podcast
details
.com
Print
Share
Look for any podcast host, guest or anyone
Search
Showing episodes and shows of
Eszak /
Shows
építési terület [Tilos Rádió podcast]
észak, azaz szakkoli
A műegyetem építész karának hallgatói építész szakkollégiumot alapítottak még 1996-ban. Ez az ÉSZAK. Jelinek Dorkával, Karakas Barnabással, Szilágyi Mesivel és Révész Tamással beszélgetünk arról, hogy mi is történt azóta. Tracklista: Yazz Ahmed - Waiting For The Dawn (rLr Remix)
2025-12-22
1h 08
Hatalmas arcok
Kim Dzsong Un – Az XXXL diktátor a külvilágtól elzárt pálcikaemberek élén
Észak-Korea molett diktátora globális ikon. Szinte mindenki azonnal felismeri világszerte, a karikaturistáknak mennyei áldás. Ám az ő uralma csak egy dimenzióban komédia, egy másik dimenzióban dráma. Hatalomra kerülése óta brutális politikai tisztogatásokkal, elnyomással, illetve agresszív nukleáris fegyverkezéssel szilárdította meg pozícióját. Apja, Kim Dzsong Il, illetve nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen örökségét továbbvive, uralma alatt Észak-Korea modern nukleáris hatalomként katonai szövetségre lépett Putyin Oroszországával. Donald Trump előbb Rakéta Emberkének hívta, majd ké...
2025-12-07
38 min
BETONE ORIGINAL
Kim Dzsong Un – Az XXXL diktátor a külvilágtól elzárt pálcikaemberek élén / Hatalmas Arcok
Észak-Korea molett diktátora globális ikon. Szinte mindenki azonnal felismeri világszerte, a karikaturistáknak mennyei áldás. Ám az ő uralma csak egy dimenzióban komédia, egy másik dimenzióban dráma. Hatalomra kerülése óta brutális politikai tisztogatásokkal, elnyomással, illetve agresszív nukleáris fegyverkezéssel szilárdította meg pozícióját. Apja, Kim Dzsong Il, illetve nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen örökségét továbbvive, uralma alatt Észak-Korea modern nukleáris hatalomként katonai szövetségre lépett Putyin Oroszországával. Donald Trump előbb Rakéta Emberkének hívta, majd ké...
2025-12-06
38 min
Ez itt a kérdés
Észak vs. Dél – Új törésvonal a világrendetlenség korában? (2025.09.22.)
Előttem van észak, mögöttem van dél. Az égtájak eddig kijelölték a nézésirányt is, a világban zajló változások azonban újraírják az eddigi világképet. Megváltozott ezzel a nézésirány is? Mögöttünk van már észak? – Ez itt a kérdés!Jámbor Flóra vendégei:– Hortay Olivér igazgató, Századvég Energia-és Klímapolitika Üzletág– Byrappa Ramachandra vezető kutató, Magyar Külügyi intézet– Bernek Ágnes geopolitikai oktató, BME Közg...
2025-09-23
52 min
Rádió 1
2 - A baseball sportág történetében először magyar játékossal kötött szerződést az észak- amerikai profi baseball-ligában
2 - A baseball sportág történetében először magyar játékossal kötött szerződést az észak- amerikai profi baseball-ligában by Rádió 1
2025-09-03
20 min
Balázsék
2 - A baseball sportág történetében először magyar játékossal kötött szerződést az észak- amerikai profi baseball-ligában
2 - A baseball sportág történetében először magyar játékossal kötött szerződést az észak- amerikai profi baseball-ligában by Balázsék
2025-09-03
20 min
444 podcastek
Borízű hang #233: Lenke néni GoPro-akksija megkotlott, de a Kneecap sem nyírhatja ki a magyar nyíltlevélkultúrát [rövid verzió]
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Szívószálpápa 2030. Észak-tolnai anzix. Szippantás élőben. A rendszereken átívelés tökéletes megoldása. Horn Gyula egeret fog 1996-ban. Orbán Viktor esik-kel, mint Buster Keaton. Sokkoló pillanatok a Jegenye utcában. A fél ötkor kelő hajtó. 01:00 Bede Márton Észak...
2025-08-04
1h 04
Hírstart robot podcast
A lehető legsúlyosabb büntetést kaphatják a bűnbakok az oldalára dőlt észak-koreai hadihajó miatt
A lehető legsúlyosabb büntetést kaphatják a bűnbakok az oldalára dőlt észak-koreai hadihajó miatt Szerencsepénz: 30 millió egy egyperces interjúért A nagy Biden-átverés – miként juthatott idáig az Egyesült Államok? Nem tudtam elképzelni, hogy amit kitaláltam, ne működjön – Thomas repülőre ült, mert Budapesten akarta felépíteni álmai cégét. Elég jól áll Kevesek kiváltsága Magyarországon az anyagi biztonság Történelmi dolog startol szerdán Németországban ...
2025-05-28
04 min
Söprögető Kocsi
Több okból emlékezetes Van der Poel-nak az Észak Pokla
A hétvégén rendezték az egyik leghíresebb egynapost Franciaországban, a Párizs-Roubaix-t, amelyet sokan az Észak Pokla versenyként ismernek. A verseny különlegességéhez hozzátartozott, hogy életében először indult ezen a versenyen Tadej Pogacar. Győzni azonban nem ő, hanem Mathieu Van der Poel tudott, aki közel egy percet vert a mezőnyre, azonban sikerét beárnyékolta, hogy egy kulaccsal az egyik szurkoló fejbe dobta, amely akár súlyos sérülést okozhatott volna a hollandnak. A verseny eseményeit Várhegyi Benjámin és Székely Dávid beszélte ki.
2025-04-14
30 min
Klasszik Nyitány
Előttem van észak! lemezbemutató koncert a Magyar Zene Házában
Előttem van észak! lemezbemutató koncert a Magyar Zene Házában
2025-04-04
07 min
Klasszik rádió 92.1 - Intermezzo
Bíró Eszter: Előttem van észak! lemezbemutató a Magyar Zene Házában
Bíró Eszter: Előttem van észak! lemezbemutató a Magyar Zene Házában
2025-03-28
23 min
LEAK.
S05E23 | Mi/ki csinálja ki az Arsenalt?
Ebből nem csak bajnoki cím, de trófea sem igazán lesz már Észak-Londonban, úgyhogy elindultunk kifogásokat keresni!06:43 - a Football Tourette-ben: Very Debille, Amorim, meg mégegy unitedes.34:39 - 🔥🔥🔥Témák:📌 Az Arsenal az elmúlt két hétben négyszer is hazai pályán játszhatott, de ezek közül csupán egyet sikerült megnyernie. A bajnokságban az észak-londoni derbin aratott siker mellett kétgólos hátrányt sikerült összeszedni a Newcastle ellen a Ligakupa elődöntőjének első meccsén, döntetlen után büntet...
2025-01-22
1h 37
Magyar Hang podcastok
Kompország Plusz: Észak-Korea belülről, soha nem látott felvételekkel
Februárban szökött meg Kim Dzsongun ellenőrzése alól az a volt észak-koreai katona, akivel munkatársunk interjút készített Szöulban - a beszélgetést a Magyar Hang karácsonyi dupla számában olvashatják. Szerető Szabolcs a Kompország Pluszban Lukács Csabával beszélget erről az interjúról, de sok minden másról is - kollégánk négyszer járt a világ talán legelzártabb országában, és hol titokban, hol engedéllyel készített felvételeket kórházban, gyermekotthonban, metróban, de még...
2025-01-01
51 min
Fülke - a HVG közéleti podcastja
2025-ben nem lesz béke, talán a fegyverszünetben reménykedhetünk – Fülke az ezernapos háborúról
Ma ezer napja, hogy a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország lerohanta Ukrajnát, a háború vége viszont annak ellenére sem látszik, hogy az európaiak mellett az ukránok, az oroszok, de még az amerikaiak is kezdenek elfáradni a konfliktusban. Arról, hogy mi jöhet most, Németh Andrással, lapunk korábbi moszkvai tudósítójával beszélgettünk.Iratkozz fel a Fülke csatornájára! Spotify: tiny.cc/FulkeSpotifyApple Podcasts: tiny.cc/FulkeApple Hallgasd meg a...
2024-11-19
41 min
HVG podcastok
2025-ben nem lesz béke, talán a fegyverszünetben reménykedhetünk – Fülke az ezernapos háborúról
Ma ezer napja, hogy a Vlagyimir Putyin vezette Oroszország lerohanta Ukrajnát, a háború vége viszont annak ellenére sem látszik, hogy az európaiak mellett az ukránok, az oroszok, de még az amerikaiak is kezdenek elfáradni a konfliktusban. Arról, hogy mi jöhet most, Németh Andrással, lapunk korábbi moszkvai tudósítójával beszélgettünk. Iratkozz fel a Fülke csatornájára! Spotify: tiny.cc/FulkeSpotify Apple Podcasts: tiny.cc/FulkeApple Hallgasd meg a HVG többi podcastját: Spotify: tiny.cc/HVGpodcastokSpotify Apple Podcasts: tiny.cc/HVGpodcastokApple S...
2024-11-19
41 min
SPARK by Re-Business
Csokoládé és Társadalmi ügyek: A Cadbury különleges története
A majd 200 éve alapított Cadbury édesség-óriás története több szempontból is nagyon tanulságos. A brit vállalat amellett, hogy elég finom csokoládét gyárt, a Schweppes üdítő márkát is birtokolja. A cég történetében komoly hangsúlyt kapott a társadalmi szerepvállalás.A Barrow Cadbury nevű alapot, a vállalat alapítójának unokája hozta létre 1920-ban. Barrow és felesége, Geraldine már ekkoriban azt a szemléletet követték, hogy fontos a környezetüket segíteni abból a jövedelemből...
2024-11-18
05 min
BETONE ORIGINAL
Csokoládé és Társadalmi ügyek: A Cadbury különleges története
A majd 200 éve alapított Cadbury édesség-óriás története több szempontból is nagyon tanulságos. A brit vállalat amellett, hogy elég finom csokoládét gyárt, a Schweppes üdítő márkát is birtokolja. A cég történetében komoly hangsúlyt kapott a társadalmi szerepvállalás.A Barrow Cadbury nevű alapot, a vállalat alapítójának unokája hozta létre 1920-ban. Barrow és felesége, Geraldine már ekkoriban azt a szemléletet követték, hogy fontos a környezetüket segíteni abból a jövedelemből...
2024-11-15
05 min
PoliTour [Tilos Rádió podcast]
Választások és változások? USA és sokan mások; Ukrajna békélne észak-koreaiakkal a nyakukban
Újabb nagy nap! A megszokott hármas + egy, de a rend kedvéért nevezzük meg őket, Makro Póló, Nemes Gábor és Németh András, háttérben Adamo, kísérletet tesz arra, hogy eljusson a Tilos hallgatóinak millióihoz. A témák: Választások és változások? Amerika, inga-államok ott és a poszt-szovjet birodalomban (Moldova vasárnap, Grúzia utózöngék - Orbánostul). Ukrajna "békekonferenciája" és az észak-koreai ágyútöltelékek. Tracklista: 01. The Commodores - Machine Gun (kezdődött: 00:05:07) 0...
2024-11-04
55 min
HEKTÁR mezőgazdasági podcast
Elárasztani? Öntözni? Összefogni? Vizet megtartani? | Vízgazdálkodás a Szigetköztől a Homokhátságig (HEKTÁR Morotva)
Milyen módszerekkel lehet egy területre, sőt akár tájegységre vizet visszaengedni? Hogyan zajlott ez a Szigetközben természetközeli módszerekkel, és ez vajon megvalósítható lenne az Alföldön is? Mi a legnagyobb gátja annak, hogy több legyen az öntözhető terület Magyarországon, és mit szól ahhoz egy alföldi gazda, ha több tábláját is ellepné a víz? Van-e hasonlóság egy szigetközi és egy dél-alföldi gazdaság között az aszályveszély és az öntözés kapcsán? És mi a helyzet azokon a...
2024-11-02
2h 08
Frontvonal
“Oroszország 19-re húzott lapot az észak-koreai katonákkal"
Alig egy hét múlva Amerikában új elnököt választanak, az orosz–ukrán fronton még mindig kérdés az észak-koreai katonák érkezése, Izrael és Irán között pedig eszkalálódik a háborús helyzet. Az Index Frontvonal című műsorának legfrissebb adásában állandó szakértőnkkel, Tarjányi Péterrel beszélgettünk az elnökválasztás globális hatásairól és a háborús fejleményekről. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
2024-10-30
47 min
Greendex
Mi köze van Magyarországnak Észak-Macedónia hulladékgazdálkodásához? – Holnapután
A Holnapután legújabb adásában a vendégünk Dr. Wégner Krisztina volt, aki a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány környezetvédelmi szakértőjeként és szakjogászaként vesz részt az alapítvány Európai Uniós támogatást nyert projektjében, mely Észak-Macedónia hulladékgazdálkodásának megtervezésével foglalkozik. A műsorban részletesen beszéltünk a Kék Bolygó Alapítvány projektjéről, a globális és a balkáni hulladékgazdálkodás legfőbb problémáiról, kihívásairól, va...
2024-10-26
26 min
Kettes számrendszer
Gianni Annoni
Vendégünk Gianni Annoni szakács, gasztronómiai vállalkozások tulajdonosa, műsorvezető.Igazi olasz temperamentummal beszélgetünk észak-olaszországi gyerekkoráról, első gasztronómiai élmenyeiről nagymamája, illetve nápolyi származású szomszédai konyhájából, a dél és észak ellentétének legendájáról, a spontán és tét nélküli indulásáról a magyar médiában és megannyi ínycsiklandó kulináris ötletet kapunk az olasz gasztronómia minden területéről.
2024-10-17
1h 16
Mandiner
Oroszország és Észak-Korea szövetsége: egy ellen-NATO formálódik? – Stratéga Nógrádi Györggyel
Oroszország és Észak-Korea kölcsönös védelmi szerződést köt egymással. Ellen-NATO formálódik? Mit hozhat ez az ukrajnai háborúban? A német hírszerzés vezetője pedig már a NATO elleni orosz támadásról beszél. Korszakhatáron: a világ az amerikai elnökválasztás előtt. Világpolitikai körkép Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel.
2024-10-15
37 min
Filmklub podcast
Kritikusok hete S02E05 - Babos Anna
A Filmklub podcast hetente jelentkező szezonális minisorozatában magyar filmkritikusok mesélnek a munkájukról, az életükről, az ars poeticájukról, a hozzáállásukról, az ízlésükről, az álmaikról és vágyaikról. "Nem értem, hogy miért nem születnek nálunk botrányos filmek. Az ember nagyon várja, hogy valaki egyszer csak felcsattanjon" - mondja a Kritikusok hete legújabb adásában Babos Anna, akinek jelentek meg filmes írásai a Mércén, a Filmhun, a Metropolisban, a Prizma füzetek Kelly Reichardt-számában, a Jugend ohne Film...
2024-10-07
59 min
BlahaBoys Podcast
2OKOS botrány, Hawk Tuah jelenség, Észak-koreai nyári tábor - Heti hírek #9
A mai adásban beszélgettünk a Hawk Tuah girl-ről, aki egyetlen mondattal lett ismert és jelenleg ebből is keresi a fizetését. Szó volt az észak-koreai nyári táborról is, ahova az orosz gyerekeknek lehetőségük van elmenni. Valamint a pár hete kirobbant 2Okos botrányról is beszélgettünk.
2024-07-30
38 min
Portfolio Checklist
Fegyvergyártó nagyhatalom állhat Ukrajna mellé
Az orosz-észak-koreai közeledés miatt Dél-Korea feladhatja eddigi semleges státuszát, és beszállhat Ukrajna fegyverrel való ellátásába. A koreai félsziget demokratikus hatalmának tele vannak a lőszerraktárai, és fegyvergyártóként is egyre fontosabb országnak számít, így sokat nyerhet vele keleti szomszédunk. A másik oldalról viszont igaz, hogy az észak-koreai partnerség az oroszoknak már most szállíthatja az eredményeket a fronton. A témáról Huszák Dánielt, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzőjét kérdeztük. Az adás második részébe...
2024-07-12
24 min
Zöld Egyenlőség
Észak és Dél: a globális dekolonizáció kérdései a fenntarthatósági átmenetben
Az elmúlt évszázadok arról szóltak, hogy az emberiség kiépített egy globális civilizációt, amelyben a világ különböző régiói nagyon eltérően fejlődtek, és így nagyon eltérő lehetőségekkel és érdekekkel rendelkeznek a fenntarthatósági átmenetben. Emiatt a gyarmatosítás történelmi és jelenkori megértése megkerülhetetlen ebben a kérdéskörben. Két adással ezelőtt körbejártuk azt a kérdéskört, hogy Magyarországon miért nehéz a dekolonizáció párbeszédében elhelyezni magunkat. A...
2024-05-03
56 min
Oeconomus
#96 Készül-e háborúra Észak-Korea?
Észak-Korea hosszú ideje fenyegetést jelent Kelet-Ázsia biztonságára nézve, mivel a kiszámíthatatlan, atomfegyverrel rendelkező phenjani rezsim ellenségként tekint Dél-Koreára, az Egyesült Államokra és Japánra. Az utóbbi egy évben olyan fejlemények következtek be Észak-Korea magatartásában, amelyekből egyes Korea-elemzők azt a következtetést vonják le, hogy az ország valamilyen katonai akcióra, vagy egyenesen háborúra készül. A Geo-Trendek műsorában Csenger Ádám tekinti át ezeket a fejleményeket, továbbá a tágabb geopolitikai kontextust, megvizsgálva többek...
2024-05-01
21 min
Hangadó szerda
Hangadó szerda - 2024.02.14.
Miközben az uniós politikusok jelentős aránya részletes kivizsgálást ígért a szerbiai választásokkal kapcsolatban, Belgrád azt jelezte, hogy világos üzenetet várna a közösségtől, hogy országunkat tagjai között szeretné látni. Megtartotta alakuló ülését a tartományi képviselőház. A koszovói kormány aláhúzta, hogy a nyugati partnerek felszólításai ellenére sem semmisítik meg a dinár betiltásához vezető határozatot. Az észak-koszovói szerb lakosság pedig tüntetést tartott a súlyosb...
2024-02-14
1h 37
Boon.hu
A város jelképe, ikonikus építménye az avasi kilátó
Karácsony előtt adták át ünnepélyesen a felújított, megszépült avasi kilátót. Azóta zarándokhellyé vált az idén 60 éves, eredetileg tévétoronynak szánt építmény, amelyről lassan minden miskolcinak van valami története. Egyelőre csak az első emeleti terasz van folyamatosan nyitva bárki számára, az építmény körül pedig még javában tart a vadonatúj fogadóépület kialakítása. A kilátó második emeletén lévő kávéház is üres és zárva tart, mert még nem sikerült kiválaszt...
2023-12-26
18 min
Boon.hu
Az aranyéremért küzd a Putnok – Szala Ákossal beszélgettünk
Az Észak-borsodiak az őszi szezon után fölényesen vezetik az NB III-as labdarúgó bajnokság Észak-keleti csoportját, így eséllyel pályáznak az aranyéremre. Szala Ákos, a Putnok FC vezetőedzője az Oldalvonal című beszélgetős műsorunk vendége: a fiatal tréner elemezte szereplésüket, jellemezte a mezőnyt, kitért az egyéni értékelésekre, a keretükben várható változásokra és természetesen szóba hozta az alapozással kapcsolatos feladataikat is. Megtudtuk, hogy hazai környezetben készülnek a tavaszi szezonra, végül ismertette tesztmérkőzéseik p
2023-12-20
19 min
Hetek podcast
The Hum - A Hang, ami világszerte hallható: nyolc lehetséges magyarázat a rejtélyes jelenségre
Exkluzív tartalmakért kérjük csatlakozzon a Hetek Podcast Támogatói Körhöz https://www.youtube.com/channel/UC2NVRVAxBpZNvocn8wzrcrw/join Az észak-írországi Omagh lakóit egy titokzatos éjszakai "zúgás" nyugtalanítja, amelyhez hasonlót a világon többfelé hallottak, és ezekre “The Hum”-ként, A Zümmögésként hivatkoznak. A helyi önkormányzat már hangszakértőket is bevont a vizsgálatba. Az irritáló zaj eredete azonban továbbra is ismeretlen, az elméletek az időjárással kapcsolatos okoktól az alacsony frekvenciájú rádióhullámokig terjednek. Omag...
2023-11-28
09 min
Teljes terjedelem
Az inszeminátor
Két nagy rangadót is rendeztek a hétvégén. Spanyolországban a madridi, Angliában az észak-londoni derbi tartotta lázban a szurkolókat. De a műsorban elkalandoztunk Olaszországba, sőt még Hollandiába is. Megpróbáltuk megfejteni, mikortól lesz éles a Real Madrid és hogyan változtatta meg a Tottenhamet Ange Postecoglu.A teljes témalista (+ a reklám hossza, ha kaptál):0:00 A hét pillanata14:20 Derbi Madrileño35:40 Serie A körkép46:37 Rodri piros lapja54:12 Észak-lond
2023-09-25
1h 14
Diaszpóra
Podcast Plavec Péterrel - extrém úszó: Stresszoldó módszerből komoly sportteljesítmény
Plavec Péter 35 éves felvidéki fiatalember, aki kétszeres világbajnok extrem úszó. Bécsben dolgozik egy 5 csillagos szállodában főpincérként. Pusztán stresszoldó módszert, terápiát keresett, amivel a munkájával járó feszültséget szerette volna oldani, ám mostanra nem tudja elképzelni az életét úszás nélkül. Minimális sport múlttal rendelkezett, úgy vágott bele a jeges vizes úszásba. 2022 a lengyelországi, głogówi világbajnokságról egy arany- és két ezüstéremmel tért vissza. 2023 szlovéniai Bledben zajló VB-ről is három érmet vihetett...
2023-09-21
46 min
Mandiner
A NATO határa most feleannyi távolságra van Oroszországtól, mint a háború előtt – Mandiner Harctér
Orosz-kínai tengely épül Észak-Korea közreműködésével? Mikor csatlakozik Ukrajna az EU-hoz? A Mandiner heti geopolitikai magazinműsora Robert C. Castellel és Bendarzsevszkij Antonnal. Házigazda: Pócza István #mandiner #harctér #háború #ukrajna #oroszország #észak-korea #kína #putyin #kimdzsongun #nato #eu #geopolitika #biztonságpolitika #külpolitika #robertccastel #bendarzsevszkijanton #póczaistván Mandiner – A polgári karakter. ► Mandiner: https://www.mandiner.hu/ ► Facebook: https://www.facebook.com/mandiner.hu/ ► Instagram: https://www.instagram.com/mandiner.hu/ ► TikTok: https://www.tiktok.com/@mandiner_offi... ► Twitter: https://twitter.com/mandiner ► LinkedIn:
2023-09-14
59 min
HetiVálasz
Ami most jöhet, olyat évezredek óta nem láttunk – vendégünk Gál Tamás klímakutató és Rácz Lajos környezettörténész
Magyarországon aránylag hűvös, Európa és Észak-Amerika egyes részein extrém meleg nyár volt. A 24.hu-n megjelent meteorológusinterjú 48 Celsius fokos nyarat és a Dunát befagyasztó hideg teleket jósol a Kárpát-medencében az Észak-Atlanti-bukóáramlás leállása miatt. Mit higgyünk el? Mit tanulhatunk hazánk és Európa 100 és 1000 évvel ezelőtti környezeti viszonyaiból? Vendégünk Gál Tamás klímakutató, a Szegedi Tudományegyetem Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének vezetője, illetve visszatérő szakértőnk, Rácz Lajos klíma- és környezettörténész, a Szegedi Juhász
2023-09-14
1h 06
Szellem a palackból
Észak-Macedónia, Montenegro, Bosznia és Hercegovina borai #131
Némi trák, görög előzmény után a rómaiak Észak-Macedóniában és az egész térségben is nagy szerepet játszottak. Még felsorolni is nehéz, hogy a terület és lakói mely történelmi korban, melyik környező hatalom fennhatósága alatt éltek. A macedón népesség már régen kihalt a tájon, s főként szláv törzsek telepedtek a vidékre, akik előbb a Bolgár Birodalom, majd Bizánc, aztán Szerbia, majd az egész térséget meghódító Török Birodalom része let...
2023-09-11
30 min
Külföldre Mentem Majd Jövök Szórakoztató Talk-Show
12 vendég 11 országból mesélt nekünk: Hollandia, Izland, Ausztria, Anglia, Németország, Portugália, Svédország, Olaszország, Svájc, Észak-Írország, Dánia
Dobj egy üzit nekünk itt!Tizenegy országból hívtunk fel tizenkét vendégünket, akik öt kérdésre válaszoltak:Miért szeretik az adott országot?Kinek javasolják az adott országot?Mennyire könnyű/nehéz munkát találni egy 1-10-ig terjedő skálán?Mennyire könnyű/nehéz albérletet találni egy 1-10-ig terjedő skálán?Mennyi pénzt vigyen magával az ember az adott országba?Országok a teljesség igénye nélkül:Portugália, Svájc, Ném...
2023-09-04
2h 10
Boon.hu
Az Avas kilátó, mint szimbólum és logó
Miskolc identitásának, a városképnek fontos elemeit igyekszik feltárni, megmutatni és megőrizni az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, így az Avasi kilátó 60. születésnapjára is különböző programokkal készültek, melyekről a szervezet alelnöke beszélt. De szóba kerültek azok a tárgyak is, melyeken visszaköszön az Avas kilátó, mint Miskolc városjelképe, fontos dizájn-elem. A következő percekben Észak-Keleti Átjáró Egyesület alelnökével, Balogh Attilával Póczos Nikolett beszélgetett. Részletek: https://www.boon.hu/dosszie/boonhu-podcast
2023-08-21
10 min
Forrás Rádió
Észak-Komáromban lép fel az Edda Művek
Pataky Attilát hívtuk a pénteki észak-komáromi Edda Művek koncert miatt. Attila szerint ez már inkább egy terápia, mint egy sima koncert.
2023-08-10
09 min
Külföldre Mentem Majd Jövök Szórakoztató Talk-Show
Észak-Írországban is jó az élet: az Abaffy család története
Dobj egy üzit nekünk itt!Észak-Írországból beszélgettünk Kingával és Balázzsal! Megtudtuk, hogy milyen 3 gyerekkel kiköltözni és egy új életet kezdeni Észak-Írországban. Mindezek mellett egy fantasztikus országot ismertünk meg , ahol jó az életszínvonal, olcsó a lakhatás, kedvesek az emberek és lenyűgöző a természet. Egy szigetország, ami nincs annyira szemünk előtt de mégis érdemes megismerni. Munka, nyelvtudás, beilleszkedés, iskoláztatás és a helyi kultúra volt a fő témája a beszélgetésnek.Az interjú után a VIP szob...
2023-07-31
2h 17
Hetek podcast
Amerikai drónra dobott infracsapdát egy orosz vadászgép, Észak-Koreába ment fegyverért Szergej Sojgu
Amerikai drónra dobott infracsapdát egy orosz vadászgép, Észak-Koreába ment fegyverért Szergej Sojgu Új rovatunk, a Háborúk hírei, amelyben friss biztonságpolitikai híreket, elemzéseket és szakértői kommentárokat gyűjtünk össze naponta Ukrajnából és a világ más konfliktus zónáiból. Mai témáink: - Reznyikov ukrán védelmi miniszter szerint teljesen normális taktika a krími híd megtámadása, máskor is meg fogják tenni - Még több fegyver megy az ukrán frontra? Észak-Koreába látogatott az orosz...
2023-07-31
17 min
Oeconomus
#48. A Mezziogiorno győzelme Észak-Olaszország felett - De csak fociban!
A nápolyi focicsapat 33 év után győzött az olasz bajnokságban és sokan ezt azzal azonosítják, hogy végre dél győzött észak felett. Az e heti podcastban az került terítékre, hogy milyen okai vannak a területi egyenlőtlenségeknek és miért versenyképességrontó tényező, ha egy országon belül nagyok a fejlettségi különbségek.
2023-06-01
24 min
A Lényeg: Észak-Koszovó forrong, drónok lövik Moszkvát, jajj lesz a szúnyogoknak. 23.05.30.
Sérült magyar katonák, feszült helyzet Észak-Koszovóban. A szakértő nem tart a szerb-albán konfliktus eszkalálódásától. Mindennapossá váltak az orosz légitámadások Kijevben, De közben drónokkal lőtték az orosz fővárost, Moszkvát is. Már benyújtották a jövő évi költségvetés tervezetét. A Portfolió elemzője komoly veszélyt is talált benne. Sok napsütés, szép nyárias idő lesz szerdán A mikrofonnál Báder Tamás
2023-05-30
13 min
KlubRádió unofficial
Világháló, Benda László (2023. április 14., péntek 15:30)
VilághálóIntim szakmák és pikantéria a világ vezetői körül14/04/2023 11:34Szerző: KlubrádióMűsorvezető: Benda LászlóZenei szerkesztő: Göczey ZsuzsaSzerkesztő: Bodnár BarnaA Világháló április 14-i adásában bemutatunk egy viszonylag új, de annál intimebb szakmát, fölvillantjuk annak a pornószínésznő és fotómodellnek a portréját, aki miatt Donald Trumpot bíróságra citálták, majd keleti pikantáriákról beszélgetünk – Vlagyimir Putyin környezetéből.
2023-04-14
24 min
Hit Rádió ÉLŐ
Világnézet: Új szövetségi rendszerek alakulnak a keleti térségbe? Donald Trumpot letartóztatják? Észak-Korea folytatja a provokációt?
Három főtéma volt a mai világnézetben. Ezek közül kettő a kelettel foglalkozik, hiszen Mezei Tibor a Világnézet műsorában Észak-Koreáról beszélt, míg Horváth Csaba Barnabás a csendes-óceáni térség geopolitikai helyzetéről számolt be. Az adás végén pedig Jeszenszky Zsolt és Seres László beszélt a legaktuálisabb amerikai helyzetről.
2023-04-04
1h 25
Diaszpóra
Harmath Veronika: A Garda-tó titkai (teljes előadás), előadás Bécsben 2023.02.06.
Veronika idegenvezető, túravezető olasz tanár és olasz tolmács. 40 évesen költözött észak- Olaszországba a Garda-tóhoz. Az azóta eltelt 10 év alatt sokakkal megismertette ezt a gyönyörű vidéket. Két felnőtt gyereke él Budapesten ahová időnként hazajár, mert van egy "itthonom és egy otthonom", ahogyan szokta mondani. Csoportokkal korábban bejárta egész Olaszországot. Miután Magyaroszágon olasz nyelven idegenvezető volt, nem tudta elképzelni hogy ne folytassa ezt miutánhogy kiköltözött. Így nekiállt az olasz idegenvezető igazolvány megszerzésének. Ez az olasz bürokrácia az u...
2023-02-09
1h 49
Puszta Podcast
Szeretünk vonatozni, csak hát MÁV...|| Puszta Podcast S02E28
Nitro videója: https://www.youtube.com/watch?v=qhwQZ592resHódpörkölt: https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2023/01/26/hodok-kilovese-porkolt-keszult-a-hodbol/A Youtuber egy rakás pénzt költött: https://index.hu/kultur/2023/01/26/bevasarlas-inflacio-elelmiszer-arak-youtube-egeszseg-etel/A ma született gyerekek más Földet ismernek meg: https://index.hu/tudomany/2023/01/26/globalis-felmelegedes-biologiai-sokfeleseg-allatok-kihalas/Új NASA hajtómű: https://hvg.hu/tudomany/20230120_nasa_mars_urutazas_nuklearis_hajtomu_ntp_nep?fbclid=IwAR1VoIbZvnlzxdsARvBW5AjeOiTgnzGGoAIeNu3FiE3S5t1eUNsDFGZpWq4A vasút fejlődése: https://hvg.hu/gazdasag/20230123_vonatok_regen_menetrend?fbclid...
2023-01-27
1h 19
Kanada Banda Podcast
KBXTR13 – Kempingezés Amerika-szerte – The End
Az első magyar nyelvű kanadai podcast 13. extra epizódjában befejezéséhez ért Attiláék észak-amerikai történetének kanadai fejezete. Több, mint 100 napos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát, majd a kontinens észak-keleti szegletét, majd déli irányba tartva átléptek az Egyesült Államokba: November közepén 15.000 km-rel a hátuk mögött érkeztek meg a kaliforniai Santa Cruz városába. Adás napló: KBXTR13 – Kempingezés Amerika-szerte – The End Kérdésed, vagy észrevételed van az adásainkkal kapcsolatban? Esetleg kritikát fogalmaz...
2022-11-21
27 min
Griffsider
1942 A fordulópont 1/3 - dr. Számvéber Norbert alezredes
1942-ben fordult meg a hadiszerencse a második világháborúban. Ennek kapcsán 3 eseménysort fogunk megvizsgálni Számvéber Norbert alezredes segítségével. Elsőként az Észak-Afrikai hadszintérről és az El Alameini csatáról lesz szó. Észak-Afrika a páncélosok paradicsoma Mi volt Málta szerepe? Miért veszítettek a britek annyi páncélost a sivatagban? Hogyan szerepeltek az olasz csapatok a hadjáratban? Miként került Montgomery a brit csapatok élére? hallgasd meg a beszélgetést!
2022-11-12
55 min
XX. Század Intézet
Félmúlt - Testvérháború - Az északír konfliktus
Mi vezetett az évtizedekig tartó északír konfliktus kirobbanásához és mi történt azóta? Véres vasárnap, éhségsztrájk, IRA és internálások: mit is takar "A bajok" időszaka Észak-Írországban? Az 1998-ban megkötött nagypénteki megállapodás mennyiben oldotta fel a konfliktust? Mit befolyásol a Brexit Észak-Írország szempontjából, hoz-e változást II. Erzsébet királynő halála, és vajon várható-e a közeljövőben népszavazás Észak-Írország függetlenedéséről? Többek között ezekről is beszélget a nemrég bemutatott na...
2022-09-27
45 min
Okosutas
75. Körutazás a Balkánon, tippek Törökországból, Bulgáriából és Észak-Macedóniából
A műsor vendége Andonov Alexi volt, akivel három hetes nagy balkáni autós körútjuk kapcsán beszélgettünk és akitől rengeteg érdekes és hasznos apróságot tudtunk meg. De még előtte szóba került a Wizz Air robotfigyelő rendszere, amivel őrületbe kergetik a mezei repjegykereső felhasználót. Ugyanis igen gyakran megkérdezi a gép, hogy ember vagy-e, majd letiltja a keresést akkor is, ha a saját profilunkban vagyunk. (Frissítés: a műsor felvétele óta orvosolták a problémát, ritkábban néznek robotnak...
2022-09-13
34 min
Portfolio Checklist
Felrúgja Liz Truss a Brexit-dealt? Milyen opciói vannak?
Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adása. A műsor első részében Liz Truss, újdonsült brit miniszterelnök megválasztásának körülményeivel, és az előtte álló legfontosabb megoldandó foglalkoztunk. Az új vezetőnek a globális problémák mellett a szigetországon belüli problémákkal is meg kell küzdenie, ilyen például az észak-ír helyzet, ahol vagy az EU-val vagy pedig az észak-ír kormány megalakulását blokkoló unionistákkal kerülhet összetűzésbe. A témával kapcsolatban Szabó Barnabást, a Külügyi...
2022-09-06
29 min
Kanada Banda Podcast
KBXTR11 – Kempingezés Amerika-szerte - Calgary, AB
Az első magyar nyelvű kanadai podcast 11. extra epizódjában folytatódik Attiláék észak-amerikai története. Több hónapos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát, majd észak-déli irányban az Egyesült Államokat is, hogy aztán a szilveszter éjszaka már Mexikóban találja őket. Több, mint 8.500 km-rel a hátuk mögött érkeztek meg Calgary szomszédságába. Attilával és családjával egy lakókocsis kempingben találkoztunk és a grillsütőkön elkészült vacsora után a naplementében beszélgettünk. A kérdéseket, é...
2022-08-20
22 min
MCC GeoPod
Újra szent a béke? Bulgária nem áll többé az Észak-Macedón EU csatlakozás útjába
Bulgária és Észak-Macedónia is elfogadta azt a francia kompromisszum tervezetet, amivel feloldható volt az évszázados ellenállás és a bolgár vétó is. Azonban a kép ennél árnyaltabb, a lakosság részéről nem volt felhőtlen az öröm, számos zavargás tört ki az utóbbi időben. Ki nyert és ki vesztett ezzel? Többek között erre a kérdésre keresi a választ Sitkei Zolta, az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskola hallgatója, a podcast házigazdája aktuális vendégével, Tóth Bálint Lászlóval, az MCC Társ...
2022-08-18
25 min
KatPol Kávéház
76 - A Kőfal leomlik
Az 1861-1865 közötti amerikai polgárháború az Egyesült Államok történetének egyik legfontosabb eseménye volt. Polgárháborúk akkor szoktak kitörni, amikor egy állam politikai csoportjai alapvető kérdésekben nem értenek egyet, és ezeket nem tudják békés úton rendezni. Amerikában ilyen volt a rabszolgaság kérdése, amely egy sor másik ügyet is áthatott. A KatPol Kávéház 76. adásában az amerikai polgárháborúval foglalkozunk három film segítségével, amelyek: az északi narratívát bemutató 1989-es 54. hadtest (Glory), illetve a...
2022-08-02
2h 00
Kanada Banda Podcast
KBXTR10 - Kempingezés Amerika-szerte - The Maritimes
Az első magyar nyelvű kanadai podcast 10. extra epizódjában folytatódik Attiláék észak-amerikai története. Több hónapos itt tartózkodásuk alatt keletről nyugatra tartva bejárják Kanadát, majd észak-déli irányban az Egyesült Államokat is, hogy aztán a szilveszter éjszaka már Mexikóban találja őket. Milyen volt a megérkezés? Hogyan utazott a kutyus? Milyen gasztronómiai élményekkel gazdagtak az első 3 hét alatt? Hogyan próbálják csökkenteni karbon-lábnyomukat? Attila részletesen kifejtve megválaszolt mindent kérdést. A kérdéseket, észrevételeket, véleményeket, t...
2022-07-04
21 min
Brain Bar
Végzet. A katasztrófa politikája VS A koreai észjárás | Könyvpárbaj
Hogyan lehet evakuálni Nápoly lakosságát, ha kitör a Vezúv? Mi köze egymáshoz a szárított halaknak és a Samsungnak? Miért tudják egyre többen helyesen ejteni azt, hogy bulgogi? A Könyvpárbaj legújabb epizódjában Ildi és Marci Niall Ferguson Végzet című könyvét dolgozza fel és veti össze Boyé Lafayette De Mente A koreai észjárás című művével. Ez itt a Brain Bar könyves podcastje, ahol Nagy Ildi és Baranyi Marci olyan könyveket ajánlanak egymásnak és...
2022-06-08
52 min
Friderikusz Podcast
A SZÓLÁS SZABADSÁGA: A POKOL BESZLÁNBAN, 2004. /// Friderikusz Archív 53.
A beszláni vérengzés 2004. szeptember 1-én kezdődött, amikor egy főként ingus és csecsen fegyveresekből álló csoport több mint 1.100 embert, köztük 777 gyereket ejtett túszul Oroszország Észak-Kaukázus régiójában, az Észak-Oszétiában fekvő Beszlán 1.számú általános iskolájában. A túszejtést végrehajtó terrorista csoportot Samil Baszajev szeparatista csecsen hadúr küldte az iskola tanévnyitó ünnepségére, a Második csecsen háború befejezését követelve. A gaztevők három napon át kínozták az 1.100 túszt, a sok tanár, diákot és hoz...
2022-05-05
45 min
Szellem a palackból
Észak-Itália I. #56
Itália valóságos bornagyhatalom, mára az EU és a világ egyik legnagyobb borországa, de a korábban igen gyakori tömegborok világától a csúcsborokig hosszú út vezetett. A legnagyobb minőségi lökést az 1960-évek elejétől bevezetett minőségi borok klasszifikációs rendszere adta meg, azóta tart a folyamatos jó irányú változás. Erről a fantasztikus borországról próbálunk áttekintő képet adni négy adáson keresztül, melynek első részében az észak-keleti országrész borait mutatjuk be Szik Mátyás háromszoros...
2022-04-04
30 min
Okosutas
51. Legoland, Szardínia, Stockholm
Beindult a nyári menetrend, érdemes lassan elkezdeni a tervezést. Gatwickben terminálcsere volt, nem jó a rutinra hagyatkozni. Remek helyekre mehetünk az idén, akár egy jó kis előszezont is lehet csapni. Gatwicken megváltoztak a dolgok, a korábbi rendszerrel ellentétben nem úgy áll, hogy az egyik terminál az easyJeté, a másik a többieké. Az easy megy mindkét terminálról, a Wizz és a Ryanair a jobbikról, érdemes lesz egy ideig nem rutinból menni. Kijött az új menetrend, rengeteg az új járat, remélhetőleg a java m...
2022-03-29
29 min
HungaroControl Podcast
Ez a válaszunk a rádiófrekvencia-túlterheltségre
Március 24-én fontos változások léptek életbe a FIC Észak szektorban, az ország legnagyobb kisgépes légi forgalmat lebonyolító körzetében. A most hatályba lépő módosítás értelmében a szektor területe a forgalom nagyságának függvényében két kisebb szektorrá osztható.A HungaroControl Podcastban a FIC Észak szektorfelosztását megelőző munkáról és a legfontosabb tudnivalókról beszélgetünk Molnár Csaba körzeti repüléstájékoztató részlegvezetővel és Kasza Tibor szenior repüléstájékoztatóval.Szerkesztő...
2022-03-26
13 min
KatPol Kávéház
72 - Völgyvidéken és hegygerincen át
A koreai háborút (1950-1953) okkal szokták Nyugaton az „elfeledett háború” jelzővel illetni, hiszen a konfliktus nem hagyott olyan társadalmi nyomokat, mint például a vietnami háború, pedig borzalmakban ez sem szűkölködött. Ez volt az egyik olyan utolsó konfliktus, amelyet világháborús tömeghadseregek vívtak, és amolyan mini-világháborúként a világ egy jelentős része képviseltette itt magát, legfontosabbként Kína az északiak és az Egyesült Államok a déliek oldalán. A háború a kínai emlékezetben sem hagyott mély n...
2022-03-09
1h 31
ESÉLYEGYENLŐSÉGI MAGAZIN
JELNYELVI TOLMÁCS-SZOLGÁLTATÁST INDÍTOTT A LÁTÁSSÉRÜLTEK ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS EGYESÜLETE
A Látássérültek Észak-alföldi Regionális Egyesülete még 2003-ban alakult, azzal a nem titkolt és kitűzött céllal, hogy - egyebek mellett - biztosítsa az elemi rehabilitációt látássérült emberek részére. 2021. őszén bővítette szolgáltatási palettáját: jelnyelvi tolmács-szolgáltatást indított, melyet egy másik, Debrecenben működött egyesülettől vett át, miután a másik egyesület megszünt. Emellett a LÉARE segítséget kér, bővíteni szeretné ingatlanát, hogy az új szolgáltatás k...
2022-02-22
14 min
LegjobbKaszino.hu - online kaszinók oldalak Magyarország vélemények: mobil kaszinó magyar listája, élő kaszinó játékok - rulett és blackjack
Bingo online: tippek a LegjobbKaszinó szakértői csapatától a játékhoz
Manapság az online kaszinó üzemeltetők igyekeznek mindenféle nyerőgépekkel, élő osztós játékokkal, lottójátékokkal és asztali játékokkal megtölteni platformjaikat, de egyetlen oldal sem nélkülözheti a mindannyiunk által jól ismert klasszikust: a bingót.Mit képzelsz el, amikor azt mondod, bingó? Egy csapat idős ember, akik az udvaron játszanak? Vagy egy helyiekkel teli bár, akik úgy döntenek, hogy a szombat estét játékkal és ivással töltik? Vagy a mérkőzés televíziós közvetítése? A mai bingó ennél sokkal tov...
2022-01-12
07 min
Zsozeatya Botkaszt
Vallás & Észak-Korea | Botkaszt #10 | 2021-12-13
Vallás & Észak-Korea | Botkaszt #10 | 2021-12-13
2021-12-13
1h 08
Orient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-en
Orient Expressz #139: Miért neveztek el Rákosi Mátyásról kórházat Koreában? - Csoma Mózes
Milyen szerepe volt a Rákosi-kórháznak a magyar-koreai kapcsolatok történetében? Miért menekültek magyar orvosok Mandzsúriába az ENSZ csapatok elől? Hogyan függ össze a magyar kórház története az észak-koreai politikai tisztogatásokkal? Mi köze van Kulka Jánosnak Észak-Koreához? Magyarország több mint három évtizeddel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatokat a Koreai Köztársasággal, vagy a köznyelvben általánosan használt nevén, Dél-Koreával. A koreai kultúra iránt azóta is egyre fokozódik az érdeklődés hazánkban, nem füg...
2021-11-19
57 min
Dalok-Galopp
Két magyar zenei kalandjai Észak-Turkesztánban
A világ leghosszabb szóbeli eposzának földjére látogatott Sántha István és Somfai Kara Dávid. Észak-Turkesztánban számos kaland és felfedezés várt rájuk. Például tanúi voltak annak, miként gyógyítják a pszichikai betegségeket az ősi ének hagyománnyal, de Arany János eposzát is megzenésítették karakalpak énekesekkel. De a kutatóknak nemcsak a gyűjtés és annak értelmezése volt a célja, hanem új spirituális zenét is alkottak az ott gyűjtött zenék alapján. A Turán roadmusic project már e...
2021-11-08
56 min
Hihetetlen Történelem Podcast
Az 56-os forradalom... és a koreaiak? - E34
Talán nem gondoltátok volna, hogy az '56-os forradalom hatásai Észak-Koreáig és Dél-Koreáig is elértek. Ebben az időben Magyarország baráti kapcsolatban állt a kommunista Észak-Koreával, és kb. 1000 észak-koreai diák tanult nálunk, közülük többen részt vettek a budapesti utcai harcokban. Dél-Koreában egy féldiktatórikus rezsim volt hatalmon, ami ellen a lakosság egyre elszántabban lázadozott. És hogy mi hozta lázba a dél-korei diákságot az egyik egyetemen és hogyan fogadta Észak-Korea a budapesti forradalom hírét? Az adásunkból kiderül!Fo...
2021-10-22
46 min
Elég jó prédikációk
Ítélkező vagy együttérző az Isten?! - (KT) - 2021.10.03. - Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap
Jeremiás 1.9-17. Azután kinyújtotta kezét az Úr, megérintette a számat, és ezt mondta nekem az Úr: Én most a szádba adom igéimet! Lásd, én a mai napon népek és országok fölé rendellek, hogy gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj, építs és plántálj! Majd így szólt hozzám az Úr igéje: Mit látsz, Jeremiás? Ezt feleltem: Mandulavesszőt látok. Az Úr pedig ezt mondta nekem: Jól látod, mert gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem. Másodszor is szólt hozzám a...
2021-10-09
19 min
Okosutas
27. Észak-Madecónia és az autóbérlés piszkos kis trükkjei
Észak-Macedónia nem az első ötlet sokunk nyaralási listáján, most ötleteket adunk Ohridhoz. Aztán autót bérelünk és igyekszünk nem gutaütést kapni. Ohrid környékén nyaralt okosutastársunk, Alexi, aki mindent elmond arról, hogy Észak-Macedóniában milyen szállások, lehetőségek és miegyebek várják a turistákat. Miért és mivel érdemes odamenni? Mit lehet ott csinálni? Az autóbérlés egyre inkább az a műfaj, aminél az ember azt érzi, tutira átverték. Miért kerül a végén szinte mindig többe, m...
2021-10-05
40 min
Istenre hangolva
ISMERD A BIBLIÁD! 3. RÉSZ
Görbicz Tamás | Próféták és próféciák az ószövetségben 03:33 A próféták Isten szószólói - Próféta, pap (Áron), király (Saul) - A kettős királyság: Dél és Észak o Állandó dinasztia (Dávid háza) o 4 „felkent” dinasztia Jeroboámtól Jeroboámig 12:50 Két nagy „kataklizma” - Asszír veszedelem és a babiloni fogság 15:25 Az asszír veszedelem prófétái Észak (II. Jeroboám) - Jónás – Ninive megmenekülése - Hóseás - a botrány próféta - Ámosz - a földrengés prófétája 19:4...
2021-08-13
1h 21
Teljes Terjedelem
Edzőkeringőn merengő | Szabó Peet
A szezon lezárulta óta eltelt időben csak úgy kapkodtuk a fejünket, hogy melyik edző, hova, miért igazolt; főleg ezeket a kérdéseket igyekeztünk tisztázni a heti adásban Szabó Peettel! A podcasthez KATT IDE! A teljes témalista: 0:00 Bemelegítés 4:40 Az olasz keringő 10:00 Allegri helyzete 17:30 Simone Inzaghi 22:15 Ancelotti – Real Madrid 33:55 Mi a helyzet a Barcelonánál? 40:30 Észak-London 45:30 Másik Észak-London 51:10 Spalletti Napoli, Gattuso Fiorentina 54:40 Ne
2021-06-11
00 min
Orient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-en
Orient Expressz #123: Miért haragszik Kína Kim Dzsong-Ünre? - Mezei Tibor
Mi mozgatja az észak-koreai rezsimet? Mire használja az atomprogramot a koreai diktátor? Volt piacgazdaság Észak-Koreában? Észak-Korea, vagy hivatalos nevén az Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hosszú idő óta vezeti az ENSZ-szankciók által sújtott államok ranglistáját. Ezt az utóbbi másfél évtizedben elsősorban atomprogramja felgyorsításának köszönheti. 2006 óta időről időre borzolja a kedélyeket a KNDK egy-egy kísérlete, legyen szó ballisztikus rakéták kipróbálásáról vagy kísérleti atomrobbantásokról. A nemzetközi tiltakozások, és az egyre-másra bevez...
2021-05-28
57 min
Hihetetlen Történelem Podcast
Szökés Észak-Koreából - E27
Mostani epizódunkban Észak-Koreába látogatunk el. Kicsit vissza is megyünk az időben, oda, ahol még a jelenlegi diktátor apja, Kim Dzsongil vezette az országot. Egy magas beosztásban lévő ember, akinek többek között az volt a feladata, hogy dél-koreai híreket hamisítson és a rezsimet éltesse, egy nap megdöbbentő felfedezést tett a könyvtárban, mely akkora hatással volt rá, hogy eltökélte: megszökik Észak-Koreából.Azonban ahogy ezt sejthetitek, a diktatúra alatt szenvedő országot nem lehet egykönnyen elhagyni.Tar...
2021-05-26
1h 17
VilágCsavargó
3. Észak-Írország, Wild Atlantic Way "hangos-lap"
Észak-Írország vadregényes tájain.-Óriások Lépcsője (Giants Causeway)-Dark Hedges-Carrick-a-Rede kötél-híd-Bushmills--- Send in a voice message: https://anchor.fm/vilagcsavargo/messageSupport this podcast: https://anchor.fm/vilagcsavargo/support
2020-10-07
10 min
Kapocs Ifjúságsegítő Magazin
Út közben – az észak-borsodi Arlóból Soós Ádámmal Japánba
P125_422 ciivlradio.net Út közben – az észak-borsodi Arlóból Soós Ádámmal Japánba 2010. december végén beszélgettünk minderről. #palyavalasztas #japan #kina #eletmod
2020-09-03
48 min
mondok1mesét
Észak hét csillaga- Rostás Annamária
Észak hét csillaga- Rostás Annamária by mondok1mesét
2020-04-30
03 min
Az Utazási Podcast
#13 Nágaföldi fejvadászoknál jártam // Vándorful Dani
Vándorful Dani, mindig meg tud lepni valamivel. Most például azzal, hogy immár 6. hete van Bordeaux-ban (karanténban) egy couchsurfinges francia lány vendégszeretetét élvezve. Amikor meghallottam, nyilván ezernyi kérdés merült fel bennem, de hogy ne minden a koronavírusról szóljon, arra gondoltam kifaggatom Danit 2 másik korábbi élményével kapcsolatban is. Az egyik Omán, azon belül is az egész Arab-félsziget egyik legkülönlegesebb éghajlatú vidéke: Salalah. A másik pedig Észak-Kelet India, ahol tömeges öngyilkosságot elkövető madarakról és a nágaföldi fejvadászok...
2020-04-27
52 min
Az Utazási Podcast
#09 Ázsián keresztül vonattal // a Keleti Pályaudvartól Észak-Koreáig
Vonatozni a legtöbb ember számára kín és nyüglődés, de nem mai beszélgetőtársamnak, aki ha teheti vonatra ül és kelet felé indul, azon belül is leginkább a Szovjetunió utódállamaiba. De miért pont keletre? És honnan jön a vonatozás szeretete? Vajon hogy telik az idő a transzszibériai expresszen? Miért akar valaki Észak-Koreaba menni? Mennyire lehet közel kerülni egy csapat észak-koreai lányhoz, akikkel együtt vonatoztok? Mik jutnak eszükbe az ázsiai embereknek Madzsarisztán (Magyarország) hallatán? Ilyen és hasonló kérdésekről nosztalgiázunk P...
2020-02-03
1h 24
The Nordic Podcast
The Nordic Podcast 007 – Guðrún Nordal
The seventh episode of The Nordic (formerly Észak) Podcast with Guðrún Nordal, a professor in medieval Icelandic literature and the director of the Árni Magnússon Institute for Icelandic Studies. Music: Hreiðar Ingi: Rauði riddarinn. Performed by Kór Langholtskirkju.
2020-02-03
28 min
Podcastok - 24.hu
HATÁRSÉRTŐK - Nem igaz, hogy a nyugati utazó semmit nem láthat Észak-Koreából
A Határsértők új epizódjának vendége Perger István, aki a Keletiből Hongkongba címmel blogol arról, ahogy vonattal körbeutazza a világot. Eljutott Észak-Koreába, végigutazta Szibériát és üzenetet hozott Farkas Bertalannak Bajkonurból.
2019-11-28
35 min
Kibeszélő
Erdoğan mindent elért, amit akart Észak-Szíriában
A Kibeszélő legújabb adásában arról beszélünk, milyen hatása van Észak-Kelet-Szíria török megszállásának a Közel-Keletre, a világpolitikára és a kurdok pár éves államkezdeményére. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
2019-10-18
56 min
The Nordic Podcast
Észak Podcast 006 – Bergsveinn Birgisson
The sixth episode of Észak Podcast with the Icelandic-Norwegian writer and philologist Bergsveinn Birgisson. Music: Edvard Grieg – Piano Concerto in A minor, Op. 16. The post Észak Podcast 006 – Bergsveinn Birgisson appeared first on Észak.
2019-08-05
26 min
The Nordic Podcast
Észak Podcast 005 – Thomas Hylland Eriksen
The fifth episode of Észak Podcast with the Norwegian social anthropologist Thomas Hylland Eriksen. Music: Esbjörn Svensson Trio – From Gagarin’s Point of View. The post Észak Podcast 005 – Thomas Hylland Eriksen appeared first on Észak.
2019-05-01
33 min
Popkult, csajok, satöbbi » podcasts
Észak – Északnyugat – a 135. epizód
Hiába is próbálnánk úgy tenni ezzel a címmel, mintha a héten Hitchcock retrospektívvel készültünk volna, a podcast barátja és vájtfülű hallgatója, Dóri már néhány napja kitalálta, hogy mire készülünk: posztkoloniális bevezető adásunk után kicsit jobban beleástunk magunkat a témába és ezúttal egyetlen regényre koncentráltunk, mégpedig Zadie Smith NW című kötetére. Zadie Smith egyébként is a … Bővebben: Észak – Északnyugat – a 135. epizód
2019-03-29
42 min
Popkult, csajok, satöbbi » podcasts
Észak – Északnyugat – a 135. epizód
Hiába is próbálnánk úgy tenni ezzel a címmel, mintha a héten Hitchcock retrospektívvel készültünk volna, a podcast barátja és vájtfülű hallgatója, Dóri már néhány napja kitalálta, hogy mire készülünk: posztkoloniális bevezető adásunk után kicsit jobban beleástunk magunkat a témába és ezúttal egyetlen regényre koncentráltunk, mégpedig Zadie Smith NW című kötetére. Zadie Smith egyébként is a … Bővebben: Észak – Északnyugat – a 135. epizód
2019-03-29
42 min
The Nordic Podcast
Észak Podcast 004 – Terry Gunnell
The fourth episode of Észak Podcast with Terry Gunnell, a lead expert in Scandinavian folkloristics, drama, and Old Nordic religion. Music: Ivar Bjørnson & Einar Selvik – WulthuR. The post Észak Podcast 004 – Terry Gunnell appeared first on Észak.
2019-02-21
35 min
3. utas [Tilos Rádió podcast]
Járatlan Utakon 8.
fotó: http://femaleyeti.hu/Február 23-24-én, nyolcadik alkalommal szervezi meg Vándorboy Magyarország legnagyobb, független és extrém utazókat megszólító rendezvényét, a Járatlan Utakon Fesztivált.http://www.jaratlanutakon.hu/https://www.facebook.com/jaratlanlanutakon/https://www.facebook.com/events/558214104590411/permalink/603134820098339/Egy kazal izgalmas utazó érkezik a műsorba: Ellenbacher Barbara, Female Yeti, S. Varga Ilona, Dr. Valiskó Gyöngyi (Valis), Balog Tibor, Baráth Mix Levente, Horváth Gyula, Mátai András, Vándorboy Ellenbacher BarbaraSzámomra az...
2019-02-20
1h 53
SztereoTrip - Az utazási podcast
#13 Mayer Márton- „Az észak-koreai – kínai – orosz hármashatár közelében lévő katonai támaszpont fogdájában ülök ...”
18.000 km stoppolás Oroszországon keresztül. Fogda az észak-koreai határon, embercsempészet, Dagesztán, orosz maffiózók, detox, Putyin, Krím.//Show notes//Köszönjük az Ingame-nek, hogy biztosították az interjú helyszínét.Helyszínek: Oroszország, Kína, Észak-Korea, Kamcsatka, Vlagyivosztok, Tumen (folyó), Bajkál-tó, Nyizsnyij Novgorod, Szarov, Nyizsegorodszki régió, Moszkva, Szentpétervár, Novoszibirszk, Szocsi, Urál, Szibéria, Dagesztán, Kaukázus, Hévíz, Kecskemét, Hajdúszoboszló, Japán-tenger, Khasan, Habarovszk, Birobidzsan, Burjátföld, Mongólia, Irkutszk, Krasznojarszk, Kemerovo, Cseljabinszk, Jekatyerinburg, Cs...
2019-02-19
00 min
Orient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-en
Orient Expressz #25: Hogyan éljük túl Koreát és a koreait? - Osváth Gábor 2/1
Az Orient Expressz új adásának témája Korea. A mindennapi híradásokban gyakran esik szó a félsziget megosztottságáról, a két ország között kialakult politikai konfliktusokról. Az északi részt katasztrófaturisták járják, és rendszeresek az ott szerzett tapasztaltokkal kapcsolatban egymásra licitáló beszámolók; a déli ipar termékei, a mobiltelefonok, autók, háztartási eszközök használata már mindennapjaink szerves része; a koreai popkultúra termékei, a fiú- és lányegyüttesek vagy épp a tévésorozatok már a világon mindenütt ism...
2019-02-14
59 min
Orient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-en
Orient Expressz #20: Miért csempésztek kvarcórát az észak-koreai diplomaták? - Mátyus Sándor 2/2
Magyarország az utóbbi fél évszázadban folyamatosan aktív diplomáciai tevékenységet folytatott a Távol-Keleten. A térség szocialista országai után 1959-ben újra felvettük a diplomáciai kapcsolatokat Japánnal, az 1980-as évek végén pedig – a kelet blokk országi közül elsőként – Dél-Koreával. Az 1990-es években Tajvannal létesítettünk nem hivatalos viszonyt. Az Orient Expresszben folytatódik a beszélgetés e kapcsolatok fejlődésének egyik fontos magyar résztvevőjével és alakítójával, Mátyus Sándor volt diplomatával. Mátyus Sándor egész...
2019-01-17
57 min
The Nordic Podcast
Észak Podcast 003 – Hilmar Örn Hilmarsson
2018 Yule special episode of Észak Podcast with the Icelandic composer and heathen priest, Hilmar Örn Hilmarsson. Music: Hilmar Örn Hilmarsson and Sigur Rós – Bíum bíum bambaló. The post Észak Podcast 003 – Hilmar Örn Hilmarsson appeared first on Észak.
2018-12-28
24 min
The Nordic Podcast
Észak Podcast 002 – Jón Kalman Stefánsson
The second episode of Észak Podcast with the Icelandic poet and writer, Jón Kalman Stefánsson. Music: Tröllaslagur. The post Észak Podcast 002 – Jón Kalman Stefánsson appeared first on Észak.
2018-12-28
33 min
The Nordic Podcast
Észak Podcast 001 – Roy Jacobsen
The first episode of Észak Podcast with the Norwegian writer Roy Jacobsen. Music: Hugo Alfvén – Swedish Rhapsody No. 1: “Midsommarvaka” The post Észak Podcast 001 – Roy Jacobsen appeared first on Észak.
2018-10-30
38 min
Szakácstolvaj [Tilos Rádió podcast]
Tevék Ausztráliában és a közlekedési táblákon, Anton Corbijn és a U2 Joshua Tree lemezborítója, a placebohatás és a homeopátia-biznisz, a borax és Zabriskie, honnan jönnek a Tilos-műsorok címei?, új műsorok a Tiloson, Észak-Korea a kiberháborúban, hogyan lehet beszállni egy folyton forgó óriáskerékbe?, Karel Janeček matematikus a legjobb választási rendszerekről, demokratikus szavazás és kormányzás, a kerékpár és a steampunk, Papó szerint a Google fordító
Jelen: Papó és Levi Rejtvények szóban:– mit jelen a spin doctor kifejezés?– a Spartacus nevet mikor használták először intézménynévként?– a folyamatosan forgó óriáskerekekbe hogyan történik a beszállás?Rejtvények képben, a Szakácstolvaj Facebook-oldaláról:– árvízi kép, a kőkorlátig ér a víz…– milyen zene megy a fejünkbe a kép láttán?– egy régi kép a Móricz Zsigmond körtérről, minek a megállóját látjuk?– egy útjelző tábla, amin...
2017-05-04
1h 53
Szakácstolvaj [Tilos Rádió podcast]
Szódavíz, Észak-Korea, árvíz, Legyek ura, Pál utcai fiúk, nézőszámok mit írt a Bakács?
2017.03.09.Jelen: Papó, Levi.Rejtvények szóban:- mi az az ormótlan?- mi az a léhűtő?- pech – a szó eredete?- Olajkár név eredete?Rejtvények képben a Szakácstolvaj fészbuk oldaláról:- egy fej, arc… ki ez? A szülei szörnyetegek voltak.- egy nagy bevásárló kosár…- egy hatalmas épület Phenjanban…A képeket rögtön meg is beszéli Papó és Levi.A szódavíz tisztaságának rejtélye. - 18:05 – 2...
2017-03-09
2h 00
Szakácstolvaj [Tilos Rádió podcast]
Vitorláshajók, muslicák, magánélet a diktatúrákban, lehet, hogy vége a telekocsi-rendszernek?, a menekültellenes népszavazás és a csalás lehetősége
2016.09.22. Jelen: Papó, Levi Rejtvények szóban:– a «Csillebérc» név honnan, miből jön?– miért nincsenek nagy, tengeri vitorlás teherhajók?Rejtvények képben a Szakácstolvaj Facebook-oldalán oldalán:egy budapesti utcakép, újra a múlt heti régi táncos kép és vonuló katonák egy fotója.A mindenhol pillanatokon belül megjelenő muslicák rejtélye…– 24:03–26:50 telefon (István) a nagy vitorlás hajókat próbálja megfejteni…– 27:00–34:08 telefon (Kisember) a hajózás, a hajózási időtartam, menetrend… próbálja a vitorlás kér...
2016-09-22
1h 53
HungarianPod101.com | Sample Premium Feed
Advanced Audio Blog #1 - Top 10 Hungarian Regions and Cities: Eger, Miskolc, and the Northern Hungary Region - Audio
Learn Hungarian with HungarianPod101! Don't forget to stop by HungarianPod101.com for more great Hungarian Language Learning Resources! -------Lesson Dialog------- ----Formal ---- Eger, Miskolc és az Észak-magyarországi régió Az Észak-magyarországi régió Magyarország régiói közül az egyik legnagyobb. A terület kiváló turisztikai adottságokkal és nagy mezőgazdasági jelentőséggel bír. Hivatalosan három megyét értünk az Észak-magyarországi régió elnevezés alatt, ez a három Borsod, Heves és Nógrád. A terület két legfontosabb városa Miskolc és Eger. A környék jelentős része hegyvidék, itt t...
2011-07-07
03 min
HungarianPod101.com | Sample Premium Feed
Advanced Audio Blog #1 - Top 10 Hungarian Regions and Cities: Eger, Miskolc, and the Northern Hungary Region - Dialog
Stop by HungarianPod101.com for the accompanying PDFs, line-by-line audio, and more! Be sure to leave us a post! -------Lesson Dialog------- Hungarian Eger, Miskolc és az Észak-magyarországi régió Az Észak-magyarországi régió Magyarország régiói közül az egyik legnagyobb. A terület kiváló turisztikai adottságokkal és nagy mezőgazdasági jelentőséggel bír. Hivatalosan három megyét értünk az Észak-magyarországi régió elnevezés alatt, ez a három Borsod, Heves és Nógrád. A terület két legfontosabb városa Miskolc és Eger. A környék jelentős része hegyvidék, itt t...
2011-07-07
02 min