Look for any podcast host, guest or anyone
Showing episodes and shows of

Venusz Projekt

Shows

Vénusz ProjektVénusz ProjektRainer-Micsinyei Nóra: Sok vagyok? Jó.Láthattuk már A legjobb dolgokon bőgni kell író-főszereplőjeként, tartott már TED Talkot arról, miért érezzük nőként olyan gyakran azt, hogy túl „sokak” vagyunk, a valóság és a paródia határon mozgó Magyarország Kedvenc Műsora – Marika for Prezident cím sorozatában pedig friss közéleti eseményekre reflektál. Bármilyen szerepben is tűnik fel, Rainer-Micsinyei Nóra a közélet, a nemi szerepek és a társadalmi kérdések iránti érzékenységével tűnik ki, a humor helyett néha egészen komolyan. 2025-07-0134 minVénusz ProjektVénusz ProjektSzabó Veronika: Sebezhetőség mint színházi eszközSzabó Veronika független színész-rendező (Queendom, Vacsora gyertyafényben, Szirének, SzexEd: Kabaré) személyesen és társulati munkáiban (Hódworks, Stereo Akt, Táp Színház, Tünet Együttes) is sokat foglalkozik feminista felvetésekkel, darabjainak központi eleme a nemi szerepekhez és a testhez - való viszony. Alkotótársával, Lestyán Attilával közel két évvel ezelőtt alapították meg a Hétpróbás Társulatot, amiben megkövesedett színházi dogmákat kívánnak újragondolni, miközben újszerű színházi és rendezési formákkal, munkafolyamatokkal kísérletez...2025-06-031h 10Vénusz ProjektVénusz ProjektFülöp Luca: Művészet egy szabad, egészséges társadalomértMég mindig úgy a legegyszerűbb egy nőnek bekerülnie a múzeumokba, ha levetkőzik? Milyen kompromisszumokat kell kötnie egy ma Magyarországon alkotni akaró művésznek – legyen szó magánéletről, másodállásról, az önmegvalósítás korlátairól, intézményi struktúráról, belépési küszöbről? Mennyiben más nőként a kanonizált, intézményes művészetben érvényesülni? Mik azok a témák, kik azok a csoportok, akik méltatlanul alulreprezentáltak a hazai és a „nyugati” kánonban? Hogyan lehetne javítan...2025-05-0653 minVénusz ProjektVénusz ProjektTill Anilla: A bolygó egészsége a mi egészségünk isHogyan készüljünk fel egy melegebb éghajlatra? Mennyire lehetünk pesszimisták a globális felmelegedés kapcsán? A mi felelősségünk az, ha levesszük a műanyag zacskót a boltban? És mi köti össze Alaszkát Magyarországgal kutatói szempontból?  Till Anilla az iskolai papírgyűjtésen kezdte a környezetevédelmet, ma a WWF nagykövete, és jelenleg Alaszkában végzi doktori képzését bolygóegészség-kommunikáció témában. Ebben a Vénusz Projekt epizódban vele beszélgettünk Amerika szerepéről...2025-03-1153 minVénusz ProjektVénusz ProjektSzabó Andrea: Az edukáció a nők útja a politikábaStatisztikák szerint Magyarországon több szavazókorú nő van, mint férfi - tehát ha mi, nők mind elmennénk és egy irányba szavaznánk, az történhetne az országban, amit mi, nők akarunk. Na jó, a valóság nem egészen ilyen egyszerű: a női választók egyáltalán nem homogén csoport, kutatások szerint mintha vonakodnának is a politikától, és nagyon sok dolog múlik a politikai kultúrán, a politikai szocializáción, a választási viselkedésen is. Milyen a magyar nők “választás...2025-02-1133 minVénusz ProjektVénusz ProjektBalogh Szimóna: Anorexia-túlélőből pszichológusTW: Ebben az epizódban nyíltan beszélünk étkezési- és testképzavarról, testről, súlyról, mentális betegségről, kórházi kezelésről. Ha ezek a témák érzékenyen érintenek, kérjük, válassz inkább egy másik Vénusz Projekt epizódot! Az evészavarokra a “gazdagok betegségként” és tipikus női betegségekként gondolunk - és ezeket a betegségeket valóban akár tízszer több esetben diagnosztizálják nőknél. Milyen egyéni, családi és társadalmi okok állhatnak az anor...2025-01-1435 minVénusz ProjektVénusz ProjektFábián Évi: A címlaplányokon túlEgy társadalom jellemzésében komoly szerepet játszik, hogy miként viszonyul a nőkhöz. Fábián Évi fotósként húsz éve örökít meg a saját területükön meghatározó, inspiráló nőket: színészeket, politikusokat, írókat, sportolókat, kutatókat. Az elmúlt két évtizedben rengeteget változott a fotózás - gondoljunk csak az okostelefonok elterjedésére, a szelfik megjelenésére és a mesterséges intelligenciára -, de miben változtak témái és alanyai, a nők? Eleget fotózzuk a nőket? Elég női fotó...2024-11-1936 minVénusz ProjektVénusz ProjektTapasztó Orsi: Mentális egészség a közösségi média korábanTapasztó Orsi mentálhigiénés szakember, kutatófizikus, a Nem akarok beleszólni Instagram-oldal egyik alapítója. Örökbefogadóként kiáll az állami intézetekben élő gyermekek mellett a közösségi médián, szakemberként pedig az örökbefogadó szülőknek nyújt segítséget. De hogyan őrzi meg Orsi a mentális egészségét szakemberként, influenszerként, fogyasztóként és anyaként? Ebben az epizódban beszéltünk arról, hogyan hagyja maga mögött a munkát a nap végén, hol húzza meg a határait, és hogyan...2024-10-2255 minVénusz ProjektVénusz ProjektRe-Vénusz: Mérő Vera etikus, feminista és bűnmentes pornórólIdén nyáron a Re-Vénusz sorozatunk keretében olyan régebbi epizódjainkat osztjuk meg újra, amik valamiért nyomot hagytak bennünk.  Mérő Verával készített beszélgetésünk máig az egyik leghallgatottabb epizód. Vera író, aktivista, a Pornográcia c. könyv szerzője és a Nem tehetsz róla tehetsz ellene Facebook oldal és csoport alapítója. 2020 őszén beszéltünk, pornóról fogyasztói szemmel, feminista és etikai oldalról, nőként és társadalmilag érzékeny emberként.2024-09-031h 09Vénusz ProjektVénusz ProjektRe-Vénusz: Késely Ajna élsportról, testképről és mentális egészségrőlIdén nyáron a Re-Vénusz sorozatunk keretében olyan régebbi epizódjainkat osztjuk meg újra, amik valamiért nyomot hagytak bennünk. Ez alól Késely Ajna úszóval 2021-ben, a 2020-as tokiói olimpia kapcsán készített interjúnk sem volt kivétel. Ajnával élsportról, testképről és mentális egészségről beszélgettünk, amit az idei párizsi nyári olimpia apropóján különösen fontosnak éreztünk újra elővenni. 2024-08-0658 minVénusz ProjektVénusz ProjektRe-Vénusz: Ott Anna jó és rossz könyvekről, kultúráról, irodalomrólMitől jó egy könyv, egyáltalán van jó és rossz könyv? Hogyan helyezkedhet el valaki a kulturális világban? Miért aktuálisak ma is Nádas Péter könyvei? Be kell fejezni egy könyvet, ami nem tetszik? Lehet kedvenc könyvünk? És a legfontosabb: hogyan találjunk időt az olvasásra ebben a rohanó világban? Ilyen fontos kérdésekről beszélgettünk Ott Annával, aki kulturális menedzserként a közösségi médián is népszerűsíti az irodalmat. A nevéhez kötődnek többek köz...2024-07-0955 minVénusz ProjektVénusz ProjektSzigeti Zsófi, Solére: “Engem nem nyomtak el soha”Hogyan férhet meg egymás mellett az őszinte alkotás és a termelés kényszere a magyar popzenében? Hogyan hat a testképre a zeneipar, a művészetre a megújulás folyamatos kényszere? Kik tudják felszabadítani önmagukat, és mit kezdjenek ők a kiváltságaikkal? Lehet kontraproduktív, ha az egyenlőtlenségeket hangsúlyozzuk? Egyáltalán: nem beszélünk túl sokat a nemekről a zenében? Szigeti Zsófi dalszerző, énekes 2016-ban alapította első zenekarát Shaibo néven, majd 2020-ban Solére néven szólóprojektbe kezdet...2024-06-111h 02Vénusz ProjektVénusz ProjektInzsöl Júlia: Ajándékként kezelem a diagnózist - Menstruációs Szolidaritás HónapjaMagyarországon minden tizedik nőnek endometriózisa van, de hatvan százalékuk egészen a diagnózis felállításáig nem is hall a betegségről - pedig az esetek közel felében meddőséget is okozhat, sokszor egyedüli tünetként. A tévhitekkel ellentétben a fájdalmas menstruáció nem normális. A betegség főleg a huszonöt és harmincöt év közötti nőket érinti. Itthon jelenleg több mint kétszázezer esetről tudunk, a diagnosztizálás is műtéttel zajlik. Egy-két endometriózis-specialis...2024-05-1439 minVénusz ProjektVénusz ProjektNéder Panni: Magyar #Metoo-leckék és a cancel cultureA “magyar #Metoo” Marton László színházi rendező ügyével kezdődött, majd már ugyan nem szexuális-, de mindenképp hatalommal való visszaélés és bántalmazás kontextusában Eszenyi Enikővel folytatódott. Róla és a hazai színházi szakmáról, közegről Néder Panni színházi rendező indított párbeszédet egy Facebook-bejegyzéssel 2017-ben. Szemben az Egyesült Államokkal, ahonnan a #Metoo mozgalom indulását datáljuk,  Magyarországon úgy tűnik, mintha ezeknek az ügyeknek, panaszoknak, belső vizsgálatoknak még a nyilvános kiállások ellenére sem lettek volna való...2024-04-301h 06Vénusz ProjektVénusz ProjektDöbrösi Laura: Öngondoskodás és önazonosság a színpadon, a közösségi médián és azon túlDöbrösi Laura az elmúlt években az ország egyik legfoglalkoztatottabb színésznője volt, és bár szabadúszó színészként továbbra is játszik, sőt, úgy döntött, érdemes több lábon állnia: klímaaktivistaként műanyagmentességről, a környezettudatos civil lét kihívásairól, szigorúzöld életmódja megszelídüléséről; társadalom- és hatalomkritikus, közjóban gondolkodó emberként a színházi és filmes közeggel járó dilemmákról, (ön)ellentmondásokról és kiégési hajlamról is beszél. Emellett másfél éve elindította...2024-04-161h 01Vénusz ProjektVénusz ProjektVilágszép Alapítvány: Hogyan lehet létrehozni a magyar gyermekvédelem hibáit?Ahogy ezt az epizódot készítjük, a hazai sajtó újra a bicskei gyermekotthonban történt szexuális visszaélésektől hangos. A kegyelmi ügy egyebek mellett, de egyáltalán nem mellékesen rendszerszintű problémákra, mulasztásokra is rávilágít, és az egykori és jelenlegi állami gondozott gyerekeknek, a szexuális erőszak áldozatainak és a gyerekvédelemmel foglalkozó civileknek is nagy érvágás. Eközben a gyerekvédelem egyre gyakrabban válik politikai eszközzé itthon. Hogyan lehetne a gyerekvédelem kevésbé kiszolgáltatott, mind a benne élő gyerekekn...2024-04-0245 minVénusz ProjektVénusz ProjektLIB Women’s Store: Játékszerektől a szabályozásigDobó Nagy Fanni és Téglásy Lili boltja, a LIB Women’s Store a Paulay Ede utcában kínál nő-specifikus szexuális segédeszközöket. 2022-ben nyitottak, és minden nehézség ellenére is kialakítottak egy befogadó, nyitott közeget, ahol magyarok és turisták egyaránt vásárolnak.  Hogyan alapított két művészettörténész szexshopot Budapesten? Milyen akadályokba ütköztek? Honnan vettek a LIB Women’s Store alapítói inspirációt, mi volt a céljuk a bolttal? Mit ajánlanak ők azoknak a nőknek...2024-02-2035 minVénusz ProjektVénusz ProjektBenedek Ágota x Vénusz Projekt - Művészet és aktivizmus, üvegbuborék, szemöldöktippek és a maszturbálás szinonimáiBenedek Ágota író és forgatókönyvíró a legnagyobb hazai könyvkiadó, a Libri sikerszerzője volt, a Rumbarumbamm című karanténnapló és az Állva maszturbálok című szorongásnapló sikerlistás lett, többször újranyomták őket, sorozat is készül belőlük. Új kiadója, a hazai piacon sok szempontból kísérletinek számító Leányvállalat alakulása szinte teljesen egybeesett a könyvfóliázó botránnyal és azzal, hogy a kormányközeli Matthias Corvinus Collegium a Libri többségi tulajdonosa lett. Ágota új, harmadik könyvében, az Akkor inkább már most megdöglök...2023-12-1250 minVénusz ProjektVénusz ProjektVitiligo, szépségipar, és a nők felé támasztott elvárások - Széles AdriennelVitiligo - csak hófehér foltok, de mégis emberek milliói érzik rosszul magukat a bőrükben miatta. Ez a rejtélyes autoimmun betegség Magyarországon körülbelül száz-kétszázezer embert - nőket, férfiakat, fiatalokat, időseket - érint. Nem ritka állapotról van szó, vitiligoval élőket, hát még vitiligós nőket mégis alig látunk a médiában, a reklámokban, a szépségpiacon. Milyen a jó médiareprezentáció, ha másságról van szó? Hol vannak a body positivity határai? Mire kell figyeln...2023-11-1443 minThe Self Dive PodcastThe Self Dive PodcastS4E6: Tudatos Feminizmus - VÉNUSZ PROJEKT x TBEKét különleges és elképesztően érdekes Nővel beszélgettünk a negyedik évadunk hatodik epizódjában: Solti Hannával és Rutai Lilivel, a Vénusz Projekt Podcast alapítóival. Hanna & Lili hivatásukat tekintve újságírók, akik 2019-ben alapították meg a mára leghallgatottabb magyar feminista podcasttá vált Vénusz Projektet. Szándékuk és céljuk, hogy érdekes témákról beszélgetve, minél több embert tudjanak elgondolkoztatni: hisszük, hogy ez a velük készült interjú is tökéletes bizonyítéka lett ennek. Beszélgettünk f...2023-10-2352 minVénusz ProjektVénusz ProjektHormonmentes életmód Cserháti-Herold Jankával2015-ben indult Magyarország első, hormonmentes fogamzásgátlási eszközökre specializálódott webáruháza, a Hormonmentes.hu, részben Cserháti-Herold Jankának köszönhetően. Janka saját tapasztalatai, élményei miatt fordult a hormonmentesség felé, azóta pedig alaposan beleásta magát a témába: vállalkozását ma már okleveles szakemberként, szakemberekkel együttműködésben csinálja.  Ebben a Vénusz Projekt epizódban a hormonmentes léttől; a fogamzásgátlás privilégiumán; és a hormonos fogamzásgátlók és a feminizmus kapcsolatán át; b...2023-10-171h 01Vénusz ProjektVénusz ProjektMentális betegségekről és stigmákról, takarítónő-sztereotípiák nélkül - Fodor Barbara, Clean with BarbieKevesen látnak bele jobban a mentális betegségek, a depresszió mindennapi valóságába, mint az, aki a rendrakásban, takarításban, és egyúttal a kényszereiktől és függőségeiktől való megszabadulásban segít az ezzel élőknek. Ráadásul ingyen. Mit árulhat el a társadalmunkról az, hogy kik és milyen állapotokkal keresnek fel egy extrém takarítót? És arról, ahogy egymással bánunk? Mik a leggyakoribb tévhitek a depresszió és a mentális betegségek körül? Milyen hatása lehet a rendnek, a tisztaságnak...2023-10-0350 minVénusz ProjektVénusz ProjektFüggetlenség, jó kávé és még jobb könyvek Pecák JudittalPecák Judit 2010-ben költözött haza, és nem sokkal utána vette át a Massolit Books and Cafe-t. Azóta kiszolgálták a CEU-s diákokat, a külföldi könyvrajongókat és egyre inkább a budapestieket is.  De mi az a Massolit? Hogyan egyensúlyozzák a könyveket, a speciality kávét, a kézműves mézet, a termelői és a kertet? Milyen előnyei és hátrányai vannak a függetlenségnek ma Magyarországon? Hogyan láthatjuk a fóliázós törvényt egy független könyvesbolt szemszö...2023-09-0543 minVénusz ProjektVénusz ProjektNők elleni erőszak a szülőszobán innen és túl - Az EMMA Egyesület munkatársaivalSzülészeti erőszak. Nem csak nők elleni erőszak: rendszerhiba és egyetemes intézményi probléma, ami a jogvédők szerint elsősorban a patriarchális logikában gyökerezik. Hol máshol csúcsosodna ki, mint a “női privilégium” kiteljesedésének legfontosabb színterén, a szülőszobában, és ki más lehetne az elszenvedője, mint napjaink egyik legátpolitizáltabb entitása: a női test. Miközben Magyarországon orvos- és forráshiány miatt folyamatosan zárnak be a szülészetek, a kormány különféle intézkedésekkel nyíltan ösztönzi...2023-08-0856 minVénusz ProjektVénusz ProjektA fenntarthatóság és az anyagiak - SecondlandA Secondland egy budapesti székhelyű divatmárka, ami az értékmentés és az újrahasznosítás gondolatával alakít át régi ruhákat - ezzel a textilipar túltermelésére és a divatipar sznobizmusára reflektálnak. Hogyan küzd meg a dilemmáival egy ruhatervező, aki pontosan tudja, hogy a közönségének, a világnak valójában nincs szüksége több ruhára? Mik azok a módszerek, alternatívák, amikkel fel lehet oldani ezt az ellentmondást? Milyen egy tervező élete, ha Magyarországon akar érvényesülni...2023-06-2739 minVénusz ProjektVénusz ProjektKarbon-negatív állattartás, regeneratív gazdálkodás és a Remény FarmHogyan lett a Remény Farm önfenntartó farmból regeneratív gazdálkodás? Hogyan lehet olyan területen gazdálkodni, ahonnan - Juhász Szép Anna szavaival élve - még a traktor is legurul? Mennyire lehet környezettudatos a marhatartás? Hogyan lehet egy gazdálkodás karbon-negatív? És miért vásárolnak a Remény Farmtól etikai vegetáriánusok?  Anna, a Farm egyik alapítója mesélt nekünk a vállalkozásról, az állattartásról, arról, hogy hogyan lett városi lányból gazdálkodó, és a mezőgazdaságho...2023-06-1346 minVénusz ProjektVénusz ProjektUpcycling - tényleg mindent megold? - Kudron Anna és Gergely Beatrix, PinkpónilóMi az az upcycling - és tényleg minden gondunkat megoldja? Mennyire jelentenek valós alternatívát a divatiparnak a fenntartható(bb) anyagok, módszerek? Igazi megoldások ezek, vagy csak tüzet oltani lehet velük? Melyek a kritikus pontok, ahol nehéz fenntarthatónak maradni, és hogyan lehet leküzdeni a “körúton belüliség” problémáját és a kapitalizmus nyűgjeit? A Pinkpóniló közösségi varrodát 2017-ben indította útnak Kudron Anna és Szabó Viktória, akik megelégelték, hogy állandóan magasabb beosztású férfiak álmait váltják valóra. Hosszú utat bejá...2023-05-0251 minVénusz ProjektVénusz ProjektNőnapi különkiadás veletekAmikor három éve belevágtunk a Vénusz Projekt podcastba, olyan nőket akartunk bemutatni, akiket érdekesnek tartunk. Ez a három év alatt azonban rájöttünk: minden nő az, és ezer epizód sem lenne elég, hogy bemutassuk mindannyiukat. Ezért idén nőnapon arra kértünk titeket, hogy mutassátok be ti magatokat, mondjátok el, miért vagytok értékes, különleges és elsősorban érdekes nők. A nőnapi epizódban ezeket a hangfelvételeket gyűjtöttük össze. Köszönjük, hogy vagytok, hogy hallgattok és követtek minket. Boldog nőnapot és jó ha2023-03-0815 minVénusz ProjektVénusz ProjektA kerekesszéken túl Temesvári OrsivalTemesvári Orsi 2018-ban, egy baleset következtében került kerekesszékbe. Azóta blogján, közösségi médián és két TED beszédében is nyíltan mesélt a traumáról és annak feldolgozásáról, az ambícióiról, a nehézségeiről, a szexualitásról, szuicid gondolatokról és az élet örömeiről is. Ebben a Vénusz Projekt epizódban a humorról, a testképről, a közösségről, nőiességről, őszinteségről és felelősségről is beszéltünk vele. A balesetre, annak közvetlen h...2023-03-0755 minVénusz ProjektVénusz ProjektMatyó vidékről a városba - Váczi Rozival, a MatyóDesign alapítójávalA MatyóDesign termékeket hagyományos matyó kézművesek varrják, hímzik Tardon - az egyik magyar faluban abból a kevésből, ahol még tetten érhető a matyó népi kultúra - mégis főként a nagyvárosi, dizájner termékeket kereső közönségnek készülő ruhákról beszélünk. A legújabb Vénusz Projekt epizódban Váczi Rozival, a márka alapítójával nem csak vállalkozásról, városról és vidékről, fenntarthatóságról és társadalmi szerepvállalásról beszélgettünk, hanem ar...2023-02-2142 minVénusz ProjektVénusz ProjektAz élsporton túl dr. Gyenesei LeilávalGyenesei Leila többszörös világ- és európabajnok öttusázóból lett sportriporter és műsorvezető, aki mindig is őszintén beszélt mind az élsport, mind a média nehézségeiről és szépségeiről is. A Vénusz Projekt adásában egyebek mellett mesélt arról, milyen volt otthagyni az élsportot, milyen szerepet játszik ma is az életében. De beszéltünk Origo címlapokról, a női sportolók és a képernyőn szereplők testének tárgyiasításáról, online bullyingról, gyerekvállalásról, optimizmusról és t2023-02-071h 00Vénusz ProjektVénusz ProjektKörúton belüli irodalom és "nepo baby"-k - Kemény Zsófi íróvalKemény Zsófiról először a slam poetry, a zene, majd a költészet kapcsán hallhattunk, mostanában regényeket és forgatókönyveket ír, de ahogy sokunknak, kábé ezer terve van még, amiket egy élet alatt, de leginkább most rögtön szeretne véghezvinni. A nemzetközi média és közösségi média mostanság amúgy is a “nepo baby” kifejezéstől hangos, a magyar irodalomban pedig Zsófi József Attila-díjas költő lányaként igenis “nepo baby”-nek számít. Ebben a Vénusz Projekt epizódban beszélünk a gátlá...2023-01-2452 minVénusz ProjektVénusz ProjektA BDSM legkevésbé szól a szexről - Tóth Eszterrel a hazai BDSM-kultúrárólMi az a BDSM? És mit tesz vagy nem tesz a BDSM-közösség vagy szubkultúra - már ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni Magyarországon? Hogyan jellennek meg, tűnnek el, alakulnak át ebben a közegben a nemi szerepek, a tabuk, az emberekhez és a testhez való viszony, és az, hogy mit gondolunk az olyan dolgokról, mint a szex, az intimitás, a vágyak vagy a szégyen kultúrája? Lehet a BDSM-et forradalomnak nevezni, vagy ezzel veszélybe kerül a közösség tagjainak biztonsága, privát szférája? Ebben a Vén...2022-12-2754 minVénusz ProjektVénusz ProjektMunka és pszichológia, a pay gap kapcsán Szabó RenátávalMagyarországon a jelenleg átlagosan tizennyolc százalékkal keresnek kevesebbet a nők, mint a férfiak, de a szellemi munkát végzőknél ez az arány a harminc százalékot is eléri. A bérszakadék pedig nem áll meg az egyenlőtlen béreknél: nőként nem csak kevesebb a lehetőség a bónusz feladatokra vagy a magasabb pozíciók betöltésére, sokkal több fizetetlen munkát végzünk, amit gyakran a munkahelyünkre is viszünk magunkkal. Ráadásul sok kutatás számol be arról is, hogy a nők az úgy...2022-11-2937 minVénusz ProjektVénusz ProjektMunkafüggőségről Kun BernadettelSokan nem tudják, de a munkafüggőség nem csak szleng, hanem valódi, pszichológusok által elismert probléma - és Magyarországon is sokakat érint. De hol a határ a munka szeretete és a függőség között? Milyen tünetei vannak az utóbbinak, és mi okozhatja? Miért problémás, és egy olyan társadalomban, ami egyébként bíztatja is azokat, akik folyton dolgoznak, miért kell megküzdeni vele? A legújabb Vénusz Projekt epizódban Kun Bernadettel, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékének vezetőjével, a Munkaf2022-10-181h 04Vénusz ProjektVénusz ProjektSzexmunkáról, több nézőpontból - Születésnapi ExtravaganzaMagyarországon legális szexmunkát végezni, a rendszerszintű megbélyegzés, az átláthatatlan szabályozás, a biztonsági intézkedések és az állami szintű érdekvédelem hiánya miatt azonban a szexmunkások jelentős része mégis illegalitásba kényszerül. A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) friss felmérése szerint a szexmunkások mintegy kétharmada volt már bántalmazás áldozata, több, mint egy tizedüket kizsákmányolták. A szexmunka kriminalizációja nagyon megosztó kérdés. Akik a támogatása mellett érvelnek, a biztonságot és a nők rendelkezé...2022-09-201h 46Vénusz ProjektVénusz Projekt"Miután meghozod a döntést, hogy önmagad leszel" - Hübsch LillávalHogyan kell elképzelni azt, amikor valaki rádöbben, “rossz” testbe született? Milyen gyakori tévhiteink vannak a transznemű emberekről, a tranzíció folyamatáról? Milyen hatással vannak a transz emberek életére és megítélésére a kormány melegellenes kampányai és a “33-mas”, és milyen potenciális veszélyekkel kell szembenéznie annak, aki transzneműként névvel, arccal áll ki fontos ügyek mellett? Hübsch Lillával külső és belső “coming out”-ról, a hétköznapokról, fogalmakról, transz-történelemről és a hatékony transz-médiareprezentációról is beszélgettünk a l2022-07-121h 02Vénusz ProjektVénusz ProjektMilyen az orgazmikus élet? Oláh Barbival a #testimesékrőlEleget foglalkozunk a 2020-as években a női szexualitással? Tényleg kevesebb orgazmusa van a nőknek? Miért tiltja le az Instagram a szexpozitív nők oldalát, és hol a tárgyiasítás határa? Mennyi idős korban kell elkezdenünk a szexről beszélni, és hogyan? Mi az a jóni-tojás, és milyen mentális és fizikai előnyei vannak a szexualitás megélésének? Ebben a Vénusz Projekt epizódban Oláh Barbival, a Sacred Garden és a #testimesék alapítójával beszélgettünk. Barbi itthon elsőként kezdett el jóni-t...2022-05-171h 11Vénusz ProjektVénusz ProjektTudatosan, gyermektelenül, tabuk nélkül Rácz Laura RebeccávalRácz Laura Rebecca beteljesítette minden újságíró titkos (vagy kevésbé titkos) vágyát, és könyvet írt. A Tudatosan gyermektelenek címénél fogva talán nem is szorul bővebb magyarázatra, az írás azonban nem csak a gyerekvállalásról szól: rengeteg égető társadalmi kérdés, tabu, egyéni és szociális probléma, transzgenerációs megakadás, közéleti jelenség kerül felszínre benne. Ebben a Vénusz Projekt epizódban tehát a tudatos gyermektelenséget járjuk körül Rácz Laura Rebeccával olyan kérdések mentén, mint...2022-04-191h 05Vénusz ProjektVénusz ProjektKészen állunk egy női miniszterelnökre? - Donáth Anna Európai Parlamenti képviselővelA magyar közéletben is jól ismert sztereotípia, hogy a politika a férfiak terepe. Ennek nyilván sok oka van, mind történeti-, mind rendszerbe ágyazott szexizmus szintjén, és ez nem csak a politika területén tapasztalható. Miért fontos a politikában a nők jelenléte? Mi kell ahhoz, hogy a nők a politikában ne csak kivételek legyenek, hanem egy valódi társadalmi változás képviselői? Mik azok a nőket érintő ügyek jelenleg Magyarországon, amik több, nagyobb - vagy egyáltalán bármilyen - figyelmet igényelnéne...2022-03-2251 minVénusz ProjektVénusz ProjektFeministák, akik kimaradtak a törikönyvekből - Hihetetlen Történelem és Vénusz közös, nőnapi epizódHa meg szeretnénk ismerni a magyar feminizmus történelmét, nehéz dolgunk van - magunknak kell felkutatni a témában megjelent publikációkat, az iskolai történelem tananyagban ugyanis hivatalosan nem szerepel. Emellett mind a mai napig nem jelent meg átfogó tanulmánykötet, monográfia, ami részletesen összefoglalja a magyar feminista törekvések történetét a kezdetektől napjainkig, ami nagyon megnehezíti, hogy megismerjük a magyarországi feminista mozgalmak tevékenységét, történelmét. Mit is jelent a feminizmus a különböző korokban és ma? Ki áll a feminizmus k...2022-03-081h 06Vénusz ProjektVénusz ProjektSzépség - plasztikán innen és túl, Larion ZoévalPlasztikai műtét: feminista tett vagy a női test tárgyiasítása? Valóban javíthatja az önbizalmunkat, mi több, megoldhatja a testünkkel kapcsolatos aggodalmainkat egy szépészeti beavatkozás - vagy a műtét opciója csak még nagyobb önbizalomhiányt szül? Lehet etikusan állást foglalni a témában, vagy kerek perec kijelenthetjük, hogy a plasztikai iparág a testképzavarainkból húz hasznot? Milyen hatással van a plasztikai igényekre a közösségi média? Miért félünk az öregedéstől? És miért ellentmondásos, hogy a pla...2022-02-0854 minVénusz ProjektVénusz ProjektKritikus újságírás és nők médiában - a Telexben és azon kívül, Munk VeronikávalMennyire van igénye az embereknek Magyarországon szabad sajtóra? Mitől lesz egy médium független? Ki tudhatna ezekre a kérdésekre jobban válaszolni, mint Munk Veronika, a Telex alapító-főszerkesztője - aki jelenleg tartalomfejlesztési vezetőként felel a Telexért. Ebben a Vénusz Projekt epizódban vele beszélgettünk a fentiek mellett olyan kérdésekről, mint hogy miért van jelentősen kevesebb nő a hazai újságszerkesztőségekben annak ellenére, hogy a média-szakos képzéseken “túlerőben” látszanak, hogyan érdemes (ha egyáltalán az) ezekbe a...2022-01-1148 minVénusz ProjektVénusz ProjektMeztelenség, mint a legtermészetesebb állapot Fejér Bernadette fotóssalMilyen előnyei és hátrányai vannak annak, hogy a fotóművészet kikerült a digitális térbe, különösen az Instagramra? Mik a fotózás nagy dilemmái? És miben más, ha nő fotóz nőket? Hol, miben különül el a pornográfia és a művészi meztelenség? Hogyan lehetne normalizálni, közelebb hozni az emberekhez a meztelenséget? Miért fontos, hogy szeressük a saját meztelenségünket? Hogyan kapcsolódik össze a nőiség és természet fogalma a művészetben és azon túl? Fejér Bernadette...2021-09-0729 minVénusz ProjektVénusz Projekt"Egy egész országnak kéne, hogy mellettünk álljon" - Élsportról, mentális egészségről és testképről Késely Ajna úszóvalA 2020-as (2021-es) Tokiói Olimpián nagy hangsúlyt kapott a médiában a mentális egészség témaköre: gondolunk itt Simone Biles visszalépésére, vagy a Hosszú Katinkát érő abúzusra. Ahogy az élet sok területén egyre többen és többet foglalkozunk ezzel a témával, úgy ágyazódnak be a társadalmi változások a sportba is - lévén, hogy a sport, az élsport, sőt, talán maga  a versenyzés is társadalmi konstrukció. Hogyan befolyásolja a személyiséget, a komplexusokat az élsportolói lét és az ezz...2021-08-2458 minVénusz ProjektVénusz Projekt“Itt vagyunk, együtt vagyunk, fontosak vagyunk” - Dudits Lucával, a Háttér Társaság ügyvivőjévelMit jelentenek a színek a Pride zászlón?  Miért fontos az, hogy a többségi társadalom tanuljon az LGBTQI történelemről? Tényleg "minden joga megvan a homoszexuálisoknak"? És miben éri őket leggyakrabban jogsérelem, amikor épp mégsem? Mi a jelentősége az azonos nemű párokat bemutató reklámoknak? Mi az a pink-washing és miért problematikus?  Diszkriminálhat szexualitás alapján Novák Katalin? És mit tehetünk magánszemélyként, szervezetként a Pride hónapban és azon kívül?2021-06-1543 minVénusz ProjektVénusz ProjektA gyerekek kiszolgáltatottsága az egész társadalom problémája - Kiss Dórával gyermekházasságról, gyerekek sz*xuális kizsákmányolásárólMit jelent a gyerekek szexuális kizsákmányolása? Kit veszélyeztet az emberkereskedelem a 21. századi Magyarországon? Miért 16 év a házasság alsó korhatára és miért emelnék meg szakemberek? Miért használjuk még mindig a(z amúgy helytelen) gyermekpornográfia kifejezést? Mi veszélyezteti a gyereket az interneten, és mit tehet a szülő, a hatóság, egy alapítvány? Mit posztoljunk szülőként, nőként, vagy fiatalként az interneten?2021-06-0158 minVénusz ProjektVénusz ProjektA szabadságod elvehetik, de az emberi jogaidat nem - A fogvatartottak jogairól Szegő DórávalTe mennyit tudsz a börtönök működéséről? Tudod, miben különbözik egymástól egy férfi és egy női börtön? Vannak esetleg olyan bűncselekmények, amik nők körében klasszikusan gyakoribbak? Miben különbözik a férfi, illetve női fogvatartottak percepciója - vagy a szabadult fogvatartottak jövőképe? Miért fontos a társadalom számára az, hogy ne feledkezzünk el a börtönben, elzártan élőkről sem, és mennyiben igazak a klasszikus női börtön-mítoszok? Ebben az epizódban Szeg...2021-05-1843 minVénusz ProjektVénusz ProjektAmikor menekültekről beszélünk, emberekről beszélünk - Major Magdával a hazai menekülthelyzetről2015-ben nagy hangsúlyt kaptak a médiában a Keleti Pályaudvar mellett táborozó menedékkérő emberek, illetve a magyar-szerb határon felállított ideiglenes tranzitzónák - általában a Helsinki Bizottság említésével. Hol vannak ma menedékkérők és menekültek Magyarországon? Miért fontos még mindig ez a téma, ha menekült státuszt kérő emberek már alig érkeznek az országba? Avagy mennyiben lehet az egész magyar társadalom emberi jogainak a jövője az, ami az utóbbi évtizedben itthon a menekültekkel történt? ...2021-05-0446 minVénusz ProjektVénusz ProjektAz életünk szerves része - nők a kémiában Szujó Nórával, a Phi Cosmetics termékfejlesztőjévelMiért alulreprezentáltak a nők a STEM (tudományos, technológiai, mérnöktudományi és matematikai) szakmákban? Segítenek a nők által elért tudományos sikerek ennek előremozdításában? Miért fontos a holisztikus nézet a kémiában? Kinek higgyünk, ha a bőrünkről van szó? Miből áll egy kozmetikai termék fejlesztése, és tényleg igaz, hogy amit megeszünk, azt a bőrünkre is kenhetjük? Ebben a Vénusz Projekt epizódban kivételesen jól működött a kémia (ba dumm tss), ilyen és hasonló kérdé...2021-04-2738 minVénusz ProjektVénusz ProjektSenki sem születik tudatos influenszernek! - Wertán Sárával a szélsőségektől mentes fenntarthatóságrólWertán Sára tudatos influenszer: @aboutahome néven otthoni praktikákról, környezetvédelemről és bevált termékekről, @beszelgessjol néven pedig kommunikációs fejlesztésről posztol. A Vénusz Projekt legújabb epizódjában a két Instagram fiókról, a véletlen követőtáborról és az influenszerek közötti barátságról is beszélt.2021-04-1355 minVénusz ProjektVénusz ProjektA közösség(i média) erejével - a KIKAPCS. Alapítvány vezetőivelA KIKAPCS. egy egyetemi feladatból nőtte ki magát alapítvánnyá, amely sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családoknak nyújt lehetőséget egy közösségbe való tartozásra és kikapcsolódásra. Már több mint ötven családnak biztosítanak terápiás fejlesztéssel egybekötött nyaralásokat, jövőre pedig 100-ra tervezik bővíteni a keretet. A lányok számos díjat nyertek már, valamint tavaly felkerültek a Forbes “30 sikeres magyar 30 alatt” listájára is. Ebben a Vénusz Projekt epizódban az alapítók, Viki és Luca meséln...2021-03-3034 minVénusz ProjektVénusz ProjektMenstruációs szegénység és fehér felsőbbrendűség - SzSzA 84 x Vénusz ProjektKépzeld el, milyen lenne, ha egy évben 84 napra kiesnél az iskolából vagy a munkádból. A szub-szaharai Afrikában élő kamaszlányok és nők számára ez a valóság: ebben a térségben átlagosan ennyi napot kell az iskolából és a munkahelyről távol maradniuk a nőknek a menstruációs szegénység, a tabuk és tévhitekből eredő „period shaming” miatt. A Szívemben Született Afrika 84 programot Könczöl Zsófia álmodta meg a Budapest-Uganda tengelyen, olyan problémákra koncentrálva, mint a menstruációs szegénység, a gyermekh...2021-03-1659 minVénusz ProjektVénusz ProjektSelf Love Club - Kollár Annával az önszeretetrőlAz elmúlt pár évben a szókészletünk egyik alapeleme lett a “coach” szó, nagyjából mindannyiunk ismeretségi körébe jut minimum egy ilyen. De mit is csinál pontosan egy coach? Miért lett ilyen trendi a coaching? Mi tartozik a coaching hatáskörébe, és miért nagyon fontos, hogy ne keverjük össze a pszichológiával? Kollár Anna sok éve foglalkozik coach-ként az önszeretet témakörével, nemrég egy könyve is megjelent Modern Istennők Kőzikönyve címmel, ami rezonál az általa alapított és vezetett Instagram-közö...2021-03-021h 18Vénusz ProjektVénusz ProjektVirtuális iszapbirkózás avagy a nagy Miafemme és Vénusz vitaMorvai Antoniával és Wilson Lucával, a Miafemme podcast háziasszonyaival a nők közötti versengésről, irigységről, negatív kritikáról, karosszék-feminizmusról, metszetekről, aktivizmusról és persze a podcastekről beszélgettünk.2021-02-161h 03Vénusz ProjektVénusz ProjektA fehér bot mögött meglátni az embert - Látássérült nőkről Lendvai LillávalA fogyatékossággal élő nőkre a többségi társadalom dupla nyomást helyez: egyszerre szembesülnek a nők felé irányuló klasszikus elvárásokkal és társadalmi nyomással, valamint a fogyatékossággal élőkkel szembeni sztereotípiákkal. Egyszerre várják el tőlük, hogy helytálljanak nőként és dolgozó emberként, a gyermekvállalásról nem is beszélve - a másik oldalon viszont a többségi társadalom sokszor inkompetensnek és nőietlennek tartja őket. A fogyatékossággal élők bizonyos kutatások szerint 4-szer olyan gyakran lesznek szexuális...2021-02-0251 minVénusz ProjektVénusz Projekt#freeSZFE - A mozgalomról Bánföldi Rebekával és Zétényi LinávalA #freeSZFE mozgalom bőven nem csak az egyetemről szól: nagyon sok fontos, univerzális mondanivalóval szolgál bátorságról, emberségről, demokráciáról, a jogaink érvényesítéséről és az igazunk melletti kiállásról. Milyen a mozgalom “belülről”? Kikhez szól - és kikhez sikerült eljuttatni a kezdeményezés hírét? Sikerült túllépni a #freeSZFE-nek a saját közegén? És mi a folytatás? Ebben az epizódban két SZFE-s diákkal, Zétényi Linával és Bánföldi Rebekával beszélgettünk, akik 2021-01-1949 minVénusz ProjektVénusz ProjektOlvasás, mint terápia Jakobovits KittivelMit árul el az olvasóról a könyv, ami éppen a kezében van? Hogyan elemezheti páciensét a pszichológus szövegek segítségével? Miért olvasunk Agatha Christie könyveket a pandémiában? És persze: mi az az irodalomterápia? Jakobovits Kitti @olvasopszichologus irodalomterapeutával beszélgettünk az olvasás és az írás folyamatáról, a biblioterápia tudományáról, hasznáról és relevanciájáról, kedvenc könyveinkről és arról, hogy milyen szerepet játszik az életünkben és a terápiában a közösségi média és a koronavírus (mert eze2021-01-0549 minVénusz ProjektVénusz ProjektA szólásszabadság nem egyenlő a gyűlöletbeszéddel - Rasszizmusról Sheima Alnour-ralHogyan érhető tetten Magyarországon a rasszizmus - akar egyéni, akár intézményes szinteken? És mit tehetünk kiváltságos helyzetű fehérként? Mi a colorism, mi a white fragility? Valóban minden feketének dolga, hogy a rasszizmusról oktasson minket? Több lehetősége van Európában egy színesbőrű modellnek - vagy épp ellenkezőleg? Sheima Alnour-ral többek között a rasszizmusról, kultúrturizmusról, fehér privilégiumokról és önreflexióról beszéltünk. Illetve szóba került a Szeretest Instagram oldal is, ahol Sheima a történetér2020-12-121h 04Vénusz ProjektVénusz ProjektA tudatos menstruációról - Szőllősi "Ciklusmesék" NórivalMiért fontos a ciklusunk megismerése? Hogy lesz valakiből menstruációs-influenszer és mit csinál egy ciklus-coach? Jogosan kérhetnének szabadnapot a nők havi vérzés idején? Mennyiben változott a vér megítélése az utóbbi évezredekben? Hogyan igazíthatjuk az életünket a ciklusunkhoz? És miért fontos az, hogy a férfiakat is bevonjuk ebbe?  Rendszerszintű vagy egyéni probléma vajon, hogy sokan nem ismerik eléggé a saját testük működését - és nem ismerik fel a fontosságát annak, hogy ismerjék? Többek között eze...2020-12-0849 minVénusz ProjektVénusz ProjektEngem, ami igazán érdekelt, hogy mi van utána - Halász Ritával a Mély levegő-rőlPárkapcsolati- és magánéleti válság, családon belüli erőszak, drogok, dilemmák, szembesülések, újrakezdések - ezeket a témákat tárja fel Halász Rita első regényében, az idén ősszel megjelent Mély levegő-ben, mindezt tűpontos ábrázolással, kíméletlen őszinteséggel, iróniával és humorral. Mik egy elsőkötetes író módszerei, élményei, tapasztalatai - pandémián innen és túl? Mi kell ahhoz, hogy hitelesen tudjunk megformálni egy karaktert? Mennyire azonosítható a szerző a karaktereivel? És honnan jön az egész regényt áthat...2020-12-0144 minVénusz ProjektVénusz ProjektGondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! - Sipos Melindával a fenntarthatóságról"Minden, ami ideiglenes, az valójában nem fenntartható" - magyarra fordítva valahogy így hangzik David Attenborough egyik markáns mondata a "Life On Our Planet"-ben. Az epizódban Sipos Melindával, az egyik első hazai csomagolásmentes bolt, a Ligeti bolt alapítójával beszélgettünk nem csupán a fenntartható és környezettudatos életmód alapvető kérdéseiről, problematikáiról és nehézségeiről (ahol egyébként egyúttal megosztunk pár jó lifehacket is). Hanem arról is, hogy Melinda milyen üzleti és emberi nehézségekkel néz szembe két csomagolásmentes bolt üzletve...2020-11-2442 minVénusz ProjektVénusz ProjektEtikus, feminista és bűnmentes pornó Mérő VerávalLétezik etikus pornó? Mi a probléma az ingyenes felnőttfilmekkel, és miért nem értünk egyet a feminista diskurzussal? Mit tehetünk a pornósok védtelensége ellen? Jól tesszük, ha stigmatizáljuk a pornográf tartalmak fogyasztását és készítését? Mi a probléma a szexuális oktatásban? És mi köze van ennek ez egésznek a közösségi médiához és az influenszer-kultúrához? Mérő Verával, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene oldal kezelőjével, a Pornográcia című könyv szerzőjével é...2020-11-101h 09Vénusz ProjektVénusz ProjektMűvészetet mindenkinek az AZVLM tagjaivalAz AZVLM művészeti kollektíva, avagy Mohácsi Luca, Jezerszky Viki, Makay Anna és Gyarmati Zea hosszú ideje színesíti a budapesti kulturális életet, és a hazai fesztiválokon is találkozhattál már a nevükkel. Legújabb projektjük célja az innovatív digitális művészeti és oktatási formák bemutatása, amelynek keretében a BAGázs Közhasznú Egyesülettel együttműködésben zenekészítő workshopokat tartanak hátrányos körülmények közt élő gyerekeknek, valamint egy néptánctanulást népszerűsítő szoftveren is dolgoznak a XorXor fejl...2020-10-2751 minVénusz ProjektVénusz ProjektTörténelem és testideál - Czingel SzilviávalA Vénusz Projekt legújabb epizódjában Czingel Szilvia néprajzkutató, kultúrantropológus volt a vendégünk, akinek nemrég megjelent, A női test alakváltozatai 1880—1945 című könyve azt vizsgálja, hogyan hatottak a társadalmi is kulturális változások a női testkultúrára, a testideálra, milyen változások történtek az évek alatt (például a fehérneműforradalom és a biciklizés), milyen folyamatok hatottak a szépségiparra, és hogyan jöttek létre azok az elvárások és ítéletek, amelyek a mai napig meghatározzák a női t...2020-10-2053 minVénusz ProjektVénusz ProjektGenerációs traumák, családi örökségek - Kiss Nikoletta : "Régmúlt napok fénye"Kiss Nikoletta könyve, a Régmúlt napok fénye két idősíkon játszódik. 1949-ben az egyik főszereplő, Bárdossy Rebeka ígéretes fiatal színésznő, akinek nemesi származása a karrierje útjába áll. A forradalom után emigrál az országból. 2017-ben unokája, Anna, a sikeres berlini galériatulajdonos  tulajdonába kerül egy Rebekát ábrázoló portré. A könyvben a két nő visszatér Budapestre: Anna hogy felkutassa a kép történetét és a család múltját. Rebeka pedig hogy visszaemlékezzen fiatalkorára...2020-10-2042 minVénusz ProjektVénusz ProjektTöbb ****** poént a nőknek! Benedek Ágotával a Rumbarumbammról„Vigyázat, ez egy szexi, explicit epizód” - Benedek Ágota szavaival élve. A Rumbarumbamm blog és könyv szerzőjével a karantén-produktivitásról, női humorról, emésztésről, tabutémákról és a határok feszegetéséről beszélgettünk. A Rumbarumbamm, Ágota első könyve, amit egy, a karantén alatt írt blogból készült, október hatodikán jelenik meg, a Libri gondozásában. A könyv egyszerűen zseniálisan vicces - pont mint az írója. Az epizódot a Libri Kiadó támogatta. Keressétek a Rumbar...2020-10-0644 minVénusz ProjektVénusz ProjektA vidéki élet szépségei - és minden más - Kovács ZsófivalKovács Zsófi és családja 2008 óta vezeti a Tekeresvölgyi Családi Birtokot Nemesvámoson, ahol nem minősített biogazdálkodás keretében üzemeltetnek sajtmanufaktúrát egész évben. Családi vállalkozás lévén mindenki bőven kiveszi a részét a munkából. Mivel ez a téma számunkra is ismeretlen és csupa meglepetés, Zsófi készségesen megválaszolta minden kérdésünket, és egyúttal segített lerombolni a fejünkben élő romantikus mítoszokat a vidéki birtok életével kapcsolatban. Milyen...2020-09-2948 minVénusz ProjektVénusz ProjektJó és rossz könyvekről, kultúráról, irodalomról Ott AnnávalMitől jó egy könyv, egyáltalán van jó és rossz könyv? Hogyan helyezkedhet el valaki a kulturális világban? Miért aktuálisak ma is Nádas Péter könyvei? Be kell fejezni egy könyvet, ami nem tetszik? Lehet kedvenc könyvünk? És a legfontosabb: hogyan találjunk időt az olvasásra ebben a rohanó világban? Ilyen fontos kérdésekről beszélgettünk Ott Annával, aki kulturális menedzserként a közösségi médián is népszerűsíti az irodalmat. A nevéhez kötődnek többek között a Hadik kultur...2020-09-1555 minVénusz ProjektVénusz ProjektSzerhasználó nőkről és női szerhasználatról - dr. Kaló Zsuzsa pszichológussalAz addiktológia tudománya az 1990-es évekig a férfiakra fókuszált, hiszen a statisztikák alapján ők jóval érintettebbnek tűnnek a témában. Ez azonban nem feltétlenül van így: a női szerhasználók között rengeteg a “láthatatlan” szerfüggő, akik a tabuk, a stigmák és az ellátórendszer felkészületlensége miatt nem jutnak megfelelő segítséghez. Pedig a nemi különbségek fontosak a szenvedélybetegségek megértésében és hatékonyabb kezelésében - és ha elsőre nem is gondolnánk, vannak kifejezetten nős...2020-09-0150 minVénusz ProjektVénusz Projekt„Nem lehetünk mindig a hullám tetején” - Lukoviczki Rékával testi és lelki egyensúlyrólEbben az epizódban egy nagyon inspiráló és csodálatos nővel, Lukoviczki Rékával beszélgettünk. Réka Robotlány művésznéven írja le tapasztalatait a Lábatlan blogján 2015 óta, 2016-ban volt egy TED beszéde, azóta szerepelt az ELLE, a Runners World és a HVG a Nő magazinok címlapján, 2019-ben pedig a Budapest International Film Festival arca volt. Másfél lábbal futott többek között Vivicittán és Ultrabalatonon, idén átúszta a Balatont, évekig a paralimpiára készült, de nekünk most más célokról és motivációkról beszél...2020-08-1848 minVénusz ProjektVénusz ProjektPanka kutyafuttában - Ocztos Panka kutyakiképzővelÁllatokkal hivatásszerűen foglalkozni minden korban misztikumot vonzott maga után. Ocztos Panka mindig is tudta, hogy segítő szakmában szeretne elhelyezkedni, azonban sok évig szüneteltette álmait. Sok különféle iskola, végzettség és diploma után úgy döntött, ösztönös tehetségét az állatokkal való foglalkozásban kutyakiképzőként fogja hasznosítani, ezzel segítve mind az állatokon, mind gazdáikról óriási terheket levéve a mindennapokban. A Vénusz Projekt legújabb epizódjában Ocztos Panka kutyakiképzővel, a Panka Kutyafuttában blog és a Dogventure oldalak szerzőjével beszé...2020-08-0426 minVénusz ProjektVénusz ProjektVénusz Projekt x Lazy Women 2. rész - Amelyben kivételesen minket kérdeznekA Vénusz Projekt x Lazy Women együttműködésének 2. részében rendhagyó módon a Lazy Women alapítói, Tóth Bori és Borsi Zsófi kérdeznek minket! Szó lesz a Vénusz Projektről, célokról, felelősségről és arról, hogyan látjuk a hazai feminista közösségeket, irányzatokat, tendenciákat.2020-07-2840 minVénusz ProjektVénusz ProjektKülönkiadás: A Drillről, irodalmi karakterekről, gendersemlegességről Fiala BorcsávalMilyen nőnemű karakterekből kéne több az irodalomba? Azonosítható egy író a szereplőivel? Eleget olvasunk nő íróktól? A Vénusz Projekt különkiadásában ilyen és hasonló kérdéseket feszegetünk új könyve kapcsán Fiala Borcsával. Fiala Borcsa - aki nem mellesleg a WMN online magazin főszerkesztője is - új regényében, a Drill-ben kíméletlenül világít rá a kapcsolatok törékenységére, az élet azon apró mozzanataira, amelyek szép lassan beférkőznek a kövek közé és megrepesztik egy házasság szilárdnak hitt2020-07-2826 minVénusz ProjektVénusz ProjektVénusz Projekt x Lazy Women 1. rész - A The Lazy Women alapítóit kérdeztükHogyan kapcsolódik össze a lustaság és a feminizmus? A The Lazy Women nevű blog és közösség alapítói, Tóth Bori és Borsi Zsófi meglátásai, tapasztalatai szerint a nőktől hagyományosan több önfeláldozást és nagyobb tűrőképességet várunk el, ha munkáról van szó. A Vénusz Projekt és a The Lazy Women együttműködésének 1. részében a feminizmus hazai tendenciáiról, a láthatatlan munkákról, női közösségekről és a Lazy Womenről beszélgettünk.2020-07-2122 minVénusz ProjektVénusz ProjektA szerencse egy hozzáállás - a Briefly alapítóivalA Briefly két alapítójával nem csak a startup fogalmát tisztáztuk, de beszéltünk a siker titkáról is, vagyis azokról a tulajdonságokról, amik sikeressé tehetik az ember projektjét, az imposztor szindrómáról, és arról, hogy hogyan lehet leküzdeni azt, az üzleti világról és az innovációkról, az üvegplafonról, a főnöknőkről és a női díjakról is. Tassonyi Csenge és Bittera Réka 2019-ben alapították a Briefly-t, ahol cégeket kötnek össze reklámipari szabadúszó c...2020-07-0733 minVénusz ProjektVénusz ProjektTest, tabuk és betegség - Szentesi Évával a legújabb könyvérőlSzentesi Éva nagyon inspiráló és egyben nagyon szókimondó nő -  a legújabb epizódunkban tabuk nélkül, őszintén beszélgettünk vele a betegség ki nem mondott velejáróiról, a nőiességre gyakorolt hatásáról, az elfogadásról és a gyógyulásról, arról, hogy miért volt nagyon nehéz megírni a legújabb könyvét, és hogy miért írta meg mégis. A legfontosabbat utoljára hagytam az író rákos betegségének krónikája és a gyógyulás története, ezzel együtt kisokos a HPV-ről, a...2020-06-2354 minVénusz ProjektVénusz ProjektNem vér szerinti, de saját gyerekek - Az örökbefogadásról Mártonffy ZsuzsávalNemrég jelent meg Mártonffy Zsuzsa örökbefogadásról szóló könyve ‘Akiknek két anyja van’ címmel, emellett az Örökbe.hu bloggereként is ismerhetitek a nevét. A Vénusz Projekt legújabb adásában vele beszélgettünk személyes történetéről, az örökbefogadás szubjektív- és rendszerbeli nehézségeiről és szépségeiről, a könyvről, a blogról. Az adás a Bookline támogatásával valósult meg, ahol már kapható is Zsuzsa könyve.2020-06-0950 minVénusz ProjektVénusz ProjektInstant irodalom a POKET kommunikációs vezetőjével, Horváth PannávalHonnan tudod, hogy egy vers jó? Hány nő van a férfi írók mögött? Menő mostanság kortárs irodalmat olvasni? És mi a helyzet a női irodalommal? Ilyen, és hasonló kérdéseket tettünk fel Horváth Pannának, a POKET kommunikációs igazgatójának. A második évad utolsó részében művészetről, versekről, válságról, írói vénáról, karanténszokásokról és kötelező olvasmányokról beszélgettünk.2020-06-021h 02Vénusz ProjektVénusz ProjektSzínház, filmek és felnőtt mesék Balsai MónivalBalsai Móni neve, arca és hangja ismerős lehet a Társas játék, az Alvilág vagy a Terápia című sorozatokból, a Liza, a rókatündér vagy az X, a rendszerből törölve című filmből, esetleg a színházi alakításai miatt. A Jászai Mari-díjas színésznővel többek között a színpadról és a filmvászonról, a szakmán belüli női-férfi erőviszonyokról, a mesékről, kikapcsolódásról és a vírus okozta helyzetről beszéltünk.2020-05-191h 11Vénusz ProjektVénusz ProjektA zongoratanárnő sztereotípia - Schoblocher Barbival a zeneipari üvegplafonrólA nemek közti egyenlőség a globális zenei világ egyik nagy kihívása. De tényleg kevesebb a nő a zeneiparban - vagy csak kevésbé láthatóak? Mi a helyzet a zongoratanárnő sztereotípiával? Létezik zeneipari üvegplafon? Mi a legnehezebb a “zenész létben”? Schoblocher Barbival, a Blahalouisiana zenekar frontemberével beszélgettünk a Vénusz Projekt legújabb adásában. Fent vagyunk a Patreonon! Támogasd a Vénusz Projektet, és megjutalmazunk heti egy mini-epizóddal és korai epizód-eléréssel. Részletekért látogasd meg a patreon.com/ven2020-05-0536 minVénusz ProjektVénusz ProjektAkik minket inspirálnak - Anyák napi különkiadásHa kíváncsi vagy, miből lett a cserebogár, hallgasd meg a Vénusz Projekt anyák napi bónusz epizódját! A jeles nap alkalmából saját anyukáinkat kérdeztük a nőiségről, karrierről és gyerekvállalásról, üvegplafonról és nevelési elvekről.2020-05-0330 minVénusz ProjektVénusz ProjektNők a programozásban Dr. Breuer AnitávalNemi identitásunk része a technikához való viszonyunk, amelyre a születésünktől fogva sztereotípiák szerint nevel a környezetünk. De valóban igaz, hogy “a lányok rosszabbak a programozásban”? És mi a helyzet az úgynevett “confidence gap”-pel? Milyen okai lehetnek, hogy a nők jellemzően alulreprezentáltak az informatikai szakterületeken? A számítógépek hőskorában ugyanis ez nagyon nem így volt, sőt: az első programozók nők voltak, a PC megjelenésével azonban átalakult az informatika hierarchiája is.  Karanténból jelentkezik a Vénusz Projek...2020-04-2131 minVénusz ProjektVénusz ProjektNői hajó a láthatáron! - Élsport, női kvóták és vitorlázás Érdi MárivalNői kvóta a sportban. Szükséges? És mi a helyzet a nemek különválasztásával? Hogyan tekintenek a sportoló(nő)k a testükre? Vannak testképzavaraik? A vitorlázás sok faktor miatt sajátos sport, nálunk most elsősorban azért került terítékre, mert - amellett, hogy Lili is sokáig versenyvitorlázott - itt is van női kvóta, amiről a sportolók körében is megoszlanak a vélemények. Valamint a sportágat űzők teljesítménye olyan faktoroktól függ, ami miatt főleg érdekes kérdés, h...2020-04-0735 minVénusz ProjektVénusz ProjektA menstruáció szegénység? - a NEM tagjaivalTe tudod, hogy mit jelent pontosan a menstruációs szegénység? Hogy kiket érint, miben mutatkozik meg, miért problémás rövid- és hosszútávon? Hogy miért nem lehet ezt a globális problémát mosibetétekkel és kelyhekkel megoldani? Hogy mit tehetsz te, hogy mit tehetenek a szervezetek, a cégek vagy akár a kormány? Ha ötleted nincs, semmi baj, most elmagyarázzuk. De ha tudod, az sem probléma (sőt!), hiszen ezen felül sok fontos téma kerül szóba: például a magyar feminizmus, a menstruációt övező tabu, a mé...2020-03-2444 minVénusz ProjektVénusz ProjektKülönkiadás - Endo mi?! - Az endometriózisról Anda OrsivalÉpp fél éve, hogy elkezdtük a Vénusz Projektet, és még egyetlen egyszer sem beszélgettünk semmilyen női nemi szervvel kapcsolatos dologról - eddig. Statisztikák szerint minden 10. nőt érint az endometriózis nevű betegség, ennek ellenére a diagnosztizált esetek 60%-a a diagnózis felállításáig nem  is hallott erről a problémáról.  A fájdalmas menstruáció márpedig nem törvényszerű, sőt, akár komoly gondot is jelezhet. Anda Orsi maga is endometriózisban szenved - egyébként ennek a kifejezésnek a helytállóságáról is...2020-03-2123 minVénusz ProjektVénusz ProjektLassú divat, lassú élet? - A slow fashionről Mengyán EszterrelMelyik boltban vegyünk ruhákat, ha tényleg törődünk a bolygóval? Jobb a vintage, mint a magyar tervezői termék, esetleg a second hand a menő? Örülünk annak, hogy angol tervezők Berettyóújfalun fillérekért varratják a luxustermékeiket? Kiben bízhatunk, ha egy ruhadarab anyagáról, a gyártás körülményeiről szeretnénk tájékozódni? Laikusként mi nem tudnánk biztosan megválaszolni ezeket a kérdéseket, de ebben az epizódban segítségünkre siet valaki, aki már évek óta ezekről a ké...2020-03-101h 19Vénusz ProjektVénusz ProjektLáthatatlan kezekA Láthatatlanok című film egy női nappali melegedő hétköznapi küzdelmeit mutatja be, érzékenyen, szépen, a lehetőségekhez mérten vidáman - és mégis hitelesen. Képet kapunk arról, mi mindenre képesek a szociális munkások azért, hogy a láthatatlanokat láthatóvá tegyék, és mi kell ahhoz, hogy egy hajléktalan ember újra teljes értékű embernek és nőnek érezhesse magát. Kiből válhat hajléktalan? Tényleg “mindenki a maga szerencséjének kovácsa”? Rengeteget dobálózunk a mélyszegénység szóval, de biztosan t...2020-02-2557 minVénusz ProjektVénusz ProjektJátszótéri szerelmekA Fogadjörökbe nem menhely, de már 37 kutyát adtak örökbe IDÉN, másfél hónap alatt. Fekete ebeket amúgy kevésbé szeretnének a magyarok, és az idősebb állatok sokkal hálásabbak. Az örökbefogadásért is kell fizetni, sőt véletlenszerűen le is ellenőrzik a gazdikat, mégis megéri egy játszótéri szerelem eredményét, azaz menhelyi kutyát befogadni. Hasonló érdekes fact-ekért, hiteles helyzetjelentésért vagy az ideiglenes befogadáshoz kedvcsinálóként hallgasd meg az epizódot! Szabó Zita és Anna az anyukájukka...2020-02-1137 minVénusz ProjektVénusz ProjektA Vogue életstílusMi jut eszedbe, ha azt mondjuk: vogue? A divatmagazin? Vagy a híres Madonna szám? Netán a Paris is Burning című film vagy a Pose sorozat? A vogue egy nagyon izgalmas, szubkultúrává formálódott táncstílus (vagy táncstílussá formálódott szubkultúra), egy inspiráló és meglepő világ, ami komoly egyenlőségi mozgalom is egyben.  De kik a vogue-osok és pontosan mit csinálnak? És leginkább, miért? A Vénusz Projekt második évadának első epizódjában Rácz Konival, a hazai vogue mozgalom egyik első képviselőjével beszélgetünk.2020-01-2832 minVénusz ProjektVénusz ProjektKét újságíró a hétmilliárdbólKik az újságírók? Estélyiben koktélozó, sztárokkal lepacsizó hírességek, minden titkok tudói? Vagy épp ellenkezőleg, mindenből kiábrándult, folyton íróasztal felett görnyedő, vizes zsemlén élő magányos alkoholisták? Mik a legfontosabb „újságírói értékek” a 7 milliárd újságíró korában? A Vénusz Projekt évadzáró epizódjában kicsit kötetlenebb és lazább beszélgetés során az újságírással kapcsolatos sztereotípiák mellett azt fejtegetjük, milyen a nemek megoszlási aránya a szakmában, a különböző műfajokban – és mégis miért lehet az...2020-01-1442 minVénusz ProjektVénusz ProjektSzilveszteri feminista extravaganza Miss PinávalÉrdekel, hogy van-e magyar szó a feminizmusra? Hallottál már a cunt art-ról? Gondolkoztál már azon, hogy a feminizmust hogyan lehetne közelebb vinni a fiatalokhoz? Tudod, mi az interszekcionalitás szó jelentése? És egyáltalán, te hogyan definiálnád a feminizmust? Mi kivesézzük ezeket a témákat - többek között. Ha úgy gondolod, hogy a feminizmus nem egyenlő a férfigyűlölettel, ez a rész tetszeni fog. Ha pedig úgy gondolod, hogy a két fogalom jelentése közel áll egymáshoz, akkor hallgasd meg ezt a részt, tisztába...2019-12-3142 minVénusz ProjektVénusz ProjektKerítésfestés és más, valóban hasznos adományok Kun AlízzalBiztos neked sem ismeretlen az a rengeteg kihasználatlan, már-már felesleges ajándék, amit kapsz, és amit bizony néha adsz is. Karácsony közeledtével ez extrán aktuális. Ugyanez a helyzet az adományozással is: a pokol felé vezető út ugyanis jószándékkal van kikövezve. Talán elsőre drasztikusan hangzik, de rosszul és rosszat adományozni nagyon is lehet.  Kun Alízzal, az Igazgyöngy alapítvány munkatársával beszélgettünk az adományozás méltóságáról és a méltósággal adományozásról, akinek arra nézve is...2019-12-171h 12Vénusz ProjektVénusz ProjektNők a pohárban Dobos BiankávalVan olyan, hogy nőies bor? Miért különleges egy női borász és egyáltalán, jogos a 21. században, ha a borászat bármely ágában nemi alapon megkülönböztetjük a szakértőket? Dobos Biankával, a Vince Magazin munkatársával, borkedvelővel és borismerővel a nőies borokról és a női borászokról, a vegán és bió eljárásokról, a borivással kapcsolatos urbánus legendákról és valós tényekről beszélgettünk.2019-12-1027 minVénusz ProjektVénusz ProjektNők a díványon és azzal szemben Rácmolnár LilivelKözösségi média, FOMO, betegszerep, gyász és szorongás. Ezek számunkra is ismerős kifejezések, de közel nem látjuk át őket annyira, mint Rácmolnár Lili, aki pszihológusként dolgozik. Arról beszélgettünk, hogy ő miért akart már 12 évesen pszihológus lenni, hogy miért csinálta meg a The Therapy központot, és arról, hogy mennyire egészségtelen a közösségi média. Az álmok jelentése mögé próbáltunk betekinteni, a korunk és az ország tipikus betegségeit próbáltuk feltérképezni, és megvitattuk azt is2019-11-2637 minVénusz ProjektVénusz ProjektTest - kép Szombat ÉvávalAzt sem tudod, mi fán terem a female gaze? Nem kifejezetten magabiztosan használod a plus size kifejezést, és a body positivity sem tökéletesen tiszta? Nem tudod hova tenni a böngészés közben felugró fogyasztószerek reklámját és az Insta-fotósok legitimitását is megkérdőjelezed? Jó helyre jöttél: mi is hasonló kérdésekre keressük a választ ebben az epizódban. Szombat Éva fotóssal ezúttal a boldogságról, az önbizalomról, a női tekintetről, a plus size-ról, az Instagramról és a női orgazmusról beszé2019-11-1226 minVénusz ProjektVénusz ProjektBUSH különkiadás - Nők a színpadon és mögötte, Ferenczi Szonjával és Oláh KatávalMit gondolsz,  melyik zenei műfajban vannak legkevésbé jelen a női előadók? Mennyivel van több női dalszerző vagy zenész, mint férfi - vagy épp fordítva? Aki nem lát bele, azt hinné, a világ összes iparága közül pont a zeneipar az, ahol nagyjából semlegesség, egyenlőség uralkodik a nemek közt. Érzékelhető ugyan a fejlődés, de nőnek lenni a zeneiparban még mindig óriás szívás - és nem csak Magyarországon.  A Vénusz Projekt különkiadásában Ferenczi Szonjával, a Skeemer...2019-11-0530 minVénusz ProjektVénusz ProjektBronzplafon - nők a városi térbenMiért van több bronzból öntött állat Budapesten, mint történelmi nő? Miért készítettek kiemelkedően sok meztelen női szobrot a Kádár-korszakban? Hány utcát neveztek el valódi nőkről? Kiket szeretnénk mi megformálva látni Budapesten? Ebben az epizódban az átlátszó.hu és a 444.hu releváns cikkei, illetve a Hosszúlépés Wonder Women kezdeményezése alapján keressük a válaszokat ezekre a sürgető, fontos és nehéz kérdésekre. A közterületek, utcák nevei és a rajtuk díszelgő emlékművek sokkal...2019-10-2919 minVénusz ProjektVénusz ProjektNőirodalom? Férfiirodalom? Az irodalmi szexizmusról Seres Lili HannávalVannak olyan mondatok, amiket kizárólag csak női írók vagy újságírók hallanak? Ha van olyan, hogy “nőirodalom” vagy “női irodalom”, “férfi irodalom” miért nincs? Mi az oka, hogy a klasszikus kötelező olvasmányok között szinte egy női szerző műve sem szerepel? Tényleg létezik az irodalmi szexizmus, vagy csak túlreagáljuk? Seres Lili Hannával, elsőkötetes költővel és újságíróval beszélgettünk az irodalmi feminizmusról, a rólunk alkotott képről és az íróságról úgy általában. Lili Hanna kötetét, a “Várunk”-ot...2019-10-1536 minVénusz ProjektVénusz ProjektNejlonbiznisz - fenntarthatóság női szemmel Mohácsi Nusival és Konkoly NikivelA Vénusz Projekt első epizódjában a környezetvédelemmel foglalkozunk Mohácsi Nusival, a Shamo Bags készítőjével, és Konkoly Nikivel, a Green Guide Budapest egyik megálmodójával. Szóba kerül a hulladékmentesség, a vegánság, az utazás, a gyereknevelés és persze az ökopánik is - és még sok más, csupa izgalmas és hasonlóan boldog téma. Nem kell elkeseredni, mi pozitívan látjuk a jövőt! Az epizódban ajánlottuk a Share Waste, a Miutcánk és a Happy Cow alkalmazást, az Egyszerűbb gye...2019-10-0444 min