Look for any podcast host, guest or anyone
Showing episodes and shows of

Janos Horvath

Shows

Magvető PodcastMagvető PodcastIdőmérték. 70 vers ǀ KönyvbemutatóA Magvető Kiadó 2025-ben ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját. Ebből az alkalomból jelent meg az Időmérték. 70 vers című kötet, a  válogatás az elmúlt évtizedekben a Magvetőnél megjelent hetven költő verseiből. A költészet napján mind a hetven vers elhangzott a Magvető Caféban – sok a szerző előadásában. Bánfalvi Eszter, Pataki Ferenc, Szikszai Rémusz és Takács Katalin olvasta fel azoknak a verseit, akik személyesen nem tudtak jelen lenni. Sőt, még Turi Tímea és Szegő János, a kötet két szerk...2025-07-042h 21Kék Bolygó - Áder János podcastjaKék Bolygó - Áder János podcastjaAhol a hagyomány legyőzi a digitális világot #129Egy általános iskola, ahonnan kitiltották a mobiltelefonokat és a digitális eszközök egy részét egészen a nyolcadik osztály első félévéig. De nemcsak az intézményben, hanem - a szülők együttműködésével - otthonról is. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy a tanulás nem jelent stresszt, sokkal inkább élmény. A gödi Búzaszem Iskola alapítója és igazgatója ezzel együtt azt vallja, a 21. század munkaerőpiaci, nemzeti és családi igényeinek megfelelően fejlesztik a gyerekeket...2025-06-1634 minMagenta PodcastMagenta PodcastSzínházi kulisszatitkok Lovas Rozival és Horváth János AntallalAz egyre rövidülő figyelem korszakában hol a helye a színháznak? Mitől lesz egy darab közönségsiker? Hoz-e hírnevet és főleg nézőket az intenzív social media jelenlét? Lehet a színház üzlet is egyben? Hétköznapi, mindannyiunkat érintő problémák kerülnek nagyító alá a Loupe produkcióiban, amikkel meghódították a közönséget. Nézz be Lovas Rozival és Horváth János Antallal a színházi élet valós és digitális kulisszái mögé; végül még az is kiderülhet, van-e helye egy r...2025-05-1653 minDiscover Arad: a Hidden Gem of Central EuropeDiscover Arad: a Hidden Gem of Central EuropeTimisoara and Arad at the End of the 19th CenturyThis academic text translated into English by Gabriel Roman; "TIMIȘOARA AND ARAD AT THE END OF THE 19TH CENTURY," draws upon a study by Bogoly József Ágoston to examine urban life and development in Timișoara and Arad around 1890. It centers on analyses of articles from the literary journal "Magyar Salon" written by Róbert Tábori and Károly Méray-Horváth. These authors offered literary and social perspectives on the physical space, culture, and societies of the two cities, highlighting their multinational character, urbanization, and the process of Hungarianization. The source further explores how these narrative...2025-05-1211 minDiscover Arad: a Hidden Gem of Central EuropeDiscover Arad: a Hidden Gem of Central EuropeArad's hidden history: the red lantern district: brothels and entertainmentThis episode recounts the history of Arad's former entertainment district, focusing on its brothels, inns, and social dynamics over the past century, including details about their operation, regulations, and eventual closure under communism. The source article from www.arad.zone offers a vivid portrayal of Arad's historic red-light district, centered around the former Fish Market area (now Heim Domokos Square). This neighborhood, once a hub of entertainment, featured a harmonious coexistence of inns, affordable hotels, taverns, and brothels. Frequented by a diverse clientele—including intellectuals, soldiers, craftsmen, and officials—it became an integral part of the city's social fabric. Nota...2025-04-2718 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDiese Lebensmittel machen dich unwiderstehlich - Interview mit Natascha BantelIn diesem spannenden Interview spricht Ernährungscoach Natascha Bantel darüber, wie Lebensmittel nicht nur gesund, sondern auch unwiderstehlich machen. Sie verrät, welche Nahrungsmittel die Libido steigern, Stress reduzieren und die Ausstrahlung verbessern – von Omega-3-reichem Lachs über Hormonbalance-fördernde Nüsse bis zu Anti-Burnout-Snacks. Ausserdem gibt sie praxistaugliche Tipps für Dates, erklärt, wie Darmgesundheit und Attraktivität zusammenhängen, und warum selbst kleine Ernährungsumstellungen Grosses bewirken. Perfekt für alle, die mehr Energie, Selbstbewusstsein und natürliche Anziehungskraft gewinnen möchten! 🥑🔥Themen-Highlights:Testosteron-Booster & Luststeigerung durch ErnährungStressabbau mit Magnesium und anti-entzündlichen...2025-04-1340 minDankó Rádió PodcastDankó Rádió PodcastNépzenedoboz: Fügedi János emlékéreA Népzenedoboz Bolya Mátyás havonta jelentkező zenés interjúműsora. A negyedik epizód témája sajnos megint egy szomorú aktualitás, ugyanis 2025 januárjának utolsó napján elhunyt Fügedi János néptánckutató. Beszélgetőpartnerei ezúttal azok a tanítványok voltak, akik felvállalták a munka folytatását és a hagyaték feldolgozásának hatalmas és felelősségteljes feladatát. Oláh Nóra a Magyar Táncművészeti Egyetemen, Horváth-May Dániel a Zenetudományi Intézetben, Szabó Bálint pedig a filmdigitalizálás és az adatkezelés terén lép a...2025-04-0455 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerWarum Männer oft falsch über sich selbst denken - Interview mit Luca AeschlimannMännlichkeit, Authentizität und der Weg zu sich selbst – über diese Themen habe ich mit Luca Aeschlimann gesprochen. Luca ist Coach für authentische Männlichkeit und begleitet Männer dabei, sich von inneren Zwängen und alten Verhaltensmustern zu befreien. In unserem Gespräch erzählt er, warum viele Männer falsche Vorstellungen über sich selbst entwickeln, wie er selbst diesen Weg erlebt hat und welche Veränderungen möglich sind. Das Gespräch mit Luca Aeschlimann zeigt, wie wichtig es ist, sich mit sich selbst auseinanderzusetzen und alte Muster zu hinterfragen. Viele Männer denken falsch übe...2025-01-2854 minConfidence-Cast | Der Podcast für authentische Männlichkeit!Confidence-Cast | Der Podcast für authentische Männlichkeit!#178 Vom Aussenseiter zum Dating-Coach ❤️ mit Janos Horvath | Luca Aeschlimann | MännercoachHelfen Dating-Apps wirklich, um schneller einen Partner zu finden? Oder ist es eine Zeitverschwendung - vor allem für uns Männer? Im Gespräch sind zwei Experten - Janos Horvath, Dating Coach aus Zürich und Luca Aeschlimann, Coach für authentische Männlichkeit! Wie du wirklich Anziehung erzeugst als Mann, mitten auf der Strasse, sodass du keine Dating-Apps mehr brauchst, erfährst du in diesem Gespräch! Link zu Janos Horvath: https://www.deep-connection.ch ______________________________ 🔥 Buche jetzt Dein kostenloses Erstgespräch: https://www.luca-aeschlimann.com/bewerbungsformular/ ______________________________ 🎁 Weitere kostenlose Inhalte für Dich: Männer-Guid...2025-01-1748 min3 Dühös Ember3 Dühös EmberLázár János őszödi beszéde?; Szijjártó üzent Magyar Péternek | 3 DÜHÖS EMBER #233 Dühös Ember: 00:00 Lázár János: Félkész állapotban van az ország, ebből próbál Magyar Péter politikát csinálni. 22:05 Szijjártó: "Próbáljanak legalább egy kicsit felelősségteljesen viselkedni, és mérjék fel, hogy egy-egy ilyen álhír terjesztése milyen veszéllyel járhat Magyarország és a magyar emberek vonatkozásában." 44:29 Fricz Tamás: Magyarország egy következmények nélküli ország Esküdtek: Horváth Oszkár, Egri Viktor, Boros Tamás ...2024-12-111h 06Ziccer - 24.huZiccer - 24.huKele János: Magyarországon úgy csinálunk, mintha nem lett volna ellenfél a pályánKijózanító pofonnal indult a Nemzetek Ligája, az újítással próbálkozó magyar labdarúgó-válogatott ugyanis ötgólos vereséget szenvedett Németországban. A bosnyákok elleni meccs előtt még kiértékeltük Marco Rossi csapatának teljesítményét, valamint a mélyére nézzünk annak, hogy a temérdek elköltött pénz dacára miért nem gyarapodik tehetségekkel a magyar futball. Beszélgetőtársunk ezúttal Horváth Csenger, kiválasztásért felelős szakember volt.2024-09-091h 01Deep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDer Weg zum neuen Mann Zwischen Tradition und Moderne - Interview mit dem MännerSymposium SchweizIm Podcast-Interview erkunde ich mit Gregor, Michael und Adrian vom MännerSymposium Schweiz über die Rolle und Bedeutung der Männlichkeit in der heutigen Gesellschaft.Die Themen reichen von historischen Aspekten der Männlichkeit bis hin zu modernen Herausforderungen und Möglichkeiten für Männer, sich in ihrer vollen Kraft zu entfalten. Hier sind einige der zentralen Punkte, die in diesem inspirierenden Gespräch angesprochen werden.Männlichkeit heute und in der ZukunftHistorisch gesehen war Männlichkeit oft mit Stärke, Unabhängigkeit und Durchsetzungsvermögen verbunden. Männer wurden...2024-07-121h 09Deep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDer Weg zum neuen Mann Zwischen Tradition und Moderne - Interview mit dem MännerSymposium SchweizIm Podcast-Interview erkunde ich mit Gregor, Michael und Adrian vom MännerSymposium Schweiz über die Rolle und Bedeutung der Männlichkeit in der heutigen Gesellschaft.Die Themen reichen von historischen Aspekten der Männlichkeit bis hin zu modernen Herausforderungen und Möglichkeiten für Männer, sich in ihrer vollen Kraft zu entfalten. Hier sind einige der zentralen Punkte, die in diesem inspirierenden Gespräch angesprochen werden.Männlichkeit heute und in der ZukunftHistorisch gesehen war Männlichkeit oft mit Stärke, Unabhängigkeit und Durchsetzungsvermögen verbunden. Männer wurden...2024-07-121h 09Deep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerWie du vom einsamen Wolf zum begehrten Mann wirst - Interview mit Silvan BuessIn der neuesten Episode unseres Podcasts haben wir einen besonderen Gast: Silvan. Er erzählt uns von seiner faszinierenden Reise vom einsamen Wolf zum begehrten Mann und teilt wertvolle Einsichten und Ratschläge für alle, die sich in einer ähnlichen Lage befinden.Silvan beginnt das Interview mit einem tiefen Einblick in seine Vergangenheit. Er beschreibt eine Zeit, in der er sich isoliert und allein fühlte, obwohl er von Menschen umgeben war.Warum werden Männer zu einsamen Wölfen?Im Gespräch erklärt Silvan, warum viele Männer in...2024-07-1256 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerWie du vom einsamen Wolf zum begehrten Mann wirst - Interview mit Silvan BuessIn der neuesten Episode unseres Podcasts haben wir einen besonderen Gast: Silvan. Er erzählt uns von seiner faszinierenden Reise vom einsamen Wolf zum begehrten Mann und teilt wertvolle Einsichten und Ratschläge für alle, die sich in einer ähnlichen Lage befinden.Silvan beginnt das Interview mit einem tiefen Einblick in seine Vergangenheit. Er beschreibt eine Zeit, in der er sich isoliert und allein fühlte, obwohl er von Menschen umgeben war.Warum werden Männer zu einsamen Wölfen?Im Gespräch erklärt Silvan, warum viele Männer in...2024-07-1256 minÖnkényes MérvadóÖnkényes MérvadóLemondott Csák János; A választás tanulságai; A TISZA szívóhatásaPuzsér Róbert, Horváth Oszkár, Magyar Dávid2024-06-1500 minPuzsér RóbertPuzsér RóbertLemondott Csák János; A választás tanulságai; A TISZA szívóhatásaPuzsér Róbert, Horváth Oszkár, Magyar Dávid2024-06-1500 minÖnkényes Mérvadó (Spirit FM)Önkényes Mérvadó (Spirit FM)Átrendeződik az európai politika; TISZA szívóhatása; Lemondott Csák János-ÖnkényesMérvadó2024#671Önkényes Mérvadó: 00:00 Átrendeződik az európai politika 22:13 Lemondott Csák János 45:17 A választás tanulságai 1:07:22 A TISZA szívóhatása Műsorvezetők: Puzsér Róbert, Horváth Oszkár, Magyar Dávid Szerkesztő: Bakos Dalma Programigazgató: Korvin Tibor 2024.06.11. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támoga...2024-06-111h 29Önkényes MérvadóÖnkényes MérvadóLázár János üzenete: aki most a Fideszből kiáll, az nem a pártnak, hanem Magyarországnak ártPuzsér Róbert, Horváth Oszkár, Nagy Gergely2024-05-2600 minPuzsér RóbertPuzsér RóbertLázár János üzenete: aki most a Fideszből kiáll, az nem a pártnak, hanem Magyarországnak ártPuzsér Róbert, Horváth Oszkár, Nagy Gergely2024-05-2600 minAradi Hírek – audio csatornaAradi Hírek – audio csatornaKeresztes János borosjenői tanácsosjelöltAz Aradtól mintegy 50 km-re északkeletre, a Fehér-Körös partján fekvő Borosjenőben jelentős a magyar múlt – erre emlékeztet a középkori vár vagy a református templomban Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok emléktáblája (az 1849. október 6-án kivégzett mártírt Borosjenőben temették el, és földi maradványai a városban voltak 1974-ig, amikor is az aradi vesztőhelyen álló obeliszk talapzatában helyezték el). A magyar kultúra több jeles alakja is Borosjenőn született, többek között Horváth Béla színművész, akinek az em...2024-05-2503 minTenger Média\'s PodcastTenger Média's PodcastItt van újra a Margófeszt!A margitszigeti Kristály Színtéren rendezik meg Május 23-25. között az ingyenes irodalmi fesztivált.A Bookline támogatásával megvalósuló rendezvény idén négy színpadon, több mint 50 programmal várja a látogatókat. Délutánonként az irodalmi élet meghatározó szerzőit és új köteteiket bemutató beszélgetések, esténként pedig a Margóra megálmodott zenés irodalmi produkciók közül lehet majd válogatni. A fesztiválon koncertezik majd a Tudósok, a Mondjad Atikám című József Attila esttel érkezik Vecsei H...2024-05-2015 minSzoljon.huSzoljon.hudr. Horváth László: Sorsfordító események történtek 1848/49-benAz ünnepi podcast műsorban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc sorsfordító eseményeiről és a szolnoki ütközet legendává vált pillanatairól meszélt dr. Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója, Hartai Gergelynek. A részletekért kattints: https://tinyurl.com/enzc77fm Kövess minket közösségi oldalainkon is:Facebook: https://www.facebook.com/szoljon Instagram: https://www.instagram.com/szoljon.hu/2024-03-1528 minSonline PodcastSonline PodcastHorváth Gyula munkássága előtt tisztelgünkFőszerkesztőnk, Lengyel János Bertalan Péter történész professzorral, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárával és Rátkai Ferenccel, a TIT somogyi elnökségének tagjával beszélgetett Horváth Gyula munkásságáról. 2024-03-1131 minPuzsér RóbertPuzsér RóbertLázár János a bicskei ügyrőlPuzsér Róbert, Horváth Oszkár, Magyar Dávid2024-03-0400 minÖnkényes MérvadóÖnkényes MérvadóLázár János a bicskei ügyrőlPuzsér Róbert, Horváth Oszkár, Magyar Dávid2024-03-0400 minGondolatkertészetGondolatkertészetA JÓ VEZETŐ - Böjti beszélgetések 2. // Tomka Jánossal arról, kire bízzuk magunkatMérgező és hatalmaskodó vezetőkről - és a változásról. Radikális újragondolásban van a jó vezetőkről való vélekedés a szervezet-szociológiai kutatások szerint. A téma megismerésében azonban egy váratlannak tűnő forrás segít nagyon sokat. Ha Spotifyon hallgatsz, kérlek szavazz a kérdésről! BÖJTI BESZÉLGETÉSEK 2. rész. A JÓ VEZETŐ Dr. Tomka János és Horváth Gergely beszélgetése. Gondolatkertészet - az újragondolás kultúrája Blog, podcast és rádióműsor. Blog, h...2024-02-2641 minGondolatkertészetGondolatkertészetMERJ VITATKOZNI! // Windhager Ákos Roger Scrutonról és a modern magyar konzervativizmusrólMiért nem atavizmus a konzervativizmus, hogyan kapcsolódik a modernhez és miért egy angol a 21. századi magyar elképzelések atyamestere? Fedi-e a konzervatív poltikai gyakorlat az eszmei hátteret? "Nem parancsrendszer, hanem megértés". Windhager Ákos eszme- és művelődéstörténész, a Hungarian Scruton Hub vezetője és Horváth Gergely beszélgetése. Információ és feliratkozás: gondolatkerteszet.hu Cover kép: Roger Scruton #Roger Scruton, #konzervativizmus, #hagyománytisztelet, #modernitás #Mannheim Károly #Asbóth János #John Lukács #Molnár Tamás #Várk...2024-02-2336 minReaktor PodcastReaktor PodcastBeszélgetés Horváth János Antallal, a LOUPE Színházi Társulás egyik alapítójávalHorváth János Antallal beszélgettünk a LOUPE Színházi Társulás darabjairól, hitvallásáról, a kortárs drámák irányairól, és a film és dráma közötti különbségről.2024-02-0132 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerWie du dein Date beeindruckst - Interview mit JennyHast du dich schon mal gefragt, wie du dein Date beeindrucken kannst, ohne dich zu verstellen? Wie du deine wahre Persönlichkeit zum Ausdruck bringst und gleichzeitig Interesse weckst? Wie du dich von der Masse der Onlinedating-Nutzer abhebst, die alle das Gleiche schreiben und tun?Dann bist du hier richtig. Denn ich habe eine spannende Person interviewt, die dir einige wertvolle Tipps geben kann. Ihr Name ist Jenny und sie ist eine leidenschaftliche Kommunikationsexpertin, die sich intensiv mit dem Thema Dating beschäftigt hat.Ich habe Jenny auf dem Weihnachtsmarkt kennengelernt, wo wir uns sofort gu...2024-01-3152 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerWie du dein Date beeindruckst - Interview mit JennyHast du dich schon mal gefragt, wie du dein Date beeindrucken kannst, ohne dich zu verstellen? Wie du deine wahre Persönlichkeit zum Ausdruck bringst und gleichzeitig Interesse weckst? Wie du dich von der Masse der Onlinedating-Nutzer abhebst, die alle das Gleiche schreiben und tun?Dann bist du hier richtig. Denn ich habe eine spannende Person interviewt, die dir einige wertvolle Tipps geben kann. Ihr Name ist Jenny und sie ist eine leidenschaftliche Kommunikationsexpertin, die sich intensiv mit dem Thema Dating beschäftigt hat.Ich habe Jenny auf dem Weihnachtsmarkt kennengelernt, wo wir uns sofort gu...2024-01-3152 mintízperctízpercLétező vitézek? | Tízperc Podcast S02E08 Ebben az epizódban három népszerű irodalmi hős történetet vizsgáljuk meg. Megpróbáljuk kideríteni, hogy tényleg részesei lehettek-e a magyar történelemnek, azaz valóban élő személyekről mintázták őket. Akinek utána nézünk az nem más, mint Toldi Miklós, János vitéz és Háry János. //A videóban az illusztrációk mesterséges intelligencia által generált képek, kiegészítve korabeli fotókkal – diafilm részletekkel// Források: https://hu.wikipedia.org/wiki/Toldi_Mikl%C3%B3s_(nemes) https://mult-kor.hu/ki-volt...2024-01-3013 minBudapest TE meg ÉNBudapest TE meg ÉNHorváth János Antal: A színházban meg kell teremteni az empátiát, amit tovább tudunk vinni a hétköznapokbaLoupe, vagyis nagyító. Amennyiben egy új színházi társulás ezt a nevet kapja, akkor feltételezhető, hogy előadásaival igyekezni fog górcső alá venni, kinagyítani és kihangosítani bizonyos témákat. Mondjuk a rasszizmus, a kettéosztottság, a hazaszeretet, a háború, a modern párkapcsolatok vagy a gyermekvállalás kérdéseit. Horváth János Antal alapító-rendezővel beszélgettünk a Budapest TE meg ÉN podcastban. 2024-01-1934 minmargofesztmargofesztÁfra János: Omlás // Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár 2023A szerzővel Mészáros Sándor beszélget A Glaukóma, a Két akarat és a Rítus szerzője, Áfra János hat év után jelentkezik újra önálló verseskötettel a Kalligram Kiadónál. A költő eddigi legterjedelmesebb kötete, az Omlás az életmű eddigi megszólalási módjait, problémaköreit, poétikai megoldásait fuzionálja, terjeszti ki új irányokba, miközben épít a Szegedi-Varga Zsuzsanna képzőművésszel közösen jegyzett művészkönyv, a Termékeny félreértés disztópikus világára is. A transzcendens ö...2023-12-2938 minKommentár KlubKommentár KlubBaloldali bevándorláspolitika; Kultúrharc (2023.11.19.)A migráció kérdése a 2015-ös bevándorlási válság óta áll az európai politika középpontjában. Közös politika és határvédelem azóta sincs, miközben a migrációs nyomás egyre nő: Németországban rekordot döntött. De milyen folyamatok alakítják ma a migrációt? Mi történt Európában 8 év alatt, és mire számítsunk a jövőben? Mai adásunkban ennek járunk utána. Horváth Szilárd vendégei: - Békés Márton, történész, a Kommentár főszerkesztője - Simo...2023-11-2051 minenyhe katarzisenyhe katarzisEnyhe katarzis 28. - Kardos-Horváth JánosAz Enyhe katarzis legutóbbi vendége Kardos-Horváth János, a Kaukázus együttes frontembere, akivel többek között az alábbi témákat cincáltuk szét👉 hogy jön össze az ökotudatosság, mint téma és a rock'n'roll?👉 miben különbözik egy rockzenész és egy klasszikus zenész?👉 klasszikus zenei elemek beemelése a könnyű műfajokba👉 társkeresés rockzenész módra...👉 zene, mint önterápia👉 nem mindig olyan könnyű azért alkotni..Weboldal: https://enyhekatarzis.hu/2023-10-2746 minGOMBAPRESSZÓGOMBAPRESSZÓ1052 / attoszekundum, Izland, Kukorica JancsiL. L. Junior, avagy az adást megelőző bemelegítés.Az aradi vértanúk.Ez itt Báint interjúja Krausz Ferenccel, ez pedig egy kiváló rövidfilm a tudóssal.Az idei János Vitéz nap Ráckevén.A digitálisan felújított János Vitéz előzetese. Itt a Roar című teljes film, de, biztos ami biztos, előbb nézzétek meg ezt a részletet! A Hegyi György interjú.Borítókép: Horváth Nepomuki János2023-10-102h 18GriffsiderGriffsiderDLVlogcast #02 - Hunyadiaktól Mohácsig - B.Szabó János,Horváth Richárd,Pálosfalvi Tamás történészek„Mi lett volna ha…” Pódiumbeszélgetés Hunyadi Jánosról, a fekete seregről és arról, hogy mit érhetett volna el a mohácsi síkon. B. Szabó Jánossal, Horváth Richárddal és Pálosfalvi Tamással beszélgettünk erről Máré-várban. Az erősebb seregek legyőzik a kisebb seregeket Miért és kik akarnak háborúzni az Oszmán Birodalomban? Mit tanult Mátyás az apjától? Magyar-oszmán kapcsolat nyelve: a szerb "Zsoldosok olyanok, mint a magunkfajta történészek... Nézd meg az egész beszélgetést!2023-09-291h 15Pátria RádióPátria RádióK&K Kuklis Katalinnal #45 | A dékánnak kell, hogy legyen víziójaHorváth Kinga egyetemi oktató, a Selye János Egyetem Tanárképző Karának jelenlegi dékánja, aki több, mint 30 éve van jelen a felsőoktatásban. Egyetemi és doktori tanulmányait a Comenius Egyetem Pedagógiai Karán végezte Pozsonyban, 2011-től a komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Karának dékánhelyettesi posztját töltötte be, 2015-től pedig dékán ugyanitt. Beszélgetésünk alkalmával saját pedagógusi és tudományos útjáról kérdeztem, bepillantunk a titulusok mögé és az egyetemet, a pedagógus szakmát érintő kihívás...2023-09-2940 minKlubRádió unofficialKlubRádió unofficialHetes Stúdió, 2023. augusztus 26., szombat 15:00Szóból ért az ember, és Megbeszéljük a hetet.A műsor második órájában megbeszéljük a hét legfontosabb eseményeit: Hardy Mihály, Weil Zoltán az Egriszin.hu-tól, Horváth Zoltán, a HVG munkatársa, és Bolgár György.2023-08-261h 47Reggeli személyReggeli személyReggeli gyors/Reggeli személy (2023. augusztus 22., kedd 09:00): Horváth AladárDési János vendége Horváth Aladár, a Roma Parlament Egyesület elnöke2023-08-2248 mincsúnyarosszmajomcsúnyarosszmajom#162 - Jegesmedveként bekólázni a fókadögök közöttMiért nehéz a semmire gondolni, római vagy nápolyi vagy amerikai pizza, mi értelme van a hírlevélnek, ér-e családi társaságban telefonozni, illetve aszociális vagy antiszociális, mit csinál a berepülőpilóta, le kellene-e cserélni a Himnuszt, miért divat az irodalom nem ismerete, bosszant-e az éneklő kolléga, mi lett volna a világgal Lenin nélkül, miből doktorált Taylor Swift, hogyan készül a rizstészta, tud-e embert ölni a levegőbe lőtt és visszazuhanó puskagolyó, lassítva látnak-e a galambok, melyik Magyarország legsik...2023-06-271h 47Magyar Közgazdasági TársaságMagyar Közgazdasági TársaságDigitalizáció és pénzügyekDigitalizáció és pénzügyek - ezzel a címmel szervezett online konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság Pénzügyi Szakosztálya és a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának Közgazdaságtudományi Munkabizottsága 2023. május 25-én, csütörtökön. A rendezvény előadói: Sebestyén Géza, a Mathias Corvinus Collegium Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője; Sajtos Péter, az MNB Digitalizációs Politika és Szabályozási Főosztályának vezetője; Horváth Gábor, az MNB vezető közgazdasági szakértő...2023-05-271h 50Hit Rádió GazdaságHit Rádió GazdaságMézpiac: Van-e baj a magyar mézzel? - Horváth JánosA Világnézet vendége volt Horváth János, aki a magyar mézpiacról beszélt.2023-05-0533 minEurosport podcastEurosport podcastMagical Magyars - A Vasas az egyik legrosszabbul menedzselt magyar futballklubA Magical Magyars legfrissebb felvételét a Magyar Kupával kezdtük, hiszen kialakult a döntő párosítása. A Puskás Arénában május 3-án Budafok-Zalaegerszeg mérkőzést fognak rendezni: kiveséztük a Zete hosszabbításos győzelmét, valamint a másodosztályú fővárosiak könnyed sikerét a Vasas ellen. Ha már Vasas. Egy nappal a sikertelenül megvívott elődöntőt követően menesztették Kondás Elemért, akit két héttel ezelőtt Nagy Miklós sportigazgató még biztosított a maradásról...2023-04-0757 minSzoljon.huSzoljon.huDr. Horváth László: meg kell győzni az embereket, hogy a múzeum élmény!Az elmúlt évek nehéz időszakaiból is profitált a szolnoki Damjanich János Múzeum, mely folyamatosan próbálja fenntartani a látogatók érdeklődését... Dr. Horváth Lászlóval a vármegyei hatókörű múzeum aktuális kihívásairól, Hartai Gergely újságíró beszélgetett. Részletekért kattints: bit.ly/3Y3JRvn2023-02-0429 minReggeli személyReggeli személyReggeli gyors/Reggeli személy (2023. január 19., csütörtök 09:00): Horváth GáborHerskovits Eszter és Selmeci János vendége Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese, a külpolitikai rovatvezetője.2023-01-1947 minÖnkényes MérvadóÖnkényes MérvadóBencsik János és Volner János NER megbízatásaiPuzsér Róbert, Horváth Oszkár, Magyar Dávid2022-12-1900 minPartizán PodcastPartizán PodcastNincs édes bosszú | Semmi kóla #5Antihőseink: fegyvernökök, gyarmatosítók, médiamogulok. A Semmi kóla új adásában a #metoo mozgalom utóéletéről beszélünk filmeken keresztül. Az Utolsó párbaj egy középkori abúzusról mesél, ahol az utókor évszázadokon át felmentette az erőszaktevőt. Ezután egy pokolian dühös alkotásról beszélünk: a Sebzett csalogány nekiront a gyarmati időknek, miközben kétszer aláhúzza, hogy az erőszaktevőn való bosszúállás csak széttépi a pszichét. A Botrány és az Azt mondta úgy mesélnek a...2022-12-101h 00Special:Defekt [Tilos Rádió podcast]Special:Defekt [Tilos Rádió podcast]Könnyen érthető kiállítás és irodalomHogyan lehet egy kiállítást értelmileg akadályozott emberek számára komfortossá és kulturálisan hozzáférhetővé tenni? Hogyan lehet a KÉK (Könnyen Érthető Kommunikáció) módszerével irodalmi műveket adaptálni? Mire jó ez? És ha jó, miért nincs mégsem semmi köze a jótékonysághoz?Most szombati adásunkban a Kassák Múzeum kulturális akadálymentesítéséről és a János Vitéz könnyen érthető adaptációjáról beszélgetünk a különleges kiadvány létrehozóival, Nemes-Jakab Éva irodalomtörténés...2022-12-031h 15Önkényes Mérvadó (Spirit FM)Önkényes Mérvadó (Spirit FM)Stummer János momentumos; nincs már uzsora; félig teli, félig üres pohár - Önkényes Mérvadó 2022#354Önkényes Mérvadó: 00:00 Stummer János momentumos 17:25 Stummer János momentumos 41:39 Nincs már uzsora 55:45 Félig teli, félig üres pohár Műsorvezetők: Puzsér Róbert, Horváth Oszkár, Magyar Dávid Szerkesztő: Kormos Róbert, Boros Tamás 2022.11.17. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu2022-11-171h 21Önkényes Mérvadó (Spirit FM)Önkényes Mérvadó (Spirit FM)Hadházy sátrazása; akkumulátorgyárak; Nagy Imre; Kádár János árulása - Önkényes Mérvadó 2022#345Önkényes Mérvadó: 00:00 Hadházy Ákos sátrazása az MTVA épülete előtt 17:21 Hadházy Ákos sátrazása az MTVA épülete előtt; akkumulátorgyárak Magyarországon 43:10 Nagy Imre beszéde 59:37 Kádár János árulása Műsorvezetők: Puzsér Róbert, Horváth Oszkár, Csunderlik Péter Szerkesztők: Boros Tamás Programigazgató: Korvin Tibor 2022.11.04. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagra...2022-11-041h 23Kék Bolygó - Áder János podcastjaKék Bolygó - Áder János podcastjaHozzá kell szoknunk a hosszú, forró nyarakhoz #55Történelmi aszály sújtja Magyarországot. Ilyenre nem volt példa a XX. század eleje óta, amikor elkezdték hivatalosan jegyezni az adatokat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat két munkatársa szerint egy hosszú vízhiányos időszak következménye volt idén nyáron a rendkívüli szárazság. A podcastból megtudhatják azt is, hogy ilyen helyzetben egy hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék sem jelent gyógyírt a földeknek. Ezúttal két vendég segít megérteni a légköri mozgásokat: Lakatos Mónika éghajlat...2022-09-1930 minPallas Athéné KönyvkiadóPallas Athéné KönyvkiadóSzületésnapi Podcast - Horváth Levente: A kínai geopolitikai gondolkodás5. születésnapunk alkalmával egy 5 részes podcast-sorozattal készültünk. A sorozatban öt neves hazai és külföldi szerzővel készítettünk interjút, amiből kiderül milyen inspirációk által vezérelve váltak korunk legnagyobb gondolkodóivá. A 21. századra az „atlanti korszak” 500 éves időszaka lassan lezárul, és az eurázsiai korszak veszi kezdetét, amelyben Kína igen jelentős szerepet kap. Az új világrend formálódása során nagy átrendeződések zajlanak. Ahhoz, hogy világosan láthassuk a geopolitikai változások mozgatórugóit, összefüggé...2022-09-0206 minWelcome to Dave\'s Music RoomWelcome to Dave's Music RoomFolk into Classic into FolkEpisode #73: Folk into Classic into Folk Uploaded: July 16, 2022 Pehr Henrik Nordgren: Pelimannimuotokuvia (Portraits of Country Fiddlers) for string orchestra, Op. 26 I.  Näpsäyttäjä (The Plucker) II.  Tuumiskelija (The Thinker) III.  Vanhan miehen menuetti (The Old Man’s Minuet) IV.  Pelimannin elämänkappale (The Fiddler’s Favourite Tune) Edvard Grieg: To nordiske melodier (Two Nordic Melodies), Op. 63 I.  I folketonestil (In Folk Style) II.  Kulokk & Stabbelåten (Cow-call & Peasant Dance) Witold Lutosławski: Pięć melodii na orkiestrę smyczkową (Five Melod...2022-07-152h 18Orient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-enOrient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-enOrient Expressz #167: Mit és hogyan terveznek a kínaiak? – Horváth LeventeMit tanácsoltak a régi kínai stratégák? Olvas-e egy pártfőtitkár Szun-cét? Mi célt szolgál az Új Selyemút? A következő évek, évtizedek legnagyobb kérdése az lesz, hogy folytatódik-e Kína felemelkedése, s ha igen, az milyen változásokat fog okozni a világban, milyen reakciókat vált ki a többi szereplőből. Kérdés az is, hogy mit akarnak maguk a kínaiak, s céljaikat milyen eszközökkel kívánják elérni. Ez utóbbi témával foglalkozik egy új könyv, amely A kí...2022-06-101h 00PartizánPartizánIrodalomtörténet Trianon árnyékában | Horváth János | Olvasókör #5.Az Olvasókör ötödik adásában a nagy magyar irodalomtörténész, Horváth János (1878–1961) két szövegével foglalkozunk. Mi a (magyar) irodalom? Miért Arany János a legnagyobb, kik tették tönkre Petőfit, mi a baj Adyval, mit vétettek a népiek és milyen örökséget herdáltak el a konzervatívok? Támogasd te is a Partizán munkáját!https://csapat.partizanmedia.hu/fundraising/partizan/Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:https://csapat.partizanmedia.hu...2022-04-261h 15TesoLógia PodcastTesoLógia PodcastIstenképek — beszélgetés Horváth Péterrel🖼 Ahhoz, hogy beszélgetni tudjunk Istenről, először el kell képzelnünk őt. Ehhez segítségünkre van a Biblia és a saját tapasztalataink, mégis, ahányan vagyunk, annyiféle kép él a fejünkben róla. Mi az az istenkép, hogyan alakul ki, és hogyan változik az életünk során? Ezekre, és még több kérdésre kerestük a választ beszélgetőpartneremmel, Horváth Péterrel.  🌏 A beszélgetés során megemlített előadás: Torzult Istenkép és az ekkléziogén neurózis - Drs. Horváth Péter https...2022-04-2429 minRocktérítő+Rocktérítő+Rocktérítő+ Pajor Tamással - Kardos-Horváth János - 2021.11.19.Kardos Horváth János - zenész, énekes, dalszövegíró2022-03-251h 10CégépítőkCégépítők„Megmásztuk a Mount Everestet, majd megnéztük a Mariana-árkot” | Horváth János & az MVÜK storyTudd meg, hogy Horváth Jánosék milyen rendszereket és folyamatokat fejlesztenek cégük sikeresebbé tételéért, látogass el a Cégépítők blogjára: https://www.minicrm.hu/blog/2022/03-22/megmasztuk-a-mount-everestet-majd-megneztuk-a-mariana-arkot-horvath-janos-es-az-mvuk-story/---20 év után a multi környezet biztos egzisztenciájából a vállalkozói létbe? Nem kis bátorság, motiváció és elszántság szükséges egy ekkora ugráshoz. Horváth Jánosnak, az MVÜK Zrt. vezérigazgatójának viszont nem akármilyen sikerrátával sikerült megugrania.Ahogy ő fogalmazott a Cégépítők Podcast mostani epizódjában, „vannak...2022-03-161h 12A legjobbakkal kössetek barátságotA legjobbakkal kössetek barátságotÚjracsomagolt túrázás vagy művészi szintre emelt jelenlét? – Beszélgetés Csinálos János, erdőfürdő-vezetővel„Sokan azt gondolják, amikor az erdőfürdő szót hallják, hogy tulajdonképpen egy újracsomagolt túrázás, kirándulás. Szerintem azért gondolják, mert kevés információval rendelkeznek erről a dologról. Abban különbözik a túrázástól, hogy ez nem teljesítmény. Nem azért megyünk, hogy minél hosszabb távot tegyünk meg, vagy hogy megtaláljuk a legszebb kilátást, hanem maga az út a fontos – mint az élet sok más területén – és hogy az út során, a gyakorlatok végzése közben, ott az...2022-01-211h 24Optimal [Tilos Rádió podcast]Optimal [Tilos Rádió podcast]Prepost Records Live Special: Gentry Sultan, Kinetic Erotic, Less Is More, 4B, Benkő & Hock, NémafilmzeneÖt órában kizárólag saját koncertfelvételek: Gentry Sultan - Kisüzem, 2015 | Kinetic Erotic - Kisüzem, 2018 | Less Is More & Ávéd János - Lumen, 2017 | 4B (Baráth Bálint & Bolcsó Bálint) - Lumen, 2018 | Benkő Róbert & Hock Ernő - Lumen, 2018, majd még pár trekk a Némafilmzene sorozatról.Bontásban -Gentry Sultan (Kisüzem, 2015.12.03.):https://archive.tilos.hu/mp3/tilos-20220114-002240-011119.mp3Kinetic Erotic (Kisüzem, 2018.03.22.):https://archive.tilos.hu/mp3/tilos-20220114-011119-020326.mp3Less Is More feat. Ávéd János (Lumen, 2017.11.07.):2022-01-144h 39Puzsér RóbertPuzsér RóbertKóbor János nem oltatott; szorongó gyerekekPuzsér Róbert, Horváth Oszkár, Csízi Ágnes2021-12-0744 min#énjövőm podcast#énjövőm podcast#énjövőm podcast - vendégeink: Illyés Kata és Wagner János JenőAz #énjövőm podcast a Coca-Cola Magyarország fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő #énjövőm programjának havonta megjelenő podcastja, ahol munkáról, tanulásról, és a fiatalok ezekhez kapcsolódó kérdéseiről beszélgetünk. Hetedik adásunkban vendégeink Illyés Kata és Wagner Jenő, az #énjövőm program trénerei és a Partners Hungary Alapítvány munkatársai.Idei utolsó adásunkban azt jártuk körül, mivel foglalkoznak az #énjövőm trénerek, amikor épp nem #énjövőm trénerként dolgoznak. Kata és Jenő például már évek...2021-11-2942 minThe Missouri ReviewThe Missouri ReviewMiller Aud-cast #33: Janet HorvathHello and welcome to Aud-cast #33, I am Marc McKee, managing editor of the Missouri Review and it’s a 1000 o’clock and ten pineapples on the internet. It’s my pleasure in whatever moment this is to introduce the latest Audio Documentary finalist for the 2021 Miller Audio Prize, Janet Horvath, with her piece “A Musician Who Can’t Tolerate Sound.” Janet Horvath, is a lifelong performing classical musician, soloist, author, speaker, and educator. The Minnesota Orchestra’s associate principal cello from 1980 to 2012, she has appeared as soloist with orchestra, and in recital and chamber music throughout the United States, Canada, and Europe. T...2021-11-1936 minKék Bolygó - Áder János podcastjaKék Bolygó - Áder János podcastjaTiszta víz - #24 Kék Bolygó - Áder János podcastjaA világ legszárazabb helyein, magyar cégek fejlesztéseinek köszönhetően juthatnak tiszta ivóvízhez az ott élők. A Pureco Kft. fenntartható és megfizethető vízgazdálkodási megoldásokat, termékeket, technológiákat és berendezéseket fejleszt, gyárt és értékesít. A Planet Budapestre készülve beszélgetés Horváth Bálinttal, a magyar vízipar múltjáról, jelenéről és jövőjéről.2021-09-2021 minDashboardDashboard#8 - Tóth János - Projektiroda az egyetemi modellváltásban / Project management office at the university's model-changeTrend ma az Egyetemi közintézményeket átalakítani. Modellváltástól hangos a legtöbb média. Úgy fest az oktatás átalakítása utolérte egykori alma materemet a Közgazdaságtudományi Egyetemet, azaz a mai nevén a Budapesti Corvinus Egyetem-et is.A mai adásban szigorúan politika mentesen az átalakításban közreműködő program iroda egykori vezetőjével Tóth Jánossal beszélgetek, a program irodáról, annak felépítéséről, működéséről kizárólag projektmendzsment szempontok alapján.2021-09-1234 minTükörfordításTükörfordításTükörfordítás (2021. szeptember 04., szombat 14:00)A tartalomból: - A nemzeti kérdéshez való lehetséges viszonyulások - Beszélgetés Wessely Anna szociológussal, művészettörténésszel - A Kaukázus zenekar Élettér és Legyen című számai - Kardos Horváth János dalszerző a dalszövegeiről - Petőfi Sándor Magyar vagyok című versének megzenésített változata Marge előadásában - Eörsi István Két konda és Pejin Lea Nyugati csiga körfűrésszel álmodik című verse - K. Horváth Zsolt társadalomtörténész Eörsi és Pejin verseinek megközelít...2021-09-0454 min#énjövőm podcast#énjövőm podcast#énjövőm podcast - vendégünk: Setényi JánosAz #énjövőm podcast a Coca-Cola Magyarország fiatalok munkaerőpiaci elhelyezkedését segítő #énjövőm programjának havonta megjelenő podcastja, ahol munkáról, tanulásról, és a fiatalok ezekhez kapcsolódó kérdéseiről beszélgetünk. Ötödik adásunkban vendégünk Setényi János, oktatáskutató, üzleti tanácsadó, a Civitas Egyesület egyik vezetője. Szó lesz arról, miért fontos a gyakornoki lét, mi alapján választanak munkát manapság az egyetemisták, és hogyan viszonyulnak a gyakornoksághoz a vállalatok. De kitérünk arra is, hogyan alakított...2021-08-1946 minSzabó István műsorvezető és podcasterSzabó István műsorvezető és podcasterPopTextus VISSZASZÁMLÁLÁS - Ákos, Pátkai Rozina, Kardos Horváth János, Sóti Juli, SoléreIstván hónapok óta arra készül, hogy megvalósítsa régi álmát: a PopTextus könnyűzenei podcastet.    A dalszövegekben ott van minden: az életünk. Megannyi boldog, megható, emlékezetes és sorsfordító pillanat. A PopTextus egy podcast, ami életünk labirintusát járja körbe néhány magyar nyelvű dalszöveg perspektívájából. Világ- és dalértelmezés dalszerzőkkel, énekesekkel, szövegírókkal és irodalmárokkal. Most a “PopTextus visszaszámlálást”, a nulladik adást hallhatjátok. István az elmúlt egy évben több mint kétszáz interjút k...2021-08-0238 minBeyond the Practice RoomBeyond the Practice RoomEpisode 8: Janet Horvath, From Musician Health Advocate to GenealogistJanet Horvath is a cellist, musician health advocate, author, best known for her book, “Playing (Less) Hurt.” Janet was associate principal cellist of the Minnesota Orchestra for over 40 years, and received degrees from the University of Toronto and Indiana University, where she studied with Janos Starker. In this episode, we talked about how the field of musician health has changed, Janet’s initial advocacy work in the 1980’s, her own encounters with injury in the school, and how the culture of music making and injury has changed profoundly over the last few decades. We also discuss the importance of “work harde...2021-03-121h 10BeatCastBeatCastBeat Szabó Istvánnal 06 – Kaukázus, BEKVART, bongor, Belau, KontrollzéSzabó Istvánnal minden hétköznap 10-16 óra között találkozhatsz a Beat-en. Minden műsorban délelőtt 10-11 óra között egy-egy interjút hallhatsz hazai zenészekkel. Ha lemaradtál a beszélgetésekről, visszahallgathatod az alábbi sorrendben: Szabó István bevezető: 0:00-00:56 Kaukázus (Kardos-Horváth János): 00:57-14:09 BEKVART (Horváth Szabolcs): 14:10-22:51 bongor: 22:52-34:41 Belau (Kedves Péter): 34:42-46:19 Kontrollzé (Nagy Ferenc Attila) 46:20-55:032021-02-0555 minEgyszer lentEgyszer lentHa osztozunk egymás fájdalmában, a gyász is elviselhetőbbHogyan szeret egymásba visszafordíthatatlanul egy nagynevű író és egy irodalomtörténész? Hogyan lesz kapcsolatukból házasság, majd család? Milyen áldozatokkal jár a túlpörgetett életritmus, hogy beleférjen életükbe minden: a munka, fellépések és a család? Hogyan lehet túlélni férjünk, szerelmünk elvesztését, és megküzdeni a mindennapok nehézségeivel? Ez a történet Harmath Artemiszről, Térey János özvegyéről szól, aki jelenleg férje szellemi hagyatékát ápolja, emellett pedig egy olyan gyerekirodalmi centrumot vezet, am...2021-01-2131 minmargofesztmargofesztA teremtés koronája – Karanténantológia Közreműködik: Cserna-Szabó András, Horváth Viktor és Kácsor Zsolt Ennek a könyvnek az volt a munkacíme: Korona Expressz. Mert a koronavírus villámgyorsan érkezett az életünkbe, és gyorsvonati sebességgel változtatott meg szinte mindent. Az írók is karanténba kerültek, igaz, ők addig is dolgozószobájukba zárva töltötték idejük jó részét. A járvány mindenkiben nyomott hagyott, mindenkinek megvan a maga a véleménye róla, mindenki a saját módján és eszközeivel dolgozta fel a traumát...2020-11-2341 minHelyzetHelyzetSzó sincs arról, hogy ez egy értelmiségi párt lenne – Pálinkás József és Ábrahám Júlia a Helyzetben„Szó sincs kiskörúton vagy nagykörúton belüliségről. Én például egészen messze lakom a kiskörúttól”   – mondta a Helyzetben Pálinkás József, az első Orbán-kormány oktatási minisztere, korábbi MTA-elnök pártja, az Új Világ Néppárt (ÚVNP) megalakulását követő sajtótájékoztató után.   Pálinkás később is hangsúlyozta, hogy nem egy újabb, csak az értelmiséget megszólító párt alakult az ÚVNP-vel. Szerinte természetes, hogy először az ismeretségi körükből toboroznak tagokat, most pedig a munka azo...2020-10-1643 minPetőfi Irodalmi MúzeumPetőfi Irodalmi MúzeumPIM Archívum // Háy János: Ország, város, fiú, lány„Egy turista mit tehet?” A kiszolgáltatottságra, szegénységre érzékeny Háynak a gazdagság vagy a  tudás sem válaszolja meg azt, hogy „kik is vagyunk mi, és mit keresünk  itt még mindig”. Talán nem az az igazi kérdés, hova utazik az ember, és  nem is az, hol van otthon. Hanem az, hogy hol nem otthontalan. A szerzővel Horváth Csaba beszélget. A felvétel 2017. február 8-án készült.2020-05-281h 23aCivilaCivilA Kis suttogásról- a 117 percben- Nem szeretek suttogni - mondta Alföldi Róbert nevetve, majd hosszan mesélt arról is, hogyan készült a Kis suttogások című dal és videóklip, hogy érzi magát ezekben a napokban, milyen színű lehetne a korona vírus egy festményen és hogy hogyan nem lehet on-line rendezni a karanténban. Az új,április 04-én bemutatott klipról pedig megtudtuk: egy emaillel és egy kéréssel kezdődött és 168 ember mondott igent azonnal. A nappalikban, konyhákból, hálószobákból készültek a felvételek - minden művész csak...2020-04-0815 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für Männer#004: Ursula Schär - Mit 4 Fragen deine Glaubenssätze auflösenDie vierte Folge für meinen Podcast habe ich mit Ursula Schär geführt. Sie ist ausgebildet auf "The Work" von Byron Katie. The Work ist eine Methode, die aus vier Standardfragen, bezogen auf die Überzeugung (Belief) des Betreffenden besteht. Diese lauten: Ist das wahr? Kannst du mit absoluter Sicherheit wissen, dass das wahr ist? Wie reagierst du (was passiert in dir), wenn du diesen Gedanken glaubst? Wer wärst du ohne den Gedanken?Kontakt aufnehmen mit der Ursula könnt ihr über uschaer@bluewin.ch. Mehr über "The Work" von Byron Katie gibt's unter www.thework...2020-03-2434 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für Männer#004: Ursula Schär - Mit 4 Fragen deine Glaubenssätze auflösenDie vierte Folge für meinen Podcast habe ich mit Ursula Schär geführt. Sie ist ausgebildet auf "The Work" von Byron Katie. The Work ist eine Methode, die aus vier Standardfragen, bezogen auf die Überzeugung (Belief) des Betreffenden besteht. Diese lauten: Ist das wahr? Kannst du mit absoluter Sicherheit wissen, dass das wahr ist? Wie reagierst du (was passiert in dir), wenn du diesen Gedanken glaubst? Wer wärst du ohne den Gedanken?Kontakt aufnehmen mit der Ursula könnt ihr über uschaer@bluewin.ch. Mehr über "The Work" von Byron Katie gibt's unter www.thework...2020-03-2434 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für Männer#003: Nik Frey - Pornosucht - wie der Ausstieg gelingtDie dritte Folge für meinen Podcast habe ich mit Nik Frey geführt. Er ist Breathwork Instructor und er hilft über seine Webseite www.deinwegraus.com Pornosüchtigen bei ihrem Ausstieg.Folgende Themen werden behandelt: Wie sah sein Leben damals aus, als er Pornosüchtig war? Welches Erlebnis hat sein Leben so geprägt, dass er seinen Ausstieg aus der Pornosucht schaffte? Was machen Pornos mit dir? Welche bewussten sowie unbewussten Langzeitfolgen kannst du davon haben? Was ist Breathwork und wie kann es dir helfen, zu mehr innere Ruhe und Zufriedenheit zu finden?--- Send in a voice message: https...2020-01-3155 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für Männer#003: Nik Frey - Pornosucht - wie der Ausstieg gelingtDie dritte Folge für meinen Podcast habe ich mit Nik Frey geführt. Er ist Breathwork Instructor und er hilft über seine Webseite www.deinwegraus.com Pornosüchtigen bei ihrem Ausstieg.Folgende Themen werden behandelt: Wie sah sein Leben damals aus, als er Pornosüchtig war? Welches Erlebnis hat sein Leben so geprägt, dass er seinen Ausstieg aus der Pornosucht schaffte? Was machen Pornos mit dir? Welche bewussten sowie unbewussten Langzeitfolgen kannst du davon haben? Was ist Breathwork und wie kann es dir helfen, zu mehr innere Ruhe und Zufriedenheit zu finden?--- Send in a voice message: https...2020-01-3155 minmargofesztmargofesztŐk is boldogan éltek? A férfi változatKözreműködik: Garaczi László, Maros András, Totth Benedek, Zoltán Gábor és Szederkényi Olga szerkesztő Az És boldogan éltek? - Mesehősnők utóélete című nagy sikerű női antológia után most itt a férfiak válasza. Gondoltak már arra, mi történt gyerekkorunk mesehőseivel, miután jól ismert kalandjaik véget értek? Tényleg boldogan éltek, míg meg nem haltak? Mi várt például Lúdas Matyira, miután háromszor megverte Döbrögit? Vagy milyen élete lett...2020-01-1144 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für Männer#002: Burak Olgun - Wie du deinen sexuellen Marktwert in der Partnersuche erhöhstDie zweite Folge für meinen Podcast habe ich mit Burak Olgun geführt, einem Fitness- und Lifestylecoach bei www.coachburak.com und www.thegymzurich.com.Folgende Themen werden behandelt: Wo werden Single-Frauen oft fehlgeleitet Wie erhöhst man seinen sexuellen Marktwert? Was du an dir ändern musst, damit du mit 35+ jemanden fürs Leben findest Was findest du am Feminismus ist negativ, was positiv? Mit welchem Alter macht die Gründung einer Familie Sinn und wie klappt das mit der Selbstverwirklichung? Was sind unterschiedliche Werte und Stärken in der östlichen und westlichen Gesellschaft? Wie verhilfs...2019-12-3148 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für Männer#002: Burak Olgun - Wie du deinen sexuellen Marktwert in der Partnersuche erhöhstDie zweite Folge für meinen Podcast habe ich mit Burak Olgun geführt, einem Fitness- und Lifestylecoach bei www.coachburak.com und www.thegymzurich.com.Folgende Themen werden behandelt: Wo werden Single-Frauen oft fehlgeleitet Wie erhöhst man seinen sexuellen Marktwert? Was du an dir ändern musst, damit du mit 35+ jemanden fürs Leben findest Was findest du am Feminismus ist negativ, was positiv? Mit welchem Alter macht die Gründung einer Familie Sinn und wie klappt das mit der Selbstverwirklichung? Was sind unterschiedliche Werte und Stärken in der östlichen und westlichen Gesellschaft? Wie verhilfs...2019-12-3148 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für Männer#001: Claudia Lietha - Wie du dich der Liebe öffnest, nachdem du verletzt wurdestDie erste Folge für meinen Podcast habe ich mit der Claudia geführt, einer Singleberaterin bei www.lookandlove.ch.Folgende Themen werden behandelt: Was ist eine gute Vorbereitung für das Dating?  Wie lautet die "Look & Love" Partnerschaftsformel? Was, wenn du dich am Date nicht traust, eine Frau körperlich näher zu kommen?  Was sind Bindungsängste und wie werde ich sie los?  Was tun, wenn du dich sozial zurückgezogen hast?--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/deep-connection/messageSie schreibt nicht zurück? Hol dir deinen kost...2019-12-2251 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für Männer#001: Claudia Lietha - Wie du dich der Liebe öffnest, nachdem du verletzt wurdestDie erste Folge für meinen Podcast habe ich mit der Claudia geführt, einer Singleberaterin bei www.lookandlove.ch.Folgende Themen werden behandelt: Was ist eine gute Vorbereitung für das Dating?  Wie lautet die "Look & Love" Partnerschaftsformel? Was, wenn du dich am Date nicht traust, eine Frau körperlich näher zu kommen?  Was sind Bindungsängste und wie werde ich sie los?  Was tun, wenn du dich sozial zurückgezogen hast?--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/deep-connection/messageSie schreibt nicht zurück? Hol dir deinen kost...2019-12-2251 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerInfotrailer Deep Connection Podcast--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/deep-connection/messageSie schreibt nicht zurück? Hol dir deinen kostenlosen Flirt-Ratgeber: https://bit.ly/3yacafbErhalte professionelle Hilfe von deinem Datingexperten: https://bit.ly/47VCqKL2019-12-2100 minDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerDeep Connection - Schweizer Singlecoaching für MännerInfotrailer Deep Connection Podcast--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/deep-connection/messageSie schreibt nicht zurück? Hol dir deinen kostenlosen Flirt-Ratgeber: https://bit.ly/3yacafbErhalte professionelle Hilfe von deinem Datingexperten: https://bit.ly/47VCqKL2019-12-2100 minTik Tok & Youtube Live PodcastTik Tok & Youtube Live PodcastYolanda Be Cool - We No Speak Americano ( Street & Horváth Bootleg 2019 )Sziasztok! Szikora János vagyok Street. Zenei utazásom a 2000 es évek elején kezdődött számos balatoni és környékbeli szórakozóhelyen es klubban. Az egyediség egy fontos eleme a zenei alkotásaimnak. Ezt az érzést szeretném nektek a livejaimban is átadni es tükrözni. Ha lemaradtál volna egy elő közvetítés ről, itt szeretettel invitállak az előadásaim letöltésére, hogy bármikor részese lehess a zenei élményeknek. A zene nem csak eszköz , hanem egy életérzés ami formál es magával ragad. Finom zenehallg2019-12-0704 minTerepjáróTerepjáróA magyarországi támogatások továbbra is biztosítottakHorváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának elnöke kétnapos budapesti látogatása során találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral. A megbeszélések témája az idei tervek voltak. Ezek tartalmáról nyilatkozott Horváth elnök Fehér Ilona mikrofonja előtt.2019-02-2806 minGondolatkertészetGondolatkertészetSoron Kívül - Háy JánosMiért jó a félelem? Miért nem lehetünk egymással teljesen őszinték? Lehet-e egymáshoz visszaút? Miért nem segít senki? És miért nem fogadom el? HÁY JÁNOS története és válaszai. Az epizód a #FÉRFISZÍV sorozat második része. Tapasztalatmegosztás a Kultúrfitnesz csapatától.2018-05-1949 minGondolatkertészetGondolatkertészetSoron Kívül - Háy JánosMiért jó a félelem? Miért nem lehetünk egymással teljesen őszinték? Lehet-e egymáshoz visszaút? Miért nem segít senki? És miért nem fogadom el? HÁY JÁNOS története és válaszai. Az epizód a #FÉRFISZÍV sorozat második része. Tapasztalatmegosztás a Kultúrfitnesz csapatától.2018-05-1949 minFlowcast mit Flavio CamenzindFlowcast mit Flavio CamenzindShortFlow 05 mit Janos HorvathDie besten Tipps in 90 Sekunden. Heute mit Janos Horvath. Das ganze Interview mit Janos findest Du im Archiv.2018-03-1105 minFlowcast mit Flavio CamenzindFlowcast mit Flavio Camenzind#04 mit Singlecoach Janos Horvath. Endlich im Flow als Single: Wie Du Deine Traumfrau findest - und dann auch erfolgreich in Kontakt kommst. Männer Singlecoach Janos Horvath erklärt, wies geht.Du siehst eine schöne Frau. Möchtest sie unbedingt ansprechen - doch Du weisst nicht wie, weil Du Dich nicht getraust und unsicher, ja gar ängstlich bist.    Das kennt Janos aus seinen jungen Erwachsenenjahren selber sehr gut. Heute coacht er Männer und hilft ihnen zu ihrem Glück.  Wie Du endlich jede schöne Frau der Welt ansprechen kannst - über das und vieles mehr reden wir mit Männer-Singlecoach Janos Horvath.    Infos zu Janos: deep-connection.ch  2018-01-2154 minKelta karó [Tilos Rádió podcast]Kelta karó [Tilos Rádió podcast]Magyar pszichó – tragiko-média egy-az-egybenRózsa Miklós – Spellbound: The Burning HandMóricz Zsigmond – Barbárok (Avar István)Bernard Hermann – PsychoBernard Hermann – North by Northwest: Prelude / Conversation PieceJohn Williams – Family PlotMóricz Zsigmond – Tragédia (Horváth Sándor)Bernard Hermann – The Wrong ManArthur Benjamin – The Man Who Knew Too MuchJohn Addison – Torn CurtainRon Godwin – FrenzyBernard Hermann – Vertigo: PreludeKarinthy Frigyes – Móricz Zsigmond a tősgyökeres (Farkasinszki Attila)Bernard Hermann – Vertigo: Scene D’amourKarinthy Frigyes – Móricz Zsigmond népiesch (Haumann Péter)Lyn Murray – P...2015-10-041h 29Kelta karó [Tilos Rádió podcast]Kelta karó [Tilos Rádió podcast]Rege a tűztáncról - jájszinti "könnyedséggel"Hangzó irodalom MixcloudTomita - Pictures to an Exhibition: The GnomeWordsworth - Táncoló tűzliliomok (Ladányi Ferenc)Tóth Árpád - Lélektől lélekig (Ladányi Ferenc)Tomita - Promenade / The Old CastleTóth Árpád - Lélektől lélekig (Kézdy György)Tomita - Promenade /TulleriesTóth Árpád - Lélektől Lélekig (Végvári Tamás)Tomita - BolydulNagy László - Ajándék (Nagy László)Tomita - Promenade / Dance of the Chicks in their Shells...2015-07-121h 30