podcast
details
.com
Print
Share
Look for any podcast host, guest or anyone
Search
Showing episodes and shows of
Zaborszky Peter
Shows
Záborszky Péter Podcast
Starschema Felépítése és Eladása 13mrd Forintért, Magyar Angyalbefektető Hálozat Elnöke, Cápa
Csillag Péter a Starschema adat- és adattechnológiai szolgáltató vállalkozás alapító-vezérigazgatója, aki 15 évig építette fel cége nemzetközi hírnevét. A Starschema ügyfelei között olyan nagyvállalatok szerepeltek, mint a Netflix, a Facebook és az Apple, és 2022 elején 13 milliárd forintért exitált, teljesen kiszállva a cégből.Exitje előtt 2019-től párhuzamosan üzleti angyalként kezdett tevékenykedni, azóta pedig főállásban befektet startupokba, pénz és tudás együttes átadására fókuszálva. A HunBAN elnökeként közösen fe...
2025-05-19
2h 00
Záborszky Péter Podcast
„Csakazértis – Ez volt az első szavam” - Balogh Petya története - Záborszky Péter Podcast
Balogh Petya, az NNG navigációs szoftvercég társalapítója, a magyar startup ökoszisztéma egyik meghatározó alakja. Hétéves korától programozik, és már fiatalon saját vállalkozásokat indított. Az NNG sikeres exitje után angyalbefektetőként és mentorként több tucat hazai startupot támogatott, majd megalapította a STRT Startup Oktatási, Befektetési, Közösségi szervezetet, ami mára több mint 100 cégbe fektetett be. 2019 óta az RTL Cápák között című műsorának állandó szereplője, ahol saját tőkéjét fe...
2025-05-11
1h 51
Záborszky Péter Podcast
A Diverzum összeköti a diákokat a brandekkel - és már nyereséges is! László Miki
Hogyan épített a Diverzum diákoknak egy sikeres startupot?Ebben az epizódban László Mikivel, Diverzum alapítóval arról beszélgetünk, hogyan indult egy egyszerű ötletből egy olyan platform, amely ma diákok százezreinek segít kedvezményeket és exkluzív ajánlatokat találni. Megosztjuk a kezdeti kihívásokat, a startup építésének kulcsmomentumait, és azt, hogyan sikerült a semmiből közösséget és bizalmat építeni a diákok körében. Ha érdekel, hogyan lehet egy ötletet valósággá formálni, és milyen stratégiák segíte...
2025-04-15
1h 19
Záborszky Péter Podcast
Csanády István, Shapr3D - "Ha pár év múlva besétálsz egy szobába, 2-3 tárgyat Shapr-ben terveztek"
Csanády István a Shapr3D alapítója, amely egy innovatív CAD tervezőszoftver. Hosszú és kitartó küzdelmek után a Shapr3D igazi sikertörténetté vált – ma már olyan nagyvállalatok, mint a BMW és számos más multinacionális cég is ezt használja tervezésre. A vállalat ambíciói lenyűgözőek: céljuk, hogy a világ GDP-jét 1%-kal növeljék.Istvánnal beszélgettünk a Shapr3D történetéről, az Apple Vision Pro jövőjéről, a mesterséges intellig...
2025-02-26
2h 04
Záborszky Péter Podcast
A Bio-Barát Biobolt Építése - Zentai György - Záborszky Péter Podcast
Zentai György a Bio-Barát Bioboltok alapítójaként Magyarország legnagyobb és legsikeresebb bioüzlet-hálózatát hozta létre. Az üzletet a semmiből építette fel, és mára olyan bevásárlóközpontok keresik meg őt, mint az Árkád vagy az Allee, hogy náluk is nyisson boltot. A podcastban György mesél életének fordulópontjairól, a sport és az üzlet világában szerzett tapasztalatairól, valamint arról, hogyan építette fel birodalmát a nehézségek ellenére. 🎧 Nézd meg a teljes beszél...
2025-01-23
1h 39
Záborszky Péter Podcast
A Scoutlabs Sztori - Posta Donát - Záborszky Péter Podcast
Posta Donát, a Scoutlabs alapítója, egy olyan vállalkozás élén áll, amely az agrárpiac számára fejleszt rovar- és kártevőfigyelő szenzor rendszereket. A mezőgazdaságban ezt a feladatot eddig manuális rovarcsapdákkal oldották meg, de a Scoutlabs ezt a folyamatot automatizálja. Egy óriási piacról beszélünk: jelenleg is 50 millió ilyen manuális csapda van használatban világszerte. Donát rendkívül inspiráló személyiség, aki nagyban gondolkodik és bátran álmodik. Sok időt tölt az Egyesült Államokban, ahol ügyfele...
2025-01-07
2h 09
Záborszky Péter Podcast
Hellopay Felemelkedése és Eladása: Varga Norbert Inspiráló Vállalkozói Története - Záborszky Péter Podcast
Varga Norbert a Hellopay alapítója, aki nemcsak megálmodta, hanem felépítette és később az OTPMobilnak értékesítette a vállalkozását. A Hellopay forradalmasította a fesztiválok fizetési rendszerét, megszüntetve a készpénzhasználatot, majd sikeresen terjeszkedett a vendéglátóiparban is. A Hellopay nevéhez fűződik a ma már jól ismert „csúszka” megoldás, amely lehetővé teszi a borravaló kényelmes megadását. Amit azonban kevesen tudnak: az itt beállított borravaló valóban eljut a pultosokhoz, mégho...
2024-12-13
1h 16
Záborszky Péter Podcast
A networking ott kezdődik, hogy először önmagaddal legyél tisztában - Kovács Péter - IseeQ, xLabs
Kovács Péter a Global Startup Awards, IseeQ, Startup Safari és xLabs társalapítója. Karrierjét fejvadászként kezdte, majd a Prezinél szerzett értékes tapasztalatokat, mielőtt saját vállalkozások építésébe fogott. Hosszú évek óta aktívan tevékenykedik a startup világban, ahol jelentős kapcsolati rendszert és tapasztalatot halmozott fel. Jelenleg networking tanácsadóként, üzletfejlesztési szakértőként, általános startup tanácsadóként és coachként tevékenykedik, emellett összekötő szerepet tölt be különböző területek és emberek között.
2024-11-19
1h 47
Záborszky Péter Podcast
Minél több jó cég van, annál több jó cég lesz - Biás Csongor - Startup Hungary - Záborszky P Podcast
Biás Csongor a Startup Hungary alapító tagja és ügyvezető igazgatója, amely szervezet központi szerepet játszik a magyar startup ökoszisztéma fejlődésében, különféle rendezvényekkel, oktatásokkal és közösségépítéssel. Mára a magyarországi startup világ egyik kulcsszereplőjévé vált. Csongor számos startup sikerének és bukásának tanúja volt, emellett szoros kapcsolatot ápol tapasztalt befektetőkkel, így a startup világ ezen oldalát is jól ismeri. Számos, startupokkal kapcsolatos témát...
2024-10-14
1h 34
Záborszky Péter Podcast
1 hónap alatt összetákoltunk valamit hogy el tudjunk indulni - Zwecker Bence - Munch
A Munch egy fantasztikus startup, amely az élelmiszer-pazarlás csökkentésére épít üzleti modellt. Olyan platformot hoztak létre, amely összeköti a vásárlókat boltokkal, kávézókkal és áruházakkal, lehetőséget kínálva a vásárlóknak, hogy akár 70%-os kedvezménnyel vásárolhassanak közeli lejáratú élelmiszereket. Már kockázati tőke befektetést is kaptak, és 4 országban vannak már jelen. Az egyik alapítóval, Zwecker Bencével beszélgettem. 0:00 Intro 2:25 Mi a Munch? 5...
2024-09-06
1h 13
Záborszky Péter Podcast
"200 főről 70-re csökkent a vállalkozásom létszáma a mélyponton " - Szabadkai Olivér - OVB
Olivért beválogatták az olimpiai evező keretbe, de ekkor kellett döntenie: folytatja a sportot, vagy az OVB-nél kezd pénzügyi tanácsadóként vállalkozni és csapatot építeni. Az OVB-t választotta. Most, 20 évvel később, közel 200 fős csapatot vezet, és 2024-ben várhatóan 1,3 milliárd forint forgalmat fognak elérni, ami Magyarországon top 10-15-ös alkusz-cégméretet jelent. Rengeteg tapasztalattal rendelkezik vezetőként, értékesítőként és mentorként, befektetőként és DJ-ként, amit hobbiként űz. Amikor 20...
2024-09-03
1h 33
Záborszky Péter Podcast
Kiröhögtek a milliárdos magánkórházban - Novák Hunor - Kroki Rendelő - Záborszky Péter Podcast
Novák Hunor mint gyermekorvos és véleményvezér vált ismertté a köztudatban, amely hatalmas social media követettséget hozott neki. Ezt az alapot használta fel, amikor megalapította az exkluzív VIP orvosi tanácsadói csoportját, és később a Kroki magán gyermekrendelőt, amelyhez óriási várólisták vannak a bejutásra. Rengeteget lehet tanulni Hunortól a médiaszereplésről, influencerkedésről és a cégépítésről. Mindennél fontosabbnak tartja a minőségi szolgáltatás nyújtását...
2024-07-19
1h 51
Záborszky Péter Podcast
Magyarország Egyik Top Startupja - Seon - Kádár Tamás & Jendruszák Bence
Hogyan épült Magyarország egyik legsikeresebb startupja? A Záborszky Péter Podcast első részében a Seon alapítóival, Kádár Tamással és Jendruszák Bencével beszéltem. A Seon egy online csalásokat megakadályozó szolgáltatás, amit 7 éve indítottak, és azóta több mint 200 alkalmazottra nőttek, és több mint $110m VC (kockázati tőke) befektetést húztak be. Az alábbi témákat érintettük: 01:58 - Mi a Seon? 04:07 - Usage based üzle...
2024-06-13
50 min
Politically High-Tech
116-Interview with ReTalk Founder Peter Zaborszky & Talk Big-Tech Censorship and Privacy
Send us a textThis episode focuses on United States Inflation Legislation long term impact and Statistics, America's space dominance is greatly challenged by China with Russia's assistance. Also, Peter Zaborszky appears as a guest and talk Big Tech Censorship, Monopoly and Privacy. Finally, he also created a social media product called ReTalk that is not filled with those issues. 1. Primary PoliticsTimestamp: 5:06A. Inflation Reduction Act Analysis and Critique by Tax FoundationB. US Inflation StatisticsC. China and Russia greatly c...
2022-09-18
1h 17
KAJ Bytes of Change
Why alternative social media platforms matter
Why alternative social media platforms matter - We discuss this with Peter Zaborszky, serial entrepreneur and Founder of Retalk, a new social network that is built to encourage civil discussion, and conversations are grouped around interests, like gardening or history or politics. It also includes its own blogging platform with a ready-made audience.Watch here: Listen on top podcast platforms here: https://pod.link/thekajstudioFor instant updates on Lives and episodes follow/subscribe to me here, on YouTube at https://bit.ly/3jm0q2N, or on my LinkedIn Page The KAJ M...
2022-09-16
39 min
The KAJ Masterclass LIVE
Why alternative social media platforms matter
Why alternative social media platforms matter - We discuss this with Peter Zaborszky, serial entrepreneur and Founder of Retalk, a new social network that is built to encourage civil discussion, and conversations are grouped around interests, like gardening or history or politics. It also includes its own blogging platform with a ready-made audience. Watch here: https://youtu.be/1dZQx4zIaoM Listen on top podcast platforms here: https://pod.link/thekajstudio For instant updates on Lives and episodes follow/subscribe to me here, on YouTube at https://bit.ly/3jm0q2N, or on m...
2022-09-16
39 min
KAJ Business & Money LIVE
Why alternative social media platforms matter
Why alternative social media platforms matter - We discuss this with Peter Zaborszky, serial entrepreneur and Founder of Retalk, a new social network that is built to encourage civil discussion, and conversations are grouped around interests, like gardening or history or politics. It also includes its own blogging platform with a ready-made audience. Watch here: https://youtu.be/1dZQx4zIaoM Listen on top podcast platforms here: https://pod.link/thekajstudio For instant updates on Lives and episodes follow/subscribe to me here, on YouTube at https://bit.ly/3jm0q2N, or on my LinkedIn Page The KAJ Masterclass LIVE. A...
2022-09-16
39 min
Apaidő
Itthon akarunk élni - Apák mesélnek / Apaidő Podcast 12. adás
Miért dönt ma valaki úgy, hogy bár lehetősége lenne rá, nem megy el külföldre sokkal jobb körülmények közé élni és ott nevelni a gyermekeit? Elsőre furcsa kérdésnek hangozhat, hiszen magyarok vagyunk, Magyarország az otthonunk, hát miért is mennénk el innen? De mégis, az elmúlt években közel 1 millió magyar hagyta el az országot egy jobb élet reményében. Egy ilyen társadalmi, geopolitikai jelenség mellett nem mehetünk el szó nélkül. Fontosnak tartottam, hogy az APAIDŐ Podcast adásaiban ránézzünk...
2022-07-09
44 min
Etch The Edges
ETCHING THE EDGES ON THE SOCIAL DILEMMA WITH PETE ZABORSZKY
There is no question we have a social dilemma. Hands and eyes remain fixed on devices worldwide, absorbing snippets of information voraciously. There are any facets to the dilemma that need to be addressed. Our guest on this episode is Peter Zaborszky, serial entrepreneur and founder of RealTalk.com, the social platform for the center and center-right conservative. However, don’t let the labels lock your perspective. As with us all his history, his life story, informs his perspective. However, the label, which he is not overly fond of, do not prevent him from being an aspiring critical thinker. He...
2022-04-24
1h 02