Look for any podcast host, guest or anyone
Showing episodes and shows of

Ruzsa Viktor

Shows

ESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINKIÁLLÁS TÜNDIÉRTA Veterán Portyázók Köménymag Facebook-csoport ceglédi csapata 2024. március 15-én délben jótékonysági árverést indított a budapesti Kerepesi út 73. alatti gyorsétterem parkolójában. Az aukción veterán járműveket ábrázoló képekre, grafikákra lehet licitálni - köztük Bizsók László Virgil látássérült grafikus munkájára. László azt a Tündi névre keresztelt Ikarus buszt rajzolta le, amely Ikarus a csapat egyik tagjának tulajdona, amely buszt egy sajnálatos betörés során megrongáltak. Ennek újjáépítésére, ja...2024-03-1612 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN"ISTEN RÁÜL JOBB AGYFÉLTEKÉMRE, ÉS ONNAN VEZÉRLI BAL KEZEM""Isten ráül jobb agyféltekémre, és onnan vezérli bal kezem" - vallja Bizsók László Virgil grafikus. "Trabanton szállni élvezet" - Mindannyian emlékszünk erre az 1980-as évek végén nagy sikert aratott dalra. Azonban a dal még ma is nagyon népszerű, és talán ez is ihlethette Bizsók László Virgil grafikust, aki gyengénlátó létére művészeket megszégyenítő módon rajzol - leginkább autókat. A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyes...2023-09-2010 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINFÉNY A LELKEKBEN - TAPINTHATÓ FESTMÉNY- ÉS FÉNYSZOBOR-KIÁLLÍTÁS A PESTSZENTIMREI KÖZÖSSÉGI HÁZBAN2023. augusztus 31-éig látható Romanek Inka festőművész és Huszár Rita keramikusművész tapintható kiállítása a Pestszentimrei Közösségi Ház galériájában. Romanek Inka lánya, Taskovits Adél születése után kezdett el tapintható képeket festeni, hogy minél több dolgot megmutathasson lányának a világból. Főleg, hogy Adél mindenre nagyon nyitott, már egészen kisgyermekkora óta. Huszár Rita már két étvtizede fest és agyagozik, és készít fényszobrokat. 2023-06-1952 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINAZ ANGYALI LÁMPÁSA Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének már csaknem valamennyi budapesti kerületben van közösségi, ugynevezett Lámpás Klubja. E klubok küldetése, hogy közösségi programokat szervezzenek az adott kerületben élő látássérülteknek, kísérőiknek, segítőiknek és barátaiknak. A 2023-ban 85 éves Angyalföldön, Budapest XIII. kerületében 2013. óta működik Lámpás Klub, melyet 2021 novembere óta Majláth Mónika vezet. Kezdetben másodmagával, jelenleg egyedül vezeti a Klubot. Móni...2023-06-1507 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINREUMA ÉS SZAKSZERŰ KEZELÉSE - dr. Kiss János endokrinológus előadása BékásmegyerenKorunk egyik népbetegsége a reuma. De vajon felismerjük-e időben? Tudjuk-e, hogyan, milyen szakszerű megelőzési módok vannak, vagy ha már előfordul, akkor hogyan lehet kezelni? - mindezekről dr. Kiss János endokrinológus tartott előadást a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Óbudai Lámpás Klubjában. A programot szervezte és vezette: Vasné Pintér Teréz közösségi civil szervező. A felvételt Ruzsa Viktor készítette. Az indexképen...2023-05-2446 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINAZ ESÉLYEGYENLŐSÉG NAPJA ZUGLÓBAN - 2023. MÁJUS 4.Május 5-e az Esélyegyenlőség Világnapja. Ez alkalomból Budapest Zugló Önkormányzata 2023. május 4-én Esélyegyenlőségi Napot rendezett a kerület legnagyobb közlekedési csomópontjában, az Örs vezér terén. Így a délutáni csúcsban mindenki bepillantást nyerhetett, és akár egy kis ízelítőt is kaphatott fogyatékossággal élő embertársaink mindennapi megpróbáltatásokkal teli életének egy-egy szeletébe, lévén a programnak otthont adó park a 2-es metró, a H8-as és H9-es HÉV, számos busz- és trolibuszjárat végállom...2023-05-1926 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINKÖLTÉSZET-NAPI TALPALÁVALÓ BÉKÁSMEGYERENÁprilis 11-ét, József Attila költő születésnapját 1964 óta A Költészet napjaként ünnepeljük, ezzel tisztelegve a XX. század egyik legnagyobb magyar költőóriása előtt. A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete több budapesti kerületi Lámpás Klubja is évről-évre megemlékezik e jeles napról április havi klubnapján. Így tett a III. kerületi Lámpás Klub is, melynek vendége 2023. április 21-én pénteken Bartolf Zsuzsanna népdalénekesnő és Horváth Attila harmo...2023-04-2644 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINÖT ÉVES A PÉK RÉSZSZAKKÉPZÉS A VAKOK SZAKISKOLÁJÁBANAkinek az ismeretségi körében nincs látássérült ember, az talán azt sem tudja elképzelni, vagy legalábbis nehezen, hogy egy látássérült ember hogyan is tud önállóan boldogulni a konyhában. Hát még  pékként egy pékműhelyben. Pedig  ez egyáltalán nem lehetetlen, sőt, nagyon is lehetséges!  Másfél éves előkészítő  munkának, több önkéntesnek és  több millió forintos támogatásna köszönhetően 2018 szeptemberében indulhatott el a pék részszakképzés a Vakok  Óvodája, Általános I...2023-02-2823 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINÖTÉVES A FERENCVÁROSI LÁMPÁS KLUBA Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének már szinte valamennyi budapesti kerületben működik közösségi - ugynevezett Lámpás - klubja.  Budapest IX. kerületében, Ferencvárosban 2018. februárjában gyúlt fel a  Közösség Lámpása, aki először Lenkayné Vajda Viktória, mint a Klub alapítója volt. Később, 2020. márciusában a klubot Szalainé Erdélyi Tünde vette át. Nehéz időszak volt az mindnyájunk számára, világszerte, hiszen az addig soha nem látott, világ...2023-02-2811 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINDÉL-AMERIKA TERÉZVÁROSBANDomoszlai János már egészen kisgyermek korában különös  vonzódást érzett a dél-amerikai népzene iránt. Már  az 1990-es években tudta, hogy nem csak hallgatni, hanem művelni is szeretné ezt a műfajt, így saját maga önszorgalmából és néhány jóbarátja segítségével megtanult játszani néhány dél-amerikai népi hangszeren. Később megismerkedett a nagysikerű Los Andinos együttes egyik alapítójával, Mikó Györggyel, akivel aztán egyre jobban elmélyült a barátságuk. 2022. február 16...2023-01-2515 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINTÜNDÉR-EST FERENCVÁROSBANA Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Budapest IX. kerületi közösségi civil szervezője, Szalainé Erdélyi Tünde régóta foglalkozik vers- és novellaírással is. Író-költő barátaival egy felejthetetlen adventi irodalmi esttel örvendeztették meg a Nagyérdeműt a Ferencvárosi Művelődési Központban 2022. december 16-án pénteken.  Az esten megörvendeztetett előadásával Bálint Gábor csellóművész, aki J.S. Bach csellóra írt swittjeiből adott elő. 2023-01-1031 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINMOSOLYMANÓK! - HOGY MINDEN NÉLKÜLÖZŐ GYEREKNEK LEGYEN KARÁCSONYI AJÁNDÉK A FA ALATT!2022. december 8-ig csatlakozhatnak az általános iskolák a PontVelem Program, a GLS Logistic Hungary KFT és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat együttműködésével zajló adománygyűjtő akcióhoz. Az akcióra Romhányi Tamással, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjével hívjuk fel a segítő  emberek, gyerekek és szüleik, valamint tanáraik figyelmét.  Az indexkép forrása a PontVelem Program http://www.pontvelem.hu címen található weboldala. Az interjút Ruzsa Viktor, az Esélyegyenlőségi Magazin szerkesztő-r...2022-11-2006 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZATA KIEMELTEN TÁMOGATJA AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDOT - EGÉSZSÉGNAPOT RENDEZTEK LÁTÁSSÉRÜLTEK RÉSZÉRE A BÉKÁSMEGYERI KÖZÖSSÉGI HÁZBANÓbuda-Békásmegyer Önkormányzata pályázatot hirdetett  szabadidős sport- és egészséges  életmóddal kapcsolatos rendezvények megtartására. E  pályázat egyik nyertese a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete volt. Az Egyesület III. kerületi Lámpás Klubja programsorozatának része volt - többek között - diabetikus tanácsadás, gyógytorna, masszázs. Záró eseményeként pedig egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt az érdeklődők szeptember 23-án a Békásmegyeri Közösségi Házban.  Az...2022-10-0211 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINTÁJÉKOZÓDÁST SEGÍTŐ OKOS ESZKÖZÖK LÁTÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA - BESZÉLGETÉS MAJOR LÁSZLÓ VILLAMOSMÉRNÖKKEL, AZ ÓBUDAI EGYETEM KANDÓ KÁLMÁN VILLAMOSMÉRNÖKI KARÁNAK CÍMZETES EGYETEMI DOCENSÉVELA XXI. század egyre több és nagyobb kihívás elé állítja a fogyatékossággal élő embereket, és azokat a fejlesztőket, akik számukra készítenek innovatív, mindennapi életvitelüket segítő okos eszközöket. Így van ez az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának tanáraival és diákjaival is, akik világszínvonalú innovatív megoldásokat fejlesztenek számukra. Az Óbudai Egyetem     - sok egyéb mellett - az integrált oktatás területén is élen jár, világszínvonalú iskolapélda.  Major László villamosmé...2022-10-0213 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINADNI ÖRÖM! - 2022-ben is szervez tanszeradomány-gyűjtést a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat2022-ben már  második alkalommal szervez tanszeradomány-gyűjtést a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A 2021-ben indult iskolakezdési támogatási akció részleteiről a Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjét, Romhányi Tamást kérdezte a magazin szerkesztő-műsorvezetője, Ruzsa Viktor. A kép forrása: http://www.spar.hu Részletek: http://www.adniorom.hu http://www.adomanyozz.hu 2022-08-2507 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINNOVÁK OPTIKA - AZ ÉVSZÁZADOS SIKERES CSALÁDI VÁLLALKOZÁS2022. június 8-án a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete Zuglói Lámpás Klubjának vendége Novák Zsuzsanna optometrista volt, aki  röviden bemutatta 1925-ben indult családi vállalkozásukat.  Az igények egyedi felmérésének és kivitelezésének köszönhetően a cég sikere mindmáig töretlen.  E rövid bemutatóban arra is választ kaphatnak az érintettek, hogyan juthatnak egyedi elbírálás alapján az általuk legjobban használható segédeszközökhöz, mindennapi életvitelüket jelen...2022-07-1905 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINAMIKOR A RIPORTERT KÉRDEZIKA Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete több Budapesti kerületben működtet közösségi-, ugynevezett Lámpás Klubokat. A Lámpások, mint közösségi civil szervezők  nem csupán klubvezetők, hanem sokkal inkább egyfajta példaképek. Munkájuk egyúttal hivatásuk is, melyet teljes odaadással, szívvel-lélekkel végeznek látássérült emberekért.  Valamennyi kerületi Lámpás klub havonta rendez  összejöveteleket, színes kulturális programokat. 2020-ban és 2021 nagyobb részében...2022-06-1310 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINKÁOSZ HELYETT MOBI - IDE TEDD A ROLLERT!!! 2019 végén, 2020 elején terjedtek el Budapest utcáin a rollerek, melyek segítségével egyre több gyalogos vagy korábban személyautóval közlekedő ember tud gyorsabban és könnyebben közlekedni, akár egy-egy rövidebb tömegközlekedési útvonalat is kiváltva.  Azonban a rollerek tárolása nem volt megoldott, így sokan,  felelőtlenül a mai napig a járdán, leginkább annak közepén hagyják a már nem használt közösségi járgányokat. Ez gyakran idéz elő balesetveszélyes helyzeteket, netá...2022-05-3115 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN2022-BEN IS TERVEK SZERINT, JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ MVGYOSZ SZÉKHÁZÁNAK FELÚJÍTÁSA2022-ben is folytatódik és jó ütemben, a terveknek megfelelően halad a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Budapest Hermina úti székházának felújítása. Tavasszal már a Sipeky-villaépület homlokzatának és tetőszerkezetének felújítása történik, a hátsó épület pedig már szerkezetkész. Hol tartanak pontosan a munkálatok? Mi várható a közeljövőben? Hogy is néz ki a már szerkezetkész szolgáltatóközpont? - mindezen kérdésekre a műszaki ellenőr, Böröczffy István válaszolt Esély...2022-03-2220 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINJELNYELVI TOLMÁCS-SZOLGÁLTATÁST INDÍTOTT A LÁTÁSSÉRÜLTEK ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS EGYESÜLETEA Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete még 2003-ban alakult, azzal a nem titkolt és kitűzött céllal, hogy - egyebek mellett - biztosítsa az elemi rehabilitációt látássérült emberek részére. 2021. őszén bővítette szolgáltatási palettáját: jelnyelvi tolmács-szolgáltatást indított, melyet egy másik, Debrecenben működött egyesülettől vett át, miután a másik egyesület megszünt. Emellett a LÉARE segítséget kér, bővíteni szeretné ingatlanát, hogy az új szolgáltatás k...2022-02-2214 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINJÓ ÜTEMBEN HALAD AZ MVGYOSZ SZÉKHÁZÁNAK FELÚJÍTÁSAA tervezés még 2019-ben, a kivitelezés pedig 2021. márciusában kezdődött, és azóta az épületkomplexum hátsó részén épülő új szolgáltatóközpontnak otthont adó épület már szerkezetkész. Miért is vált szükségessé az MVGYOSZ zuglói székházának felújítása, és hol is tartanak most (2021. decemberében) a kivitelezési munkálatok? - erről beszélgettem dr. Nagyné Berke Mónikával, a Szövetség szolgáltatásvezetőjével. 2022-02-2218 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINA "FOGYATÉKOS" SZÓT SOHA SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM LEHET PEJORATÍV JELZŐKÉNT HASZNÁLNI!!!Közös nyilatkozatban ítélik el Márky-Zay Péter 2022. január 23-án, Facebook-videójában tett egyik súlyis kijelentését a fogyatékossággal élő  emberek érdekeit képviselő hazai szervezetek, szövetségek. Mint ismeretes, Márky-Zay Péter, a világviszonylatban is botrányos és szégyenteljes magyar baloldal miniszterelnök-jelöltje rendere sértegeti a hazai kormányoldal szavazóit, véleményformálóit, közszereplőit és az igazsággal a baloldalt gyakran szembesítő újságírókat. Hódmezővásárhely polgármestere, a baloldal miniszterelnök-jelöltje ez...2022-01-2803 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINA JOGÁSZ VÁLASZOL - A KORMÁNY 2022. JANUÁR 1-ÉTŐL HATÁLYOS, CSALÁDOKAT TÁMOGATÓ INTÉZKEDÉSEI2022. január 1-étől fontos, a magyar családokat és fogyatékossággal élő munkavállalókat segítő intézkedések, jogszabály-változások léptek hatályba. Hogy melyek ezek? Mit érdemes tudni ezekkel kapcsolatban? - a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége jogtanácsosa, Gulyásné dr. Bölkény Ágota elmondja. A 25 év alatti munkavállalók SZJA-mentessége mellett Magyarország Kormányának egy másik, családokat érintő intézkedése az Otthonfelújítási Támogatás, melyet akadálymentesítés céljából vehetnek igénybe az érintettek. Ki az érintett...2022-01-1820 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINÉLETHANG - BEMUTATJUK A VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI EGYESÜLETÉNEK KÖNNYŰZENEI ALBUMÁTA Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egyesülete Nemes-Nagy Tünde vezetésével még 2020. nyarán „Élethang” címmel pályázatot írt ki egy könnyűzenei CD elkészítésére, mely kiadványon hazai látássérült emberek mutathatták meg tehetségüket. Jelentkeztek is szép számmal, kezdő és profi énekesek egyaránt. Többségük leginkább a musical és pop műfajából  hozták kedvenc slágereiket, de  volt köztük olyan tehetséges előadó is, aki népdalt, sőt, gospel-t mutatott be a közönségnek, pontosa...2021-12-2353 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS EGYESÜLETE TERÉZVÁROSI LÁMPÁS KLUBJÁNAK KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGE 2021. DECEMBER 15-ÉNMint 2016-os  megalakulása óta minden évben, 2021-ben is megtartotta karácsonyi ünnepségét a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének Terézvárosi Lámpás Klubja. A COVID-19 világjárvány miatt 2020-ban csak online tarthattak  találkozókat az Egyesület klubjai, 2021-ben azonban  szerencsére már ismét volt lehetőség a személyes találkozásra - köszönhetően a COVID-elleni védőoltásoknak és a magyar lakosság közel 65 százalékos átoltottságának. A Lámpások az Egyesület olyan  közösségi civil sze...2021-12-1653 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINADNI ÖRÖM - IMMÁR NEGYED ÉVSZÁZADAA  SPAR Magyarország KFT a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal összefogva 1996. óta szervez adventi adománygyűjtést rászoruló családoknak. Az áruházlánc vásárlói Magyarország több  SPAR és INTERSPAR  áruházában támogathatják tartós élelmiszerekkel, vagy épp tisztítószerekkel azokat a családokat, embertársainkat, akiknek nélkülözniük kell, vagy legalábbis kevesebbet engedhetnek meg  maguknak. Ugyanakkor viszont év végéhez közeledve őket is megilleti, hogy ünnepi asztalukra jusson elég élelem, illetve legyen megfelelő tisztítószer háztartásukban. Különösen fontos ez  gyermeke(ke)t nevelő családok ese...2021-12-1617 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINMEGNYÍLT A KULTÚRTANYA, A NETMÉDIA ALAPÍTVÁNY ELSŐ KÖZÖSSÉGI TERE!  A látássérültek körében  népszerű Hobby Rádiót is működtető Netmédia Alapítvány  2019. óta dédelgetett álmát sikerült megvalósítania 2021. októberére: létrehozni egy  nem csak látássérültek által  használható, integrált közösségi teret.  Az elhatározást tett követte, az Alapítvány elnöke, egyben a Hobby Rádió főszerkesztője, Pál Zsolt Pille és élettársa, Máj Kriszta angolszakos tanár,  az ugyancsak a Netmédia Alapítvány által működtetett Vakrepülés Színtársulat művészeti vezetője bele...2021-10-0922 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINRINGATÓ A COVID-ÁRVÁKÉRTA Grohl Ilona által  megálmodott, és létrehozott  Ringató Zenei Nevelő Program az egyik legnépszerűbb hazai adománygyűjtő portál segítségével és egy 2021. augusztus 29-én vasárnapi  közös énekléssel  kívánja segíteni  a Regőczi István Alapítvány munkáját. A Regőczi István Alapítványt 2021. elején Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczeg Anita jószolgálati nagykövet hozta létre a COVID-19 vírusfertőzés következtében elhunytak árván vagy félárván maradt g...2021-08-1809 minJobbEgyenesJobbEgyenesPOLITIKAI TÁMADÁS HAZÁNKKAL SZEMBEN A GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY MIATT - ERRŐL IS SZÓL A LEGÚJABB NEMZETI KONZULTÁCIÓFülledt, esős szerda esti beszélgetés  meleg helyzetekről Janival és Jocival, sorozatunk 16. adásában. Július 12-étől már online is  kitölthető a legújabb Nemzeti Konzultáció a https://nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon.   2021-07-1528 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINJÚLIUS 12-ÉTŐL ONLINE, AKADÁLYMENTESEN KITÖLTHETŐ A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY UTÁNI ÉLETRŐL ÉS A MIGRÁCIÓRÓL SZÓLÓ NEMZETI KONZULTÁCIÓAz Esélyegyenlőségi Magazin házigazdája és technikai munkatársa, Ruzsa Viktor is kitöltötte az akadálymentes online, a koronavírus-járvány utáni életről, a gazdaság újraindításáról és a migrációról szóló nemzeti konzultációt.    S ha már így tett,  otthoni stúdiójában rögzítette is a kitöltés folyamatát. iPhone   telefonon mutatta meg, hogyan is működik a kétlépéses hitelesítést követően elérhető weboldal.  Köszönet Magyarország Kormányának,  hogy kikéri az e...2021-07-1219 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINMEGVAN A LEGALÁBB ELSŐ KÖRBEN 5,5 MILLIÓ COVID ELLEN BEOLTOTT MAGYAR! AZ EGÉSZSÉGÜGYI- ÉS SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEKEN KÍVÜL MÁR SEHOL SEM KÖTELEZŐ MASZKOT VISELNI2021. július 3-a szombattól nem kell maszkot viselni a közösségi közlekedés használatakor A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban a közösségi közlekedés használatakor és a zárt helyiségekben – például a metróállomásokon – sincs már érvényben a maszkviselési szabály. Hogyha valaki úgy gondolja, nyugodtan hordhat maszkot, de nem kötelező. A koronavírus-járvány mérséklődése miatt feloldották a járványügyi korlátozások jelentős részét. A legújabb kormányrendelet (36...2021-07-0401 minJobbEgyenesJobbEgyenesÚJRA BÉKEMENET - EZÚTTAL OKTÓBER 23-ÁN!Most, hogy már legalább részlegesen újraindulhatott az ország, miközben világszerte egyre durvulnak a konzervatív, normális értékrendet valló emberek elleni provokációk,  újra  békemenetet hirdettek a Pesti Srácok, illetve a Civil Összefogás Fórum, élükön Steffka Istvánnal, Bayer Zsoltal. Sokan vártunk már erre a lehetőségre, amikor is újra megmutathatjuk  magunkat, egymást erősítve, bizonyíthatjuk, hogy közös erővel, összefogással ki tudunk állni értékeink mellett - túl azon, hogy mi azt szeretnénk, hogy 2022. tavaszán a jele...2021-06-2746 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINEGYMÁSÉRT NÖVEKEDNI - 2021. JÚNIUS 16-ÁN DEBRECENBEN NYITOTTA MEG NEGYEDIK SZOCIÁLIS FEJLESZTŐ KÖZPONTJÁT A MAGYAR ÖKOMENIKUS SEGÉLYSZERVEZETA 2017 és 2021 között megvalósult fejlesztéseket, benne a most átadott debreceni központot, sajtónyilvános rendezvény keretében mutatta be Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. A rendezvényen részt vett Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Dr. Papp László, Debrecen MJV polgármestere és a debreceni intézmény eszközbeszerzését, Pósán László, a térség országgyűlési képviselője, illetve az itt szervezend...2021-06-2212 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINÚJRA VÁRJA SEGÍTSÉGRE SZORULÓ ÜGYFELEIT AZ UTCAJOGÁSZ EGYESÜLETA koronavírus harmadik hullámának lecsengését követően a kellő átoltottságnak köszönhetően legalább már részlegesen újraindulhatott az ország június közepén. Így 2021. június 18-ától újra személyesen fogadja segítségre szoruló ügyfeleit az Utcajogász Egyesület Budapest VIII. kerülete határában, egyelőre a felújítás előtt álló Blaha Lujza téren.  A részletekről, az Egyesület létrejöttéről és működéséről Tóth Fruzsina jogásszal, az Egyesület munkatársával b...2021-06-1908 minJobbEgyenesJobbEgyenesÚJRAINDÍTÁS KÖNNYÍTÉSEKKEL ÉS NEMZETI KONZULTÁCIÓVALLEGYŐZTÜK A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY HARMADIK HULLÁMÁT, KÖZEL ÖT ÉS FÉLMILLIÓ A LEGALÁBB ELSŐ KÖRBEN, ÉS NÉGY ÉS FÉLMILLIÓ A MÁSODIK KÖRBEN IS BEOLTOTT HONFITÁRSUNK   -    ÚJABB, ÚJRAINDULÁST SEGÍTŐ KÖNNY  Lassan újra pezsegni kezd az élet Kishazánkban   -   és pezseg az élet a magyar belpolitikában is: Orbán Viktor miniszterelnök egy 2021. június 9-én rendezett gazdasági konferencián  tartott előadásában több, újraindulást se...2021-06-1033 minJobbEgyenesJobbEgyenesBÖSZME FERI - A KEDVES, ÖREGEDŐ TORNACIPŐS FICKÓ2006.  május 26-án hangzott el Gyurcsány Ferenc, akkori, újraválasztott  miniszterelnök Gyurcsány Ferenc hírhedt - ahogy hívei mondják -  "igazságbeszéde"    a balatonőszödi kormányüdülőben, melyről valaki titokban készített hangfelvételt, melyet   2006. szeptember 17-én juttattak el vezető hírportálok - köztük az Origó -    szerkesztőségébe, illetve a  Kossuth Rádióhoz.   A kiszivárogtatott őszödi beszéd óriási felháborodást és borzalmas, szinte forradalmi közhang...2021-05-2758 minXXI. Század IntézetXXI. Század IntézetG. Fodor Gábor - Az Orbán-szabály könyvbemutatóG. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály című kötetének megjelenése kapcsán online könyvbemutatót szervezett a XXI. Század Intézet. A 2010-ben kezdődő Orbán-korszak tudatos és stratégiai építkezésen alapszik, amely teljesítményt az egész világ egyre inkább kénytelen elismerni. A szerző arra keresi a választ könyvében, hogy mitől vált különleges, majd később korszakalkotó politikussá a magyar miniszterelnök. A könyvbemutatót Tallai Gábor nyitotta meg, majd Stumpf István mellett felszólalt Láncz...2021-05-141h 16ESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINMANCS A BAJBAN - ÁLLATELEDEL-GYŰJTŐ AKCIÓT SZERVEZ A SPAR ÉS INTERSPARÁllateledel-gyűjtő akciót szerveznek több hazai SPAR és INTERSPAR áruházban a hétvégén, május 15-16-án a Magyar Állatvédőrség Alapítvány szakmai támogatásával. Kutyaszalámit, konzerveket, cicaeledeleket, jutalomfalatokat - de akár tisztítószereket is várnak az Alapítvány munkatársai az akcióban résztvevő boltokban, melyek listája a http://www.sparafenntarthatojovoert.hu/mancsabajban oldalon található.  Az akciót a Spar Magyarország KFT kommunikációs igazgatója, Maczelka Márk ajánlja  figyelmünkbe! 2021-05-1305 minJobbEgyenesJobbEgyenes12. ADÁS: MÁJUS ELSŐ HETÉBEN TÖRTÉNTEgyre többen kapjuk meg a védőoltást, már csaknem 4,3 millióan legalább az első adagon túl vagyunk - de azoknak a száma is szépen növekszik, akik már mindkét adagot megkapták valamelyik vakcinából, így ők már  teljes védettséget élveznek. Ők már 2,5 millióan vannak. Jakab Péter újabb alakításáról, Karácsony Gergely lehetséges miniszterelnök-jelöltségéről is  beszélgetett Jani, Joci és Viktor - újra együtt, hárman. 2021-05-0944 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINPÁLYÁZATI FELHÍVÁST TETT KÖZZÉ A FODISZ: A III. SZABÓ SZONJA PARA-KÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉRA VÁRJÁK FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ ALKOTÓK KÉZIMUNKÁIT2021. júniusában már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Szabó Szonja Para-képzőművészeti Biennálé, melyen 16 éven felüli, fogyatékossággal  élő alkotók  kézimunkáit, rajzait, festményeit, kerámiáit várja az eseményt szervező FODISZ. A pályázati felhívást a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidő-sport Szövetsége kommunikációs vezetőjével, Koós-Lukács Tímeával tettük közzé Esélyegyenlőségi Magazinunk 2021. májusi első adásában. Műsorunk a...2021-05-0711 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINVÁSÁRLÁSS! - ÍGY SEGÍT LÁTÁSSÉRÜLT VÁSÁRLÓINAK A DECATHLONSemmit rólunk nélkülünk! Ez egy fontos alapelv minden esetben, ha  segítünk valakinek. Fontos, hogy mindig kérdezzük meg az érintettől, hogyan tudunk segíteni - mert a rossz segítség nem segítség.  Fontos viszont az is, hogy a jó példa legyen ragadós! VásárLáss! - így segít a Decathlon sportszereket és szabadidő ruházati cikkeket forgalmazó áruházlánc látássérült vásárlóinak. Az egyik érintett, Katona Andrea, a Bud...2021-05-0521 minJobbEgyenesJobbEgyenesA DK BEMUTATTA MINISZTERELNÖK-JELÖLTJÉT - HA GYŐZNE A MOSLÉKKOALÍCIÓ...- A Demokratikus Koalíció múlt vasárnap bemutatta miniszterelnök-jelöltjét, Dobrev Klárát. Jani és Joci - ezúttal ketten - hangos gondolkodásba fogtak, hogy vajon mi is  lenne, ha a moslékkoalíció győzne 2022-ben....?   - Különböző fogyatékossággal élő csoportok érdekképviseleti szervezetei (mint pl. a MEOSZ vagy az MVGYOSZ) közös egyeztetést kezdeményeznek a kormányzattal az egyes ellátási formák  jelentős emeléséről - vagy inkább támadják a kormányzatot a túl alacsony ellátások...2021-05-0439 minJobbEgyenesJobbEgyenesNÖVEKVŐ ÁTOLTOTTSÁG, JAVULÓ JÁRVÁNYHELYZET ITTHON - HAJMERESZTŐ HÍREK A "BEZZEG" VILÁGBÓLA 16. héten   péntek reggelre meghaladta a 3,5 milliót a COVID ellen legalább első körben beoltottak száma Magyarországon - de azok száma is túl van már a másfél millión, akik már mindkét adag vakcinát megkapták.  A kormány újabb  kedvező intézkedésekről döntött: Ezen a hétvégén kinyithattak a vendéglátó egységek teraszai. Szombat reggel újabb 600  ezer adag kínai vakcina érkezett Hazánkba - erről Szíjártó Péter külgazdasági- és külü...2021-04-2548 minJobbEgyenesJobbEgyenesA FIDESZ-KORMÁNY "BŰNLAJSTROMA"Magyarországon évente 10-12 SMA-s beteg kisgyermek szorul egy speciális génterápiás kezelésre, melynek értéke 700 millió forint.   Eddig a gyerekek családjainak kellett összegyűjteniük e kezelés árát - most azonban úgy tűnik,  e súlyos anyagi nehézség megoldódik azzal, hogy az ilyen kezelések államilag, méltányossági alapon fognak járni az érintetteknek. Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita alapítványt hozott létre a koronavírusban elhunyt szülők árván maradt gyermekeinek s...2021-04-181h 02ESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINVÁLTOZIK AZ EGYES EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSOK MENETEA beutaló elektronikusan érvényes, bár kapunk még róla papíron is igazolást A szakorvosi kezelésekre, rehabilitációs ellátásokra, a különböző gondozó intézetek kezeléseire és a krónikus intézeti ápolásra szóló beutalót az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (a továbbiakban: EESZT) eBeutaló szolgáltatásával, elektronikus úton köteles kiállítani az orvos. Az elektronikusan kiállított beutalóról 2021. december 31-ig papíralapú igazolást is adni kell a beteg részére, de fontos tudni, hogy az EES...2021-04-1607 minJobbEgyenesJobbEgyenesHÚSVÉT UTÁNI NAGY VISSZATÉRÉS, EGY ESŐS, KORA TAVASZI HÉTFŐ ESTI BESZÉLGETÉS JANIVAL, JOCIVAL ÉS VIKTORRALA német Hertha labdarúgó csapat – a balliberális szólás- és sajtószabadság jegyében – két héttel ezelőtt megvált  egyébként kiváló szakmai munkát végzett kapus-edzőjétől, Petri Zsolttól. Mint kiderült, a kapus egy, a Magyar Nemzetnek adott interjúja miatt kellett távoznia a klubtól, mert nyiltan vállalta nemzeti-konzervatív értékrendjét. Az eset mindannyiunkat  joggal háborított fel. Bayer Zsolt újságíró,  illetve vele egyidőben a CitizenGo nemzetközi polgári jogvédő szervezet is  online petíciót indította...2021-04-1251 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINITT VANNAK A JÖVŐ BAJNOKAI! - Lezárult a Szentkirályi Tehetségprogram 2021. évi pályázataA kajak-kenu, a vívás és az öttusa fiatal sportolóit díjazták a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével létrehozott Szentkirályi Tehetségprogram harmadik szériájának eredményhirdetésén. A tehetségek kiválasztásában hazai sportlegendák, Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó is szerepet vállaltak. A program segítségével a reménységek egy lépéssel közelebb kerülhetnek álmaik eléréséhez, és hosszú tá...2021-04-1108 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN186 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKBEN TÁMOGATOTT FONTOS TÁRSADALMI ÜGYEKET A SPAR Több mint 186 millió forinttal támogatott fontos társadalmi ügyeket 2020-ban a SPAR Magyarország Harminc éves magyarországi története során a vállalat számára mindig is fontos volt a hazai társadalmi életben való tevékeny részvétel és az önzetlen partnerség. A SPAR aktívan részt vesz a mindennapok jobbá tételében: többek között az egészséggel kapcsolatos és a szociális ügyek, az oktatás, a kultúra és a sport területén támogat segítő szervezeteket. Mindezen törekvéseket és...2021-04-1014 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN2021-TŐL MAGASABB LEHET A ROKKANTSÁGI ELLÁTÁS ÖSSZEGE Sokaknak érdemes lehet felülvizsgáltatni az ellátásukat. A részletekről a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége http://www.mvgyosz.hu címen található honlapján olvashatunk. Hamarosan pedig szakemberrel járjuk  körül a témát, és beszélgetünk a lehetőségekről. 2021-04-1006 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINA MOPEDDEL KÖZLEKEDŐK SZÁMÁRA IS LEGYENEK AKADÁLYMENTESEK A ZÖLD BESZERZÉSŰ BUSZOK!A mopeddel közlekedők számára is legyenek akadálymentesek a zöld beszerzésű buszok!   A MEOSZ a pályázati kiírás pontosítását kéri - számoltunk be róla műsorunk 2021. márciusi második adásunkban. 2021-04-1007 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINVESEBETEGSÉGGEL IS LEHET EGÉSZSÉGESEN ÉLNI - MÁRCIUS MÁSODIK CSÜTÖRTÖKE A VESE VILÁGNAPJAVesebetegséggel is lehet egészségesen élni   -   2006. óta március második csütörtöke a vese világnapja - adtuk hírül 2021. márciusi második adásunkban, és számoltunk be a 2021-es, e naphoz kapcsolódó  eseményekről.  2021-04-1010 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINMÁSODIK HELYEZETT AZ INFOALAP; HOGYAN LEHET SZAKSZERŰEN ÉS HATÉKONYAN SEGÍTENI LÁTÁSSÉRÜLT UTASTÁRSAINKNAK A KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSBENLezárult az Invitech Innomax közönségszavazása, melyen alapítványunk hátrányos helyzetű vak diákok támogatásával indult. A szavazás 2021. január 31-e és február 8-a között zajlott, összesen tíz pályázatot lehetett like-okkal támogatni. A közönség szavazatai alapján az INFOALAP végül a 2. helyen végzett. Bár sajnos nem sikerült elnyernünk a közönségdíjat, ez az összefogás megmutatta, milyen sok ember tartja fontosnak kezdeményezésünket. Köszönjük szépen mindenkinek a támogatást, k...2021-04-1006 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINJÁTSZÓTÉRTŐL A SÍRIG - A SZERETET HÍDJA SAJTÓKÖZLEMÉNY Önkéntességre hív a Magyar Református Szeretetszolgálat Budapest, 2021. március 22. – 2021. május 14-15-én szervezi meg tizenharmadik alkalommal Szeretethíd elnevezésű önkéntes akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat. A programra olyan magánszemélyek és közösségek jelentkezését várják, akik saját lakókörnyezetükben szívesen végeznének önkéntes tevékenységet. A regisztráció március 22-én indult a szeretethid.hu honlapon.2021-03-2909 minJobbEgyenesJobbEgyenes7. ADÁS - HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉSÚjabb abszurd javaslattal állt elő a Demokratikus Koalíció a héten: a Kormány törölje el a hatvan évnél idősebbek kötelező oltási regisztrációját,  és minden, hatvan év fölötti, oltásra jelentkezőt soron kívül fogadjanak az oltópontokon.  Mit eredményezne ez? Hosszas, tömött sorok, fokozott fertőzésveszély. Közben a Kormány meghosszabbította a boltok nyitvatartására vonatkozó  szigorítást, miközben kedvező változtatásokat is eszközölt:   bár az alapvető szükségleteket...2021-03-2850 minJobbEgyenesJobbEgyenesJOBB EGYENES - 6. ADÁSSzomorú rekordokat döntöget a COVID-járvány harmadik hulláma: több, mint tízezren fertőzödnek meg naponta, és több, mint 200 a naponta elhunytak száma. A baloldal pedig tovább folytatja oltásellenes kampányát. Közben Ó. Molnár Miklós, a Bors főszerkesztője és a Mediaworks igazgatója a héten megszerezte, és be is mutatta az Uniós vakcina-szerződéseket. Egyebek mellett  ezekről, illetve a hét további történéseiről beszélgettünk,   Jani, Joci és Viktor. 2021-03-2146 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINA VIZUÁLIS KULTÚRA MINDENKIÉ! - AKADÁLYMENTESÍTETT, AUDIONARRÁLT TARTALMAK LÁTÁSSÉRÜLT EMBEREK SZÁMÁRAVilágunk - így normál esetben az emberi érzékelés és kommunikáció is - csaknem 80 százalékban a vizualitásra épül. Évek óta foglalkoztatja a  közvéleményt, hogy a látássérült emberek miként, hogyan juthatnak hozzá egyszerűen a vizuális kulturális tartalmakhoz, mint például színházi előadások, vagy filmek. Szerencsére már egyre több tartalom érhető el audionarráció kíséretével, ahol az érintettek egy erre a célra használt, külön audiocsatornán keresztül egy képzett narr...2021-03-1418 minJobbEgyenesJobbEgyenesKELLEMES, HOSSZÚ HÉTVÉGI, ESŐS-BORONGÓS VASÁRNAP DÉLUTÁNI BESZÉLGETÉS A MÖGÖTTÜNK HAGYOTT HÉTRŐLEgy kellemes, hosszú hétvégi, vasárnap délutáni beszélgetés Janival, Jocival és Viktorral a mögöttünk hagyott hétről. Ehhez nem is kell többet hozzáfűzni, hallgatni érdemes, és csatlakozni hozzánk minél többen, illetve, bárkinek észrevétele, javaslata, mondanivalója van, örömmel fogadjuk a jobbegyenes2021@gmail.com emailcímen vagy blogunkon a Hozzászólás rovatban itt: http://jobb-egyenes.blogstar.hu  2021-03-1455 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINHALLJÁK MEG AZ ÉGIEK!2021-ben is küdltek üzeneteket az égbe február 11-én, a Betegek Világnapján. Látássérült férfinek segített a Lyons Klub Győr-Moson-Soproni  Szervezete. Februári színes híreinkről Esélyegyenlőségi Magazinunk 2021. februári második adásában hallhattak érdeklődő Hallgatóink. 2021-03-0805 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINEGYEZTETÉS A MEOSZ ÉS BUDAPEST FŐVÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZÖTT AZ M3 METRÓ AKADÁLYMENTESÍTÉSE ÜGYÉBEN2021. február 12-én folytatódtak az egyeztetések a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és Budapest Főváros Polgármesteri Hivatala között az M3 metró állomásainak akadálymentesítéséről. A MEOSZ ígéretet kapott arra Karácsony Gergely főpolgármestertől, hogy a 2018. májusában - még Tarlós István akkori főpolgármester által - aláírt megállapodás értelmében 2023. végéig valamennyi állomás akadálymentessé válik.  A részletekről Esélyegyenlőségi Magazinunk 2021. februári második adá2021-03-0802 minJobbEgyenesJobbEgyenesVILÁGSZERTE TOMBOL A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY HARMADIK HULLÁMAMíg világszerte tombol a koronavírus-járvány harmadik hulláma, a magyar baloldalon még mindig sok az oltásellenes ember.  A vírus persze nem válogat. Március elején Dobrev Klára is elkapta a Covidot - miközben több fotót is közzétett Facebook-oldalán,  melyeken jól látható, hogy mindenhol maszk nélkül jelenik meg különböző társaságokban. többek között erről, és persze a hét híréről, a FIDESZ Európai Néppárt-frakciójából tör...2021-03-071h 17JobbEgyenesJobbEgyenesJOBBEGYENES 3. ADÁS: BUDAPESTI FEJLEMÉNYEKNiedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere  újabb akciói, intézkedései, a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Fekete-Győr András "programja" - csak két eset a sok közül, mely a mögöttünk hagyott héten rendesen botrányt kavart a hazai közéletben. Többek között ezekről ejtettünk szót február 28-i vasárnap délutáni beszélgetésünkben Janival és Jocival, de Jani még egy fontos külpolitikai történésre, Joe Bidden és Vlagyimír Putyin viszonyára is felhívta figyelmünket. ... és mé...2021-02-2848 minJobbEgyenesJobbEgyenesJOBB EGYENES - 2. ADÁS - MEGKEZDŐDÖTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS 2021-ES TAVASZI ÜLÉSSZAKA, íAZ ELLENZÉKI FRÖCSÖGÉSEK MOST SEM MARAD(HAT)TAK ELFebruár 15-én hétfőn Orbán Viktor Miniszterelnök Úr  nyitó beszédével megkezdődött az Országgyűlés 2021. tavaszi ülésszaka. Az ellenzéki fröcsögések, rikácsolások, minősíthetetlen, alpári  stílusban történő  kiabálások most sem maradtak el - de a válaszreakció, a viszontválasz sem. Kocsis Máté, a FIDESZ-KDNP frakció vezetője keményen helyre tette a bal oldali összefogás vezéralakját, Gyurcsány Ferencet.  Emellett elindult  az újranyitással kapcsolatos Nemzeti Konzultá...2021-02-2130 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINA MEOSZ EGYEZTETÉST KEZDEMÉNYEZETT AZ OPERATÍV TÖRZZSEL AZ EGYES OLTÓPONTOK AKADÁLYMENTESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATBANMagyarországon 2020. december 26-a óta - az egyes vakcinák szállításától függően - sikeresen zajlik a COVID-19 elleni védőoltások beadása. Van, akit oltópontra, van, akit pedig háziorvosának rendelőjébe hívnak, hogy megkaphassa védőoltását, amint sorra kerül. De  gondolunk-e azokra, akik valamilyen okból kifolyólag -  például mozgáskorlátozottságuk okán -  nem tudnak  elmenni a számukra kijelölt  oltópontra vagy háziorvosukhoz? Egyáltalán, mennyire akadálymentesek az egyes oltópontok és háziorvosi rendelők? - ezzel kapcsol...2021-02-2008 minJobbEgyenesJobbEgyenesJOBBEGYENES - BALRA ÜTÜNK!JobbEgyenes!   -   Balra ütünk! Janival, Jocival és Viktorral. Hétről-hétre jól megbeszéljük a hazai aktuálpolitikai eseményeket, időnként szót ejtünk a nemzetközi dolgokról is, kitekintünk a nagyvilágba. Azokhoz szólunk, akiknek fontos  gyermekeink, unokáink jövője, Magyarország, a Nemzet sorsa. Azokhoz szólunk, akik pontosan tudják, hogy a Nemzet nem az ország határai között van. Azokhoz szólunk, akik szeretnék, ha a 2010. tavasza óta regnáló polgári kormány folyta...2021-02-1451 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINAKADÁLYMENTES KORMÁNYABLAKOK - A SINOSZ ÉS A KORMÁNY EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL MÁR HALLÁSSÉRÜLTEK SZÁMÁRA IS!A COVID-19 járvány idején különösen nagy gondot okoz hallássérült embertársaink számára, hogy a  kereskedelmi forgalomban kapható,  ez által a legtöbbünk által használt arcmaszk takarása miatt nem tudnak szájról, arcról olvasni. Ez lényegesen megnehezítette például az egyes kormányablakokban, illetve kormányablak-buszokon történő ügyintézést. 2021. január végére azonban a helyzet immár 301 kormányablakban, illetve több kormányablak-buszon is megoldódott azzal, hogy Kósa Ádám kormánypárti  EP-képviselő, a SINOSZ elnökének közbenjárásával á...2021-02-1105 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINÖT ÉVES A NEM ADOM FEL KÁVÉZÓ ÉS ÉTTEREM - JÓZSA ÁGNESSEL BESZÉLGETTEM2021.  elején volt öt éves a Nem Adom Fel Kávézó és Étterem. Magyarországon nem egyedülálló, ám mindenképpen példaértékű, hogy ebben a kávézóban és étteremben - Budapest VIII. kerületében, a Baross utca és Magdolna utca sarkán - megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő munkatársak  fogadják, és szolgálják ki a vendégeket. Már amikor épp nyitva lehet a hely, mivel a 2020. március közepe óta tartó COVID-járványhelyzet miatt - akárcsak valamennyi vendéglátó- és szórakozóhelynek, kulturális intézménynek -  enn...2021-02-1120 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINTÖBB FRONTON IS SEGÍT A MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT 2021. ELEJÉNA COVID-19 2020. eleje óta beárnyékolja életünk.  Ráadásul ennek tetejében még tragédiák sora történt 2020. végén és 2021. elején. 2020. december 29-én egy több, mint 6-os erősségű földrengés rázta meg Horvátország jelentős részét és a horvát-magyar, szerb-magyar határ-menti településeket, de a rengést, illetve az azt követő utórengéseket gyakran még Somogyban és Pest-megyében is érezni lehetett.  Ezután 2021. január 7-én este több ház vált tűzvész martalékává Csíkszeredában. E...2021-01-1830 minESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZINKERESETKORLÁT ELTÖRLÉSE ÉS MÁS, 2021. JANUÁR 1-ÉTŐL HATÁLYOS MUNKA- ÉS GYERMEKVÁLLALÁST KÖNNYÍTŐ INTÉZKEDÉSEKMagyarország  Kormánya elkötelezett a családtámogatási rendszer bővítése terén, emelllett pedig a megváltozott munkaképességűek számára is  egyszerűbbé tették a munkavállalást rokkantsági ellátás folyósítása mellett, azáltal, hogy 2021. január 1-i hatállyal  eltörölték a keresetkorlátot. Esélyegyenlőségi Magazin - Egy műsor olyan emberekről és általuk képviselt civil szervezetekről, akik nem beszélnek az esélyegyenlőségről, hanem tesznek érte! Szerkesztő-műsorvezető-technikai munk...2021-01-1209 min