Look for any podcast host, guest or anyone
Showing episodes and shows of

Zsolt Farkas

Shows

Beszéljünk órákrólBeszéljünk órákrólEbben az órában lövik fel a magyar asztronautákat a Nemzetközi Űrállomásra? Első kézből az Evolvens x Hunor óráiAmit most elhoztam nektek, az szerintem mindenképpen fontos, ha nem a legfontosabb videó, amit csináltam a csatornára. Ugyanis a kontextusa valami hasonló, mint ha 1980 lenne, és Farkas Bertalan, valamint Magyari Béla készülődne az űrutazására. Annyi különbséggel, hogy most őket Kapu Tibornak és Cserényi Gyulának hívják, és a figyelmükre a magyar űrprogrammal kapcsolatos általános érdeklődésen kívül azért is érdemesek, mert jelenleg Houstonban ott van velük a Hunor űrprogram számára készült Evolvens karóra, és van rá esély, hogy talán felkerül a Nemz...2025-06-0710 minMagyar Hang podcastokMagyar Hang podcastokBoldogkői Zsolt: A téveszméket terjesztő véleményvezéreket mögöttes érdek hajtja – KompországA véleményvezéreket mindig valamilyen érdek hajtja arra, hogy szembeszálljanak a tudománnyal, és téveszméket terjesszenek. Vagy egy termék értékesítése, vagy valamilyen gazdasági érdek, vagy politikai ambíció áll a háttérben – jelentette ki Kompország című műsorunkban Boldogkői Zsolt biológus professzor, az MTA tagja. Arról is beszélt, hogy az agresszív, idegenellenes eszmék mindig összekapcsolódnak a tudományellenességgel. Európában is vannak komoly jelei annak, hogy egyre inkább terjednek a társadalomban az ilyen téveszmék, elég csak a német AfD vagy a Mi Hazánk n...2025-05-261h 16UGST4227 - Political Communication under Globalisation & IRB 114 International Relations SeminarUGST4227 - Political Communication under Globalisation & IRB 114 International Relations SeminarEpisode 2.5 IRB114-8 Atomic BombingThis is an episode by Honoka Ogata and Farkas Zsolt József. 2025-05-2521 minKult-óraKult-óraKirálytalálkozó; Müpa Gyermeknap; Magyar Művészet folyóirat. | KULT-ÓRAKult-Óra:Vendégek:Pozsgai Zsolt, Balázs Béla-díjas drámaíró, rendező; forgatókönyvíró, érdemes művész. - Bemutatták a Királytalálkozó című tévéfilmet.Farkas Izsák, a Búgócsiga Zenede tagja. - Nagyszabású programforgataggal várja a családokat a Müpa. Erhardt Gábor, az MCC Építészet és Emlékezet Műhely vezetője. - A jó ízlés nem magánügy.Műsorvezető: Rónai EgonSzerkesztő: Cserdi ZsoltPr...2025-05-2339 minMindenségit!Mindenségit!Boldogkői Zsolt: Vírusok, biológiai hadviselés, álhírek, gén-programok, Covid-vitaTöbb ezer haszonállatot kellett leölni Magyarországon a tavasszal, miután 50 év után újfent megjelent hazánkban a ragadós száj- és körömfájás. Ez a vírus az emberre ugyan közvetlenül nem veszélyes, de feltűnése újfent rámutat azokra a kockázatokra, amikre a Covid-19 is: globalizált világunkban a vírusok ugyancsak súlyos csapást mérhetnek a civilizációnkra, és nem úgy tűnik, mintha a koronavírus-járványból „marha sokat” tanultunk volna. Pláne, hogy a pandémia alaposan hozzájárult a tudományba vetett b...2025-05-111h 33Kult-óraKult-óraÖrkény Színház; A Tánc Világnapja; DANTE fesztivál; Eszterházy Irodalmi Díj! | KULT-ÓRAKult-Óra:Vendégek:00:00 Gáspár Ildikó, rendező. - Az Örkény Színház vendégjátéka a jénai Theaterhausban.09:03 Farkas Tamás, koreográfus, a Tabán Táncegyüttes művészeti vezetője. - A Tánc Világnapja. 16:23 Jászberényi Gábor, színész, a DANTE Közösségi Alkotótér egyik ötletgazdája és vezetője. - Első születésnapi fesztiválját tartja a DANTE. 24:26 Béres István, az Esterházy...2025-04-2933 minTöbb-KevesebbTöbb-KevesebbEnnyit ér a nyugdíjasoknak tett ígéretek | TÖBB-KEVESEBBTöbb Kevesebb:Vendégek:00:00 Tisza és a Fidesz Ígéretei a nyugdíjasoknak - dr. Farkas András Nyugdíjszakértő08:12 KSH Ipari adatok - Weiler Vilmos Telex újságíró15:14 Stabilabb a forint - Lentner Csaba- közgazdász, egyetemi oktatóMűsorvezető: Rónai EgonSzerkesztő: Hazafi ZsoltProgramigazgató: Somodi-Solymos Eszter2025.03.17.Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbpInstagram: https://www.instagram.com/spiritfmbpE...2025-03-1725 minKult-óraKult-óraHegedűs a háztetőn; Levél Brad Pittnek | KULT-ÓRAKult-Óra:Vendégek:00:00 Telihay Péter rendező, színész, dramaturg. - Hegedűs a háztetőn. 16:26 Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézet igazgatója. - A jövő generációinak nevelése: Mentorkapcsolatok a felsőoktatásban. 25:21 Farkas Franciska, színésznő, drámapedagógus, szociális munkás. - Levél Brad Pittnek Műsorvezető: Rónai EgonSzerkesztő: Cserdi ZsoltProgramigazgató: Korvin Tibor2025.02.21.Facebook: https://www...2025-02-2135 minTöbb-KevesebbTöbb-KevesebbElszegényedési csúszdára kerülnek a magyar nyugdíjasok? | TÖBB-KEVESEBBTöbb Kevesebb:Vendégek:00:00 Mitjelent pontosan a Kifektés? Miért beszél erről Orbán Viktor? - Balásy Zsolt-HOLD alapkezelő elemzője11:07 Olyanelszegényedési csúszdára kerülnek a magyar nyugdíjasok, amiről nem lehetleszállni - Farkas András nyugdíjszakértő, NyugdíjGuru News21:05 Megvesztegethetőmunkavállalók? – A magyarok szerint gyakoriak a céges bűncselekmények RagányZoltán, ügyvéd30:46 Berobbanta kereslet az ingatlanpiacon, használt lakásoknál is közel az 1,5 millióforintos négyzetméterár – vagy Nem vált...2025-02-2137 minBETONE ORIGINALBETONE ORIGINALA jövő energiájaBertalan Zsolt, a Magyar Villamos Művek Zrt. kutatásfejlesztésért és innovációért felelős csoportszintű technológiai igazgatója, valamint Prikler László, a BME Villamos Energetika Tanszékének kutatója és oktatója az adás első felében a hazai energiafelhasználási adatokat, a jövőre vonatkozó nemzeti energia stratégia célszámait osztják meg a hallgatókkal. Mindketten kiemelik, hogy a megújuló energiaforrások esetében az egyik legfőbb kihívás a kitermelt energia tárolásának megoldása. Raisz Dávid a Smart Power labor vezetője a gondolatsor...2024-12-2030 minTöbb-KevesebbTöbb-KevesebbBilleg Magyarország gazdaságának megítélése | TÖBB-KEVESEBBTöbb Kevesebb: Vendégek: 00:00 Megérkezett a Fitch ítélete Magyarországról! - vendég: Bod Péter Ákos, közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke 17:08 Japán: négynapos munkahét a több babáért - Brückner Gergely újságíró, Telex 29:28 Méltányossági nyugdíjemelés - Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News alapítója 36:41 Az Energiaügyi Minisztérium közölte az adatokat, rekordévet zárhatunk - Kiss Ernő elnök, Magyar Napelem Napkollek...2024-12-0946 minTükörfordításTükörfordításTükörfordítás (2024. október 19., szombat 14:00)A valóságészlelés elvesztése, szimbolikus valóság és értelmiségi skizofrénia a modern tömgetársadalmakban Beszélgetés Farkas Zsolt esztétával Hevesi András Párizsi eső című regényének részletei Turi Péter előadásában Részletek Slavoj Žižek A nagy Másik nem létezik című esszéjéből Valcz Péter felolvasásában Etgar Keret Dögöljenek meg! című tárcanovellája Sas Zoltán előadásában Cseh Tamás és Bereményi Géza Benke és Pierre című dala Bognár Péter Férfiúi bajtársi2024-10-1952 minTöbb-KevesebbTöbb-KevesebbÓriási bajban a Tesla? - 60 milliárd bukó | TÖBB-KEVESEBBTöbb-kevesebb: 00:00 A legnagyobb sportligák bevételei gyorsabban emelkednek, mint a világ GDP növekedésének üteme - Németh Viktória, az Oeconomus senior elemzője 09:48 60 milliárd dollárral csökkent a Tesla értéke a robotaxi bemutatása után - Knezsik István, az Autós Nagykoalíció, valamint a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke 18:32 Minden második cég tervez jövőre béremelést, de az ideinél kisebb mértékben - Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejl...2024-10-1435 minRoadMovie PodcastRoadMovie PodcastBabettával Afrikába! - Barta Zsolt és Farkas GáborKét nyugdíjas Hódmezővásárhelyről és Szatymazról, két utánfutós Babetta, szerény nyelvtudás, egy álom, némi kalandvágy és lehetetlent nem ismerő elszántság. Mi kell még? Irány Afrika! Nagyjából ez a receptje Gábor és Zsolt történetének, ami körülbelül 10 éve kezdődött, amikor - ahogyan ők mondják - "fényt kaptak" és elkezdték az egykori Csehszlovákiában gyártott motorokkal járni a világot.  Idei céljuk pedig nem kisebb volt, mint megmutatni a két lóerős kis Ba...2024-10-031h 13BIDF DOKKBIDF DOKKA szólás szabadsága - Puzsér Róbert, Farkas Attila Márton - FAM | HVG-Vita #4Hallgasd meg Puzsér Róberttel és Farkas Attila Mártonnal (FAM) készült beszélgetésünket az indiai politikai válságról és annak magyarországi kapcsolatáról, a vallási fundamentalizmusról, a Pakisztánnal való konfliktusról és annak gyökereiről.Kevesebb megjelenítéseElőzetes: ITTFilmek megtekinthetők a BIDF NET felületén: ITTRésztvevők:Shai Gal: újságíró, a "Zsidó földalatti mozgalom" c. film rendezőjeCsepregi Zsolt: Izrael szakértőBalogh Roland: a Magyar Hang újságírójaTartalom:00:00 - FELKONF00:54 - DOKK...2024-10-0157 minFeol.huFeol.huFeol Podcast: Vendégünk Farkas Bendegúz, aki zenekarával első koncertjére készül az 123-klub színpadánPodcast stúdiónk és Bokányi Zsolt vendége Farkas Bendegúz, a fiatal, pályakezdő szaxofonos volt, aki zenekarával első koncertjére készül a székesfehérvári 123-klub színpadán. A beszélgetésből kiderül mi inspirálta a szaxofon tanulás irányába? Hogyan készülnek az első, bemutatkozó koncertjükre? Milyen zenészekkel játszana szívesen a fiatal tehetség? És hogy ötvözik a klasszikus, illetve a modern jazz dalokat egymással? Hallgassa meg! 2024-07-0913 minTöbb-KevesebbTöbb-KevesebbRossz hír a nyugdíjasoknak; Kedveljük a home officet? | TÖBB-KEVESEBBTöbb-kevesebb: Vendégek: 00:00 Farkas András- nyugdíj szakértő 11:52 Simon- Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója 21:17 Erdősi Éva közgazdász, ⁠hitelsikerek.hu⁠ szakértője 33:16 Brückner Gergely újságíró, Telex Műsorvezető: Somodi-Solymos Eszter Szerkesztő: Hazafi Zsolt Programigazgató: Korvin Tibor 2024.07.05. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu ...2024-07-0541 minTöbb-KevesebbTöbb-KevesebbLélektani határ a benzinkutakon? | TÖBB-KEVESEBBTöbb-kevesebb: 00:00 Hortay Olivér Századvég energiapiaci szakértője 09:42 Bujdos Eszter ügyvezető, holtankoljak.hu 16:26 Farkas András nyugdíjguru 25:17 Németh Dávid vezető elemző, K&H Bank Műsorvezető: Rónai Egon Szerkesztő: Hazafi Zsolt Programigazgató: Korvin Tibor 2024.06.20. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.hu Kérjük támogasson bennünket, hogy további hasonló tartalmakat készíthessünk! ATV-Gondolat Jel az Objektív Hírszolgáltatásért Alapítvány Bankszámlaszám: 10300002-20252278-000032852024-06-2035 minOpen Air RadioOpen Air RadioMozdulj - Szűcs Gábor, Farkas ZsoltMozduljunk együtt, egymásért! – kedden, május 7-én, 16:30 órától, az OPEN AIR RADIO-ban. Csak egy klikk ide és máris hallhatók leszünk: openairradio.hu/radio Vendégeink: Szűcs Gábor koreográfus-rendező, a Jászság Népi Együttes művészeti vezetője és Farkas Zsolt a Khamoro Táncszínház vezetője. Különleges előadást kínál az érdeklődőknek május 10-én a Jászság Népi Együttes és a Khamoro Táncszínház autentikus cigány folklór zenére, tánc...2024-05-081h 00Budavári IgehirdetésekBudavári IgehirdetésekHúsvét ünnepe után 2. vasárnap - Hokker Zsolt igehirdetéseHokker Zsolt igehirdetése Jn 10.11-16 alapján Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, a...2024-04-1419 minOrient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-enOrient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-enOrient Expressz #205: Milyenek a kínai-magyar kulturális kapcsolatok? – Nagy Judit1949. október 3-án Magyarország az első államok között ismerte el az akkor újonnan megalakult Kínai Népköztársaságot, így 2024-ben a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját ünnepeljük. Ennek apropóján országszerte rengeteg rendezvény és konferencia, valamint kulturális programok garmadája várható az idén, hogy virágzó kínai-magyar a kapcsolatainkat továbbra is megőrizzük. Mai adásunk vendége Nagy Judit Éva újságíró, PR és interkulturális szakember, a Centrum Média kommunikációs ügynökség ügyvezető-tulajdonosa, aki két évtizede aktívan munkálk...2024-03-2257 minRádió 88 SzegedRádió 88 SzegedBabettával Afrikáig | Café88 [2024.03.19.]Farkas Gábor és Barta Zsolt már sok közös kalandon vett részt a Babettájukkal, ezúttal viszont Afrikát tűzték ki célul. A Babettás kalandorok meséltek nekünk arról, hogyan készülnek egy ilyen hosszú utazásra, de az eddigi útjaikról is hoztak izgalmas sztorikat.2024-03-1921 minMiközödMiközödMi történik a marosvásárhelyi katolikus iskolával? Lassan 10 éve húzódik a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum ügye. Követhetetlenné vált, hogy mikor miért gáncsolják el az iskola sokadik újraalapítási kísérletét. A mai podcastban Pápai László Zsolt, volt POL-os tanácsossal próbáltuk sorravenni az elmúlt évtizet eseményeit, illetve megvizsgálni a lehetséges okait annak, minek köszönhető ez a mérhetetlen ellenállás az iskolával szemben. Felmerül a kérdés, hogy ha két másik iskolából kellett osztályokat átvinni a...2024-03-0744 minA víz összekötA víz összekötA bravúr ezüst és a csodabronz nyomábanA dohai csapatunk újabb különkiadással jelentkezett a vizes világbajnokságról. A fő témát ezúttal a női vízilabda-válogatott vb-döntője és összességében bravúros ezüstérmes szolgáltatta, valamint Németh Nándor fantasztikus bronzérme férfi 100 méteres gyorsúszásban. Természetesen a Varga Zsolt vezette férfi pólóválogatott és Kapás Bogi is szóba került A víz összekötben, illetve nyitva maradt egy fontos kérdés: vajon összeáll-e valamikor az M4 Sport úszóváltója? Tóth Bálint műsorvezető beszélgetőpartnere...2024-02-1746 minTöbb-KevesebbTöbb-KevesebbPár éven belül nagy bajba kerülhet, aki ezt nem tudja | TÖBB-KEVESEBBTöbb-Kevesebb: Vendégek: 00:00 Laczkó Gábor, a Protechtor eseményeket szervező Stylers információtechnológiai cégcsoport egyik alapító tulajdonosa 13:14 Glaser Anita - közgazdász, adótanácsadó, kriptovaluta adózási és szabályozási szakértő, a Kripteus alapítója 18:46 Farkas András nyugdíjszakértő 33:15 Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ ) elnöke Szerkesztő: Hazafi Zsolt Műsorvezető: Rónai Egon Programigazgató: Korvin Tibor 2024-02-1643 minA víz összekötA víz összekötDohai reményekJövő héten vasárnap a női mérkőzésekkel megkezdődik a dohai vizes világbajnokság vízilabda tornája. Mihók Attila és Cseh Sándor együttese Dunaújvárosban végzi a vb előtti finomhangolást, míg a Varga Zsolt irányította férfi válogatott egy Franciaország elleni győztes mérkőzéssel köszönt el a magyar közönségtől. A férfiak számára (csak) presztízskérdés a világbajnokság, hiszen címvédőként utazhatnak Katarba, női csapatunk viszont az olimpiai kvótáér...2024-01-2530 minTöbb-KevesebbTöbb-KevesebbMeddig emelkednek a magánegészségügy árai? |Több-KevesebbTöbb-Kevesebb: Vendégek: 00:00 Kiss Ernő elnök, Magyar Napelem Napkollektor Szövetség 10:20 Pálinkás József atomfizikus, az MTA korábbi elnöke 20:20 Farkas András nyugdíjszakértő 30:11 Lengyel Lívia egészségügyi szakértő Szerkesztő: Hazafi Zsolt Műsorvezető: Rónai Egon Programigazgató: Korvin Tibor 2024.01.18. Facebook: https://www.facebook.com/spiritfmbp Instagram: https://www.instagram.com/spiritfmbp E-mail: hello@spiritfm.h2024-01-1941 minTükörfordításTükörfordításTükörfordítás (2023. december 16., szombat 14:00)Ödipusz és Édenkert Az igazság mindig valaki másnak a hatalmát jelenti fölöttünk? Wessely Anna művészettörténész, szociológus Michel Foucault tudáselméleti megközelítéséről Borbély Szilárd Kafka fia című művének A szfinx rejtélye című részlete Valcz Péter felolvasásában Unoka Zsolt pszichiáter az apaellenes erőszakos cselekmények mentális hátteréről a gyakorlatban A Kispál és a Borz Apa, anya és a kígyó című dala Schönberger Ádám, a Marom zsidó kulturális egyesület elnöke az Éden...2023-12-1652 minKisalföld.huKisalföld.huA Rómer múzeum decemberi programjai | Hárman beszéltek a győri a „Madách 200" kiállításrólSzékely Zoltán, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója, Szabadvári Farkas Zsuzsanna, Közösség hasznosítási Részlegvezető és Szalai Zsolt, Hozzáférés Támogatási Osztályvezető beszélt a podcastben a „Madách 200” kiállításról, az advent programjairól és a december 30-ig futó kiállításokról, tárlatokról, melyek várják a nagyérdeműt folyamatos nyitva tartással. #podcast2023-11-2328 minMajom a vízben [Tilos Rádió podcast]Majom a vízben [Tilos Rádió podcast]Majom a vízben - Spiró György ráadás November 21-én a Majom a vízben kölcsönkap egy délelőtti órát Farkas Zsuzsitól, így szó esik a Feleségversenyről, és egy kicsit a Fogságról meg a Kőbékáról is. Barangó sajnos hiányzik, Ápoló pedig tudja, hogy ő nem érhet sem Szőke András, sem DJ Minek nyomába a monologizálást illetően. Ezért sok hangbejátszást tesz be és könyörög, hogy telefonáljanak be a hallgatók... Az előre eltervezett zenék helyett Palotai Zsolt legismertebb mixei hallhatóak Zsolt 3 nappal korább bekövetkezett halál2023-11-2158 minMajom a vízben [Tilos Rádió podcast]Majom a vízben [Tilos Rádió podcast]Majom a vízben - Spiró György ráadás November 21-én a Majom a vízben kölcsönkapott egy délelőtti órát Farkas Zsuzsitól, így szó esett a Feleségversenyről, és egy kicsit a Fogságról meg a Kőbékáról is. Barangó sajnos hiányzott, Ápoló pedig tudta, hogy ő nem érhet sem Szőke András, sem DJ Minek nyomába a mon ologizálást illetően. Ezért sok hangbejátszást tett be és könyörgött, hogy telefonáljanak be a hallgatók... Az előre eltervezett zenék helyett Palotai Zsolt legismertebb mixei voltak hallhatóak Zsolt 3 nappal korább bek2023-11-2158 minTripla-dupla PodcastTripla-dupla Podcast202. rész - Szurkolói zóna 2023A tavalyi sikeres szezonbeharangozó-széria után idén is a szurkolóké a főszerep, újra ők mesélnek a szeretett csapatuk nyaráról és az elvárásokról. Lesznek ismerős hangok és bizony új vendégek is. Ezúttal egy epizódban hallható mind a 14 beszélgetés, hogy teljesen képbe kerüljetek, hallgassátok meg az összeset, ne csak azét a csapatét, amelyiknek szurkoltok.   NKA Pécs - Maretics Martin Budapesti Honvéd - Farkas Lajos (19:10) Kaposvár - Romanek Péter (30:37) Szeged - Láng Zol...2023-09-271h 48Bitport CIO Klub PodcastBitport CIO Klub PodcastCIO Hungary 2023: Felhő, on-prem, hibrid – és a költségek?Amikor lassul a gazdaság, a vállalatok alaposabban megnézik, mire mennyit költenek. Ilyenkor hirtelen előkerülnek a szolgáltatásként igénybe vett, ún. felhős megoldások is. És sokszor kiderül, hogy a cloud épp egyik legfontosabb ígéretét, a költséghatékonyságot nem váltja be. De hol a hiba? A felhőben? Vagy adott vállalat nem találta meg azt a felhőköltség-menedzsment eszközt, ami számára ideális lenne? Vagy a módszertannal hibádzik valami? Hogyan mozog ma a vállalati informatika az on-premise – f...2023-08-2946 minMajom a vízben [Tilos Rádió podcast]Majom a vízben [Tilos Rádió podcast]Majom a vízben - Egy könyvről, amelyet Bodor Ádám tiszteletére hozott létre 36 alkotó. Eronim Mox: Receptek végnapokra. Vendég: a kötet egyik szerkesztője és szerzője: Vass Norbert, valamint a mostanra már állandósult Barangó.A szakácskönyv (néhol meséskönyv) a Verhovina madaraiban szereplő csodálatos tárgy. Anatol Korkodus vízügyi brigadéros minden alkalommal ezt olvasgatja, amikor vagy nagy bánat vagy nagy öröm éri, hogy benne keressen magyarázatot.Ezt a könyvet hozta létre 36 kortárs magyar alkotó: képzőművész, költő, novellista ajándékként Bodor Ádám 85. születésnapjára. Az egyes írások nagyon különbözőek, csak az kapcsolja őket össze, hogy a Verhovina madaraihoz és Bodor Ádámhoz kötődnek. Ki mit vesz át Bodortól? ki az abszurditá...2023-06-221h 37Beszéljünk órákrólBeszéljünk órákrólMit keres a Vasfarkas legendája egy órán? Vostok-Europe Geležinis Vilkas 700Az óraiparban imádjuk a jó sztorikat, főleg, ha történelmi legendákról szólnak, ezért különleges ez az óra amit elhoztam nektek! Ez az óra a Vasfarkas legendájának és Vilnius város 700 évvel ezelőtti megalapításának állít emléket. A mitológia szerint Gediminas nagyherceg vadászat közben álomra szenderedett a Vilnia és a Neris találkozásánál lévő szent erdőben, és álmában látott a Vasfarkast a dombtetején akinek a farkasüvöltése a hangja olyan volt, mint 100 farkas hangja. Az álomfejtő pap azt mondta a n...2023-04-1011 minAradi Hírek – audio csatornaAradi Hírek – audio csatornaAradon tartotta meg szórványtalálkozóját a MAKOSZA múlt hétvégén Aradon tartotta idei szórványtalálkozóját a romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége, a MAKOSZ. A rendezvényre azokat a középiskolás diáktanács-képviselőket várták, akik a magyarság lélekszámát tekintve szórványnak számító megyékből érkeztek, amelyekben legtöbbször csak egy magyar középiskola vagy középiskolai magyar tagozat létezik. Az aradi tanácskozáson öt megye diáktanácsának a tagjai vettek részt, és a sajátságos problémákról, szervezeti éle...2023-03-2808 minKék Bolygó - Áder János podcastjaKék Bolygó - Áder János podcastjaEgyre inkább „zöldül” Sopron és Salgótarján #69Szükség van szemléletformálásra ahhoz, hogy a lakosság jelentős része klímatudatossá váljon – mondja az a két polgármester, akik az „under 2” program jelenlegi állásáról beszélnek. Farkas Ciprián az eddigi eredményekről szólva a soproni panelfelújítási programot, valamint korszerűbb, LED-es közvilágítást említette. Fekete Zsolt pedig arról számolt be, hogy Salgótarjánban az önkormányzat és cégei már most elektromos autókat; a közteresek elektromos rollereket használnak. De hamarosan a városi közlekedésben is megjelenhet az elektrom...2023-03-2030 minAktuálAktuálAktuál Lampé Ágnessel - 2023.02.13.Aktuál: 00:00 Óranyitó  02:03 Rajnai Gergely, a Corvinus Egyetem adjunktusa   13:04 Szabó Tünde, az Üllő te vagy Egyesület tagja 20:03 Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, országgyűlési képviselő 32:39 dr. Kis Andrea, MSZP elnökségi tag, volt alpolgármester 42:39 Óranyitó 45:31 Becsey Zsolt, az Egyensúly Intézet vezető szakértője 52:03 Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke 58:50 Balogh Csaba, Göd korábbi polgármestere 1:06:06 Farkas Erika, Helsinki Bizottság jogi munkatársa 1...2023-02-131h 27FlaszterFlaszter213. – Jeszenszky Zsolt nagy találkozásaHazamenni meghalni? Fizess, civil? – ezekről is szó esik a legfrissebb műsorban, ahol Dévényi István ezúttal Ónody-Molnár Dórával, a Jelen újságírójával és Farkas Melindával, a Magyar Hang lapszerkesztőjével beszélgetett. Illetve Jeszenszky Zsolt ügye sem marad ki, ahogyan az sem, hogy mit jelent nem újságot írni.2022-11-2042 minAktuálAktuálAktuál Vogyerák Anikóval - 2022.10.07.Aktuál:  00:00 Óranyitó 02:01 Aszódi Attila, a BME Természettudományi Kar dékánja,okleveles energetikai mérnök, gépészmérnök 15:23 Gurmai Zita, MSZP országgyűlési képviselője 21:36 Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője 31:53 Farkas András nyugdíjszakértő 37:49 Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, aSzikra tagja 44:20 Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke, a Mi Hazánkelnökhelyettese 50:51 Vég Márton, 444.hu újságírója 2022-10-071h 23Tripla-dupla PodcastTripla-dupla Podcast147. rész - Szurkolói zóna #2Az idei szezont egy igazán különleges módon, két epizódban harangozzuk be. És ezúttal a szurkolóké a főszerep! Lehet valaki bármekkora szakértő, annál jobban valószínűleg úgysem tudja, hogy mi a helyzet egy csapat háza táján, mint az adott gárda szurkolója. Ezért a 2022/23-as bajnoki szezon felvezetéseként mind a 14 NB1-es csapat egy-egy szurkolójával beszélgettem az adott csapat tavalyi szerepléséről, az idei célokról, a játékoskeretről és a klub-szurkolótábor kapcsolatról.2022-09-292h 04KorkérdésKorkérdésAmiben élünk - beszélgetés Félix Zsolt Ybl-díjas építésszelKORKÉRDÉSA Magyar Krónika podcast sorozata a magyar kultúráról.A házigazdák Farkas Anita és Bencsik Gábor adásról adásra olyan kérdéseket járnak körül meghívott vendégeikkel, minthogy mi a kortárs képzőművészet, kinek szól, ki irányítja a trendeket.Amiben élünk - beszélgetés Félix Zsolt Ybl-díjas építésszelA Korkérdés című sorozat negyedik részében a házigazdák Farkas Anita és Ben...2022-05-2739 minAktuálAktuálAktuál Vogyerák Anikóval - 2022.05.05.Aktuál: 00:00 Óranyitó 1:33 Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, az MSZP pártigazgatója 14:45 Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője 23:31 Falyuna Nóra nyelvész, tudománykommunikációs szakértő 30:41 Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke (LMP)  37:16 Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetségének társelnöke  45:22 Óranyitó 46:46 Belyó Pál, a KSH volt elnöke, a Policy Agenda tanácsadója 54:01 Márki-Zay...2022-05-051h 30Dzsanisták - Roma magazinDzsanisták - Roma magazinMagyar Bárzongoristák Egyesülete - Nemzetiségekért-díjEgy éve alakult meg a Magyar Bárzongoristák Egyesülete. Milyen jövője van ennek a leginkább roma zenészek által játszott műfajnak? Vendégek: - Nyári Gyula, a Magyar Bárzongoristák Egyesületének elnöke - Lakatos László, a Magyar Bárzongoristák Egyesületének alapító tagja Nemrégiben a Parlament Nemzetiségekért díját vehette át Farkas Zsolt zenész, táncos, koreográfus, az autentikus cigány folklór egyik legjelesebb képviselője. "Minden körülmények között az operában!" Vendégek: - Ruszó Alexandra operaénekes...2022-02-1114 minAradi Hírek – audio csatornaAradi Hírek – audio csatornaAngyalbatyu – karácsonyi ajándékcsomagokra gyűjt a Máltai SzereteszolgálatMásodik alkalommal hirdette meg a Máltai Szeretetszolgálat aradi fiókszervezete az Angyalbatyu programot. Magánszemélyektől és cégektől várnak tárgyi felajánlásokat, pénzbeli adományokat vagy tartós élelmiszereket, hogy a nincstelen vagy nélkülöző személyeknek karácsonyi ajándékcsomagot készítsenek el. December 16-ig tart a gyűjtés a Máltai Szeretetszolgálat aradi székhelyén, de utána sem utasítanak el senkit. Az év végi karitatív tevékenységről Pataky Lehel Zsolt kérdezte a szeretetszolgálat elnökét, Farkas Viktóriát. Hallgassa meg...2021-12-1005 minCsisztu Sport CastCsisztu Sport CastCSC - Labdarúgó Eb - exkluzív interjúkkal, ahogy a szurkolói zónában átéltük, százezrekkel együttFutball-ünnep részesei lehettünk az elmúlt hetekben és valljuk meg, alig fél éve még remélni sem mertük, hogy a pandémia okozta bezártságunk egyszer újra múlt idő lesz és százezrekkel együtt ünnepelhetjük felszabadultan a sport legszebb pillanatait. A Városligeti Műjégpálya területén létesített hivatalos UEFA szurkolói zóna - mi sem sejtettük előre  - egy fantasztikus belvárosi piknik találkapont lett, ahova családok, anyukák, apukák, gyerekek és elszánt szurkolók egyaránt érkeztek naponta tízezrével. Érkeztek pe...2021-07-0439 minCsisztu Sport CastCsisztu Sport CastCSC - Labdarúgó Eb - exkluzív interjúkkal, ahogy a szurkolói zónában átéltük, százezrekkel együttFutball-ünnep részesei lehettünk az elmúlt hetekben és valljuk meg, alig fél éve még remélni sem mertük, hogy a pandémia okozta bezártságunk egyszer újra múlt idő lesz és százezrekkel együtt ünnepelhetjük felszabadultan a sport legszebb pillanatait. A Városligeti Műjégpálya területén létesített hivatalos UEFA szurkolói zóna - mi sem sejtettük előre  - egy fantasztikus belvárosi piknik találkapont lett, ahova családok, anyukák, apukák, gyerekek és elszánt szurkolók egyaránt érkeztek naponta tízezrével. Érkeztek pe...2021-07-0439 minGyulai Baptista Gyülekezet igehirdetésekGyulai Baptista Gyülekezet igehirdetésekA vér erejeBemerítési istentiszteleten elhangzott igehirdetés. Igét hirdet: Sebjan-Farkas Zsolt, lelkipásztor.2021-07-0428 minBüntető podcastBüntető podcastSztárok minden mennyiségben | At Bat Podcast #07A hetedik adásunkban Birinyi Miki és Molnár Zsolt mellett ezúttal is Zalabai Zsolt volt az egyik vendég, míg az adás különleges témáját Farkas Ákosnak köszönhettük, aki a softball rejtelmeibe avatott be minket. Az MLB-ben közben egy hónap múlva rendezik az All-Star mérkőzést, így megbeszélhettük, mely posztokon kiket tartunk az idény eddigi legjobbjainak, illetve kiket szeretnénk a pályán látni a gálameccsen. Nálatok melyikünk csapata nyerne?2021-06-161h 14Székelyhon HangadóSzékelyhon HangadóHumor és tragédia patikamérlegen: Valahol EurópábanAz emberiséget fel kéne rázni minden nap, mert soha nem tanulunk semmiből. Mert az egymás ellen való gyűlölködés, acsarkodás, az soha nem vezet jóra, csak háborúhoz – emelte ki Somogyi Szilárd rendező, amikor a Csíki Játékszínben bemutatott Valahol Európában című musical néhány alkotójával beszélgettünk a kihívásokkal teli próbafolyamatról, és arról, hogy mitől örökérvényű ez a darab. A Dés László, Nemes István, Böhm György, Korcsmáros György és Horvá...2021-06-0134 minRE:FACT - Podcast a jövőrőlRE:FACT - Podcast a jövőről18. Kávéból forráskód: A szoftverfejlesztő hétköznapja és a szoftverfejlesztés rejtelmeiAdásunkban Farkas Zsolt segítségével öntünk tiszta vizet a pohárba a szoftverfejlesztésről és a szoftverfejlesztőkről kialakult elképzelésekkel kapcsolatban. Megnézzük egy programozó napját közelebbről. Beszélünk a hatékony projektmenedzsment fontosságáról, és arról is, hogy milyen informatikusra van szükség manapság, mitől lesz igazán programozó valaki. Megválaszoljuk a következő kérdéseket: Mi történik egy elavult szoftverrel? A jövőben mesterséges intelligencia írja majd a programokat? Miért lett olyan sikeres a Tesla, ha alapvetően ne...2021-05-061h 03Evolut Agency PodcastEvolut Agency PodcastHigh Tempo Testing – Az ecommerce formula, amire szükséged lesz 2021-benAz Evolutban, mi egy az Egyesült Államokban már elterjedt, itthon még kevéssé használt PPC módszertan alapján dolgozunk. Ez pedig a High Tempo Testing. Hallgasd meg, hogy miről szól pontosan.2021-04-2208 minEvolut Agency PodcastEvolut Agency PodcastTikTok hirdetés először Magyarországon - Nyiss meg új dimenziókat!Hallgasd meg, hogy mit érdemes tudni a TikTok hirdetésekről és a hirdetésformátumokról. 2021-04-2206 minBizalmi Kör - Business TalksBizalmi Kör - Business TalksFarkas Zsolt: Hogyan építs masszív versenyelőnyt 2021-benA Trust Summit Kick-off'21 évtervező online konferencia előadása, ahol rutinos cégvezetők és iparági szakértők osztják meg tapasztalataikat, elsősorban cégvezetőknek.Tarts velünk 2021. május 19-én is!A teljes konferenciaanyag megvásárolható, a következőre pedig hamarosan indul az előregisztráció: trustsummit.hu2021-02-2521 minInno SapiensInno SapiensA jövő energiájaBertalan Zsolt, a Magyar Villamos Művek Zrt. kutatásfejlesztésért és innovációért felelős csoportszintű technológiai igazgatója, valamint Prikler László, a BME Villamos Energetika Tanszékének kutatója és oktatója az adás első felében a hazai energiafelhasználási adatokat, a jövőre vonatkozó nemzeti energia stratégia célszámait osztják meg a hallgatókkal. Mindketten kiemelik, hogy a megújuló energiaforrások esetében az egyik legfőbb kihívás a kitermelt energia tárolásának megoldása.  Raisz Dávid a Smart Power labor vezetője a gondolatsor...2020-12-0928 minDzsanisták - Roma magazinDzsanisták - Roma magazinHogyan lehet építeni a közösséget?Vendég: Jakus László, Szénási József, Farkas Zsolt és Szénási János2020-07-3152 minEvolut Agency PodcastEvolut Agency PodcastInterjú a Halott Pénz zenészeivelEgy ÉLő interjú a Halott Pénz zenészeivel úgy, ahogy eddig nem hallottuk őket. 🎙 Marsalkó Dávid és Prifer Barna mesélt a zenekar saját marketingjéről, a TikTok-ról és a HP jövőbeli terveiről. .2020-07-0209 minEvolut Agency PodcastEvolut Agency PodcastInterjú a Hell Energy nemzetközi marketingigazgatójávalInterjú a Hell Energy nemzetközi kommunikációs és marketing igazgatójával. Részlet Facebook LIVE beszélgetésünkből, ahol Pantl Péter elmeséli: 🌍 Hogyan célozták meg és érték el a nemzetközi hírnevet a HELL márkával. 🏙 Hogyan jött a képbe Bruce Willis és New York. ⬆️ Hogyan tervezik ugyanilyen növekedési pályára állítani a XIXO márkát?2020-07-0229 minEvolut Agency PodcastEvolut Agency PodcastInterjú a BiotechUSA marketing vezetőjévelÉlő beszélgetés egy több mint 7 éves szakmai tapasztalattal rendelkező e-commerce és digitális marketing szakemberrel. Szabolcs nemcsak a BiotechUSA online növekedéséért felel, hanem saját szakmai blogján oktatja a magyar piac üzleti szereplőit versenyképes digitális marketingre. 👨🏽‍💻 Karrierútjáról, az átalakulóban lévő marketing vezetői szerepkörről és a cég jövőjéről is megoszt érdekességeket. ☝️2020-06-0735 minEvolut Agency PodcastEvolut Agency PodcastÜgynökségi különkiadásMagyarország TOP marketing ügynökségeit kérdeztük az elmúlt hónapok tapasztalatairól, az újraindulási stratégiákról és a jövő kihívásairól ügynökségi és ügyfél oldalról is!🎙2020-05-3109 minEvolut Agency PodcastEvolut Agency PodcastTisztességtelen gyakorlat, vagy zseniális marketing? 🤔A versenyhatóság megálljt parancsolt a Booking.com-nak agresszív és megtévesztő értékesítési módszerei miatt. A vállalatnak 2,5 milliárd forintjába került, hogy átlépte azt a vékony határvonalat, ami az etikátlan pszichológiai befolyásolás és az értékesítést segítő apró marketing-trükkök között húzódik. Tapasztalt UX/UI dizájnerünk Farkas Flóra és a The Therapy pszichológusa Rácmolnár Lili segít megtalálni azt a vékony határmezsgyét ahol tisztességesen lehet alkalmazni ezeket a technikák2020-05-2238 minEvolut Agency PodcastEvolut Agency PodcastSör reklámok szakértő szemmel 🔎🍻 -Minden reklám jó, ami virálisan terjed?Részlet Facebook LIVE videónkból, amelyben megvitattuk az elmúlt hetekben megjelent ellentmondásos Csíki Sör videó részleteit. 🙋🏻‍♀️Vezető szövegírónk @krmsnkltt kreatív koncepció és kampányalkotás szemszögéból mondta el a véleményét. 🧔🏻Producer és  a @sztanocreativo vezetője videós reklámszakemberként osztályozta a videót. 👱🏻‍♂️A Pécsi Sörfőzde és az Ital Magyarország korábbi marketingvezetője @adamszab_ az iparág sajátosságaiban avatott be minket. 🙋🏻‍♂️A beszélgetést @zsoltfarkas90 az Evolut Agency ügyvezetője vezette. . A teljes beszélgetést Facebook oldalunkon találjátok, ahol több sör reklámot is pro és kont2020-05-1609 minOrient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-enOrient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-enOrient Expressz #76: Hogyan szeret Ázsia? – Valentin-napi különszámMit csinál az álpap a japán áltemplomban? Ki elől futnak az indiai szerelmespárok? Van-e elrendezett házasság Kínában? Mi a baja a mongoloknak a hideg orrú állatokkal? Miért kell két falu egy pastu esküvőhöz? Az Orient Expressz Valentin-napi különszámában minden a szerelem és a házasság körül forog, ugyanis vendégeink segítségével a szerelem kifejeződését vizsgáljuk meg különböző keleti kultúrákban. Az adás során megszólal Sági Péter indológus, Farkas Ildikó japanológus...2020-02-1457 minGazdálkodj okosan!Gazdálkodj okosan!16. rész: Sporttámogatások a tao-előleg kiegészítési kötelezettség eltörlése után2019 végén eltörölték a társaságiadó-előleg kiegészítési kötelezettséget. A változás hatással van a sporttámogatások rendszerére is. A részletekről Farkas Gábor kérdezte Topánka Zsolt szakértőnket. További iparági aktualitásokért látogasson el weboldalunkra: https://pwc.to/2VB3VJg2020-02-0408 minOrient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-enOrient Expressz - az ázsiai kultúrák, népek, országok magazinja a Civilradio.net-enOrient Expressz #69: Hogyan karácsonyozik Ázsia?Tudja-e a karácsonyfadíszgyár munkása, hogy mit gyárt? Állítanak-e karácsonyfát a koreaiak? Mi köze a KFC-nek a japán karácsonyhoz? Hogyan ünnepelnek a pakisztáni keresztények? Van-e éjféli mise Keralában? Az Orient Expressz legújabb epizódja szenteste kerül adásba, ezért a téma természetesen a karácsony. A műsorban körutazást teszünk Ázsiában, s szakértő vendégeink segítségével azt próbáljuk kideríteni, hogy hol miként ünneplik a karácsonyt, illetve a különböző kultúráknak milyen olyan ünnepük van...2019-12-221h 01HARD TALKHARD TALKVita a szocializmusról | HARD TALK #192019.03.16. Puzsér Róbert vitapartnere: Farkas Zsolt2019-04-0400 minGazdálkodj okosan!Gazdálkodj okosan!2. rész: Jelentős adókedvezmény energiahatékonyságot célzó beruházások, felújítások utánA legalább részben energiahatékonyságot célzó beruházások, felújítások is jelentős adókedvezményt vonhatnak maguk után, így ezeknek már a tervezési fázisában érdemes ezt az aspektust figyelembe venni. Az energiahatékonysági beruházások társaságiadó-kedvezményéről Topánka Zsolt szakértőnket kérdezte Farkas Gábor.2019-02-1911 minMária Rádió MagyarországMária Rádió MagyarországSajtóreggeli Romano Maria Radio indulásának bejelentésekkorMegszólalók: Székely János Szombathelyi Egyházmegye megyéspüspöke, Szabó Tamás a Mária Rádió elnöke, Karácson Tibor az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója, Farkas Zsolt a Khamoro Budapest Band vezetője, Oláh Anna Esélyegyenlőségi referens,   Közreműködik a Khamoro Budapest Band 2018-11-2345 minNyilvános vetítésNyilvános vetítés201: Rekkenés filmekkelPremierek: Only God Forgives Trailerek: All Is Lost, American Hustle, The Secret Life of Walter Mitty, 47 Ronin, Mandela: Long Walk to Freedom, The Fifth Estate, The Hunger Games: Catching Fire, Ender’s Game, Enough Said Apróságok: Gravity részletek, Superman vs. Batman, 3 Avatar film 2016-tól, Bloodsport + Kickboxer remake Megtekintve: Farkas, The Butterfly Effect, Monsters University, Only God Forgives, Jack the Giant Slayer, The Raid: Redemption, The Purge2013-08-1159 minYellow SpotsYellow SpotsAz érzés örök /feat. Both András/Yellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 09. Az érzés örök (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Schlekman Dániel) Énekes: Both András Vokalisták: Prof. Schlek Farkas Krisztina Fúvós had: Hargitai „Ska” Péter – trombita Parrag Ferenc – alt szaxofon Képíró Miklós – harsona Ritmus szekció: Beri „Berymoore” Richárd – gitár Héjja Katalin – zongora Feke Zsolt – nagybőgő Prof. Schlek – dobok, cinek Hírolvasó: Balázs Olivér Producer: Prof. Schlek, Schwedics Gábor Hangmérnök: Fejér „Dexter” Dániel Nóniusz Gábor A felvétel a SuperSize és Peak stú...2012-11-2804 minYellow SpotsYellow SpotsFóbiaYellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 01. Randevú az intézet bejáratánál - Intro (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 02. Kleptomán boogie (avagy Szesz-Vesz lex) (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 03. Feri, a szadista (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Kovács Balázs, Schlekman Dániel) 04. Mongoloid didi (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 05. Sátánkórház (Fenyves Márk, Schlekman Dániel, Schwedics Gábor) 06. Magatartás-horror (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 07. Emberevő Cadillac (és vadnyelő Zaporozsec) (Bajtai Zoltán, Fenyves Márk, Schlekman Dániel...2012-11-2804 minYellow SpotsYellow SpotsMagatartás-horrorYellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 01. Randevú az intézet bejáratánál - Intro (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 02. Kleptomán boogie (avagy Szesz-Vesz lex) (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 03. Feri, a szadista (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Kovács Balázs, Schlekman Dániel) 04. Mongoloid didi (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 05. Sátánkórház (Fenyves Márk, Schlekman Dániel, Schwedics Gábor) 06. Magatartás-horror (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 07. Emberevő Cadillac (és vadnyelő Zaporozsec) (Bajtai Zoltán, Fenyves Márk, Schlekman Dániel...2012-11-2804 minYellow SpotsYellow SpotsFeri, a szadistaanimácoós klip: http://youtu.be/jZ__G7M0Bz8 Yellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 01. Randevú az intézet bejáratánál - Intro (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 02. Kleptomán boogie (avagy Szesz-Vesz lex) (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 03. Feri, a szadista (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Kovács Balázs, Schlekman Dániel) 04. Mongoloid didi (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 05. Sátánkórház (Fenyves Márk, Schlekman Dániel, Schwedics Gábor) 06. Magatartás-horror (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 07. Emberevő...2012-11-2803 minYellow SpotsYellow SpotsRandevú az intézet bejáratánál - IntroYellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 01. Randevú az intézet bejáratánál - Intro (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 02. Kleptomán boogie (avagy Szesz-Vesz lex) (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 03. Feri, a szadista (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Kovács Balázs, Schlekman Dániel) 04. Mongoloid didi (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 05. Sátánkórház (Fenyves Márk, Schlekman Dániel, Schwedics Gábor) 06. Magatartás-horror (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 07. Emberevő Cadillac (és vadnyelő Zaporozsec) (Bajtai Zoltán, Fenyves Márk, Schlekman Dániel...2012-11-2801 minYellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Yellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Az érzés örök /feat. Both András/Yellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 09. Az érzés örök (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Schlekman Dániel) Énekes: Both András Vokalisták: Prof. Schlek Farkas Krisztina Fúvós had: Hargitai „Ska” Péter – trombita Parrag Ferenc – alt szaxofon Képíró Miklós – harsona Ritmus szekció: Beri „Berymoore” Richárd – gitár Héjja Katalin – zongora Feke Zsolt – nagybőgő Prof. Schlek – dobok, cinek Hírolvasó: Balázs Olivér Producer: Prof. Schlek, Schwedics Gábor Hangmérnök: Fejér „Dexter” Dániel Nóniusz Gábor A felvétel a SuperSize és Peak stú...2012-11-2804 minYellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Yellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)FóbiaYellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 01. Randevú az intézet bejáratánál - Intro (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 02. Kleptomán boogie (avagy Szesz-Vesz lex) (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 03. Feri, a szadista (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Kovács Balázs, Schlekman Dániel) 04. Mongoloid didi (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 05. Sátánkórház (Fenyves Márk, Schlekman Dániel, Schwedics Gábor) 06. Magatartás-horror (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 07. Emberevő Cadillac (és vadnyelő Zaporozsec) (Bajtai Zoltán, Fenyves Márk, Schlekman Dániel...2012-11-2804 minYellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Yellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Magatartás-horrorYellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 01. Randevú az intézet bejáratánál - Intro (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 02. Kleptomán boogie (avagy Szesz-Vesz lex) (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 03. Feri, a szadista (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Kovács Balázs, Schlekman Dániel) 04. Mongoloid didi (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 05. Sátánkórház (Fenyves Márk, Schlekman Dániel, Schwedics Gábor) 06. Magatartás-horror (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 07. Emberevő Cadillac (és vadnyelő Zaporozsec) (Bajtai Zoltán, Fenyves Márk, Schlekman Dániel...2012-11-2804 minYellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Yellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Feri, a szadistaanimácoós klip: http://youtu.be/jZ__G7M0Bz8 Yellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 01. Randevú az intézet bejáratánál - Intro (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 02. Kleptomán boogie (avagy Szesz-Vesz lex) (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 03. Feri, a szadista (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Kovács Balázs, Schlekman Dániel) 04. Mongoloid didi (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 05. Sátánkórház (Fenyves Márk, Schlekman Dániel, Schwedics Gábor) 06. Magatartás-horror (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 07. Emberevő...2012-11-2803 minYellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Yellow Spots: AgylebenyFlört I. LP (2012)Randevú az intézet bejáratánál - IntroYellow Spots - AgylebenyFlört I. album (2012) számsorrend (szerzők, szövegírók): 01. Randevú az intézet bejáratánál - Intro (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 02. Kleptomán boogie (avagy Szesz-Vesz lex) (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 03. Feri, a szadista (Ambrózy György, Fenyves Márk, Jász Zoltán, Kovács Balázs, Schlekman Dániel) 04. Mongoloid didi (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 05. Sátánkórház (Fenyves Márk, Schlekman Dániel, Schwedics Gábor) 06. Magatartás-horror (Fenyves Márk, Schlekman Dániel) 07. Emberevő Cadillac (és vadnyelő Zaporozsec) (Bajtai Zoltán, Fenyves Márk, Schlekman Dániel...2012-11-2801 min