podcast
details
.com
Print
Share
Look for any podcast host, guest or anyone
Search
Showing episodes and shows of
MOHOSZ
Shows
Greendex
Ettől lesznek féltékenyek a harcsák! Bokor Károly - Holnapután
A Holnapután podcast legújabb epizódjában ismét vendégünk volt Bokor Károly, a hazai horgásztársadalom egyik legismertebb arca. Szakíró, a MOHOSZ volt alelnöke és nem utolsó sorban szenvedélyes horgász. Tavaly már járt nálunk a stúdióban, akkor a horgászat örömeiről, a természethez való viszonyáról és a halételekről beszélgettünk. Most viszont egy sokkal komolyabb, ugyanakkor rendkívül aktuális témát érintettünk, azt, hogy mit tesz a felmelegedés és a vízhiány a hazai halakkal.
2025-07-07
36 min
Kontroll - Eljött az ideje
Ökológiai katasztrófa fenyeget a halászat betiltása miatt // AMI A CSÖVÖN BEFÉR
A kereskedelmi célú halászat 2016-os betiltásával több száz család vesztette el megélhetését. A halászok addig folyamatosan szedték ki a hazai természetes vizekből az olyan invazív halakat, mint a busa vagy a törpeharcsa. A tiltás után pár évvel már busahelyzetet emlegettek ott, ahol ökológiai célú halászatot már a Magyar Országos Horgászszövetségnek kellett volna végeztetnie. A szövetség évekig tartó tétlensége után a kutatók szerint már csak a halászok visszaengedése segíthet he...
2025-02-20
18 min
Parti-Arcok Podcast
96. Vízparti belezés és a méregdrága sportjegy | Parti-Arcok Podcast
Sikerült belecsúszni egy majdnem közszolgálati műsorba: ezek a forró témák 2025 elején! A káromkodást nem sikerült teljesen elkerülni, de ha egyszer felháborító dolgok vannak, kiszalad ez-az az ember száján.- Őszintén a FEHOVA-ról: ha ezt megcsinálják, annak lesz húzása.- Az Év Hala-gate és minden, amit a nem gondoltál volna a németek év haláról.- Örülünk, Vincent? A digitális fogási napló, amitől Viktor akár ideges is lehetne. Elnézést a gondolatébresztés...
2025-01-10
1h 27
Parti-Arcok Podcast
93. A pattayai szexhorgásztó és a szolunáris naptár | Parti-Arcok Podcast
Régi idők régi szele: egy fellépés erejéig visszatértünk a klasszikus felálláshoz, Álmos bejelentkezett Thailföldről, hogy aztán elvesszen a videós sáv, így igazi podcastként újra csak hanggal jelentkezünk. Adásunk tartalmából:- Mit tud a MOHOSZ horgász appja a thaiföldi horgászdigitalizációval szemben? NA UGYE!- Év hala szavazás, nem akarunk senki befolyásolni, de FORZA DURBINCS!- Ha már app: tudós horgászok a horgász tudósokért.- Vajákosság vagy tudom...
2024-11-28
1h 10
Világjárók Klubja Bécs
Podcast Kotroczó Gáborral I Versenyhorgász - Tackle Guru csapat horgásza
24 éves horgász pályafutás van már Kotroczó Gábor mögött. A Tackle Guru csapat horgásza. Győr-Moson-Sopron megyei ranglista jelenlegi 4. helyezettje és megyei válogatott kerettag. Gábor feeder szakágban versenyzik. Kotroczó Gábor: versenyhorgász - montázs video https://youtu.be/sWffgAILLfo https://www.facebook.com/p/Kotrocz%C3%B3-G%C3%A1bor-Sportfishing-100078690977238/ https://www.facebook.com/profile.php?id=100064703858026 https://www.youtube.com/@TackleguruTV #horgászat #Bécs #Ausztria Az adás témái: 0:00 Beköszönés 2:00 Horgász szenvedély 3:30 Halhús fogyasztás 5:00 Versenyhorgászat kezdete 6:00 Természet szer...
2024-05-24
1h 30
Millásreggeli • Gazdasági Muppet Show
Millásreggeli Podcast: hálókocsi utazások, tőzsdenyitás, horgász-applikáció-2024-02-239óra
2024. február 23., péntek 9-10 óra ÁCS IS IN THE AIR: Ausztriából fekvőhelyes hálókocsival, majd Lichtensteinből Svájcba busszal. De honnan lehet tudni, hogy pl. milyen kocsival utazik az ember - mert elég nagy különbségek vannak. Ács “Meglepi” Gábor, utazási szakértő, guru, a “Nem árulom el, hova utazom, de hívjatok fel, hogy vagizzak vele” című útikönyv szerzője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt lakossági üzletág igazgató Applikáció segíti az idei évtől a magyar horgászkártyával rendelkezőket. Az alkalmazás széleskörű szolgáltatást nyújt...
2024-02-23
00 min
Közélet Archives • Millásreggeli - a gazdasági muppet show
Millásreggeli Podcast: hálókocsi utazások, tőzsdenyitás, horgász-applikáció
2024. február 23., péntek 9-10 óra ÁCS IS IN THE AIR: Ausztriából fekvőhelyes hálókocsival, majd Lichtensteinből Svájcba busszal. De honnan lehet tudni, hogy pl. milyen kocsival utazik az ember – mert elég nagy különbségek vannak. Ács “Meglepi” Gábor, utazási szakértő, guru, a “Nem árulom el, hova utazom, de hívjatok fel, hogy vagizzak vele” című útikönyv szerzője. EQUILOR TŐZSDENYITÁS: Vavrek Zsolt lakossági üzletág igazgató Applikáció segíti az idei évtől a magyar horgászkártyával rendelkezőket. Az al...
2024-02-23
34 min
Több-Kevesebb
Trükköznek: állat sincs a legelőn, mégis támogatást kapnak | TÖBB-KEVESEBB
Több-Kevesebb: Műsorvezető: Rónai Egon Vendégek: 00:00 Dr. Dérer István főigazgató, MOHOSZ 14:44 Balogh József energiapiaci szakértő 25:50 Dr. Kukovics Sándor – ügyvezető igazgató, Juh Terméktanács 33:21 Tátrai Tünde, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora,kutató Szerkesztő: Somodi-Solymos Eszter Programigazgató: Korvin Tibor 2024.01.08. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.
2024-01-08
42 min
Parti-Arcok Podcast
70. Spórolós exit terv és a horgász app | Parti-Arcok Podcast
Közéleti különkiadásunkban egy kicsit a horgászok ügyfélkapujával, a horgaszjegy.hu-val foglalkozunk, illetve elmerülünk a simlis boltosok és a fogási naplók világában. Sztárvendégünk a szerkesztőség edzője, Futó Marci, aki ezúttal életviteli tanácsokat ad.- Fogási naplók leadása, telepítések, simlis boltosok.- Elkérjük-e az utolsó oldalt, vagy miért fontos a horgaszjegy.hu belépés?- Spórolós tanácsok: legyen kész EXIT terved.- Prémium horgászegyesület milliárdosokkal és...
2023-12-07
1h 11
Parti-Arcok Podcast
63. Harcsánál nagyobb hal ellibben a radar alatt a Dunán | Parti-Arcok Podcast
A tudós visszatér: vendégünk Dr. Weiperth András biológus, aki leszedi a keresztvizet az amurról és a fekete sügérről.Adásunk témái:- Tényleg hülyék a MOHOSZ vezetői, vagy csak rosszul sült el egy téma megpendítése?- Az amur, mint top inváziós faj, ami tönkreteszi a vizeket. Miért védik mégis?- A jaguársügért nem érdekli a szakirodalom, baromi jól elvan Magyarországon.- Kik falaznak a feketesügérnek? Ahol felbukkan...
2023-08-31
1h 37
Parti-Arcok Podcast
44. MOHOSZ ügynök a stúdióban, csukák a zacskóban - Parti-Arcok Podcast
Ezúttal sztárvendég nélkül beszéltük végig az elmúlt hetek fontos eseményeit és híreit! A Parti-Arcok friss adásában mindent elsöprő diadalról, ármánykodásról, gyanúsan gyorsan hízó pontyokról, vízparti fedett ügynökökről és népharagró is szó lesz! Adásunk témái: - Az igazán fontos világbajnokságot idén Magyarország nyerte! Hivatalosan is method feeder nagyhatalom vagyunk: ilyen győzelem nem volt még a VB-k történelmében. - Doppingvizsglat a feederversenyen, megint magyarokra utaznak a háttérhatalmak? - OKJ-s ta...
2022-12-08
1h 16
Beszóló
Beszóló Czutor Zoltánnal - Horgászat napjainkban - 2022.07.07.
Beszóló: 00:00 Dr. Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet Hal- és Konzervációökológiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa 22:56 Csőre Gábor színész, szinkronszínész 47:50 Bokor Károly, horgászati szakíró, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) alelnöke, a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségének elnöke 1:08:53 Dedák Dalma, WWF Magyarország Környezetpolitikai szakértője Műsorvezető: Czutor Zoltán Szerkesztő: Toró Nikolett Program...
2022-07-07
1h 35
Gyere ki a tóra!
“Télen is, ha kiolvad a tó megyek horgászni” Beszélgetés Lőrincz Benedekkel / Gyere ki a tóra Podcast 17. adása
Egy póló, ami 3 éven át garantáltan szerencsét hozott, de nem szabad kimosni. Lőrincz Benedekkel horgász babonákról és kabalákról beszélgetünk. A mai adásban szó lesz szerencsét hozó pólókról és kézzel készült szerelékekről. És ha már elővettünk egy szereléket kicsit beleástuk magunk az elkészítés technikájába és a használati trükkökbe is. Mindemellett beszélünk a fiatal horgászok életéről és a kortársak hozzáállásáról is. További inform...
2022-05-14
11 min
Gyere ki a tóra!
“Sosem fogtam jól így, de a csapat érdekeit kellett néznem” Beszélgetés Vidó Rolanddal / Gyere ki a tóra Podcast 16. adása
A tavalyi U20 világbajnokságon erős szél és kevés hal fogadta a versenyzőket. Sokáig nem voltak jók a kilátások, az egyéni érdekeket hátrahagyva már csak a csapat összpontszámában lehetett bízni. Aztán az utolsó pillanatban minden megváltozott. Vidó Roland ismét egy kalandos világversenyen győzött, a mai adásban saját élményeit osztja meg velünk. Beszélünk arról, hogyan lehet egyáltalán kijutni egy vb-re, hogyan kell ítéletidőben horgászni és milyen amikor egy teljesen előnytelen módsz...
2022-05-07
14 min
Gyere ki a tóra!
“Ez az amiért egy horgász ezt a sportot választja” Beszélgetés Bakó Péterrel / Gyere ki a tóra Podcast 15. adása
Hazánkban rendezték meg először az egész világon a Freestyle Feeder Method versenyt. Hatalmas büszkeség, hogy sikerült meg is nyernünk ám a bajnokság korántsem volt zökkenőmentes. Bakó Péternek sokat kellett improvizálni, ugyanis még a verseny előtt sem voltak a szabályok egészen egyértelműek. A mai adásból kiderül, hogy mi is az a freestyle method, és hogyan sikerült legyőzni az ukránokat, akikkel végig fej-fej mellett haladtak. A verseny tele volt nem várt akadályokkal és a...
2022-04-30
13 min
Gyere ki a tóra!
“Az első pecázáskor a fogás örömét kellene megtapasztalni” Beszélgetés Ambrus Tiborral / Gyere ki a tóra Podcast 14. adása
A horgászás az egyik legnépszerűbb sport itthon, ezért a mai adásban a kezdőkhöz fordulunk és az elinduláshoz adunk pár hasznos tippet. Sokan elmerülnek a technikai részletekben, de nem érdemes százezres felszereléssel kezdeni, a lényeg a sikerélmény ami később is motivációt ad! Ambrus Tibor ad tanácsokat kezdőknek arról, hogyan kell megtervezni az első pecázós napokat. Kihez kell fordulni, milyen eszközöket kell beszerezni és mi az ami az elején még teljesen felesleges? Kiderül...
2022-04-23
09 min
Gyere ki a tóra!
“Világbajnokságon máshogy eszik a hal” Beszélgetés Lőrincz Benedekkel / Gyere ki a tóra Podcast 13. adása
A világbajnokságnak nagy szerepe van minden versenyző esetében. Főleg akkor fokozódik a nyomás, ha 2 órán át nincs kapás és már csak 1 óra maradt hátra a versenyből. Lőrincz Benedeknek fel volt adva a lecke, de ki tudott szállni a mentális gödörből, majd az utolsó fél órában csakazértis mentalitással kifogott majdnem 3 kiló halat, ami már garantálta az első helyet. Újra egy inkább technikai adást hallhattok a 2021-es világbajnokság felkészüléséről és menetéről. De szó lesz a ver...
2022-04-16
11 min
Gyere ki a tóra!
“Magammal szemben elvártam a címvédést” Beszélgetés Vidó Rolanddal / Gyere ki a tóra Podcast 12. adás
Hiába technikai sport a horgászat, a győzelembe és a saját magunkba vetett hit sokszor felülmúlja az eszközöket. A hite segítette Vidó Rolandot is, aki a 2019-es után a 2020-as U20 magyar bajnokságot is megnyerte. A címvédéssel kapcsolatban a legnagyobb kihívása csak annyi volt, hogy nehogy elbízza magát. Ebben az epizódban részletes élménybeszámolót kapunk a bajnokság menetéről. Kiderül, hogyan kell horgászni, ha sok hal van a vízben? Milyen a jó etetés és, hogy van...
2022-04-09
12 min
Gyere ki a tóra!
“Az én értékrendem tetején a horgászat áll” Beszélgetés Bakó Péterrel / Gyere ki a tóra Podcast 11. adása
Aki komolyan gondol egy versenysportot annak általában az életvitele is megváltozik. A szociális élet vagy a tanulmányok másodlagossá válnak amikor a fókusz a nap minden órájában a sport. Ez az életmód Bakó Péter számára is rengeteg kihívást állított, ami miatt a középiskolából már ki is maradt. A mai adásban arról beszélünk, hogyan hat ki egy fiatal srác életére, ha mindent feltesz egy lapra. Hogyan lesz inkább magántanuló, csak hogy a horgászatra tudjon fókuszálni és...
2022-04-02
12 min
Gyere ki a tóra!
“Nem kértünk a csaliból, erre előkapott egy pisztolyt” Beszélgetés Ambrus Tiborral / Gyere ki a tóra Podcast 10. adása
A női világbajnokságot 2010-ben Dél-Afrika rendezte. A magyar horgászcsapat is elindult megmérettetni magát Ambrus Tibor vezetésével, azonban az ottani kalandokra álmukban sem készültek volna. A mai adásban felelevenítjük milyen volt lemaradni a repülőről, beragadni a vadak közé, kígyók között horgászni, fegyveres incidensbe keveredni, majd a szervezők miatt elveszíteni a versenyt. További információkért keressétek fel a MOHOSZ honlapjait: https://horgaszjegy.hu/ https://nyito.mohosz.hu/ Kövessetek a F...
2022-03-26
12 min
Gyere ki a tóra!
“A sok kicsi jobb, mint a kevés nagy” Beszélgetés Lőrincz Benedekkel / Gyere ki a tóra Podcast 9. adása
A Nagykunsági főcsatorna számos versenynek ad otthont, így kiválóan lehet tapasztalatot gyűjteni. Lőrincz Benedeknek 2018-ban sajnos nem sikerült a dobogó, de a tanulságokat levonva tudatos felkészülés után a következő évben meg tudta nyerni élete 2. magyar bajnokságát. Ismét inkább a sport technikai oldaláról beszélgetünk. Arról, hogyan zajlott a felkészülés és az edzés, melyik a legszerencsésebb ülőhely egy versenyen és milyen sűrűn kell halat fogni a győzelemhez. Adunk tippeket kezd...
2022-03-19
13 min
Gyere ki a tóra!
“A hit nagyon fontos ebben a sportban” Beszélgetés Vidó Rolanddal / Gyere ki a tóra Podcast 8. adása
A mai epizódban a 2020-as U20 bajnokság áll a középpontban. A beszélgetésben alaposan elmerülünk a technikai részletekben is, ezért ezt haladó horgászoknak kifejezetten ajánljuk. Vidó Rolandnak már volt tapasztalata bajnokságokon, így felkészülve indult neki az U20 tornának is. Sikerének titkairól beszélgetünk, arról, hogyan készült fel a versenyre, milyen stratégiát választott és hogy mi volt a győzelem titkos összetevője. Megtudjuk, mik voltak a legnagyobb kihívások és mik a jövőbeni céljai. De beszélünk...
2022-03-12
11 min
Gyere ki a tóra!
“Az első magyar bajnoki cím egy életre szól” Beszélgetés Bakó Péterrel / Gyere ki a tóra Podcast 7. adása
11 évesen nyerte az első magyar bajnoki címét a győzelem érzése azóta inspirálja. Bakó Péterrel beszélgetünk, aki a temérdek győzelme közül két versenyre emlékszik vissza legszívesebben. Az U14 magyar bajnokságra és az első Feeder bajnokságra. A mai adásban kiderül, hogyan zajlott a magyar bajnokság, mi köze van a csúzlinak a horgászathoz és, hogy mit jelent a feeder? Beszélünk arról, hogy van-e versengés a horgászok között és, hogy mi a titka, amiért többszörös b...
2022-03-05
14 min
Gyere ki a tóra!
“Alkalmazkodás és rafinéria szükséges a jó szerepléshez” Beszélgetés Ambrus Tiborral / Gyere ki a tóra Podcast 6. adása
5 évvel ezelőtt 500 horgász versenyzett itthon, a jövő évben már 2000 ember indul a bajnokságokon. Ambrus Tiborral a magyar versenysport jelenlegi helyzetéről beszélgetünk. Hogyan lettünk világverseny nyertes nemzet? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a versenyzőknek és a MOHOSZ-nak? Milyen felkészülésre van szüksége ma annak, aki belevágna ebbe a sportba? Mik a legjobb tanácsok egy kezdőnek? A zsákmányszerzés az ösztöneinkben van, de egy tudatos ember ezt képes úgy csinálni, hogy se a környezet, se a kifogott hal n...
2022-02-26
12 min
Gyere ki a tóra!
“Nem volt kérdés, hogy én is versenyhorgász leszek” Beszélgetés Lőrincz Benedekkel / Gyere ki a tóra Podcast 5. adása
4 évesen már annyira szeretett volna horgászni, hogy apukájának egyedi botot kellett készítenie egy botra szerelt damillal. Ezzel aztán ki is fogta élete első naphalát. Lőrincz Benedeknek azóta már fejlődött az eszköztára és több a tapasztalata is, de a világbajnokságig még sokat kellett tanulnia. Beszélgetünk arról, hogyan készült az első versenyére, hogy miért érdemes hallgatni a tanácsokra és hogy milyen út vezetett a válogatottságig. De számba vesszük a legtöbb nagy fogását is. Továb...
2022-02-19
09 min
Szóvetés - podcast a magyar agráriumról
Szűcs Lajossal a horgászatról - Szóvetés podcast 3. évad 2. epizód
A Magyar Országos Horgász Szövetségnek közel 700 ezer tagja van, akik évente közel 100 milliárd forintot költenek hobbijukra – a Szóvetés podcast legújabb epizódjában Szűcs Lajossal, a MOHOSZ elnökével beszélgettünk.
2022-02-18
30 min
Gyere ki a tóra!
“Remegett a kezem, annyian néztek” Beszélgetés Vidó Rolanddal / Gyere ki a tóra Podcast 4. adása
11 évesen már a magyar bajnokságon állhatott dobogóra, de az olaszországi világbajnokságon tudatosult benne, hogy ebben több is lehet. Vidó Roland horgász nemzedékből származik, így nem volt meglepő, hogy fiatalon pecabotot adtak a kezébe. A beszélgetésből kiderül, hogyan zajlik a felkészülés egy világbajnokságra és milyen taktikát érdemes használni egy versenyen. Roland bemutatta a kedvenc eszközét is, érdemes a Youtube csatornán is megnézni a beszélgetést. További információkért keressétek fel a MO...
2022-02-12
14 min
Gyere ki a tóra!
“Nekem a hal több, mint egy étel” Beszélgetés Bakó Péterrel / Gyere ki a tóra Podcast 3. adása
Édesapja még a vacsorához fogta a halakat, nála azonban a halászlé szóba sem jöhet. Másfél évesen volt élete első fogása, első versenyén hat évesen indult és a kilenc évesen már a magyar bajnokságon szerepelt. Bakó Péterrel beszélgetünk arról, hogyan határozta el, hogy az egész életét a sportra fogja feltenni? Mi az ami miatt szereti a horgászást és milyen meghatározó pillanatok motiválják a mai napig? És az is kiderül, hogy miért jobb egy 9 évesnek a horgászás, mint a videoj...
2022-02-05
12 min
Gyere ki a tóra!
"A horgász ember szereti kijárni a maga útját." Beszélgetés Ambrus Tiborral / Gyere ki a tóra Podcast 2. adása
A horgász leleményes ember és szereti kijárni a maga útját. Ambrus Tibor az egyik legtapasztaltabb magyar versenyhorgász. Ha valaki, akkor ő tudja, mi teszi a kiváló pecást. A magyar horgász sikereket például a “nagy öreg” versenyzők több éves befektetett tudása, energiája és támogatása alapozza meg. Beszélgetünk arról, hogyan jutott el a hetvenes évek kezdő horgászai közül a világ élmezőnyébe. Kiderül hogyan lehet 55 év felett is világbajnokságot nyerni, ha az embert hajtja a versenyszellem. Valamint...
2022-01-29
13 min
Parti-Arcok Podcast
23. Horgászat a MOHOSZ nézőpontjából - Vendég: Polyák Csaba | Parti-Arcok Podcast
Parti-Arcok Podcast - az első magyar horgászpodcast A 23. adásunk vendége Polyák Csaba volt, aki a MOHOSZ versenysport szakügyintézője, az Országos Versenyhorgász Bizottság tagja, a Method feeder szakág szövetségi kapitánya, civilben pedig a Hal-Adó Youtube csatorna készítője és finomszerelékes horgász. Csabát nagyon sokan ismerhetitek egyrészt a horgász OB-k tudósításaiból, másrészt a közösségi médiából, ahol rengeteg tudást oszt meg, ezzel segítve a kevésbé tapasztalt horgásztársakat. Elsősorban arról beszélgettünk...
2022-01-27
1h 33
Gyere ki a tóra!
Beszélgetés Dr. Szűcs Lajossal a MOHOSZ elnökével / Gyere ki a tóra Podcast 1. adása
A MOHOSZ hosszú úton van túl. Sikerült elérni az elmúlt évek legnagyobb célját: feljavítani a hazai vizek és a természetes halállomány állapotát. Sajnos a pandémia újabb kihívás elé állította Magyarország legnagyobb civil szervezetét, de a befektetett munka bizonyosan megtérült. A tavalyi horgász világbajnokságokon szinte minden kategóriát sikerült megnyerniük. Dr. Szűcs Lajossal a MOHOSZ elnökével beszélgetünk a szervezet eddig elért eredményeiről és jövőbeni céljairól. Arról, hogyan változik a fiatalok term...
2022-01-17
16 min
Parti-Arcok Podcast
12. A feeder horgászat és a versenyzés - Vendég: Pechnyó Gergely | Parti-Arcok Podcast
Parti-Arcok Podcast - az első magyar horgászpodcast A 12. adás vendége Pechnyó Gergő volt, aki a Dovit Fishing csapat oszlopos tagja, számtalan Youtube és Fishing & Hunting film készítője, versenyhorgász. Gergővel körbejártuk a versenysport témáját a horgászatban, sokat beszélgettünk a hosszúelőkés feederezésről, a versenyek, bajnokságok felépítéséről, arról, hogy hogyan lehet eljutni egy magas szintre ebben a sportágban és persze sok minden másról is. - Kik Gergő példaképei? - Mik azok a "pörköltevő versenyek", és mi...
2021-08-26
1h 20