podcast
details
.com
Print
Share
Look for any podcast host, guest or anyone
Search
Showing episodes and shows of
Kormos Zsofia
Shows
pontjókor! - Fehér Mariannal
pontjókor! - életünk dolgai - Kovács Adél, Kormos Zsófia és Pelczer Dóra (2024-04-04)
Kovács Adél, a Kollab közösségi tér kreatív producere, valamint a közösségi térbeli programok április havi hostjai, Pelczer Dóra és Kormos Zsófia az életünk dolgai vendégei. Közös femtech vállalkozásuk, az Artemis identitásához kapcsolódva az innovációt, a tabudöntögető párbeszédet és a well-beinget helyezik előtérbe. Női alkotókat, vállalkozókat és gondolkodókat hoznak helyzetbe azért, hogy inspiráljanak, és növeljék az önbizalmunkat. Programjaik a nőkről szólnak, de nem csak nőknek!
2024-04-04
39 min
Eső után
Eső után - A helyek pszichológiai jelentőségéről
Az Eső után című podcast műsorunk mai adásában a helyekről és azoknak a pszichológiai jelentőségével foglalkozunk. A teljesség igénye nélkül, személyes és tudományos oldalról is boncolgatjuk ezt a kissé elhanyagolt témát. Szó esik a helyekhez való kötődéseinkről, a helyeknek tulajdonított hatásokról és olyan izgalmas fogalmakról is, mint a resztoratív hely vagy a szolasztalgia. Tartsatok velünk most is! Várjuk a véleményeteket, kérdéseiteket az esoutan.podcast@gmail.com e-mail címünkön...
2021-05-19
33 min
Eső után
Eső után - Az önsértésről
Az Eső után című podcast műsorunk mai adásában az önsértés jelenségével foglalkozunk. Igyekeztünk a témát több oldalról megvilágítani, és a hétköznapi reakcióktól a szakmai megközelítésekig a lehető legtöbb szempontot beemelni az értelmezése és kezelése kapcsán, hogy felhívjuk a figyelmet a jelenség súlyosságára és a társadalmi érintettség nagyságára. Várjuk a véleményeteket, kérdéseiteket az esoutan.podcast@gmail.com e-mail címünkön! Zene: Kai...
2021-04-28
29 min
Eső után
Eső után - Az örökbefogadásról
Az Eső után című podcast műsorunk mai adásának az örökbefogadás témáját választottuk. Beszélgetünk az örökbefogadás szereplőiről, magyarországi lehetőségeiről, a szakmai és személyes nézőpontokról. Körüljárjuk a család, a szülőség és a nevelőszülői hivatás társadalmi kérdéseit, és igyekszünk egy csipet reménnyel is meghinteni a szikár valóságot. Várjuk a véleményeteket, kérdéseiteket az esoutan.podcast@gmail.com e-mail címünkön! K...
2021-03-30
40 min
Eső után
Eső után - A háláról
Az Eső után című podcast műsorunk mai adásában a hála fogalmáról és annak jelentőségéről próbálunk gondolatokat cserélni. Összegyűjtjük a karanténidőszak személyes élményeit, tanulságait és arról is beszélgetünk, hogy mi az, amiért mi hálát érzünk. Hallgassatok minket ezúttal is! Várjuk a véleményeteket, kérdéseiteket az esoutan.podcast@gmail.com e-mail címünkön! Készítette: Árvay Zsófia és Kormos Balázs, 2021.03.17. Zene: AB St
2021-03-17
32 min
Eső után
Eső után - A férfiak és a segítségkérés
Az Eső után című podcast műsorunk mai adásában a a férfiasság és a segítségkérés kapcsolatának hátteréről, összetettségéről beszélgetünk. Megpróbálunk élesebb képet kapni a támogatást igénylő fiúk és férfiak lehetőségeiről, továbbá válaszokat keresünk néhány aktuális, és időről időre visszatérő kérdésre is. Várjuk a véleményeteket, kérdéseiteket az esoutan.podcast@gmail.com e-mail címünkön! Zene: Monk Turne...
2021-03-10
21 min
Eső után
Eső után - Felperzselt föld (Incendies) filmelemzés
Az Eső után című podcastünk mai adásában először vállalkozunk egy film elemzésére. Beszélgetésünkben a Felperzselt föld című filmen kalauzoljuk végig a hallgatóságot a teljesség igénye nélkül. Megpróbálkozunk a film üzenetének megfejtésével és a bennünk keletkezett kérdéseknek a megválaszolásával. Várjuk a véleményeteket, kérdéseiteket az esoutan.podcast@gmail.com e-mail címünkön! Ha meghallgattátok, osszátok meg velünk a tapasztalataitokat egy hozzászólásb...
2021-02-28
38 min
Eső után
Eső után - 36 kérdés, 36 válasz
Az Eső után című podcastünk mai adásában egy külföldi kutatás részeként elkészült, beszélgetéseket beindító kérdéssort tesztelünk. 36 kérdés és (majdnem) 36 válasz tőlünk, nektek! Ha tetszett, próbáljátok ki ti is, és osszátok meg velünk a tapasztalataitokat! Várjuk a véleményeteket, kérdéseiteket az esoutan.podcast@gmail.com e-mail címünkön! Készítette: Árvay Zsófia és Kormos Balázs Forrás: https...
2021-02-27
45 min
HFDA
HFDA Academy: design DIALOG „Designerek pénzügyi lehetőségei”
A vírushelyzetre való tekintettel a designipari párbeszédeknek helyet adó HFDA Academy: design DIALOG rendezvénysorozat podcast formájában tér vissza. Pénzügyi támogatás, forrásigénylés, tőkeinjektálás, befektetési alap bevonása, likviditási csomag – a pénz többféle módon érkezhet egy design vállalkozáshoz attól függően, hogy a vállalkozásfejlődés melyik szakaszában tart. A kerekasztal-beszélgetés vendégei: Kormos Anna Zsófia és Pelczer Dóra, az Alpha Femtech alapítói, Kázsmér Nikolett, a Hiventures Alapkezelő befek...
2020-07-21
48 min
A megtervezett valóság [Tilos Rádió podcast]
Öltözködés négy fal között
Miként hat a karantén az öltözködésünkre és a szépségápolásra? Hogyan viszonyulunk a külsőnkhöz otthon a négy fal között, kiöltözünk csak a magunk öröméért? Van -e határ az otthoni és az otthonon kívüli öltözködés között, és mennyire mosódnak el ezek a válaszfalak a jelenlegi helyzetben? Smink nélkül vagy természetesen, mackóban vagy utcai ruhában, kell -e valakinek ilyenkor designer ruha?A Quarantine S/S20 Instagram projekt kapcsán, holnap arról bes...
2020-04-28
58 min
Speakers Corner
Az elektronikus zenéről
Ezen a héten a Lahmacun rádió alapját képező elektronikus zenével foglalkozunk. Molnár Tamás zenész fejti ki nekem az elektronikus zenei kultúra múltját, jelenét és jövőjét. De persze átbeszéljük a bulikultúrát is. Ha sosem értetted mások miért szeretik, vagy ha szereted de szeretnél többet megtudni róla, hallgass bele!
2020-03-29
56 min
Speakers Corner
A jogtudatosságról
Te is gondolkodtál már azon, hogy valójában alig valamit tudsz a jogaidról? Netán kívántad azt valaha, hogy bár többet tudnál? Bennem bizony felmerültek már ezek a kérdések, ezért ezen a héten a Speakers Cornerben a TASZ (Társaság a Szabadság Jogokért) egyik munkatársával, Asbóth Mártonnal arról fogunk beszélgetni, hogy milyen jogaink vannak a hatalommal szemben, illetve hogy mi is az a TASZ, és miben tud segíteni azoknak, akik jogait valamikor megsértették a hatalom képviselői.
2020-03-01
58 min
Speakers Corner
Szingli kultúra 1-2
A Valentin nap apropóján arra gondoltam érdemes lenne arról is beszélgetni milyen egyedülállónak lenni. Ezért Mártival arról fogunk beszélgetni, hogy nőként hogyan ítélnek meg, ha egyedülálló vagy. Hogy egyáltalán milyen lehetőségek vannak ismerkedni. És hogy a médiakörnyezet és a társadalom milyen hatással van a mai párkereső fiatalokra. A Valentin napi különkiadás folytatásaként szintén az egyedülállókat érő hatások kerülnek középpontba, csak most a férfiak szemszögéből vizsgáljuk a...
2020-02-24
1h 57
Speakers Corner
Tipikusan magyar?
Van olyan, hogy tipikusan magyar? Milyenek a magyarok egyáltalán? Valóban pesszimisták? Jézus tényleg magyar volt? Ezekre kérdésekre keressük a választ Kormos Fannival és Nyul Angelikával.
2020-02-18
57 min
Speakers Corner
Lehet-e rendszerkritikus a popkultúra?
Hollywood időről-időre olyan filmekkel jelentkezik amik, felrúgni látszanak a status quo-t, de valóban anarchiára buzdítana a pénzügyi elitek által fenntartott médiagépezet? Hogy jön össze a Joker, a Mátrix, a Harcosok Klubbja, a V mint vendetta és Adorno? Ezen a héten az álomgyár rendszer-kritikájáról, és a fenti kérdésekről Konkol Máté rendezővel beszélgetünk. Hallgass bele!
2019-12-20
57 min
Speakers Corner
Mentális tudatosság
Miközben a depresszióval kezeltek száma meredeken növekszik, az elidegenedés pedig az egyik legtöbbet használt buzzword a mai társadalmakkal kapcsolatban, az emberek nem tűnnek sokkal tudatosabbnak ha a mentális egészségükről van szó. Ezen a héten Szentiványi Dórával az ELTE Pszichológia doktoranduszával napjaink pszichológiai kihívásairól és a depresszióról beszélgettünk.
2019-12-14
53 min
Speakers Corner
Felsőoktatás és HASZ. - Avagy, mit akar a Hallgatói Szakszervezet?
Szabad ország, szabad egyetem! Sokáig ez volt a HASZ, a Hallgatói Szakszervezet jelmondata. Ebben a részben a Hallgatói Szakszervezetről és a szabad egyetemi életről Kicsiny Marthával beszélgettünk, aki a HASZ életének egyik szervezője. Beszéltünk a HASZ létrejöttének okairól és működéséről, a hallgatói szerződésről a Képzős sejtről. Tettünk egy kitérőt, amikor is a Képzős életről beszélgettünk (FIGYELEM!: betekintés a "művészvilágba"). A legt...
2019-12-02
57 min
Speakers Corner
Drogpolitika
Ez a beszélgetés nem a drogfogyasztás propagálásáról fog szólni, de természetesen körbejárjuk a marihuána legalizálásának kérdését is. Alapjában viszont a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika okozta károkat tárjuk fel, ami sem nem hatékony sem nem igazságos, viszont sokkal nagyobb kárt okoz, mint a fogyasztás maga. A témát egy igazi szakérővel Sárosi Péterrel, a Drogriporter blog szerkesztőjével és a Jogriporter alapítvány vezetőjével fogom körüljárni.
2019-11-28
57 min
Speakers Corner
Politikai kultúránk
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy olyan állam, ahol a kormányon lévő politikai erő, bármit megtehetett, mert alkotmányozási többsége volt. Bár az emberek számára ez elfogadhatatlanná vált, érdemben mégsem tudtak tenni semmit, mert még a nagy tüntetéseknek sem volt hatása. Így sokan feladták a reményt, hogy bármi változtatható lenne a közéletben és már nem is álmodoztak róla hogy a helyzet jobbra fordul a közszolgáltatásokban. Csak abban reménykedtek, hogy nem fordulnak fel ha kórházba kerülnek, d...
2019-11-21
52 min
Speakers Corner
A hajléktalan emberek helyzete
Bár nyakunkon a klímakatasztrófa, és eddig egész szép piknikezős időnk volt, úgy néz ki, most lassan megérkezik az ősz, ennek minden hozadékával. Elég csak az utóbbi pár nap esőzéseire gondolni, vagy arra, hogy estére milyen hűvös lesz az idő. Az egyre nagyobb hideg pedig azokat az embereket érinti a legjobban, akik lakhatási szegénységben élnek. A legsúlyosabban érintettek ebből következően a hajléktalan emberek, akik számára alig adottak a lehetőségek arra, hogy behúzódjanak valahov...
2019-11-12
58 min
Speakers Corner
Száraz November - Kapcsolatunk az alkohollal.
Megvan az az érzés amikor reggel iszonyatos fejfájással kelsz és egyből a barátaidat hívod, hogy mindenki jól van-e mert olyan durva volt az este? És az amikor egész nap a mosdó közelében kell maradnod, mert kitudja? Ezekben feltehetőleg az előző esti mértéktelen alkoholfogyasztás lehet közös pont. Ezen a héten kezdődik az öngondoskodásra emlékeztető egyik legfontosabb kampány, a Száraz November, amikor egy hónapig gyakorolhatod hogyan mondj nemet az alkoholra. Mindeközben pedig megtapasztalhatod milyen kapcsolatot is ápolsz a pohár fenekével. És...
2019-11-04
55 min
Speakers Corner
Nőügyek, Isztambuli egyezmény, #meddigmég
Magyarországon egy hónapja egymás után három családirtás is történt, amire a jogalkotók érdemben nem reagáltak semmit. Itt az ideje szembenézni azzal, hogy a változás igenis szükséges és ehhez ismerünk egy utat: Ez pedig az Isztambuli egyezmény, amit a Magyarok 2011-ben aláírtak, de a mai napig nem ratifikálták az országban. Ez az egyezmény a nők egyenjogúságának deklarálásáról és a nők elleni bárminemű erőszak elítéléséről szól elsősorban. De védi a gye...
2019-10-28
57 min
Speakers Corner
Tényleg homofóbok a magyarok?
Ezen a héten újabb lépést teszünk a Magyar néplélek megértése felé, azzal hogy a társadalom viszonyát elemezzük az LMBT közösséghez. Amikor ezt az adást terveztem, még nem is gondoltam, milyen aktuális is lesz ez a téma, de azóta a kormányhivatal megerősítette a "legalább négy fal között csinálnák" érvelést. Valóban ezt gondolják a Magyarok? Erről a kérdésről Palotás Vincével beszélgettünk.
2019-10-23
57 min
Speakers Corner
A Budapesti élet szép és nehéz oldala
Most, hogy a Budapestiek megválasztották az új főpolgármestert, itt az ideje megfogalmazni néhány javaslatot számára! Ezen a héten tehát a Budapesti életről fogunk beszélgetni. Elsősorban a várost negatívban tekintjük, hogy aztán tudjunk javaslatokat megfogalmazni a pozitívval kapcsolatban. Ebben Nyul Angelika lesz a partnerem, aki Perkátai származású, de régóta Budapesten él, azonban annyira nem szereti a várost. Ezzel szemben én nagyon szeretem a várost, viszont vannak erős kritikáim. Úgy gondolom érdekes dolgokra fogunk jutni mi ketten!
2019-10-15
58 min
Speakers Corner
Politikai iszapbirkózás - gondolatok a soros önkormányzati választásokról
Téma: az október 13-i önkormányzati és főpolgármester választások. Ezen belül is: (Puzsér, Berki, Karácsony-Tarlós) – mégiscsak budapestiek vagyunk így ez az, amit centrumba tudtunk állítani. És persze ezért beszélünk "minden idők legdurább kampányáról." Mire is fogunk szavazni 13-án? Polgármester- vagy a főpolgármester-választás és képviselő testületi tagokra, és a megyei közgyűlésre leadott voksok. Kis ízelítő, abból milyen kérdésekre kerestük a választ a beszélgetésben: - Elvben...
2019-10-10
50 min
Speakers Corner
Pilot adás_Beszélgetés a magyar média helyzetéről
Sziasztok! Ez itt a Speakers Corner első adása, én Kormos Zsófi vagyok. Az első adásban, rövid bemutatkozás után Tremmel Márkkal fogok beszélgetni a Magyar média helyzetéről. A Speakers Corner célja hogy minél több véleménynek helyet biztosíton az egyre homogénebbé váló médiatérben. És itt érkezünk el mai témánkhoz a magyar média helyzetéhez, amit hagyományosan is a nagy médiacégek uraltak, ha jól tudom…
2019-10-06
59 min