podcast legújabb adásában arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a magyar triatlon sport tárt karokkal várja nem csak az ép, hanem a sérült embereket is, hiszen ezt a mozgásformát kiválóan lehet űzni mozgássérültként is, nem csak, mint élsportoló, hanem, mint szabadidős tevékenység is. Ennek a témának igazán jó szakértője Boronkay Péter, aki egészen fiatal kora ó...2024-07-2354 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Versenyszervezők: Próbáld ki a triatlont!Három kultikus triatlon verseny főszervezőit hívtuk meg ebben az epizódban, hogy utána járjunk: Hogyan legyen újra teltház?A Vasi Vasember, a Fadd-Dombori és az eXtreMan Nagyatád képviselőivel beszélget a Lépd át a lehetetlent! podcast legújabb adásában Péter Attila műsorvezető, név szerint Lengyel-Soós Hajnalkával, Czencz Péterrel, Dr. Herr Gyulával és Lovasi Andrással, aki bár napjainkban már nem szervező, azonban a Vasi Vasember megálmodójaként kihagyhatatlan és fontos pillére a magyar triatlonsportnak. A podcast vendégei elmesélik ed...2024-07-0246 minDEPO - a triatlon podcastDEPO - a triatlon podcastDEPO #36 - Merre tart a triatlon? (Lipták Tamással)Egy Multisport esemény mindig több szintű. Vannak versenyekfajták: triatlon, duatlon, aquatlon, swimrun s még megannyi Multisport esemény. Vannak a résztvevők, elitek, amatőrök, utánpótlás, pára versenyzők. Vannak a szervezetek: World Triatlon, ETU, WTC, PTU Vannak versenysorozatok: WTCS, PRO SERIES, Super League, T100, Aréna Games …  Ebben a rengetegben fogunk rendet tenni mai vendégemmel Lipták Tamással aki a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatója. Lipinek (legtöbben csak ismerik a triatlonosok között) szakvezetőként és egykori elit versenyzőkén...2024-06-251h 44Lépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!A legfontosabb cél a pozitív sportélményA Lépd át a lehetetlent! podcast legújabb adásában egy nagyon inspiráló hölgy vállalta a főszerepet. 12 évesen esett szerelembe a triatlonnal. Góg Anikó úszóként kezdte, de hamar rájött, hogy nem ez lesz az ő sportja. Ezután indult első triatlon versenyén és innen már nem volt visszaút. Bajnoki címet szerzett diákolimpián, korosztályos magyar bajnok is lett, járt európa bajnokságon és a korosztályos világbajnoki címet is megszerezte. A megszámlálhatatlan siker után meg sem állt az olimpiáig, ahol 39. helyezett let...2024-06-1156 minKisalföld.huKisalföld.huIsmét rangos triatlon versenyt rendeznek vármegyénkben | Kis Gyula és Szieber Ákos volt a vendégünkA június 15-én és 16-án zajló triatlonverseny igazgatója Kis Gyula, és Szieber Ákos, a Magyar Triatlon Szövetség operatív és kommunikációs igazgatója volt a vendégünk. A két remek sportember elmondta, ahogy szinte az egész világon, úgy hazánkban is egyre többen választják a triatlont, amely pont az összetettsége miatt válik egyre népszerűbbé. Természetesen a triatlon világában is nagyon fontos a tömegbázis. Akik évente csak egy-két versenyen szeretnének részt venni, azokat is szeretettel várják Ikré...2024-06-0628 minÖtkarika - InfoRádió - Infostart.huÖtkarika - InfoRádió - Infostart.huAz Ötkarika magazin 2024. május 17-i adásaMűsorunkban a MOB-közgyűlés után Fábián László főtitkár nyilatkozik, majd interjú következik a kétszeres olimpiai bajnok öttusázó Török Ferenccel, aki átvehette a Magyar Olimpiai Bizottság életműdíját. Megszólal a műsorban a kenus Takács Kincső, Bácsi Péter, a Magyar Birkózó Szövetség szakmai igazgatója, Kindl Gábor, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke, míg a NOB tagja, Fürjes Balázs a június 20-án kezdődő budapesti olimpiai kvalifikációs versenyről beszél.2024-05-1700 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Aki a sportágba szerelmes lesz, az garantáltan megtalálja az útjátA Lépd át a lehetetlent! podcast második adásában a hazai triatlon egy újabb fontos személyével ismerkedhetünk meg. Lipták Tamást 34 évvel ezelőtt fertőzte meg a triatlon láz. Hosszú utat tett meg azóta, és messzire jutott az élsportban is, de most a Magyar Triatlon Szövetség szakmai igazgatójaként egyengeti az útját az élvonalnak és a jövő reménységeinek. Ennek az útnak egy fontos megállója most Párizsba vezet, a 2024-es Olimpia az egyik fókuszpont, de a triatlon nem csak az élvonalról szól, hanem a...2024-05-1652 minLépd át a lehetetlent!Lépd át a lehetetlent!Kétfajta ember létezik: Aki már triatlonozik és aki még nem!Triatlon. A sport, ami nem a rajtvonalnál kezdődik és nem a célvonalnál ér véget! A Magyar Triatlon Szövetség a sportág 50. évfordulójának alkalmából hívta életre a triatlon népszerűsítését kitűző műsort ráadásul a magyar triatlonnak is emlékezetes az évforduló, idén 40 éves. A Lépd át a lehetetlent! podcast műsor házigazdája, Péter Attila, a magyar triatlon hangja, aki sportág jeles képviselőivel beszélget -  olyanokkal, akiket egytől egyig megfertőzött a triatlon láz. Az első vendég Kindl...2024-04-3046 minÁt a Célvonalon - A Triatlon podcastÁt a Célvonalon - A Triatlon podcastÁt a Célvonalon - Magyar Triatlon Szövetség - Kindl GáborMai epizódunkban Kindl Gábort faggattuk a 2024es módosításokról.2024-01-2358 minDEPO - a triatlon podcastDEPO - a triatlon podcastDEPO - #19 - Edzőportrék - Kis Gyula"Nem bántam, hogy a pálya szélén, Balaton partján szurkolok a csapatom tagjainak.” Az idézetet egy korábbi élsportoló Kis Gyula írta idén ősszel, aki közel harminc év triatlonozást cserélte le az edzői szakmára. Már a három évtizedes sikeres sportmúlt is önálló epizódot követel(ne) a DEPO-ban, (ez az adás később biztosan el is készül) most mégis mint edzőt faggattam. Gyula ráadásul egyesületi vezetőként, és triatlon szövetség elnökségi tagjaként is több szereplős a triatlon...2021-11-191h 17